Úgy lett vége, ahogyan elkezdődött. Nem szokványos érzés Chelsea szurkolói körökben, legalábbis, amióta Abramovics betette a lábát a Stamfordra, hogy a szezonunknak március derekára vége. Márpedig, az FA-Kupa kiesésünkkel idejekorán ezt is elértük. A közel 13 éve tartó orosz megszállás eleddig főként a rekordhalmozásról és rekorddöntögetésről szólt. Nos, ezutóbbiból erre a szezonra is jutott pár, de a szokásoktól merőben eltérően csak negatív. Egy ramatyul kezdődő szezon méltó lezárása volt a héten a két kupakiesés. Nem is baj, hogy vége.
Akármilyen magasról esel is, minden zuhanásnak vége lesz egyszer. A miénknek ma, a Goodisonban. Anyám, volt gravitáció a szezonunkban, mi? Amekkora svunggal közelítettük a talajt, nem is nagyon lehet csodálkozni, hogy a végén ekkora volt a csattanás. De vége, és legalább ez töltsön el mindannyiunkat némi bizakodással. Idén(y)re már nem maradt izgulnivaló, de legalább a vernyákolást is be lehet fejezni. Most már csak a semmi semmizik, a becsapódásunk nyomvonalán csak kráterek maradtak, az átszakadt tetőn keresztül pedig bevigyorog a hold, nincs már semmi, csak egy kis nyikorgás maradt a padláson. Elmúlt. Az esti szél talán még felkavarja majd a port, kicsit talán összébb fújja a törmeléket, amit a nyílegyenes földbeállásunk okozott, de ennyi volt. A szezonunk izgalmai, várakozásai átadják helyüket a csendes nihilnek.
Igazság szerint itt és most nyilván a mai meccsünkről kellene írni, de nem is tudom, hogy mit lenne értelme, no meg azt sem igazán, hogy miért. Amit láttam, abból az jött le, hogy már a srácok sem igazán tudták elhinni, hogy ez sikerülhetne is akár, ez a hitehagyottság pedig átjárta a játékunkat, márha ezt lehet annak nevezni, a végére pedig elfogytunk, aztán beszoptuk. De ismétlem: ez a meccs nem a 77. percben dőlt el, hanem már az elején. Annyi esélyünk volt, mint három lábú sünnek a hatsávos autópályán péntek délután, ónos esőben.
Annyi minden van itt, a gondolatok egymást érik, harapják, csapongok össze-vissza, pedig még csak azt sem mondhatnám, hogy az eredmény meglepett. Mert valójában pont az a szar, hogy még csak meg sem lepődtem. Mégis, elmúlt éjfél, már nem is „ma”, hanem tegnap kaptunk ki, én pedig itt zakatolok, és legszívesebben öntenék egy jó kétujjnyi whiskyt két, a hirtelen szobahőmérséklettől kellemesen recsegő jégkockára. Végülis, miért is ne…
Most, hogy ilyen nehezen meggyőztem magam erről – bár a siker nem teljes, inkább töltöttem volna most valami kellemes aromájú ír italt, de csak scotch volt bontva, éjfélkor pedig már nem tekerjük el egy szűz üveg nyakát -, és visszazöttyentem a laptop elébe, még mindig ott tartok, hogy egy halom gondolatvirág tekereg a fejemben, amik ráadásul a fejemben jól hangzanak, de aztán a billentyűzet nem adta vissza igazán jól valahogy formálisan. A foszlányok egy jó részét persze egyből elhajtom, mert azok a jövőre vonatkoznának, amivel foglalkozni egyelőre teljesen érdemtelen. Annak még nem jött el az ideje, túl sok még a kérdőjel. A jövőbeni Chelsea problémája még nem a máé, az majd a jövőbeni Zenzo problémája – öcsém, hogy irigylem a pasast… Neki már nemigen kell foglalkoznia a jelennel, ami akkorra már a múlt. Mert most, akármennyire is akarok ezzel foglalkozni, nem érdekel. Minden szar.
Nem érdekel, ki megy, és nem érdekel, ki jön. Nem sírok senki után, és nem várom az újat. Ma – még – nem. Mivel vége, egy kicsit át akarom adni magam a csapat szenvedésének, mert, ha együtt akarom megélni velük a csúcsokat és a jóságokat, akkor most együtt kell megélnünk ezt is. A szezont, amiben mintaszerűen elkúródott minden.
Néha, időnként azon kapom magam, hogy elmélázok azon: öregszem. No nem nagyon, és nem soká, nyugi. Ennek egyik manifesztációja, hogy egyre több dologról és témáról veszem észre, hogy mennyire nincs semmi jelentőségük, holott sokan és komolyan foglalkoznak velük – és tettem korábban én magam is. Mi értelme van érvelni valami mellett vagy ellen, akár itt is, amikor mindennek tetszőlegesen sok nézőpontja van? Oké, nyilván a válasz még most, úgy kábé 10 év után is ugyanaz: mert szórakoztat. De a jelentőség valahogy kezd elhalványulni. Azon veszem észre magam, hogy bizonyos dolgok egyre kevésbé zaklatnak fel, és kevésbé is szórakoztatnak. A szurkolás is ilyen. Átalakul. Sokkal kevésbé heves vérmérséklettel viseltetek egy-egy vereség, kiesés, de akár győzelem iránt is. Persze ezt a mértékletes érdektelenséget nem feltétlen élem meg negatívumként, egyszerűen csak 30 felett az ember agya átkapcsol koncentrálni más irányokba.
Nem akarok olyan nagy szavakat használni, hogy „felnőttem”, ami amúgy is gyanús, sosem történik meg. Azt látom inkább, hogy azok az értékek, amiknek elvesztésén annak idején komolyan siránkoztam, nem voltak időtállóak. Ha egy kicsit jobban belegondolok, arra jutok, hogy MINDEN érték egy aktuális tudás és életérzés, és az abból következő társadalmi berendezkedésben élő embercsoport sajátja. Ezáltal, akárhogyan keresgélek is, nem találok egyetemes értéket. Mi (mint individuumok) pedig idővel nem ragaszkodunk a régi beidegződéseinkhez, hanem sodródunk a korszellemmel, a tudást pedig, amit szerzünk, tapasztalatnak hívjuk, az pedig mindig csak először szól akkorát, mint egy elöltöltős ágyú.
Hogy kicsit jobban értsük egymást, hagy vegyek elő valami triviális példát. Mekkora cucc már, amikor megtanulsz járni… boldoggá tesz téged (bár még nem is tudsz róla, mert kis hülye pöcs vagy, de azért örülsz, nyugi), a körülötted élőket is, ráadásul baszom büszke lesz mindenki magára a történésre. Ez a szenzáció viszont gyorsan a semmibe vész, tapasztalattá lesz, alapvetéssé, és nemhogy nem lesz többé nagy szó, hogy megteszed, inkább az lesz az, ha épp valamiért nem (mondjuk 13 évesen az első söröd után :kacsint: ). Ugyanilyen dolog a győzelem is. Az első nagy győzelem, az első bajnoki cím, az első továbbjutás, az első kupa, az „első” mindig nagy szó. Győzni, úgy gondolná az ember, egyetemes érték. Elvégre, mindig, mindenhol ezt hajszoljuk. Győzni, uralkodni, felülkerekedni.
Mi van, ha a csapat „elfelejt” győzni? Mi van, amikor a Chelsea elfelejt járni? Az Abra féle újkori, felpumpált Chelsea hölgyeim és uraim, elkezdett kamaszodni. És látszólag az első ismerkedése a szesszel nem volt sikeres, nagyobb volt a szemünk, mint a szánk. Holnap biztosan az első komoly másnap kómájában fogunk új tapasztalatokat szerezni. A kérdés viszont az, hogy ki visz bennünket legközelebb a buliba, mi pedig az első tapasztalattal a hátunkban mennyit vállalunk be.
276 Comments
by lamps8
http://www.skysports.com/football/news/11661/10204929/ref-watch-west-ham-deserved-penalty-at-old-trafford-gabriel-should-have-seen-red
nagyon MU way lenne ha az újrajátszáson ők harcolnák ki a továbbjutást.
by BlueCech01
Nyáron 20m+Moses Payet-ért? Szerintem nála jobbat nem találnánk középre.
by myheartisblue
Az lehet, de Payet nem akarja elhagyni a West Ham-et. Ráadásul 29 éves és szerintem nem nem ér meg 20m+Moses-t.
by Zenzo
A BL mentesség nagy visszatartó erő lesz a nyári ablakban, ez tény, de azért bízom benne, hogy egy 29 éves franciánál találunk jobbat ennyiért…
by myheartisblue
Így van, akkor már inkább Ross Barkley<—20M+Moses.
by BlueCech01
:DDDD talán 50+Mosesért a miénk lehet.
by myheartisblue
Nah jó, azért kicsit elhamarkodott volt ez. De azért annyit sem ér meg…
by BlueCech01
Ameddig úgy veszik a Luksókat ahogy, addig támadó HG-kat nem igazán érdemes venni-
by myheartisblue
Érthető, de azért kétségtelen és ugye nem csak én(és Te) látod szükségesnek, azt, hogy márpedig a mi csapatunkba kell egy KT/KTK mert Oscar egyedül hát gyenge, és Fabregast a vak is látja, hogy nem ott kell használni.
by Zenzo
előbb várjuk meg, ki lesz az új edző, és mit akar játszatni a csapattal. Ha az 4-3-3 v 3-5-2, akkor nem biztos, hogy oda kell néznünk játékost. És ahogy Oscar formáját elnézzük, az sem biztos, hogy „mellé” kell keresni valakit, bár sokatmondó, hogy nem adták el Kínába sokért.
by BlueCech01
Szerintem a kínai üzlet megbukásában Oscarnak is szerepe volt. Oké, hogy Rami, aki mindent megnyert dobbantott, de Oscar kb. ezzel fel is adta volna a karrierjét. Ha befut egy jó ajánlat a Juvétól, szvsz nem állunk az útjába.
by Zenzo
csak a Juve feleannyit sem fog kínálni érte, mint a kínaiak adtak volna. Mivel nem lesz BL, ezért ‘jó’ játékosokat csak erősen áron felül fogunk tudni megvenni. Értelmetlen eladni egy Oscart a Juvének húszért, ha még Payeteket is harminc körüli áron kapunk meg, nem is beszélve a minőségibb játékosokról.
by BlueCech01
Nem kétséges, hogy a Juve feleannyit sem ad (bár 35 millát szerintem biztosan), de nem is erre akartam célozni. Kicsit úgy éreztem, hogy te a klub ideológiájának tudod be, hogy Oscart nem engedték, ami szerintem nem igaz. Inkább csak egyrészt kellett mer nincs más, másrészt ő sem akarta eladni a karrierjét. De lehet csak én értelmeztem félre.
by Zenzo
Nem vitatom, hogy Oscar nem akart menni, ennyire fiatalon csak nem akarja kinyírni a karrierjét (bár braziloktól láttunk már ilyet, hogy mentek a pénz után). Viszont úgy őszintén, egy játékosnak vajmi kevés beleszólása van, ha a klub úgy gondolja, mennie kell. És ha a board hetven millára azt mondta: nem, akkor nehezemre esik elhinni, hogy feleannyiért elengednék a Juvéba, olyankor, mikor csak erősen felnyomott árakon tudunk megszerezni bárkit.
by BlueCech01
Szerintem itt az volt a döntő tényező, hogy ott van Oscar, egy aránylag régi játékos, aki beépítettnek mondhatja magát, a posztjára más nincs, a szezont meg meg kéne menteni, különben mi a péknek hoztuk Hiddinket. Plusz elnézve a kínai menetet, bármelyik időszakban befuthat egy hasonló ajánlat, annyira nem volt essential most elfogadni. Ehhez meg gondolom hozzájárult az, hogy sem Hiddink sem Oscar nem akarta az üzlet létrejöttét.
by Zenzo
továbbra is végtelenül romantikus gondolatnak tartom, hogy Garnovszkaja meg Emenalo komolyan foglalkozna Oscar kívánalmaival, ha úgy döntenek, hogy nekik kell az a 70M. De még ennél is merészebb gondolat, hogy bárki is kikérte volna Hiddink véleményét.
Abban viszont lehet valami, hogy úgy gondolták, még jöhetnek ilyen ajánlatok Kínából a nyáron is, ezért nem égette őket a dolog, pláne, hogy akkor még nem volt biztos, hogy nem lesz BL.
by BlueCech01
Miért, most akkor arra nagyobb az esély, hogy azért nem passzoltuk el, mert az nem illene bele az ideológiába, vagy mert az illetékesnek annyira fontos az Oscar-esszencia, hogy inkább visszaküldtük a bontatlan borítékot?
Igen, szerintem ebben szerepe volt ugyanannak az elvnek, ami miatt idehoztuk Hiddinket, hogy akkor mentsük meg ezt a bágyadt szezont. Sok értelme úgy nem lett volna, hogy már rá egy hónapra kibaszarintunk 2-3 játékost a tienanmen térre.
by myheartisblue
Szerintem a 3-5-2 kizárt, és úgy rémlik Conte mondott olyasmit, hogy nem szereti átformálni egy csapat régi formációját. De ez tényleg kiderül majd, mert ez az ő fejében dől el. De szerintem a 3-5-2 lehetetlen a mai PL-ben.
by Zenzo
a 3-5-2 nem lehetetlen, és én nagyon remélem, hogy valami affélét fogunk látni az új menedzserrel.
by myheartisblue
Meddig is játszott idén az MU 3-5-2t? Milyen eredményeket hozott és kivel játszanád ezt meg? Terry(35), Iva(32), sérülésből visszatérő Zouma vagy Baba-val?
by Zenzo
Ja, és ha a MU-nak nem ment, akkor már az nem is működhet? 🙂
A 3-5-2-höz mondjuk a JT-Brana-Zouma pont jó lenne, de valahogy erős kétségem van afelől, hogy a háromból mindhárom a Chelsea kerettagja lesz még augusztusban is.
by myheartisblue
Szerintem azt csak egy egészséges Zouma vinné el a felsoroltakbál. Ez azt jelentené hogy Azpi padozna(vagy a jobbszélen fel-let nyomna?! Dehát ez RAMISTEN karaktere! oh de hiányzik! és Kenedy lenne a baloldali futónéger?
by Sir Idemitirjak
AVB probálkozott amúgy valami hasonlóval, ott Romeu volt aki a támadásoknál „védő” lett és így a széleken wingback módra futhattak a mieink.
by Zenzo
de AVB rosszul csinálta, mert agyig feltolta a védekezést, amit olyan lassú védőkkel, mint JT nem lehet megcsinálni. Ő ennek ellenére mégis, mindenáron. Hát, úgy is járt.
by Zenzo
nem hiszem, hogy az everton nagyon kiárusítana jelenleg. Megjött az új tulaj, lesz pénz megtartani őket.
by BlueCech01
Egy komolyabb jelölt van, az Angliában még érintetlen Pjanic, akiért szerintem bőven 30 fölött kéne fizetnünk. Benne van a Pedro-faktor, ráadásul ő tényleg indul a BL-ben nagy eséllyel.
A másik, amit pedzegetnek az Hamesz, akit a Real Hazardért adna. Szerintem ennyit nem igazán ér meg a dolog.
Payet meg még mindig a legjobbnak tűnik, ha a lehetőségeket nézem. Idén a PL egyik, ha nem a legjobbja posztján. Oké, valószínűleg már csak 3 max 4 év lenne benne, de engem speciel nem igazán érdekelne, ha így hozná azt le, főleg ha számításba veszem a mostani alternatívákat.
by Zenzo
nem vitatom, hogy a szezon egyik legjobbja, csak annyit mondtam, hogy maholnap 29 lesz, és mivel mózi is ér vagy 9-10 millát, a húszhoz adva 28-30M font már elég szép pénz egy Payetért, aki ráadásul többnyire Hazard-poszton nyomta a szezonban.
by BlueCech01
Ennél olcsóbban a jó életbe nem találunk minőségi játékost arra a posztra. Max ha kísérletezünk, de olyat mi ritkán csinálunk. Most ha van benne nagyon-nagyon durván fél jó évtized, akkor legyen. Addig úgyis feltűnik egy tucat belga meg spanyol tehetség, akikből egyet esetleg ide tudunk csábítani.
Egyébként valóban néha szélső volt, de ott is többnyire azokkal a skillekkel villogott, amit itt Oscartól várnánk.
by Zenzo
Olcsóbban lehet, hogy nem, de ennyiért azért van opció bőven, ha csak a PL-t nézem is, ott van Ayew, Wijnaldum, vagy Mané. Persze a nagy álom az Eriksen lenne (még a buta csirkés múltját is elnézném neki), de jelenleg pont nem abban a helyzetben vagyunk, hogy mi hozzunk el onnan egy key playert…. :/
by BlueCech01
Az említett játékosok szvsz pont egy fokkal Payet alatt vannak. Ayew meg szerintem nem is tkp, én a válogatottban általában a szélen láttam. Manét dettó.
by myheartisblue
Mané is jól jönne a csapatba, csak hová? Mert, hogy a Leicestert szétkapják az tuti, hátha mi is jól járunk belőle…
Amúgy most, hogy így elbeszélgetünk róla mennyire kibújik, hogy mekkora probléma az, hogy ez a BL-bukta. 🙁
by Zenzo
Mané éppenséggel a szenteknél játszik, de sebaj 🙂
„Amúgy most, hogy így elbeszélgetünk róla mennyire kibújik, hogy mekkora probléma az, hogy ez a BL-bukta. :(”
Ez benned csak most és e kapcsán tudatosult? 🙂
by myheartisblue
Ahh my sorry! Itt Kanté-ra gondoltam. Egyébként személyes tapasztalat alapján pobálok akkor aggódni a dolgokon amikor már megtörténtek, nem pedig előre, mert sokáig ezt tettem és ez nemjó.
De visszatérve, tényleg szokatlan érzés az, hogyha beszélünk egy sztárról, akit szívesen látnánk a csapatban, de ezentúl ez határolja majd meg a dolgokat. Hogy lesz így bomba igazolás bárhonnan is? Amúgy úgy gondolom, hogy az MU-is ezmiatt gyengélkedik évek óta, egyszer kiesett a menetből és látjuk milyen nehéz visszamászni.
by Zenzo
Ha eleget fizetsz, bárki eljön, de a BL hiány az fék, az tény. De ettől még a Chelsea vonzó célpont, mert benne van, hogy máris „visszajutnak” a BL-be. Akinek eddig is a Real, Barca, Bayern volt a cél meg az álom, annak továbbra sem felel meg a Chelsea, de ez nem lenne másként, ha épp BL-t nyertünk volna sem. Csak most, jobban meg kell kenni a madzagot mézzel, ha komoly játékost akarunk hozni, pláne olyan csapatból, aki ott lehet a BL-ben a következő szezonban.
A MU pedig azért gyengélkedik szvsz, mert nem a csapathoz illő edzőkkel próbálkoznak, ráadásul elvertek egy halom zsét, viszont rendre „előre”, orrnehéz a csapat, miközben hátul meg tizenéves sihederek kergetik egymást a gyengélkedőből ki s be.
by Zenzo
Ayew játszott mindent a szezonban, de mondjuk Mané kb ktkp játszott a Sotonban. Ráadásul Mané nem az első, hanem a második jó PL szezonon van túl, és lehet, hogy egy fél fokkal az idén tényleg nagyot menő Payet alatt van, de viszont 6 évvel fiatalabb is…
by BlueCech01
Mané inkább szekunder csatár, mint karmester. Vele szerintem sokkal nem lennénk beljebb, mint Oscarral.
by Zenzo
akkor viszont hagy kérdezzek vissza, mennyivel lennénk beljebb Payettel, mint Manéval? Most ezt nagyon a példa kedvéért mondom, nem Mané mellett akarok kardoskodni, vagy Payet ellen. Mindkettőt kb 5-6x láttam játszani a szezonban, azaz nem sokszor, szóval a kérdés komoly, nem vitázni vagy viccelni szeretnék.
by BlueCech01
Payet pont azt hozza a WHU-ban, amit itt Oscartól elvárnánk. Vezére a támadásoknak, elég jól osztogat, ível, a lövőtechnikája meg messze kiemelkedő.
Mané meg kb. Kenedy-féle plaja, ha most a csapatból valakihez hasonlítanom kéne.
by Zenzo
apropó, azt olvastátok, hogy Kenedyt vinné a bárka?
by BlueCech01
Nekem ilyenkor mindig eszembe jut Romeu. Őt leadtuk a Sotonnak augusztusban, de azóta semmit nem hallottam róla.
by myheartisblue
Igazolhatnak ők egyáltalán? 😀 De amúgy beleillene abba a csapatba, minthogy hasonló a játékstílusa. Cuadrado, Miazga netán Djilobodji nem érdekli őket?
by BlueCech01
A belga Dzsilobodzsi az övék.
by Zenzo
náluk ezt sosem lehet tudni, de ha nem, igazából akkor is, szóval mind1.
by myheartisblue
Érthető, de az árát és a korát nem tornázhatod lejjebb. Illetve 2-3 éves szerződésbe pedig nem fog belemenni. Itt persze Payet-ra gondolok.
by kasata91
Őt már Wenger figyeli 13 éves kora óta 😀
by roze79
huhh…erről ez a kép jut eszembe 😀
by Endy919
Szívtál?
by Zenzo
Capello megmondta a frankót 🙂
Fabio Capello has warned Antonio Conte he must be a success at Chelsea if as expected he takes over at Stamford Bridge this summer.
Conte confirmed today he will be leaving his role as the Azzurri manager after Euro 2016.
„Chelsea is a club that doesn’t protect you like Juventus do,” he told Fox Sports. „If Abramovich will buy you five or six players you can’t finish in fifth place.”
by myheartisblue
Ezt olvastam én is, maró kritika de igaz. És remélem ennek Conte is tudatában van.
Bár minden esetre annyira abszurd elképzelni számomra, hogy Abramovic milyen megfontolásból teszi ezt a saját csapatával vagy ha úgy jobb pénzével? Mármint nem hozzáértőként mondja meg azt, hogy kit akar, mert úgy tűnik, hogy az adott játékos úgy tűnik a sexy-footballt játssza és szerinte ez elég támadó és a sokgólos focihoz. Ez egyszerűen érthetetlen, saját maga helyzetét bonyolítja.
by BlueCech01
PSV – At. Madrid 0-0
At. Madrid – PSV 55. min 0-0
56. min: jön Torres
Na, tippek?
by Zenzo
Torres duplával 1-1? 🙂
by myheartisblue
Citeh már 2-t is cserélt ott mi történt? Torres meg hát faszra húzza a PSV-t ahogy az egész PL-t… 😀 😀 😀
by Zenzo
csak text covert nézem mindkettőről, kampány már 5 perc után megsérült, 25 perc után meg Otamendi is.
Az amúgy a kemény, hogy beállt Torres az atletibe, a PSV máris vert egy kapufát 🙂
A City viszont még így is biztonságban van, ellenben az ATMA nagyon meglepett, azt hittem, összesítésben ütik vagy öttel a PSV-t, aztán tessék, van kb 20 percük eldönteni rendes játékidőben.
by Zenzo
amúgy az angol live cover kemény 😀
22:05
ATLETICO MADRID 0-0 PSV
64: Atletico reply aggressively and former Chelsea defender Filipe Luis stings Zoet’s palms with a fierce right-footed shot before Carrasco rushes the rebound and volleys it well over the upright.
******
once a blue, forever a blue 😀 volt itt egy szezont, máris former Chelsea defender :))
by BlueCech01
Majd lesd meg Moreno szerelését Nandón, elképesztő mennyiségű emlékhullám.
by myheartisblue
Arra a rohadt nagy műesésre gondolsz? 😀
by Zenzo
ha csak be nem linkeled, erre nem nagyon fog sor kerülni… sem az atma, sem a bl, sem torres nem hiányzik annyira, hogy én magam erre rákeressek 😉
by BlueCech01
Ha lesz elérhető öszf. a videán, azt belinkelhetem, kérdés belerakják e ezt a csak számunkra eszményi jelenetet.
by Zenzo
ja, amúgy a once a blue, forever a blue megvan itt is….
22:12
ATLETICO MADRID 0-0 PSV
71: This is all getting a bit tetchy after that yellow card. A number of petty challenges are allowed to pass by Clattenburg before Torres goes down somewhat theatrically in an attempt to get a penalty but fails. Seconds later, Hector Moreno makes a magnificent sliding tackle on the former Stamford Bridge man to stop him from shooting just a few yards out.
És ezt a közvetítést nem a chelsea.com írja… former Stamford Bridge man.. hát, a ‘man’-t azért átgondolnám, ha én írnám :))
by BlueCech01
Ha hozzátesszük, hogy MvG is játszik, tele van a pálya S/M-manekkel
by Zenzo
megvolt nála is a vonatkozás-említés, nyugi 🙂
29: So close for PSV! They attack with real menace down the left and Oblak gets a hand to the low cross from Chelsea loanee Marco van Ginkel
by myheartisblue
Amúgy az is elég életérzés, hogy Torres, Cuadrado, de még van Ginkel is BL-t játszik, mi meg már nem.
by myheartisblue
http://www.thesportreview.com/tsr/2016/03/fabregas-catches-pato-taking-selfies-in-his-car-after-chelsea-training/?
Just Pato: erre van esze, de hogy a kondiját összeszedje Isten tudja honnan arra nincs. 😀
by BlueCech01
Asszem pont ma 1.5 hónapja van nálunk, de egy percet nem játszott eddig. Lesz jó 9 meccse meggyőzni a vezetőséget, hogy miért is ő a jövő egyik pillére.
by Zenzo
pillére…. hogy nem hullott atomjaira a klaviatúrád magától :))
by myheartisblue
Hát az csak azért is necceske lesz, mert a bemutatkozó interjúban az angol elég gyéren ment 😀 Meg hát góljai és játékpercei száma sem épp Vardy-éval vetekszik hanem Miazgájával! 😀
by Zenzo
valószínűleg soha többé nem ül majd jobbkormányos kocsiban, csak kellett valami emlék 😛
by myheartisblue
Viszont azt elviselném, ha Marquinhos megunná már a PSG-t és hogy már márciusban bajnok a csapattal, és no name csapatok ellen rúgnak 9-et és ilyesmit. És hát eljöhetne hozzánk KH-nak.
http://talkchelsea.net/transfers/chelsea-target-talks-about-his-future/
by BlueCech01
MvG bekotorta a tizijét
3/1 Stamford-man.
by BlueCech01
3/3 Stamford-man
by myheartisblue
Bruma is belőtte ám, mert h. ő is nálunk játszott.
by myheartisblue
A kábszi rossz vol2.
by Endy919
Mr. Morgan társaságában sikerült végig nézni az Atleti -PSVt …. ismétlem magam , kellene a halálnak Simeone . 210 perc alatt nem tudtak egy szaros gólt rúgni a PSVnek!!!
És a hollandok végig partiban voltak.
Torres pedig a meccs egyik legjobbja volt.
by Rammschein
Na ma Wenger papa kiesik.
A Juve- Bayern meg szoros lesz szerintem. 🙂