Olyan dolog fog történni, amire még soha nem volt példa, azaz hogy szeretett csapatunk egy magyar együttessel találkozik az európai kupaporondon. Az ellenfél nem más, mint a hazai pontvadászat címvédője, a Videoton MOL Vidi. Mivel kis hazánk csapatai…
A hétközi előjáték után immáron a Premier League mezőnyében eshet egymásnak Sarri és Klopp.
Hátrányból felállva egy debütáló Emereson és egy fantasztikus Hazard szólógólnak köszönhetően sikerült túljutni a Liverpoolon a Carabao Kupa 3. fordulójában.
Négy nap múlva múlva abban a tudatban fogadhatjuk a ’Poolt, hogy egy esetleges győzelemmel megelőznénk az eddig hibátlanul menetelő Vörösöket. Először azonban még az Anfielden van jelenésünk, ahol a Ligakupa keretein belül szerezhetünk tapasztalatot Klopp csapatáról.
Szerda este elkezdődik számunkra a Ligakupa, de az ellenfelet elnézve az se lenne csoda, ha véget is ér egyből.
Megérdemelt győzelemmel kezdtük idei európai kupaszereplésünket, miután Willian korai góljának köszönhetően mindhárom pontot elhoztuk Görögországból.
Kedden elrajtolt a BL csoportköre, ám a Chelsea nevével nem találkozhattunk az úgynevezett elitliga harminckettes mezőnyében. Csalódottságra persze semmi ok, hiszen a mieink tudják, mi a helyes irány és jó européerként ott teszik tiszteletüket, ahol az igazi Európa van.…
Ébresztő pofon, bombaformában lévő Hazard, csatár a pályán és szép játék. A napsütéses őszi meccsünket úgy hoztuk le, ahogy kellett és talán a forduló gólját is sikerült meglőnie Williannek. Jól néz ki a tabella teteje, de sok van még…
Lassú kezdés után hátrányba is kerültünk az első negyed óra végén a bátran futballozó vendégekkel szemben. A bekapott gól azonban felébresztette a csapatot és helyenként igen tetszetős focit bemutatva léptünk át az újoncon.
Szombaton a liga egyik leggyengébb csapata ellen folytathatjuk hibátlan szezonkezdetünket. A válogatott szüneteket követő meccsek sosem egyszerűek, ám a Cardiffnál ideálisabb ellenfelet nem is kívánhattunk volna.