Same old José

Még mindig dörzsöljük a szemünket a tegnapi rettenet után, de nézzük a dolgok jó oldalát, mert ha nem is sok, de azért akad.

Úgy ülök neki ennek a posztnak, hogy kb a meccs felét láttam, de talán egyetértünk abban, hogy kb ha 5 percet láttál, mindent láttál… gondolom abban sem lesz vita közöttünk, hogy José és a Chelsea a döntetlenért utazott Madridba, és innen nézve a dolgokat, küldetés teljesítve. Mourinho előrántotta a jó öreg katalánok elleni taktikát, spanyolokra igazította, majd a meccs előtt feltöltötte a rendszerbe.

Tényleg csúf meccs volt, mert nem egyszerűen beparkoltuk a buszt, mint a katalányok ellen, hanem a támadás mindenféle formáját is feladtuk az Atleti ellen. Mondhatnám úgy is, hogy látványosan nem akartunk gólt lőni. Még csak arra sem igazán figyeltünk oda, hogy a kivágott labdák irányba tartsanak. Más kérdés persze, hogy Torres alkalmatlan erre a játékra, mint csatár. Meglepődve olvastam a kommentek között, hogy többen is írták, jól játszott. Drogba hiánya ilyenkor fájó igazán, annyira feltűnően fájó, mert a spanyol helyett akár egy jelzőbóját is felrakhattunk volna a pályára. Más kérdés persze, amit Zsoca kolléga találóan jegyzett meg: ha 0-0-ra megyünk, ahhoz nem kell csatár… ettől függetlenül Torrest toronycenterként játszatni kb annyira okos, mint pucéran a csalánmezőn ugrándozni.

Sok más kérdés is felmerül a tegnapi futballmerénylet kapcsán, többnyire miértek, és nem feltétlen csak azok az alapkérdések, hogy „miért nem akartunk gólt lőni?” vagy, hogy „miért Luiz lövi a szabadokat” (és akkor a jelzőket kihagytam a kérdésekből bátran). A kérdések válaszai azonban  a második meccsben rejlenek, illetőleg majd azután lesznek megválaszolhatóak. A kinti 0-0 ugye nekünk nem, hogy nem rossz eredmény, hanem végülis nagyjából még jónak is mondható. Egyértelmű volt, hogy José el akarta kerülni a párizsi nyílt mérkőzést, mert az egyre több hiányzóval már talán ő sem bízott egy újbóli feltámadásban. A PL-ben a harakiri után pedig inkább a BL-nek feküdt neki. Persze jó látni, hogy nem küldte el nyaralni a fiúkat már most, mert egy nyíltsisakos mérkőzés kb erre utalt volna. Az összebunkerozott 0-0 viszont arra utal, hogy nagyon is komolyan vesszük a Bajnokok ligáját.

Elő is vették egyből Josét Anglia Nagyjai – twitter rulez – meg, amit a WHU ellen mondott („19. századi foci” jelzővel illette a WHU buszát anno a PL meccsünk után), és bár ugye a legszebb öröm a káröröm, különbséget tenni meg minek, ha lehet ekézni a Chelseat/Josét, azért ejtsünk pár szót arról is, hogy mi a WHU-t konkrétan benyomtuk a kapujába, és szerteszéjjel lőttük őket. A madridi csapat ettől azért távol állt. Jöttek ők előre becsülettel, de komoly nyomást nem hogy nem tudtak gyakorolni ránk, de még izzasztónak sem nevezném a helyzetet. Én legalábbis az agyonsztárolt Atleticotól és Costától ennél jóval többet vártam. A Chelsea nem akart, az Atleti nem tudott támadni. Mondjuk ki: José úgy megette ez a meccset, hogy erre csak a látványfutball szerelmesei nem csettintenek elismerően. Nem szépen, de nagyon. Ahogy az angol mondja, „wasn’t always pretty, but it was pretty effective”. Csúnyán vagy sem, de José arra kényszerítette a matracosokat, hogy ne a saját játékukat játsszák, kizökkentette őket a kerékvágásukból, így bár 0-0, mondhatjuk, hogy megnyerte a meccset. Az Atleti 220V-tal üzemel a szezonban, és csap agyon mindenkit, aki útjába kerül. Voltak, akik túlárammal próbálták kicsapni a biztosítékot náluk – José az egyszerűbb utat választotta: kihúzta a villásdugót a falból. Ha néztétek a vágóképeket a két edzőről a mérkőzés alatt, az sok mindent elárult. Mourinho egykedvűen, nyugodtan, csendben üldögélt a kövezett padkán, míg Simeone csinálta a showt a ketrecben. Vajh’ melyik edző tudta jobban, mit csinál?

Simeone és csapata felháborodásának egy része a Chelsea mondjuk úgy alattomos időhúzása ellen irányult – ezt én is utálom, ha ellenünk csinálják. De, ettől még engedélyezett eszköz. Sokat estünk fölöslegesen is, ebben Luiz oroszlánrészt vállalt, Azpi bedobásai is eltartottak addig, amíg lapközeli élmény nem lett belőlük, és mintha Schwarzer is mind a 41 évét beleölte volna a kirúgások elvégzésébe. „José Mourinho, hijo de puta” (finoman fordítva is José te köcsög) zengett a Calderon, akárhány taktikai falt, csere történt, de még sérülés esetén is. És ez a köcsög mégis megkapta a döntetlenjét. Wilkins nyilatkozta, hogy José az egyik legjobb edző a világon abban, hogy kiküldje a csapatát, és azt kapja tőlük, amit kér. Két spanyollal és három brazillal a kezdőben egy ilyen deffenzív 0-0-t lehozni – nos, talán Butch nem beszél a levegőbe. Persze az általános vélemény az az, hogy José megölte a játékot, ahelyett, hogy játszotta volna. Hát, erre most mit mondjak. Ha megölte, megölte. Legalább alkalomhoz illően öltözött a csapat.

A védekezés a futball szerves része, emellett nehéz elmenni. Más kérdés, hogy többnyire a sikeres és hatékony támadással elegyítve azért jóval komolyabb fegyver, és egy Ázárral többen talán mi is jobban fickándoztunk volna – mert a mély és stabil védekezés és kontrázgatás jól is áll a csapatnak, ehhez azonban winstontól veszem kölcsön a leírást: ezt két dolog herélte ki tegnap – Torres csatárban és Ramires szellőben.

A visszavágó több okból is érdekes lehet, mert ott már nem csak az egyik, hanem mindkét csapatnak gólt, gólokat kell lőni, ha nem akarjuk a shootoutra bízni (ne akarjuk). Biztosan nem lesz Lampard és Mikel, akik kisárgázódtak, és nagyon nagy valószínűséggel nem lesz Cech és Terry sem. Nem számíthatunk Maticsra és Salahra sem, de talán Eto’o és Hazard már ott lehet. Viszont elkerülhetetlen a Luiz-Ramires páros a pivotban, a védelem, ha nem lesz sérülés, akkor valószínűleg az Ápilikveta-Ivanovics-Cahill-Cole sorral áll fel, elöl pedig a Hazard-Oscar-Willian/Schürrle sor lehet Eto’o mögött.

Tegnap este még az a kérdés foglalkoztatott, hogy a visszavágó 1 dolog, de mi lesz közte a Pool meccsel? Mára ez a kérdés eldőlni látszik, miután José lenyilatkozta, hogy kb telibeszarná a PL-t, a BL árán, és a dzsé csapatot küldené pályára, számtalan okból kifolyólag, ami főleg az, hogy kapja be az FA, meg Pelle, meg így a Pooltól sem szégyen kikapni. Remélem azért, bárki is lép pályára vasárnap, szívvel fog játszani, és már elvi kötelességtudatból is leveri a Poolt.

Négy, jobb esetben 5 mérkőzés van hátra a szezonból. Hatszázadjára is elmondom, én már kettépipáltam a szezont, magam vagyok a megtestesült megelégedettség, kielégültség, és minden, ami még lehet. Ettől függetlenül viszont nem bánom ám, ha további orgazmusokkal ajándékoz meg a csapat. Elégedettségtől független igény a Pool-verés, mert Poolt verni mindig jó. Amúgy sem volt benne túl sokszor részünk az utóbbi időben, így minden lehetőséget meg kell ragadni, ami megadatik. Rúgjunk szét még pár piros segget, legyen akár csíkos is, aztán mehetünk VB-t nézni.