9 változtatás a kezdőben, lényegében a B keretet láthattuk pályára lépni. Gála meccs helyett szenvedés és csoda clean sheet. Volt kinek örülni és volt kiért szégyenkezni, még a Servette ellen is. Lássuk hát ki hogy játszott szerintünk és szerintetek…
Jörgensen – 7,5
Csak azért nem adok neki jobb osztályzatot, mert nem egy komoly ellenféllel játszottunk, de ezt leszámítva boldog lehetett mindenki az „új” kapusunk láttán. 6 védés, 0 kapott gól, 2 bravúr és ami a legfontosabb, hogy lábbal is rendívül hatékony volt. 36/34 passz a földön és 5/3 a hosszú indításokat nézve. Magabiztosság, pontosság!

Disasi – 6
Az látszott, hogy nem bíz semmit a véletlenre Maresca a hátsó hármas kapcsán és minimálisan akarta őket a labda közelében tudni. Ez most ült, a „jobbik” franciának nem volt sok dolga. Azt az egy szerelését sikeresen megcsinálta 58 passzából csak egyet rontott, távolra is kétszer embert talált a három kísérletéből. Nem életbiztosítás.

Tosin – 6,5
Adarabioyo sem egy biztos pont a védelemben, bár sokkal nyugodtabb voltam, amikor nála volt a labda, mint a két társánál. Remekül diktálta a tempót hátulról, irányította a két maflát. 133/125 Jorginhoi magasságok. 7/4 a hosszú labdák aránya, ráadásul nemvolt szívbajos 1-2 sort átpasszolni vertikálisan. Ami vicces, hogy nem volt szerelése. Ingyen jött, ilyen meccsekre tökéletes.

Badiashile – 4
Nekem amúgy is a feketelista élén van, de tett is érte, hogy ne kerüljön le onnan. Ahogy a másik maflánál írtam, Maresca igyekezett kivenni a játékból. A világ egyik legfurcsább látványa, a labdát talppal húzogató francia. Nem volt sok dolga, de így is 3 alkalommal a képzeletbeli barátjának passzolt. Légyszi többet ne.

Veiga – 6,5
Érdemelhetne magasabb osztályzatot, ha nem lett volna pár hajmeresztő megmozdulása és korai Cucurellat idéző elszállásai. Ettől függetlenül nagyon masszívan hozta azt a többrétű feladatot, amit elvárt az olasz edző. Akár labdabirtoklásban, akár labda ellen. Mivel Chilwell nagy valószínűség szerint nem lesz a keret tagja, így fontos, hogy legyen a spanyolnak váltótársa. Veiga kiváló váltótárs lesz.

Dewsbury-Hall – 4,5
Továbbra se látom, hogy hol a helye, megvan-e a tudása és képessége ehhez a szinthez. A büntető előtti szituációt is elrontotta, csak Nkunku ennyire gyors és szemfüles volt. Középpályásként nem volt szerelése, 6 párharcából egyet sem tudott megnyerni a földön, de egyet a levegőben is elbukott. Nálam nem ez a szint…

Nkunku – 7,5
Végre irányított, végre ott, ahol igazán él. Sokat lépett vissza, amivel élni is tudott. Kíméletlenül bevágott büntető. Az 1v1-en még mindig javítania kell, de végre láthatjuk mit is tud a „jó” francia. Kell még neki játékperc, hogy teljesen visszaszokjon, de jó úton halad. Csak így tovább.

Neto – 6
Gyors, technikás, látványos… de haszontalan. Nekem Joao Felix érzésem van velem kapcsolatban. Meglenne a tudása, a tehetséges, de valami hiányzik. Ugyan 17/16 sikeres átadása volt, de nem volt sikeres csele, és a 6 beadásából csak egy talált társat. Adjunk időt a kis portugálnak, az ukrán társához képest azért sokkal bíztatóbb.

Mudryk – 4,5
Fejben valami nagyon nincs rendben Misával. Úgy bőrözte fel az ellenfelét, mint kevesen, majd bokából taccsra rúgja a labdát, ziccerpassz helyett. Már Maresca is tombolt és egyénileg utasította, de sok foganatja nem volt. Nem tudom meddig lehet ezt játszani és meddig várjunk vele kapcsolatban, hogy az az irdatlan potenciál valahogy manifesztálódjon.

Guiu – 6
Szegény, szegény remegő láb. Az első percben még elnéztük, hogy egyensúlyát vesztette, de csodálatos labdaszerzését követően már kötelező lett volna betalálnia. Ezen kívül jól mozgott, 3 lövéséből mindegyik kaput talált, igaz ebből kettő az elpuskázott helyzetnél volt. Csiszolatlan gyémánt, de van előtte jövő.

Cserék:
Enzo – 7
Végre nem 6-os pozícióban játszott, inkább hibriden a sorok között, de sokat lépett vissza. Kiváló gólpassz Noninak, és alapvetően jó játék az argentintól. 23 perc alatt 22 sikeres átadás, az összes beadása és hosszú indítása talált. Ez kell tőle!

Noni – 7
Fiatal angol szélsőnk is végre megmutathatta mit tud. Jól játszott az előző szezon végén és Maresca is talán vert belé egy kis agyat. Ültek a passzok, a cselek, és irdatlan nagy gólt lőtt jobbal. Még egy sikeres szerelésre is futotta. Netonál sokkal hatékonyabb volt.

Palmer – 6
Csendes meccse volt most is. Még talán piheni a nyarat, vagy még szokja az új szerepeit. Mindenesetre küzd és minden megmozdulásában ott a lehetőség. Szép szóló után volt egy lövése, de most nem talált be. Bőven elég, ha szeptembertől látjuk újra a tavalyi évben megszokott Palmert.

Gusto – 5
Kedvenc jobbhátvédünk még nyaral. Nem a legjobban szállt be a meccsbe, de a kötelezőt hozta. Azért párszor megforgatták és elaludt a végén, de most ez nem volt akkora gond.

Lavia –
Nagyon a végén szállt be, már sok dolog nem történt, nem nagyon tudott hozzátenni.
