Reményeink martaléka

Az idei reményeink martaléka a még mindig gyatra bajnoki helyezésünk, valamint a szerdai BL-kiesésünk tükrében egyértelműen az FA kupa maradt. Itt ráadásul még a végső győzelemre is kínálkozik némi esély, bár a legjobb négy közé jutás sem ígérkezik könnyűnek, hiszen annál az Evertonnál vizitálunk majd ma délután, akik sosem voltak igazán szívélyes vendéglátóink. De ha nem akarjuk pár nap leforgása alatt kinyírni a kupaszerzés lehetőségét, akkor muszáj valamit villantani a Goodison Parkban. Kedvcsináló alább.

Egyre keserűbb pirula ez a Bajnokok Ligája, hiszen tavaly és idén sem sikerült meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban, ki is estünk mindkét alkalommal a nyolcaddöntőben (ráadásul otthon, nem reménytelen helyzetből indítva a visszavágókat), jövőre pedig ennyi sem fog jutni, tekintve, hogy szinte biztos, hogy még a selejtezőkig sem jutunk el. Hosszú sorozat szakad majd meg ezzel, hiszen nálunk régebb óta – szerény számításaim szerint – mindössze két csapat, a Real Madrid és az Arsenal indulhatott el kihagyás nélkül a Bajnokok Ligájában. Hiányozni fog – bízzunk benne, hogy hamar visszatérünk.

Ezekben a vészterhes időkben pedig még jobban felértékelődik az FA kupa. Legutóbbi elhódítása (2012) óta egyszer jutottunk el legalább a Wembley-ig, akkor a Manchester City ejtett ki minket az elődöntőben. Szóval viszkető tenyerünk szívesen újramarkolná ezt a szeretett serleget, még ha nem is vágyakozunk erre olyan régóta, mint a United, a Spurs, vagy épp soros ellenfelünk, az Everton.

A liverpooli kékekkel legutóbb öt éve találkoztunk a sorozatban, akkor sikerült megismételt meccset kicsikarni a Goodison Parkban, de ezzel csak magunkkal toltunk ki: hiába támadtunk rengeteget, s szereztünk nagy nehezen vezetést a londoni találkozó hosszabbításában Lampard révén, az addig keveset mutató Everton a 119. percben kiegyenlített Baines szabadrúgásgóljával, a büntetőpárbajt pedig – akkor még szokás szerint – nem mi bírtuk jobban (ki ne emlékezne Anelka flegmázására). Ott van viszont kellemes emléknek a 2009-es döntő, amikor – nem mellesleg Hiddinkkel a padon – hátrányból fordítva nyertünk 2:1-re. Reméljük, ebből nem csak a holland szakember, de a játékosok is fognak tudni meríteni.

Idén egyébként valósággal hasítunk a sorozatban: három sima győzelem, 12:2-es gólarány… Persze a harmadosztályú Scunthorpe, a második vonalas MKD vagy a máig érthetetlenül legatyásított kerettel érkező Manchester City ellen is skandalum lett volna kiesni. Vagyis most következik az első igazán férfias próbatétel.

Nem szól mellettünk se a Goodison Park rendre fojtogató és bénító közege (idén is simán, 3:1-re kaptunk itt ki a bajnokságban), se az a tény, hogy egy BL-kiesés után, viharverten, több fontos játékost nélkülözve vagy épp hogy összefoltozva megyünk bele ebbe a csörtébe. Martinez fiai tehát kipihentebben, élesebben élvezhetik majd a hazai pálya előnyeit, bár – és ebbe azért bőven lehet kapaszkodni – otthoni mérlegük még a miénknél is haloványabb: 15 meccsen szerény 16 pont, ráadásul utóbbi négy alkalomból háromszor is vittek minden pontot a vendégeik (Swansea, West Brom, West Ham). Tekintve, hogy Hiddink még mindig nem kapott ki angol csapattól, valamint hogy vendégként kifejezetten kraftosak vagyunk 2016-ban (13/15 pont a PL-ben, 5:1-es diadal a MK Dons otthonában), bőven van mibe kapaszkodnunk.

Ami a mezőnyt illeti, a Crystal Palace már kvalifikálta magát az elődöntőbe, holnap pedig Arsenal-Watford és MU-WHU meccseket rendeznek még. Előfordulhat tehát, hogy négy londoni csapat fog elődöntőzni – ez mindenképp pikáns lenne. Rajtunk ne múljon… Továbbra is Blue Is The Colour!