Ébresztő pofon, bombaformában lévő Hazard, csatár a pályán és szép játék. A napsütéses őszi meccsünket úgy hoztuk le, ahogy kellett és talán a forduló gólját is sikerült meglőnie Williannek. Jól néz ki a tabella teteje, de sok van még…
Lassú kezdés után hátrányba is kerültünk az első negyed óra végén a bátran futballozó vendégekkel szemben. A bekapott gól azonban felébresztette a csapatot és helyenként igen tetszetős focit bemutatva léptünk át az újoncon.
Szombaton a liga egyik leggyengébb csapata ellen folytathatjuk hibátlan szezonkezdetünket. A válogatott szüneteket követő meccsek sosem egyszerűek, ám a Cardiffnál ideálisabb ellenfelet nem is kívánhattunk volna.
A Chelsea drukkereire ugyanúgy igaz, mint bármely más klub szimpatizánsaira: bár csapatunk iránti szenvedélyünk összeköt minket, sok mindenben mégis különbözünk. Ha pedig közelebbről és alaposabban megvizsgáljuk a helyzetet, látjuk azt is, hogy még rajongásunk mikéntje is differenciált. Görbe tükrös…
Egy teljesen új korszak kezdődött most a Chelsea életében, aminek legfontosabb feladata az alapok megváltoztatása. Hogy mik azok a dolgok, amin variálni kell, hogy mi várható, mit várok ettől a szezontól, az kiderül ebből a szubjektív véleménytől hemzsegő bejegyzésben.…
A válogatott szünetnek köszönhetően most volt több idő végiggondolni, hogy ki milyen teljesítményt tett le az asztalra. A lényeget azonban már tudjuk. 4/4 és magabiztos játék Eddie Howe Bournemouth-ja ellen.
Bemutatjuk a Magyar Chelsea Szurkolói Klubot és a tagsági lehetőségeket.
Nyakunkon az első válogatott szünet és mindenki Vidi lázban ég, de azért van még egy hétvégi forduló a Bournemouth ellen a Stamford Bridgen. A kérdés, hogy meglesz-e zsinórban a negyedik győzelem, vagy újra borsot törnek a Cseresznyések az orrunk…
Szombaton az idényt meglehetősen impozánsan kezdő, még veretlen Bournemouth érkezik a Stamford Bridge gyepére. A mérkőzésre várva egy kisebb múltidézés formájában elevenítsünk fel azon játékosok neveiből néhányat, akik karrierjük során mindkét csapat színeit magukon viselhették.