Mélyről jövünk

0127 chelsea-liverpool1Ritka helyzet állt elő, bár ez finoman szólva sem dicsőség: állunk a ligakupában, de az FA kupából már kiestünk. Közel sem ehhez szoktunk az utóbbi években, s bizonyára hiányozni fognak a hétvégi kupacsörték tavasszal, de ezt csak magunknak köszönhetjük. A ligakupát viszont még menthetjük és nyerhetjük, s az igazat megvallva nem bánnám, ha méltó játékkal így is cselekednénk ma este. Az évtized talán legnagyobb pofonja utáni talpra állási kísérlet első lépése következik néhány óra múlva, kedvcsinálás alább.

Alapvetően nem ezt a címet szántam volna ennek a posztnak, csak rádöbbentem, hogy az odavágó előtt még mennyire a fellegekben jártunk, most meg… Pedig csak egy hét telt el azóta, de milyen egy hét! Abba, hogy a Pool kis túlzással lejátszott minket, még beleláttuk az idegenbenjóaziksz taktika tudatosságát, viszont a szombati Bradford elleni rémálomra még nem adott kellő magyarázatot se a humor, se a düh, se a tudomány, se semmi. A bűnlajstrom hosszú: kiestünk, egy harmadosztályú csapat ellen, otthon, kétgólos előnyből. És ezt most nem oldja, hogy a City és a Tottenham is otthon zúgott ki esélyesként, miközben a Pool és a MU is alsóbb osztályú csapat ellen kényszerült megismételt meccsre.

A szombati horror után új narratíva kezdődik. Úgy állok most itt, mint amikor a srác zokogni látja az apját és rádöbben, hogy az erős, magabiztos, rettenthetetlen példakép is törékeny ember, ha arról van szó. Most megint elölről kell fölépíteni magunkat, megszűntek ugyanis a biztos pontok és a kapaszkodók. Nem mondhatjuk semmire nyugodt szívvel, hogy behúzzuk. Újra meg kell tanulnunk járni, s majd ha ismét készségszinten megy, akkor építhetünk erre a tudásra.

Most tényleg nagy szükségünk van vezérre
Most tényleg nagy szükségünk van vezérre

Múlt héten még azt írtam, hogy ebből a két hétből a City legyőzése a legfontosabb küldetés, de mára sikerült ezt is revideálnom: ma ugrik a majom a vízbe, ha nem verjük meg a Liverpoolt, akkor nagy valószínűség szerint Pellegrinóékat sem fogjuk. Vagyis sikerült fontosabbá tenni ezt a meccset, mint amennyire az a lényéből adódna. Még idejében meg kell ugyanis állítani a kupából kiesős megzuhanást. Nem azért küzdöttünk eddig, hogy lemondjunk két trófeáról pár napon belül!

No de mielőtt eret vágnánk, kanyarodjunk rá a Liverpool ellen hangolódó ösvényre! Van ugyanis némi öröm az ürömben. Például az az egyelőre még csak sejtés, hogy a pályára lépők jó részének nem volt köze a szombati gyalázathoz. Persze az öltöző közös és csapatként kell vállalni a felelősséget a kudarcért, de nyilván nem mindegy, hogy úgy megy-e föl valaki ma a pályára, hogy semmit nem játszott a Bradford ellen, vagy úgy, hogy csak róla kaptunk két gólt. Mert aki nem szégyenült meg a hétvégén, az talán ma kellő önbizalommal tud győzelemre törni. Akárki is lép ma pályára, be kell bizonyítania, hogy kifutott eredmény volt a Bradford elleni fiaskó – még ha azt nem is lehet jóvá tenni. De a sebek nyalogatása helyett (na jó, mellett) meg kell mutatni az erőnket! Megrogytunk, de ha ki is dőlünk, akkor könnyű célpont leszünk, akibe a Manchester City is gond nélkül belerúg majd.

Szintén biztató, hogy Rodgers még nem győzte le eddig Mourinhot, s amúgy is mostanában mintha inkább mi lennénk a Liverpool mumusai, mint fordítva. Persze ilyenkor jöhetnek csőstül a nagy sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak kaliberű közhelyek, meg amúgy se bazírozzunk most statisztikákra és trendekre, mert a nem szoktunk alsóbb osztályú csapatok ellen kupameccseket bukni is ilyen tétel volt.

A lényeg, hogy nyerni kell. És nem azért, mert ezt muszáj leírni egy kupaelődöntőben, pláne egy rivális ellen, hanem mert most aztán tényleg nem fér bele a további bénázás és egy újabb fiaskó. A hangulat nem a legjobb, az esélyeink is koptak csöppet, de bízni ettől függetlenül van miben! Hozzuk össze azt a rohadt döntőt, Blue Is The Colour!

480 Comments

  • Posted 2015-01-28 22:32 0Likes
    by Blue One

    Nem láttam élőben a taposásokat, csak felvételről, de ez nem is lényeges. Tegyük fel, hogy az volt. (Fölösleges volt ez tény). Nekem csupán annyi kérdésem lenne, hogy a már korábban belinkelt bal egyenes vagy például ez miért nem ért eltiltást?

    https://www.youtube.com/watch?v=rRM4i9YDias

  • Posted 2015-01-28 22:51 0Likes
    by Blue One

    Costával vagy nélküle, de nyerni fogunk hétvégén. Csak azért is. És, hogy ki fog gólt lőni? Naná, hogy Drogba. Csak azért is. Ezt a meccset így vagy úgy, de befogjuk húzni.

    Motiválni egyébként sem kellett volna a játékosokat, nah de így… A szurkolók is pokoli hangulatot fognak teremteni, bennük is fognak dolgozni az indulatok. Már nagyon várom!!

    3 pont kell szombaton és majd utána egy jó Mou nyilatkozat!

    • Posted 2015-01-28 23:02 0Likes
      by myheartisblue

      Értelek, én is így szeretném látni a dolgokat! De azért eléggé függünk a sérültjeinktől is. Mert 3-4 kulcsjátékos(jelenleg úgy fest: Costa, Fabre, Mikel, Luis) nélkül nem ugyan az. És azért szakít is a motivációból. Bár igaz, győztünk már nagyon foghíjasan az Anfield-en amikor kellett eléggé B-csapattal, de az azért nem City, aki mosst érzi rajtunk legjobban h. foghatóak vagyunk. Otthon pedig a buszozás sem ígér túl sok jót.

      • Posted 2015-01-29 08:05 0Likes
        by lamps8

        Akkor most megmutathatjuk hogy mi is tudunk győzni , akkor is ha sérülések és eltiltások sújtják a keretet. Mert ne feledjük hogy a City a 8pontos előnyt, konkrétan csatár, helyenként Silva, Nasri és Kompany nélkül dolgozta le. Nagyon bízom Hazardban, hogy érezni fogja a vezér szerepet ahogy a Spurs meccsen is tette, csak ugye ott magára hagyták.

      • Posted 2015-01-29 19:34 0Likes
        by Blue One

        Nem tudom, hogy te a Mikel szidók közé tartozol-e, mindenesetre eddig kb egy üzenet szólt a nigériai mellett, a többi mind ellene. Nekem nincs vele bajom, de kulcsjátékosnak azért nem nevezném. Luis-t se mondanám annak, az ő hiányát nem érezzük meg annyira, Azpi tökéletesen tudja pótolni. Diegoal és Fabrepass már más kategória. Ők a kulcsjátékosok közé tartoznak, ez egyértelmű. Nem láttam miért cserélték le az asszisztkirályt, de szerintem ő rendben lesz, Costa meg el lesz tiltva. Ez a motivációra negatívan nem fog hatni, sőt… Ezt nem én szeretném így látni, ez így van. Melyik az az ember, aki ilyen igazságtalanságok után a szokásos 100% helyett most nem 200%-t teljesítene? Van-e ennél jobb szituáció már ami a motiválást illeti? Mou köztudottan órási motivátor. Szépen ( és jogosan) elmondja a játékosoknak, hogy mindenki ellenünk van… Kell ennél jobb motiváló tényező egy játékosnak? Amellett persze, hogy egy bajnoki döntővel felérő meccs lesz OTTHON? És akkor még nem beszéltünk a szezon megmentéséről… Wembley már megvan, egy nagy PL lépéssel lehetne homályosítani a szégyent, visszatérni a megkezdett útra. Én nagyon bizakodó vagyok. Nem fogunk buszozni. Támadni fogunk, otthon mindig azt csináljuk, tavalyt is azt csináltuk ellenük.

  • Posted 2015-01-28 23:34 0Likes
    by gorkaf78

    Érdemes közben figyelni a Skybet-et, gyakorlatilag már nem fizetnek Cuadrado Londonba költözéséért (1/5 odds), Schürrle-ügyben pedig a Dortmund átvette a vezetést (8/11) a Wolfsburgtól.

    • Posted 2015-01-28 23:50 0Likes
      by mohacsia

      Te is ezt szoktad nézni? 😀

      Egyébként Schürrlére délután még 2/5 volt, ez már napok óta nem változott, ha jól emlékszem. Cuadrado meg 1/3 volt tegnap, de aztán felment 1/2-re és most ahogy írtad leesett 1/5-re, ami meg kb az aláírás meg az orvosi hiányzik csak kategória.

      • Posted 2015-01-29 09:04 0Likes
        by gorkaf78

        Ezt tartom a legmegbízhatóbb forrásnak. Az újságírók összehordhatnak bármit, tét nélküli a dolog, viszont itt, mivel pénzről van szó, gondolom sokkal alaposabban utánamennek az infóknak.

      • Posted 2015-01-29 12:15 0Likes
        by mohacsia

        Igen, én is pont ezért kezdtem el figyelni. Ha itt baromságokat írnak, azt komolyan megtorolják a fogadók. 🙂
        Persze lehetne picit részletesebb, Dougles Costa meg Salah fogadás sincs, úh annak a valóságtartalmát sajna ez alapján nem tudom belőni.

    • Posted 2015-01-29 00:02 0Likes
      by Didier90

      A Dortmund eléggé megvan szorulva, pénzük biztos van tarcsiba amennyi játékost ezek eladtak. A hírek szerint 30 milió fontot kérünk Schürrléért. Mondjuk ennyit nem biztos, hogy kapunk érte. Mindenképp úgy kéne kijönni ebből, hogy ne bukjunk egy petákot se.

      • Posted 2015-01-29 00:07 0Likes
        by myheartisblue

        Sajnálom őt, szimpatikus játékos volt. A jelenlegi piaci értéke 20,24 millió font. Ha 25 ért eladjuk jó üzletet kötünk. Nem tudom mi változtatott a dolgokon ekkorát, hogy így mellőzni kellett őt. Mou effekt, de egy biztos, 2x is meggondolnám profi focistaként Chelsea-be menjek jobb szélsőnek! 😀 Hiányposzt és játékos ölő pozíció.

      • Posted 2015-01-29 09:08 0Likes
        by gorkaf78

        Ezzel egyetértek, sztem 23-24 millió font körül mehet Schürrle. Cuadradoért pedig állítólag kifizeti a Klub a kivásárlási összeget (26,8 millió Font).

      • Posted 2015-01-29 12:50 0Likes
        by lamps8

        Az ő esetében abszolut nem a Mou effekt volt.Neki adta meg a lehetőséget de Bruynel (ez volt Mou eddigi legnagyobb hibája sztem) szemben is, kezdetben Williannel szemben is. De azon kívül hogy üres kapura berugdosta a sakk matt ziccereket ,nem sokat csinált.
        2 jó meccsére emlékszem: Fulham mesterhármas, meg a PSG ellen mikor bejött Hazard sérülése miatt.

  • Posted 2015-01-29 05:31 0Likes
    by Zola
  • Posted 2015-01-29 08:15 0Likes
    by Zoleee

    Nehéz lesz a hétvégi meccs az már most látszik, Costa-t valószínűleg elmeszelik, hiszen még a magyar sajtóból is süt a népharag.
    Sose értettem és most se, hogy a Chelsea – t miért utálják ennyien? Olyan mint Mourinho, azt is általában vagy kedveli valaki vagy utálja.
    Miért nem kerül sehol szóba, hogy a Liverpool legalább két tizenegyest és két piros lapot úszott meg. Tegnap megnéztem a meccset és gusztustalan volt amit a bíró művelt. Talán Costa eltiltása is jogos, de ha az előbb felsorolt szabálytalanságok esetén szemet hunynak, akkor tegyék ezt Costa esetén is. Az meg hogy ilyen gyorsan lép az FA, több mint érdekes.

  • Posted 2015-01-29 13:09 0Likes
    by Didier90

    Elvileg a machester is beszállt a Cuadradóért folyó küzdelemben. Fizetésben nyilván ránk tudnak ígérni de szakmailag a Chelsea a vonzóbb választás. Ha hozzánk akar jönni hiába licitálnak fölénk, ha kifizetjük a kivásárlási árát akkor hozzánk fog aláírni. Deadline day előtt úgyse fog semmi kiderülni, mindenki az utolsó percig ki fog várni.

    • Posted 2015-01-29 13:31 0Likes
      by Petikee95

      Én még mindig kiállok amellett, hogy nem lesz se távozónk, se érkezőnk, de nemsoká kiderül. Mohacsia, ha ezt olvasod, akkor nemsoká febr. 1., s eldől, kinek lesz igaza. 😛

      • Posted 2015-01-29 13:34 0Likes
        by Didier90

        Lehetséges ez is… Mindenesetre a szándék megvan egy Schürrle-Cuadrado cserére. Kérdés perkálnak-e annyit, hogy eltudjuk hozni a kolumbiait

      • Posted 2015-01-29 14:35 0Likes
        by mohacsia

        Eltudni mindenképpen eltudjuk egy ilyen nyár után, de nyilván az a cél, hogy közel nullszaldósra kihozzuk a cserét.

      • Posted 2015-01-29 14:30 0Likes
        by mohacsia

        Akkor gyorsan told rá a házat erre a megállapításra, mert a világ pénzét hozzádbasszák a skyon, ha igazad lesz! 😀

    • Posted 2015-01-29 13:36 0Likes
      by lamps8

      Már cáfolta a Skysports a Mu érdeklődését.

      • Posted 2015-01-29 14:19 0Likes
        by Didier90

        tényleg… Mondjuk szerintem a lényegen ez nem változtat. Adnak-e elég pénzt Schürrléért ezen múlik az egész. Szerintem ambiciózus játékos nem választja a csöves manchestert a Chelsea helyett manapság.

  • Posted 2015-01-29 13:11 0Likes
    by Zenzo

    Na, ilyen sem történt még – ki akartam lőni a posztot a meccsről, hibaüzenetet dobott ki, majd visszaállította a poszt egy korábbi, vázlatként mentett szakaszát, ami kb a negyede… most, nem tudom, mit csináljak. Nem volt olyan jó poszt, így mondhatnám, hogy a sors akarta így, de már így is eltelt majdnem két nap a meccs óta… nem tudom, mikor kaptok meccshírt. Bocs srácok.

    • Posted 2015-01-29 13:14 0Likes
      by Zoleee

      🙁

    • Posted 2015-01-29 13:19 0Likes
      by Idemitirjak

      Dobjátok a padlóla! 😀
      Szerintem hagyd mostmár, inkább a Citeh ellen jöhetne holnapra egy ütős bevezető.

    • Posted 2015-01-29 14:17 0Likes
      by mohacsia

      Csak javítani akarod a kommentrekordot! 😀

      • Posted 2015-01-29 14:18 0Likes
        by Zenzo

        hát nem lebuktam?! 😀

      • Posted 2015-01-29 14:31 0Likes
        by mohacsia

        Én mondjuk mindig azt hittem, hogy először megírjátok wordben, majd copy-paste, kis formázás és mehet.

      • Posted 2015-01-29 14:50 0Likes
        by WudigessBoi

        Én így szoktam. Könnyebb lesz kinyomtatni az életművem, ha úgy alakul:)

      • Posted 2015-01-29 15:22 0Likes
        by Zenzo

        A Word neked nem kócolja össze a szerkfelületen megjelenő szöveget? Nekem még az összes alap formázás eltávolítása után is dupla sorközök maradnak, stb.. szóval én ha használok is, ahogy fentebb írtam, max notepadet

      • Posted 2015-01-29 15:31 0Likes
        by mohacsia

        Microfost.

      • Posted 2015-01-29 15:21 0Likes
        by Zenzo

        Az óhazában muszáj volt így, mert az nso-blogmotorja sosem volt megbízható. A költözés óta én mindig direktben írom a posztokat, egyenesen a szerkfelületen. Sosem volt gond… eddig 🙁

        De, csak hogy egy kis műhelytitkot is megosszak: nem használok word-öt. Összezavarja a webes szerk felületet, én csak notepadben jegyzetelek, ha már.

  • Posted 2015-01-29 14:27 0Likes
    by DannyfromtheShed

    http://www.bbc.co.uk/programmes/p02hvkfv

    Erdekes okfejtes es egy kis insider Tim Vickery-tol (BBC del-amerikai foci szakertoje)

  • Posted 2015-01-29 14:28 0Likes
    by DannyfromtheShed

    Amugy, ha Costat elmeszelik, nem lehet fellebbezessel vagy vmivel kitolni a bunti kezdetet a City utani meccsig? Hihetetlen gyors az FA kivetelesen…

  • Posted 2015-01-29 18:09 0Likes
    by mohacsia

    Cuadrado 1/12 után lekerült a sky transfer special fogadásai közül.

    • Posted 2015-01-29 19:29 0Likes
      by gorkaf78

      Azt hiszem, most már csak arra lehet fogadni, hogy mikor lesz a hivatalos bejelentés. 🙂

      • Posted 2015-01-29 19:42 0Likes
        by mohacsia

        Közben gondolom a Cuadrado ügy fejleményei miatt is alakulnak az oddsok a Schürrle fogadáson. Visszaelőzött a wolfsburg, nem is kicsit:1/6. Ez is kezd elég biztosnak tűnni.

      • Posted 2015-01-29 19:43 0Likes
        by gorkaf78

        Schürrle-nél is 1/6 odds lett a Wolfsburg neve mellett…

      • Posted 2015-01-29 19:43 0Likes
        by mohacsia

        Megelőztelek… nyenyenyenye

      • Posted 2015-01-29 19:44 0Likes
        by gorkaf78

        ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ egy másodpercen múlt! :)))

  • Posted 2015-01-29 21:22 0Likes
    by Hazardous

    Cuadrado vajon ki tudja szorítani Williant? És van-e esély arra hogy már a City ellen kezdjen?

1 12 13 14

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com