Nyomokban rangadó és párizsi főpróba

Hét pont előny, kétszer hét meccs van hátra, hetedik idegenben megnyert bajnoki, hetedik kapott bajnoki gól 2015-ben… Véletlen lenne? Mivel a számmisztikában nem vagyok olyan jártas, mint nagy tudású szerzőtársam, így nem analizálnám mélyebben a szombati győzelmünk utáni állapotok matematikáját (pár sorban ettől függetlenül még fogok értekezni a hétvégi történésekről). A lényeg most már a soron következő mérkőzés, ezt pedig az Everton ellen vívjuk Londonban. Kedvcsináló alább.

Jó kis forduló volt a 24. amúgy, tulajdonképpen minden a kezünkre játszott. Ritka jószág volt a győzelem, rajtunk kívül csak a Southampton, a Tottenham és a Crystal Palace jutott három ponthoz, amivel egyrészt sikerült ugye tovább növelnünk az előnyünket, másrészt úgy összetorlódott mögöttünk a mezőny kettőtől hatig, hogy az üldözőink már mind egymással vannak elfoglalva helyettünk.

Ami legfőbb ellenlábasunkat illeti, a hosszabbításos meccsmentő Milner-Lampard duó bambábbik tagja ugyan otthon tartott egy pontot csapatának szombaton – amin felszisszenhetnénk –, ám én továbbra is azt mondom, jól van ez így. Volt ugyanis már nyolcegységnyi fórunk, ami akkor kielégítően soknak tűnt, mégis elúszott. Most négy mérkőzés alatt visszaszereztünk hetet, ami azért jó, hogy nem eggyel több, mert akkor kezdődhetne a mindgame, miszerint ledolgoztak ők már ekkora hátrányt.

Ráadásul jó esély van arra, hogy ez csak nőni fog az év második hónapjában: míg a címvédőre a Stoke, a Newcastle és a Liverpool vár (s csak a Szarkák otthon), addig mi az Evertont és a Burnleyt fogadjuk a ligakupa elsejei fináléja előtt. Hét pont fórnál úgy gondolom, megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy csak magunkkal foglalkozzunk, úgyhogy én szerényen hat pontot és a kupát óhajtom – ha megkapom, nagy bajunk nem lesz (pláne ha a City nem maxolja ki február hátralévő részét).

Maradva soros küldetésünknél, legfontosabb a győzelem. Az előny ugyanis akkor veszélyes, ha fogyni kezd: aki kedvel olyan sokpontos labdajátékokat, mint mondjuk a kosárlabda, de inkább a kézi, az nyilván látott már jó pár esetet arra, hogy miként kap erőre a feltámadó a vérszagtól, illetve miként pánikol be a másik fél fórja apadásától. A holnapi mérkőzés után ráadásul szusszanhatnak a fiúk, ugyanis a Bradford elleni bakiparádénak hála hétvégén nem kell pályára lépnünk (FA kupa forduló jön ugyanis), szóval lesz majdnem egy hetünk rákészülni a PSG elleni párizsi csörtére.

Az Everton egyébként a folyamatos botladozásával igencsak légüres térbe sodródott: a kieséstől hét pontra vannak, az EL-t érő ötödik helytől pedig tizenhat egységnyire vannak. A formájuk sem éppen lehengerlő, tekintve, hogy az utolsó nyolc meccsükön hat pontot tudtak mindössze beszákolni (igaz, azt a legutóbbi négyen). Az elmúlt öt bajnokin szerény két rúgott gólra futotta tőlük, ami azért ne kényelmesítsen el senkit (főleg a védelmünket ne), lásd Aston Villa elleni második félidő eleje.

Ha már sorozatok megszakadása a téma, essék szó az amúgy fantasztikus hazai mérlegünkről is! Az otthon tartott három pontok úgy összenőttek idén velünk, mint a szlovák rendszámú Bentley és a kerékbilincs Budapesten. Hoztuk őket egymás után, többnyire kapott gól nélkül, viszont legutóbb a City ellen pontosztozkodás volt. Persze a 10-1-0 is káprázatos, pláne a 25:4-es gólkülönbségünkkel, de ettől függetlenül vissza kell találni a győzelem útjára a Bridge-en is.

Az Everton egyébként már jó ideje nem számít kedves ellenfélnek, különösen, ha Goodison Parkban mérkőzünk meg velük. Éppen ezért volt örömteli, hogy legutóbb egy emlékezetes 6-3-as meccset hoztunk össze, ami ha jól számolom, a szezon legtöbb gólt hozó összecsapása eddig az idei szezonban. Volt ott minden: három percen belül kétgólos előny, Costa-dupla, Matics- és Ramires-gól, Mikel-sarkazás, vagyis egy csomó nyalánkság. Ezekből várhatóan holnap nem sok minden fog megismétlődni (gólkirály-jelöltünk és a nigériai sem léphet pályára például), szóval inkább egy a tavalyihoz hasonló egygólos izmozás reprodukálását várom.

A 17 győzelmünk nem meglepő módon a legtöbb a ligában, az viszont már-már egészen döbbenetes, hogy ezek közül egy sem volt 1-0 és eggyel is mindössze négyszer nyertünk (otthon csak a QPR ellen), ami ugye azt jelenti, hogy tizenháromszor (tehát a meccsek több mint felén) többgólos sikert arattunk. Ezek – túl azon, hogy igen hízelgő számok – cáfolják azt a hazug hazai propagandát is, miszerint mi rendre beérjük az egygólos vezetéssel és győzelemmel. Nyilván a sajtónk sose lesz „normális” és még jó ideig gerendák leszünk a többség szemében Abramovics pénze, Mourinho vagy Diego Costa megnyilvánulásai miatt, de minél több a rosszmájú megjegyzés, annál kényelmetlenebb lesz felkonferálni minket mint az új bajnokot. Remélhetőleg holnap egy lépéssel megint közelebb leszünk ehhez. Addig is Blue Is The Colour!