Valamikor, egyszer régen, az operációs rendszeren is túl, illetőleg, ahogy a küzdő alkoholisták meséje kezdődik, az üveghegyen túl, közel egy egész hónapja és kétezer többnyire semmitmondó kommentje már, hogy megjelentünk írásban, a kevésbé mókás ebben az egészben az, hogy…
Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság Oroszországban, a Chelsea-t összesen 14 játékos képviseli.
Apróbb változások történtek a csapat nyári felkészülési menetrendjében.
Újat nem fogok tudni mondani. Azt az időszakot éljük, amikor mindenki annyira ki van éhezve minden kis értékesnek tűnő információmorzsára, hogy mire a poszt végére érek, már lehet, hogy a fele nem lesz aktuális. Nagybani – nem piac –…
N'Golo Kantét választották meg a szurkolók az év játékosának a Chelsea-nél. A francia középpályás a szezont értékelő interjút adott a hivatalos honlapnak, amelyben kiderül, hogy birkózik meg a nyomással és mennyire ügyes a biliárdban.
Antonio Conte elégedett értékelt az FA-kupa megnyerése után, és beszélt a jövőjéről is.
Mindenképpen történelmi mérkőzésnek ígérkezik ez a mai. Meglehet Conte első kupagyőzelme edző karrierje során, de lehet ő az első edző is az Abramovics-éra történetében, aki egy év alatt három döntőből egyen sem emelheti magasba a trófeát.
Nyakunkon a nyár, egy hónap múlva kezdődik a világbajnokság és a Premier League 2017/18-as szezonjának küzdelmei is véget érnek a mai napon. Egyáltalán nem lehetünk elégedettek csapatunk idei teljesítményével. Hiába nyerhetjük meg az FA kupát, ha a BL-ről lemaradunk.…
Hiába tűnt korábban teljesen reménytelennek helyzetünk, a vasárnapi ’Pool-verés, illetve a Spurs gyengélkedésének hála ismét elérhető közelségbe került a top4. Az utolsó két fordulóban ehhez kötelező lenne 6 pontot gyűjteni, első prédánk a Huddersfield Town lehet.
Zsinórban három győzelemnél járunk – ráadásul mindet idegenben arattuk –, mégsem kerültünk lényegesen a top4-hez. A matematikai esélyünket tudtuk megőrizni, ami több a semminél, de azért nem sok. Nem titok, hogy ha kedvezőtlenül alakul a hétvégi forduló, akkor azzal…