Győzelemmel debütált a csapat kispadján Liam Rosenior. A csapat pedig hozta a kötelezőket a sorozatban és esélyesként vette mindhárom eddigi akadályt. A ma esti derbi viszont mindkét vonatkozásban új szint lesz, így nagyot kell alakítani ahhoz, hogy ne legyen törés. Felvezető alább.
Újdonsült menedzserünk taktikusan a lelátóról szurkolta végig volt csapata elleni meccset, így a Fulham otthonában elszenvedett vereséghez nem volt köze, a Charlton FA kupából történő kiejtése után viszont már ő fogadhatta a gratulációkat. Kezdetnek nem volt rossz, pláne annak tudatában, hogy Conte óta ő az első edzőnk, aki meg tudta nyerni az első meccsét (mert hogy ez Sarrinak, Lampardnak, Tuchelnek, Potternek, Pochettinonak és Marescának sem sikerült).
Az igazi erőpróba persze ma következik, hiszen az Arsenal látogat a Stamford Bridge-re. És bár kiesni az odavágón még nem fogunk tudni, nagyon nem mindegy, mit alakítunk. Rosenior nyilván szeretne szépen bemutatkozni a hazai közönségnek, ráadásul az Ágyúsok elleni derbikre remélhetőleg nem kell külön motiválni senkit, pláne egy elődöntőben.
A Charlton ellen láthattunk 5 gólt, 30 kapura lövést (amiből 16 kaput is talált), 694 passzt, 74%-os labdabirtoklást – csupa olyan dolgot, ami impozáns egy mélyen védekező másodosztályú gárda ellen, de reprodukálhatatlan Anglia és Európa egyik legerősebb együttesével szemben. Artetáék lényegében még nem voltak gödörben idén: ha botlottak is, azt sikerült azonnal korrigálni. 6 ponttal vezetik a bajnokságot, hibátlanok a BL-ben és tartalékosan is simán nyertek hétvégén Portsmouthban, szóval egy feltartóztathatatlan úthenger benyomását keltik.
Összeomolni azért még nem szükséges, pláne hitelbe. A rangadókon azért megmutattuk, hogy van tartás, van kraft és van minőség ebben a csapatban, példának okáért az Arsenal ellen is korrektül meccseltünk a bő félidős emberhátrány ellenére, de a City otthonából elhozott 1 pont is hitet kell, hogy adjon, hogy a Liverpool vagy a Tottenham legyőzéséről ne is beszéljünk. (Nyilván a mérleg másik serpenyőjében ott van megannyi blama és hitvány eredmény, ezért is csúsztunk le a középmezőnybe, de most egy kicsit próbáljunk meg hinni és remélni.)
Eddig viszonylag könnyű dolgunk volt a sorozatban (Lincoln City, Wolverhampton, majd Cardiff idegenben), viszont innen már bedurvul a dolog. Az Arsenal talán a lehető legnehezebb ellenfél jelenleg, pláne ebben a leosztásban, hogy ők játszhatják hazai pályán a visszavágót. Ha még sikerül is majd valami jó eredményt elérni, azt pokoli nehéz lesz megvédeni az Emirates-ben. A másik ágon tegnap kétgólos Manchester City győzelem született Newcastle-ben, így Guardioláék fél lábbal már finalistának érezhetik magukat.
Legutóbb 2015-ben nyertünk ligakupát (egy szép emlékű Tottenham-veréssel), ami már 11 éve volt ugye, ami már önmagában is hosszú idő, pláne annak tudatában, hogy azóta háromszor is buktunk döntőben. Az ominózus diadal óta nyertünk két bajnokságot és egy FA kupát, nemzetközi szinten pedig egy BL-t, 2 EL-t, 1 KL-t, és 2 klub világbajnokságot, de hiába rangosabb mind a ligakupánál, azért mégis hiányzik ez a kis trófea… Továbbra is Blue Is The Colour!
