Rossz döntések és milliméterek

Bár helyenként úgy tűnhetett semmilyen elképzelésünk nincsen, hogyan kellene feloldani a West Ham mély blokkját, valójában bőven megvoltak a helyzeteink, hogy elhozzuk a három pontot kelet-Londonból.

Nem sok babér termett számunkra az utóbbi időben a West Ham ellen idegenben, így valószínűleg sokunk ült le úgy a képernyők elé, hogy vajon Pochettino mit fog kitervelni a Kalapácsosok mély blokkja és kontratámadásai ellen.

James Ward-Prowse színre lépésével várható volt az is, hogy David Moyes alakulata új szintre fogja emelni a pontrúgás hatékonyságát a West Ham ám egy kicsit nagyobb fegyelmezettséggel bőven elkerülhető lett volna mindkét góljuk – a tizenegyest most vegyük kontextuson kívülinek.

Rögtön a meccs elején ötödik percében szöglethez jutottak a hazaiak, amit érdemes egy kicsit szemügyre venni, hogy megértsük, mi is történt egy perccel később.

Kevert védekezési forma, 5-5 zóna és emberfogó játékos

Enzo feladata volt, hogy kövesse Antonio mozgását, aki a rövid kapufa felé mozogva Thiago Silva látásterén kívülről érkezve próbálja felszabadítani maga mögött a területet, ahova természetesen Ward-Prowse kegyetlen pontossággal be is ívelte a labdát. Itt még meg is lettünk volna létszámügyileg, azonban az eddig nagyon bizonytalan Disasit látványosan megverte Zouma a levegőben.

Egy kisebb keveredést követően itt még sikerült felszabadítani, de a West Ham csavart egyet a pontrúgás variációján és erre már nem sikerült reagálni.

It’s fine…

Az első szögletnél még a hosszú oldalon védekező Gustot átvezényeltük a rövid kapufához ahova Paquetá helyezkedett, amivel azonnal létszámhátrányos helyzetet teremettünk magunknak a büntetőpont körül.

Chuku itt
Chuku ott

Ez azonban még mindig nem volt elegendő hiba ahhoz, hogy hozzásegítsük a hazaiakat a korai vezetéshez. Bár a kamera azonnal Gallagherre szegezte a fókuszt, akit igen agresszíven megvert a hosszúnál Aguerd, az elsődleges kérdést Chukwuemekának kell szegezni, akinek a hosszú oldali területet védekezése volt a feladata. Antonio kiváló büntetőterületen belüli munkája kimozgatja magával Enzót, ez a megnyíló terület pedig pont annyira szippantotta be magával Carneyt, amennyi szükséges lett volna ahhoz, hogy tisztázza vagy blokkolja a beívelést/fejest.

A nagy döntéshozatal letargia

Sokszor hajlamosak vagyunk az eredmény vagy a kihagyott helyzetek mennyisége alapján megítélni a csapat teljesítményét, de ma kora délután megannyi esetet láthattunk, amikor azok a bizonyos utolsó passzok nem mentek a helyükre vagy csak egy picivel jobb befejezés hiányzott csak.

Nehézségi szint: Thiago Silva

Rögtön a meccs elején felrajzolódott az a kép, ami jellemezte a 90 perc nagy részét. 40 méterre az ellenfél kapujától 9 mezőnyjátékossal, Enzo a jobb oldali félterületben a vonalak között várja a felpasszolt labdát a lábára. Sterling mögékerülése és Jackson visszafelé mozgása tökéletes szituációt teremtenek a támadó harmadba belépésre. Silva azonban az égbekiáltóan egyértelmű passz helyett egy lőtt passzal a középcsatárt keresi.

Még mindig volt remény…

Jackson a helyzethez mérten kiválóan kezeli le a labdát és meg is találja vele Fernandezt, akinek még mindig ott lenne a lehetősége bepasszolni a labdát a büntetőterületre, ő azonban a lövést választja, így a kétszeresen ígéretes helyzet kárba vész.

A boxon belül sem voltunk túl élesek, erre pedig tökéletes példa a második félidőből az alábbi jelenet.

Jacksonnak van még hova fejlődnie a kapu előtti helyezkedést illetően

Sterling szedi össze a labdát a hosszú oldalon Mudryk laposan belőtt átadását követően, Enzo pedig látványosan jelzi, hogy készen áll helyrehozni a kihagyott büntetőjét. Az, hogy Sterling miért nem tette le neki már önmagában megérne egy misét, de itt Jackson mozgását szeretném inkább kiemelni. Emerson tisztán kiirtja a lesállás lehetőségét, Aguerd kifelé mozog így adná magát, hogy bevesse magát a kapu elé, ő azonban folyamatosan hátrál, így megjátszhatatlanná téve saját magát. Az eredmény pedig nem más, mint egy borzasztó buta, blokkolt lövés Sterlingtől.

Azért volt egy terv is…

A szélek bontásával sikerült viszonylag jó hatékonysággal a West Ham büntetőterébe juttatni a labdát, ahogyan az a következő példán is látszik.

Egy mélyről elvégzett szabadrúgást követően létszám egyenlő helyzet alakul ki a tizenegyes pont körül, amit a hazaiak bátran vállaltak fel az egész mérkőzés során. Sterling labda nélküli mozgása kulcs volt megannyi helyzet kialakításában, ahogyan itt is az ő befutása nyitja meg az ajtót Chilwell előtt a beadáshoz.

Raheem mozgása és Chukwuemenka helyezkedése miatt Coufal pozíciója kötött, Ward-Prowse presszingje pedig nem elég gyors, így Enzo számára megnyílik a lehetőség, hogy a szélre tegye a labdát.

Chilly ilyen szituációkkal álmodik, nyomás nélkül adhatja be az ötösre a labdát, ahol egy 3v1-es szituációban érkezünk 3 olyan játékossal akiknél jobbat nem is választhatnánk a kezdőből egy ilyen helyzetre.

A beadás tökéletes ütemben érkezik, meg is találja Jackson fejét, aki azonban kicsit szerencsétlen módon a keresztléc fölé fejeli a labdát…

Összegzés

A helyzetek mennyisége és minősége alapján nem túlzás azt mondani, hogy többet érdemeltünk volna ebből a mai mérkőzésből, de egyelőre nem elég éles a csapat ahhoz, hogy kritikus pillanatokban gólra váltsa a helyzeteit. Az eddigi két meccs alapján elegendő pozitívumot láthattuk, hogy ne essünk letargiába egyelőre de ehhez mindkét kapu előtt pontosabbnak kell lenni.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com