Sebtapasz

A bajnoki győzelmi szériánk megszakadása után az FA kupában nyílt először lehetőségünk javítani. Ugyan a sorozat és a mérce is más volt, ettől függetlenül sok múlott azon, miképp sikerül reagálnunk a Tottenham elleni fiaskóra. Nos, a csapat köszöni szépen, jól van: felforgatott kezdővel és kissé már bosszantó helyzetkihasználással is könnyen léptünk túl harmadosztályú ellenfelünkön. A mikéntről röviden alább.

Ez a találkozó két olyan szempont miatt volt fontos most a csapatnak, amik kissé ellentmondanak egymásnak: egyrészt feledtetni kellett a szerdán elbukott rangadó keserű emlékeit, másrészt bizonyítási lehetőséget kellett adni azoknak, akik a tizenhármas szériából (és a Tottenham elleni blamából) nem tudták kellőképp kivenni a részüket. Mivel Conte a gálakezdőt az elvárásoknak megfelelően megbolygatta, akadtak olyanok, akik nem tudták magukból kijátszani a hétközi csalódottságukat, viszont helyetteseik igyekeztek tenni arról, hogy legalább mi jól szórakozzunk.

Bár olasz menedzserünk nem a rotáció nagymestere, FA kupás debütálásán az eddig keveset játszóké lehetett a főszerep. Akit csak lehetett, pihentetett, a helyetteseket pedig a bajnokságban megszokott 3-4-3 helyett 3-5-2-ben pakolta fel. Nekem szemrevaló volt a kezdő és méltatom is érte Contét. Nyilván kínálta magát David Luiz, Hazard vagy Diego Costa jegeltetése, de nem volt szükségszerű, hogy Aina kivételével minden idei háttérembert kezdessen Terrytől kezdve Loftus-Cheeken át Batshuayi-ig, elvégre többségük nem is kezdett még idén, legfeljebb a ligakupában.

A ligakupa után az FA kupában is sikerült Michynek góllal debütálnia

A nagy rotálásra majdnem rá is faragtunk az elején, hiszen a Peterborough bátran kezdett és még arra is volt esély, hogy ők szerezzék az elsőt. Szerencsére ez az ijesztgetés csak arra volt jó, hogy Begovic is azt érezhesse, köze volt a győzelemhez. A megszerzett vezetés után már végig kézben tartottuk a mérkőzést, a vezetés egy percig sem forgott veszélyben, de a diadal azért nem volt ennyire felhőtlen, olykor voltak ugyanis bajok.

Ott van például a védekezés. Túlzás lenne azt mondani, hogy nagy nyomás alá helyezett volna minket a vendégcsapat, s nem voltak épp kreatívak vagy villámgyorsak sem az akcióik, mégis sikerült több ízben zavart okozniuk. Nyilván tudta jól Conte, hogy megvan a veszélye fölpakolni egy olyan Zouma-Terry-Cahill triót, ami ebben a formációban összeszokatlan, a tagok pedig lassúak és/vagy sérülésből tértek vissza. A nagy kihagyás a francián érződött leginkább (hibázott például a kiállítás és a gól előtt is), ám természetesen korholás helyett ez még a bátorítás időszaka: nyilván időre és éles meccsekre is szüksége lesz még ahhoz, hogy felvegye a ritmust, most egyelőre szokja a terhelést, a társakat és a játékrendszert. Sajnos Terry egyre inkább a tekintélyéből él már csak (persze nem Friendnél, aki szívbaj nélkül szórta ki), az ő pozíciójában a lassúság az a faktor, ami nem igen palástolható vagy kompenzálható (legfeljebb rövidtávon). A triumvirátusnak sok problémát okoztak a beadások, a Peterborough helyzetei javarészt ebből születtek (mondjuk a piros lap és a gól sem).

Az egyetlen játékosunk, akinek nem lesznek kellemes emlékei

Másik kritikus pont a helyzetkihasználás volt. A Sp*rs elleni nihil után kellemes gond erről írni, hiszen harmincvalahány kapura lövés szép termés, ettől függetlenül bennem nyomot hagyott a tékozlás. Pedro kapufája, Loftus-Cheek tévesztése vagy Batshuayi rossz döntései mind bosszantó momentumok voltak – még úgy is, hogy nem forgott veszélyben a továbbjutás. Szóval a helyzetek mennyisége és milyensége tükrében örülhetnek a vendégek, hogy megúszták hét kapott gól alatt. Mi – főleg a játékosok – meg bosszankodhatnak, hogy nem sikerült jobban dörömbölniük a kezdő ajtaján.

Azt persze jó volt látni, hogy az eddig mellőzöttek is képesek jó megoldásokra, s olykor élvezik is a játékot. Ráadásul a nagy visszatérő Zouma és az eddig talán indokolatlanul mellőzött Batshuayi is végig pályán maradhatott, ez pedig járt mindkettőjüknek. Örömteli volt az is, hogy az összeszokottsággal azért nem vádolható játékosok is szépen keresték egymást, az egyénieskedés és önzőzés helyett inkább a másik támogatása-kiszolgálása dominált. Nyilván mindenki igyekezett maximálisan kihasználni az időt és a lehetőséget, de jó, hogy senki sem vált instant labdatemetővé.

Két szép góljával és nagy játékkedvével nálam Pedro volt ma a legjobb

Összességében tehát elmondható, remek sebtapasz volt ez a kis kupameccs. Alatta még nyilván fáj, de a gyógyulás érzékelhető. Simán nyertünk, az eddig nélkülözött kiegészítő emberek megkapták a lehetőséget, s többségük szépen élt is vele, miközben a kulcsjátékosok pihenhettek. Nyilván így kellett történnie, de jó, hogy nem csúszott hiba a számításba. A többi pályán sem volt csillaghullás, az ismétlésre kényszerülő Pool kivételével minden nagycsapat továbbjutott. Sorsolás holnap, addig is Blue Is The Colour!

 

177 Comments

  • Posted 2017-01-10 13:00 0Likes
    by Endy919

    Llorente bekövette instán Courtoist , Diegoalt , Pedrot , Lampardot ……hivatalos ! 😀

    • Posted 2017-01-10 13:02 0Likes
      by kasata91

      Ez még a hivatalosnál is hivatalosabb. Vagy hatalmas troll 😀

    • Posted 2017-01-10 13:51 0Likes
      by Zenzo

      hát, innentől már csak azt remélhetem, hogy krvanagyot tévedek vele kapcsolatban

      • Posted 2017-01-10 14:39 0Likes
        by gorkaf78

        Simán lehet, hogy nem fog kiderülni, mit tudna a spanyol Kékben, mert Costa mellett nem hiszem hogy játszani fog.

      • Posted 2017-01-10 14:48 0Likes
        by Endy919

        Szerintem összesen kap 700 percet ezeken pedig lő 4 gólt.

      • Posted 2017-01-10 17:30 0Likes
        by DannyfromtheShed

        700? nagyon sok.

      • Posted 2017-01-10 17:36 0Likes
        by Endy919

        Azt hittem én is , hogy FA Cupban játszhat. legyen 450.

      • Posted 2017-01-10 15:21 0Likes
        by BlueCech01

        Ha ugyanannyi időt tölt a pályán, mint Michy, akkor úgysem kap szignifikánsnak nevezhető lehetőséget. Az első számú ékhelyettes valószínűleg ugyanúgy Pedro lesz, Costát is talán 4 meccsen eddig, ha lecseréltük.
        Szerintem kapni fog 1-2 kupameccset meg havonta 30-50 percet a bajnokságban.

      • Posted 2017-01-10 15:33 0Likes
        by lamps8

        és milyen kupameccset? csak mert FA cupban cup-tied.

      • Posted 2017-01-10 15:35 0Likes
        by BlueCech01

        Miért, őt felküldték a Hull ellen? Nekem csak az maradt meg, hogy padon kezd.

      • Posted 2017-01-10 15:40 0Likes
        by lamps8

        persze

      • Posted 2017-01-10 15:44 0Likes
        by BlueCech01

        Mondjuk így kb. tényleg csak vészpótléknak hozzuk.

      • Posted 2017-01-10 15:52 0Likes
        by lamps8

        így konkrétan semmi értelme a leigazolásának. a kupában is Costanak kell majd harcolni, egyáltalán nem tudjuk majd tehermentesíteni, mert a bajnokságban is 100%-ban kezdeni fog.

      • Posted 2017-01-10 15:56 0Likes
        by trueblue05

        ha nagy csapat ellen játszanánk, így is úgy is Costát küldte volna fel, gyengébb ellenfelek ellen pedig pihenhet. ez egy tök jó üzlet, ha Michy végig tudja nyomni a szezon hátralévő részét a Swanseaban.

      • Posted 2017-01-10 16:02 0Likes
        by lamps8

        gyengébb ellenfelek ellen pedig pihenhet
        ?????
        erre a következtetésre milyen sorminta alapján jutottál? 😀

      • Posted 2017-01-10 16:06 0Likes
        by trueblue05

        a kupára gondoltam. a bajnokságot végig fogja nyomni hacsak meg nem sérül, de ez rendben is van. hetente kell egy meccset játszania, ez azért nem akkora terhelés, amit ne bírna el Costa.

      • Posted 2017-01-10 16:19 0Likes
        by BlueCech01

        De most beszéltük, hogy nem lesz kupa, ugyanis a Swansea-ban felküldték már 🙂

        Itt nem is arról van szó, hogy Costát mennyire terhelik meg, hanem hogy a Llorente-transzfernek max akkor an létjogosultsága, ha tervez egy pár évet a padon tölteni.

      • Posted 2017-01-10 17:49 0Likes
        by trueblue05

        Értem én a kupás dolgot, nem játszhat a spanyol. ( De Bats is csak gyengébb ellenfél ellen játszana, akik ellen elég lesz a csatár nélküli játék, vagy egy ifi is. Nagy meccseken, akár bajnokság, akár kupa, Costa fog kezdeni és ez akkor is így lenne, ha Bats maradna.)
        A második résszel egyetértek, de feltételezem tudja Llorente, hogy mire szerződik.

      • Posted 2017-01-10 17:57 0Likes
        by BlueCech01

        De Bats sem játszott sosem gyengébb ellenfelek ellen. Costa jelenleg a világ egyik legjobb centere, alanyi jogon jár neki a kezdő, és joggal. És ameddig le nem sérül, nem fog más kezdeni helyette a bajnokságban, sem gyengébb, sem erősebb team ellen.

      • Posted 2017-01-10 18:01 0Likes
        by trueblue05

        Csak az FA kupában potenciálian előforduló gyengébb ellenfelekről beszéltem.

      • Posted 2017-01-10 18:02 0Likes
        by BlueCech01

        Oké, ez rendben is van.

      • Posted 2017-01-10 17:29 0Likes
        by DannyfromtheShed

        Persze. Olyan lesz kb, mint Mineiro volt, ha valaki meg emlekszik 🙂

    • Posted 2017-01-10 15:47 0Likes
      by adam10

      ezt lehet dislikeolni?

    • Posted 2017-01-10 17:33 0Likes
      by myheartisblue

      Dehat Ő 31 eves es kiegett! Komolyan mondom felszabadulok a transfermarktra megnyitom a Champot es egy jobb 2/3 szamu csatart talalok e celra.

      • Posted 2017-01-10 17:34 0Likes
        by BlueCech01

        Pl. ki lenne lényegesen jobb, aki a padot is tűrné?

      • Posted 2017-01-10 18:11 0Likes
        by Endy919

        Rémy , Defoe , Rondon , Slimani. De akár Nelson Oliveira is a Champoból.

      • Posted 2017-01-10 18:29 0Likes
        by BlueCech01

        Remélem ezeket te sem gondolod komolyan.
        Rémy-t a sérülései teljesen tönkre vágták, alkalmatlan már arra, hogy csere legyen. Kétszer játszotta el, hogy pont akkor dőlt ki egy hónapra, amikor szükség lett volna rá. Nyilván ez nem az ő hibája, de ettől még ellene szól.
        Slimani, Rondón teljesen ugyanaz, mint Batsu. Ők fél évnél többet sosem pazaroltak volna arra, hogy a padunkon üljenek Costa mögött, főleg nem Slimani, aki a nyáron az alsóbb ligák egyik legkeresettebb csatára volt. Cserébe ku. drágák lettek volna.
        Defoe ábránd, őt a WHU is megpróbálta leigazolni 6 millió fontért, de a Sunci gondolkodás nélkül visszadobta az ajánlatukat.
        Nelson Oliveira meg aztán minden, csak nem lényegesen jobb opció.

      • Posted 2017-01-10 20:53 0Likes
        by trueblue05

        plusz kiemelhetnénk azt is ( bár nyilván megtette már valaki, de úgy érzem ez sokszor elsikkad), hogy Llorente volt már Conte játékosa, ismeri stb… szerintem ez egy fontos szempont

      • Posted 2017-01-10 20:19 0Likes
        by Zenzo

        Rémy? :DDDDDDD nem gyengélkedőt írt, hanem padot :))

      • Posted 2017-01-10 21:59 0Likes
        by Endy919

        Abel Hernandez kimaradt . Bocsi.

      • Posted 2017-01-10 20:20 0Likes
        by WehaveNoHistory

        Szalai 😀
        Viccet félre. Batsu-nak kell a játék. Padra meg olyan kell aki akkor van amikor Costa nincs. És nem gond, hogy a időhúzócserének beállítják. Nincs ötletem, egy pénz éhes, kiégett 30+++ játékos, aki bírja hogy csere.

      • Posted 2017-01-10 20:22 0Likes
        by BlueCech01

        A kritériumaidnak tökéletesen megfelel Llorente.

      • Posted 2017-01-10 20:24 0Likes
        by WehaveNoHistory

        Nem szimpatikus a spanyol, és nem is jó, de ha ő akkor ő.Bízok benne, hogy akik ezt intézik és akarják hogy így legyen, azok okkal és mély hozzáértéssel teszik mindezt.

      • Posted 2017-01-10 21:48 0Likes
        by Endy919

        De Llorente egytelen kritériumnak felel meg – elüldögél a padon.

        Játékban egy hatalmas 0 . Egyedüli pozitívum , hogy magas , de ennyi erővel bármilyen két méteres játékost hozhatnánk a League2-ből aki bele tud fejelni a labdába.

        Tetü lassú , összjátékban siralmas. Akkor mit csinálunk majd , ha Diegót kiállítják , vagy lesérül? Gondolom azért akar csatárt hozni Conte , hogy számíthasson is rá , ha már Misit elküldi kölcsönbe , hogy valamicskét játszon is.

        A halálom az a csatár , aki a fejelésen kívül mást egyáltalán nem tud csinálni.

      • Posted 2017-01-10 22:21 0Likes
        by Zenzo

        Kraucs? :))

      • Posted 2017-01-10 22:24 0Likes
        by Endy919
      • Posted 2017-01-11 08:46 0Likes
        by Zenzo

        ha ebből linkelsz még kettőt, akkor leveszem a szmájlikat 😛

      • Posted 2017-01-10 23:28 0Likes
        by BlueCech01

        De ettől még ilyen játékos kell a padra, ezen nem tudom, mi nem érthető. Komolyan azt hiszed, hogy egy Slimani vagy egy Rondón nem lépne le fél év után, mint Schürrle, vagy most Michy? Nekünk olyan játékosok kellenek most, akik legalább 2 évig bírják, hogy Costa mögött kapnak évi 500 percet a bajnokságban.
        Most hozathatjuk Llorente helyett bármelyik másik Rémy-zsáner játékost, de egy sem lesz jobb.

      • Posted 2017-01-10 23:41 0Likes
        by Endy919

        Olyan játékos kell a padra , aki nem tud focizni ? Érdekes.

        Meg ki beszél itt 2 évről? Én tovább , mint ez a fél szezon nem is gondolkoztam Llorentében . Jövőre már ott lesz Misi , aki remélhetőleg tavasszal kap elég percet , hogy szokja a PL-t . Vagy te már teljesen lemodtál róla?

      • Posted 2017-01-10 23:55 0Likes
        by BlueCech01

        „Olyan játékos kell a padra , aki nem tud focizni ?”
        Ez azért már komolyan vehetetlen torzítás. Egy olyan játékosról beszélünk, akit Conte testközelből ismer, ráadásul alatta már focizott egy baromi jó évet.
        De egyébként nem, ismét elmondom, nekünk Rémy/Ba-kaliberű focisták kellenek addig, ameddig Costa mellé nem szándékozunk senkit betenni. Llorente erre a szerepkörre alkalmas, és aki vállalkozik erre a szerepkörre, az nem is jobb, ezt nyugodtan elkönyvelheted. Nézd meg a többi csapatban milyen játékosok a number one csatár helyettesei. Saját nevelésű ifik, vagy középszer hollandok, spanyolok.

        Llorentében én legalább annyi időt látok, mint Rémy-ben. A spanyol is tudja hova jön, miért jön. Neki ez jó. Én nem hiszem, hogy félév múlva szedné a sátorfáját, esetleg egy keleti ajánlat hatására talán.
        Michy ezer százalék, hogy VB előtti évben nem fog itt maradni, hacsak nem kap biztosítékot arra, hogy Costa társának felmehet 3-5-2-ben. De még így is kéne ugye egy csere, sőt, akkor már kéne még egy csatár Llorente mellé a padra.

      • Posted 2017-01-10 22:21 0Likes
        by Zenzo

        „egy pénz éhes, kiégett 30+++ játékos, aki bírja hogy csere.”
        Pato, Falcao, Remy? 🙂 tessék kicsit konkrétabban fogalmazni 😉

      • Posted 2017-01-10 22:24 0Likes
        by myheartisblue

        Paaaato te jééézusmária. Már kezdtem elfelejteni, Falcao meg kapja be komolyan mondom.

      • Posted 2017-01-11 07:32 0Likes
        by WehaveNoHistory

        legyen mindhárom 🙂 összesen kitesznek eggyet. oké oké, igyekszem 🙂

      • Posted 2017-01-10 22:14 0Likes
        by myheartisblue

        Steven Naismith, Jordan Ayew, vagy pl. Berahino-val nemtudom mi van, csak meccshiányt írnak neki, Batshuayival elcserélhető lenne csereopcióra.)

        De az én titkos álmom egyetlen személy lenne erre a posztra (aki a médiával is rengeteg pénzt hozna: WILL GRIGGS the Northern Irish Beast! NANANANNAANANANANAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

        https://www.youtube.com/watch?v=jddom7vyFuk

      • Posted 2017-01-10 22:26 0Likes
        by BlueCech01

        De ezek a játékosok totál egy szinten vannak Llorentével. Ayew a tavalyi Villa egyik legostobább játékosa volt. Naismith meg egy közepes brit támadó.
        Berahino mondjuk talán, bár róla 2 éve semmit nem hallottam.

      • Posted 2017-01-10 22:32 0Likes
        by myheartisblue

        Tehát szerinted Llorrente a legjobb opció. Tényleg csak abban reménykedhetünk, hogy Conte akarja és van vmi titkos receptje, hogy aktiválja a Llorrente alvó ügynököt.

      • Posted 2017-01-10 22:36 0Likes
        by BlueCech01

        Nem a legjobb opció, csak semmivel nem rosszabb opció, mint az olyan játékosok, akik ilyen szerepkörre szóba jöhetnek.

  • Posted 2017-01-10 17:34 0Likes
    by Zenzo

    Megszavazták a 48 csapatos VB-t, a ligák már támadják is a döntést 🙂 érdekes harc lesz.

    • Posted 2017-01-10 17:35 0Likes
      by DannyfromtheShed

      Ezt financialis okokbol keresztul vertek, igy is marad, akarmit csinalnak a ligak, akik persze feltik a jatekosaikat, mert igy 16 meccsel tobb lesz.
      Magyarorszag vilagbajnok lesz 😀

    • Posted 2017-01-10 18:29 0Likes
      by kormolar

      sztem selejtező is felesleges….legyen egyből vb egész nyáron….nevetséges…lassan minden sportban ez lesz ( pl. tenisz, vagy F1 vagy bármelyik más sport) egyszerűen kifacsarják a sportolókat, rákényszerítik erre az irgalmatlan meccsszámra a játékosokat, aztán jönnek a sérülések,meg a formahanyatlások(+ játékra kényszerítés h sérülten is játszani kell mert fontos meccs jön)…szerencsétleneknek már magánéletük sem lesz, állandóan meccsek+edzések…am lassan nem csodálkozok ha egyre több sztár megy el… sok köcsög fejes meg ebből húzza le a pénzt a jogdíjak és a jegyeladásokból…

      • Posted 2017-01-10 18:53 0Likes
        by gorkaf78

        Szerintem senkinek sem szorítanak pisztolyt a halántékához, hogy élsportoló legyen. Mindegyikük lehet akár hétköznapi, kevés pénzért dolgozó ember is.

      • Posted 2017-01-10 21:13 0Likes
        by trueblue05

        Tehát ki lehet zsigerelni valakit fizikálisan, ha megfizetjük rendesen?
        Természetesen igen, ha azt az illető aláírja, pl egy profi klubbal kötött szerződés keretében. A probléma inkább ott van, hogy a válogatott a top játékosok számára inkább becsületbeli ügy, mint pénzügyi ( tisztán a szereplésért kapott összeget tekintve). Viszont ha ez igaz, akkor az előbbi kérdés-válasz a válogatott meccsekre nem áll, tehát mégiscsak borzasztó döntés elé állítanak játékosokat.
        De én is úgy tudom, hogy összességében nem lesz több meccsük, szóval lényegtelen.

      • Posted 2017-01-10 21:47 0Likes
        by Zenzo

        „mégiscsak borzasztó döntés elé állítanak játékosokat.”
        Ez nem feltétlenül igaz, de legalábbis nem ilyen mély a dolog, mint írod. Ezek az emberek egészen kisgyermek kortól fogva – saját, vagy szülői, esetleg mindkettő – elhatározásból egyfajta életstílust képviselnek, mert jobbára 5-6 éves koruktól mindent annak rendelnek alá, hogy minél magasabbra törjenek, és jobbak legyenek másoknál, az életük a foci körül forog, és nem fordítva. Legkésőbb tinikorukra pedig egyértelműen eldöntik, hogy feláldozzák a hagyományos értékeket (család, barátok, vallás, stb) cserébe a csillogásért, a hírnévért és a pénzért. Azaz, ez a döntés már korábban megszületik bennük, nem most állítják őket „borzasztó döntés” elé.

        Valóban nem kell elfelejteni, hogy személyes céljaik mellett ezt értelemszerűen a mi szórakoztatásunk miatt is csinálják, de senkinek nem tartanak pisztolyt a fejéhez, ahogyan gorkaf is fogalmaz, hogy meddig csinálja ezt. Bárki, bármikor felállhat, és azt mondhatja, elég volt. Nem véletlen, hogy nem igazán teszi senki közülük.

      • Posted 2017-01-10 23:02 0Likes
        by trueblue05

        persze, nyilván kicsit túldramatizáltam a dolgot, a fifa meg gondolom egyeztetett a szakszervezetekkel a döntés előtt

      • Posted 2017-01-11 10:08 0Likes
        by Zenzo

        „a fifa meg gondolom egyeztetett a szakszervezetekkel a döntés előtt”
        szerintem ez nem szükséges, bár valamilyen szintű egyeztetés bizonyára volt. De itt is a pénz beszél, nyugi. Ha megfelelő mennyiségű kötegek és/vagy ígéretek vándorolnak a megfelelő emberekhez, könnyen meg lesz szavazva a dolog. Ennyi.

      • Posted 2017-01-10 20:18 0Likes
        by Zenzo

        pénz beszél, ez egyszerű. Az élsport sosem arról szólt, hogy a sportolónak jó legyen.

      • Posted 2017-01-10 21:04 0Likes
        by 11Daves

        Több meccs elvileg nem lesz emiatt.

      • Posted 2017-01-10 21:13 0Likes
        by Zenzo

        viszont azt tény, hogy több embernek lesz több meccse 🙂 mert mostmár olyan B kategóriás játékosok is ki fognak jutni, akik eddig max a páholyban zabálták a kaviárt meg a lazacos sushit.

      • Posted 2017-01-10 22:50 0Likes
        by 11Daves

        Igaz. De nekem pont nem az a bajom, hogy túl lesznek ezzel terhelve a játékosok, mégiscsak a hazájukat képviselhetik a legnagyobb elképzelhető tornán, szerintem a többségüknek egy szava se lesz emiatt. Akkor már inkább a klubfocinál gondolkodhatnának el azon, hogy legyen kevesebb/jobban elosztott meccs, főként pont Angliában.

        Én inkább azt bánom, hogy ezzel sokkal értelmetlenebb lesz a vb lebonyolítása, 16 csoport egyszerűen követhetetlen, és mivel mindenhonnan csak egyvalaki esik ki, még értelme sincs sok. Pláne, hogy nem fognak két meccset egyszerre rendezni, szóval az utolsó körben megint jöhetnek majd a harmadik fél kárára lejátszott 0-0-ás botrányok. Ahhoz meg no comment, hogy a csoportkörben is bevezethetik még a tizipárbajt döntetlen esetére.

      • Posted 2017-01-11 10:05 0Likes
        by Zenzo

        „De nekem pont nem az a bajom, hogy túl lesznek ezzel terhelve a játékosok”
        de ezzel nem lesz több meccs egy adott játékos számára, max 1 v 2-vel, attól függ, hogy lesz a csoportosztás – annyi változik, hogy többen jutnak ki. Ezzel aztán nem lesz „túlabbterhelve” senki.

        „Akkor már inkább a klubfocinál gondolkodhatnának el azon, hogy legyen kevesebb/jobban elosztott meccs, főként pont Angliában.”
        Kevesebb meccs max úgy lehet, ha megszüntetnek egy kupasorozatot, vagy nem 20 csapatos lesz a PL, csak 18. Az meg kinek lenne jó?

        „Én inkább azt bánom, hogy ezzel sokkal értelmetlenebb lesz a vb lebonyolítása”
        Ezt mondta mindenki ’98-ban is a jelenlegi rendszer bevezetésekor… 🙂 maradjunk annyiban, hogy nem ezen fog múlni, hogy egy Vb szar lesz-e vagy sem.

      • Posted 2017-01-11 13:03 0Likes
        by 11Daves

        1. bekezdés – igen, ezt mondm én is.

        2. bekezdés – persze, nem lesz kevesebb meccs, de nekem elvi szinten sántít az az érv, hogy egy megterhelő klubszezon után egy max 7 meccset jelentő tornát hibáztassunk a játékosok leamortizálásáért.

        3. Én így is élvezni fogom. De azért vannak jobb és rosszabb rendszerek, a jelenlegi például egyértelműen igazságosabb és kevesebb wtf-pillanathoz vezet, mint a 24 csapatos formátum, ami 1998-ig volt.

  • Posted 2017-01-10 18:00 0Likes
    by trueblue05

    John Terry will serve a one-match suspension with immediate effect after his wrongful dismissal claim was unsuccessful, following an Independent Regulatory Commission hearing.
    The Chelsea defender was sent off for denying an obvious goal scoring opportunity during The Emirates FA Cup third round tie against Peterborough United on Sunday [8 January 2017].

  • Posted 2017-01-10 19:04 0Likes
    by gorkaf78

    Nem tudom, mennyi a valóságalapja ennek a cikknek, de ezek a hírek szerint Alonso sérülten játszott, amióta leigazolta a Klub, és most az ő helyettesítésére hoztuk vissza Aké-t.

    http://www.dailystar.co.uk/sport/football/577073/Chelsea-injury-news-Marcos-Alonso-Nathan-Ake

    • Posted 2017-01-10 21:24 0Likes
      by trueblue05

      ha ez igaz, akkor elég furcsa… Mi alapján gondolja Conte, hogy jó lesz ebben a pozícióban? Mert így kell gondolnia, mert ez így nem vészmegoldás, hiszen nem nagyon próbáltunk senkit igazolni még arra a posztra – persze az is lehet, hogy csak nem sikerült, de akkor is furcsa, mert nem cikkeztek ilyesmiről sehol. Örülnék ha Akéból világklasszis LWB válna, de nem látok erre sok esélyt.

      ( az meg hogy végig sérült volt, az nagyon sántít)

      • Posted 2017-01-10 21:53 0Likes
        by Endy919

        Azért csak az egyik legjobb balhátvéd volt tavaly a ligában 🙂 És a kapu előtt sem ügyetlen. Én mindenképp bízok a srácban.
        Rafa óta várom , hogy komolyabb szerepet kapjon valakitől.

      • Posted 2017-01-10 22:00 0Likes
        by myheartisblue

        A vegyük vissza Ryan Bertrandot-ba ne kezdjek bele, igaz?

      • Posted 2017-01-10 22:04 0Likes
        by Endy919

        Légyszi ne.

      • Posted 2017-01-10 22:13 0Likes
        by kasata91

        Mégcsak halkan se írd le. Tudod jól hogy a vezetőség nem zárkózik el a rebuy-októl. 😀

      • Posted 2017-01-10 22:27 0Likes
        by myheartisblue

        Hát márpedig érte nem sajnálnám kiadni. A southampton húzóembere, és masszív teljesítményt hoz le évek óta. Megérdemelné, hogy egy topcsapatban játszon.

      • Posted 2017-01-10 22:34 0Likes
        by Endy919

        De ne itt.
        Új csapatot épitünk , új gerincet kell kialakítanunk az új szisztémába. Én inkább adnám meg az esélyt a 20 éves Akénak , mint hogy visszahozzam a 30hoz nagyon gyorsan közelítő Bertrandot. Aki jó védő , de ha akkora ász lenne , akkor valaki már elvitte volna , vagy legalább pletykák lettek volna.

      • Posted 2017-01-10 22:44 0Likes
        by kasata91

        Nem a legjobb érv a „nem elég jó a chelseabe mert nem pletykáltak róla sokat az újságok”, de valahogy én se várom vissza. Hiaba volt ő RDM nagy húzása a BL dontoben, valahogy nem olyan személyiség aki a szívemhez jött volna. Persze ez szubjektív.
        (De ha már az életem 99,5% a racionálisan döntéseken alapul, legalabb Chelseat meghagyom érzelmi alapokon. 😀 )

      • Posted 2017-01-10 22:27 0Likes
        by DannyfromtheShed

        Elrodriguezt probaljuk ugy fel eve hozni, elutasitottak.

      • Posted 2017-01-10 22:50 0Likes
        by trueblue05

        ez nem csak pletyka szinten ment?

      • Posted 2017-01-10 22:56 0Likes
        by mohacsia

        Konkrét ajánlatról én nem tudok. Nem emlékszem, hogy hiteles forrás lehozott volna bármit komolyabb érdeklődésről.

      • Posted 2017-01-11 14:12 0Likes
        by Diego Costa

        Nagyon egyszerű a válasz az első kérdésre: azért mert látta játszani. A LCB posztján képes játszani a kérdés, hogy a wingback pozíciójában hogy fog teljesíteni. Ez majd az edzésen fogja megnézni Conte, ezt ő maga mondta.

        Miért sántít, hogy sérült volt? Hazard is sérülten játszott tavaly. Én el tudom képzelni és jó lépésnek is tartom, hogy Aké-t visszahoztuk. Most ne vegyünk senkit, csak azért, hogy meglegyünk. Nyáron meg lehet venni minőségi embereket a posztra.

  • Posted 2017-01-10 22:28 0Likes
    by DannyfromtheShed

    MEGALOL: A bmouth JT-t vinne fel evre kolcsonben 😀

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com