Monthlyon Rampant: Augusztus

Lehetetlenség lenne egyetlen szóval körülírni ezt a hátunk mögött hagyott harminc napot. A szorult helyzeteket fölváltó, hitet adó győzelmek, majd a hibátlanságot felváltó csalódásokat és falba ütközéseket követő sikerek fölé kerekedő kiábrándulások változatos sora égette rá magát az augusztusunkra. Vegyük is sorra, miket tapasztalhattunk meg a bajnokság legelső hónapjában.

A heteken át tartó várakozás és alapozás után végre élesben is megkezdődhetett Conte érája, rögtön egy londoni derbivel. Bilic tavalyi meglepetéscsapata a várakozásokkal ellentétben azonban nem csak a pontszerzésre volt képtelen, de inferior szerepet játszva, teljesen kettészakadva úgy kullogott haza, hogy az utolsó tíz percig értékelhető momentuma sem volt. Antionio győzelemmel debütált a Bridge-n, a játék képe alapján megkérdőjelezhetetlenül jogosan.

A Warford elleni mérkőzés sokkal keményebb esetnek látszott, és ki is jöttek a keret hiányosságai. Részint a nyári tornák által szétzilált állomány miatt, mely lehetetlenné tette, hogy a kezdő összeszokjon Conte elképzeléseivel. A lódarazsak pillanatok alatt letámadtak, mi pedig képtelenek volt erre reagálni, még a félidő végére sem. Hazard renyhe szabadrúgásán kívül egy ép lövést vagy kontrát sem voltunk képesek összehozni, és a sárgák rohamait is csak szerencsével tudtuk levédekezni. A térfélcsere után egy kapitális védelmi hibának köszönhetően Capoue befejezte azt, amit Deeney-ék előtte szép számmal kihagytak.

Kétségtelen, hogy addig a pontig közünk sem volt a meccshez, ám Mazzarri ráment a biztosra, és egyletével belekezdett a murinnyóskodásba^TM. Visszaálltak, és a meccs képe tükörfordulatot vett. A Watfordnak momentuma sem akadt, mi pedig megismételtük a WBAHU elleni performanszot. Kiegyenlített meccs volt, ahol egy dolog döntött, mégpedig a helyzetkihasználás aránya. A hónap legfullasztóbb fellépése ugyanakkor intőjel is volt arra, hogy nem csak West Ham és Burnley fog minket várni a ligába, hanem focizni minimálisan akaró teamek is.

A Bristolt és Dyche überbritjeit kisebb-nagyobb hibákkal, de kegyetlenül odavágtuk. Ami az utóbbinál külön pozitívum , hogy a 2 gólos vezetés után sem álltunk vissza, sőt, még jobban megnyomtuk a meccset, és több lövést hoztunk össze, mint az első felesben. Costa lábában ugyan maradt két-három gól, és a gólkülönbség miatt jó lett volna egy hatossal megszórni a Burnleyt, de másba nem igazán lehet belekötni.

Amit még érdemes lenne kiemelni, az a bírói szereplés, amely az első két párharcunkon minősíthetetlen szintet ütött meg. Persze népszerű legendává vált napok alatt, hogy mennyit profitál mindebből mocsokoszta_TM és a Chelsea. A pillanatképek árnyékában nem vetül rá fény ugyan, de ettől még ugyanannyit szenvedtek a kékek is, ergo semmit nem nyertünk abból, hogy a bíró gyarlóan nívótlanul fújt (Collins kisárgázásának elmulasztása, Watford elleni büntetőgyanús eset).

Egyszóval Conte első hónapja teljesen és totálisan 100%, a látottak alapján pedig az érdemekhez nem férhet kétség. Tavaly egy alkalommal fordult elő 4 zsinórban megnyert meccs, mégpedig Hiddink alatt februárban.

Conte hatása egyelőre inkább a játékosok mentalitásán látszik meg, mint a pályán. A jelenlegi csapat pszichésen fényévekkel José-é előtt van, amit bár Guus egyengetett, de az olasz, ahogy öt éve is, megcsillantotta zsenialitását, és hosszú idő után érzem először, hogy nagyot lépett előre a csapat, még ha sokat is kell csiszolni rajta. Viszont mint tudjuk, a terebélyes fa is hajszálgyökérből fejlődik, a kilencemeletes torony egy kupac földből emelődik, az ezer-mérföldes utazás pedig egyetlen lépéssel kezdődik.

Ezek voltak a hónap erényei. Amikről viszont nehéz elismerően írni, azok az átigazolási ablakban lezajlott műveleteink, amik az elkapkodott igazolások iskolapéldájaként fognak megmaradni a csapat történelmében.

Sajnos az idei nyarat nehéz nem kudarcként kezelni (legalábbis részemről), és ennek nem az az oka, hogy nem voltak minőségi igazolásaink, mert a júliust elképesztően erősen kezdtük.

A probléma (egy kivételével) nem az összejött, hanem a meghiúsult üzletekben leledzik. A francia ágyúgolyón túl egy olyan focistát sem sikerült szerződtetni, akit a stáb elsődlegesen szemelt volna ki a lyukak betöltésére. Nainggolan, Morata, Koulibaly, Marquinhos üzlete teljesen besült, és még Koulibaly érdemi alternatíváját, Romagnolit sem sikerült beszerezni.

És itt most mellékes, hogy melyik üzlet lett volna szimpatikus, vagy a szurkolóknak imponáló, hiszen ezek a játékosok egytől egyig Conte eredeti 3-5-2-es felállásának alapkövét képezték. Ennek fényében alakítgatta AC a keretet (amiben eleinte Cuadradónak nagy szerepe lett volna), és a rendre elbukó üzletek miatt kellett meccsről meccsre átrendeznie és újragondolnia a taktikát a preseason alatt, míg végül eljutottunk egy alapjaiban működőnek mondható stratégiához.

A végére pedig oda jutottunk, hogy a befuccsolt üzletek és a féktelen loanok miatt nem csak minőségre, de mennyiségre sem volt meg a védelmi szekció. Hirtelenkedve először elhoztuk Marcos Alonsót, aki egy kimondottan jó vétel lett volna, ha még júliusban az előszezon előtt rámegyünk, és fokozatosan építjük be a csapatba, nem a semmiből kell felvennie a tempót. Vele kapcsolatban viszont pozitív vagyok, bőven lehet Azpi stabil társa a baloldalon.

A deadline-ace-ről, David Luizról viszont csak ennek ellenkezőjét tudom elmondani. Én elhiszem, hogy szimpatikus, van egy nagyon eredeti és bolondos karaktere, szívügye a Chelsea, jót tesz az öltözőnek, és mint ember, hasonlóan kedvelem én is.

Azonban az, hogy nem jó védő, ezer százalék. Egyetlen dolog áll a leigazolása mögött: hogy darabszámra meglegyen a fogyatkozó védelem. Ennyi. Semmi más észérv, vagy indok nem támasztja alá, hogy a csapat történetének legjobban összehozott eladása után miért pont rá esett a választás. Minőségben nem leszünk előrébb, és én abban sem nagyon hiszek, hogy a Conte-magic hatására a 30 éves DL a semmiből levedli azon káros tulajdonságait, amik szinte ráégtek a stílusára az elmúlt fél évtized alatt. Az a helyzet, ha az ára harmadáért hozzuk, még valamelyest elfogadható is lehetne a leigazolása, mert egy olcsó, de rutinos csere megfért volna a padon. Így azonban ő lett Djilobodji ultra drága változata.

A hónap játékosa nálam a csapat egyik nyári szerzeménye, Michy Batshuayi. Nagyon keveset, összesen 122 percet játszott, mégis kimagasló szerepe van abban, hogy hibátlanul zárta a csapat a hónapot és a kupában is továbbjutott. 3 gól + 1 assziszt ilyen lehetőség mellett kimagasló teljesítmény. Ugyan eleinte Costa társának szánták a belgát (vagy Morata cseréjének) , de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ősszel már vele záruljon a pályára lépő tizenegy névsora.