Mi azért szurkolnánk

Nem élünk túl boldog időket, ami a bajnokságot illeti. A játék sokat akadozik, aminek jobb esetben izzadságszagú győzelem, rosszabb esetben pedig vereség a vége. „Szerencsére” mindkettőből láttunk eleget, utóbbiak miatt pedig el is szálltak a nem is oly rég még teljesen reális bajnoki reményeink. A BL frontján viszont még jók a kilátásaink, így nem görbül még sírásra a szánk (meg amúgy se, annyira azért nem mehet már mellé ez a szezon). A bajnokságban utolsó rangadójára készül a csapat, s bár nagy meccseken eddig jól ment, ezúttal nem túl jók az előérzeteim – és erről nem (csak) a Liverpool tehet. A miértekről alább.

Híre ment ugyanis, hogy Mourinho kész föladni a vasárnapi rangadót a szerdai BL elődöntő kedvéért. Be kell valljam, ez beindít bennem bizonyos reflexeket – jókat és rosszakat egyaránt. Nem volt olyan rég ugyanis, hogy friss FA kupa-győztesként, a Bajnokok Ligája döntőjére készülvén hanyag eleganciával kisétáltunk az Anfield gyepére rojtosra veretni magunkat. Pocsék szezont futó Hendersonok és Shelvey-k űztek csúfot a B csapatunkról, ráadásul azzal a vereséggel végleg elszálltak az esélyeink a negyedik helyért vívott csatában (az más kérdés, hogy végül kiharcoltuk a BL-indulást címvédőként – ez lenne a jó reflex).

Maradjunk abban, hogy ezeknél a föladott meccseknél ádáz harcot vív egymással szív és ész. Mert hiába nem fontos az adott találkozó a szakmai stábnak és/vagy a játékosoknak, hiába jár az agyuk már teljesen máshol, mi drukkerek azért csak leülünk a tévé/monitor elé szurkolni, jobb (itt inkább rosszabb) esetben drága pénzért utazunk és váltunk belépőt a stadionba. Nekünk ugyanis ez az életünk, ott akarunk lenni szarban-bajban is a csapat mögött.

Ennek a meccsfeladósdinak akkor van értelme (és akkor se teljesen biztos), ha szerdán kvalifikáljuk magunkat a lisszaboni fináléba. Persze, ki ne szeretne ismét BL döntőt játszani, de nekem valahogy nem veszi be a gyomrom, hogy lemondjunk bajnoki pontokról és a minél jobb szereplésről. Nem azzal van a baj, hogy priorizálunk és nem is azzal, hogy pár kulcsjátékost pihentetünk egy nagy meccs előtt, hanem azzal, hogy képesek vagyunk szemrebbenés nélkül megveretni magunkat. Mindenkori győzelmi reményekkel akarok leülni meccset nézni és oké, ha vereség a vége, de a hogyan-ra igenis legyen gondja mindenkinek, aki pályára lép!

Nyilván benne van a pakliban, hogy ha a legerősebb csapatunkkal állunk ki, ugyanúgy vereséget szenvedünk, mint ahogy az is, hogy tartalékosan, lélekben már a szerdára gondolva is meglepjük és pontoktól fosztjuk meg a Liverpoolt, szóval nehéz okosnak lenni, belátom. Én egészen múlt hét szombatig a meccsek meccsét, a bajnoki döntőt próbáltam beleszuggerálni ebbe a rangadóba. Ne feledjük, a Sunderlandet úgy fogadtuk az előző fordulóban, hogy a saját kezünkben van a sorsunk. Mint ismeretes, ezt az esélyt azon melegében el is dobtuk/vették tőlünk – lényeg, hogy ennek (valamint a madridi döntetlennek) tükrében átértékelődött a liverpooli meccs fontossága. Az én agyam – de inkább szívem – sajnos nem tud ilyen gyorsan váltani, talán ezért nem veregetem virtuálisan a döntéshozók vállait.

No meg azért sem, mert a Liverpoolban én jó ideje az ütnivaló riválist látom, akik ellen jó pár kemény csörténk volt az utóbbi egy-másfél évtizedben. Törtünk már elég borsot kölcsönösen egymás orra alá, oda-vissza megvoltak a nagy verések és a fájdalmas vereségek is. A rettegett Anfield-en meg ilyen ingergazdag évek után ne váljunk már nevetség tárgyává!

A dolog amúgy nem feltétlen annyira reménytelen, mint amennyire pesszimizmusom sugallja. Egyrészt van a középpályára egy Matics-Mikel-Lampard-Szalah négyes, akiket José bűntudat nélkül nevezhet a Pool ellen, hiszen ilyen-olyan okból kifolyólag, de egyikük sem lehet ott szerdán. Ha felkerül melléjük-eléjük Schürrle és egy nemTorres támadó, akkor már csak védelmet kell vállalhatóan felrakni a pályára (persze ez épp elég kihívás az Anfielden). Másrészt hiába megy veszett nagy (tízpluszos) szériát Rodgers csapata, nem jönnek ám olyan könnyen a győzelmek az utóbbi időben, úgyhogy ne zárjuk azért ki, hogy pont ellenünk sikerül be nekik valami malőr.

Legjobb esetben is már csak öt meccsünk van a szezonból, ezt szem előtt tartva szurkoljuk ki magunkat vasárnap is. A találkozó 15:05-kor kezdődik majd Martin Atkinson sípszavára – talán jó ómen, hogy az általa vezetett két bajnokinkat lehoztuk kapott gól nélkül. A találkozót a Digi Sport 1 közvetíti, aki ott nem tudja követni, vadásszon streamet. Továbbra is Blue Is The Colour!