Már nem maradt sok hátra

Az, hogy a többség már a nyarat várja, éppúgy szól a pocsék időnek, mint a csapatnak is. Bár hivatalosan van még miért küzdeni, de szerintem mind várjuk már a végét és reméljük, hogy jövőre jobb lesz. Persze azt, hogy megyünk az Arsenalhoz, ne nézzük tétlenül, szóval jöjjön néhány gondolat alább.

Hétvégén eldőlt, hogy trófea nélkül maradunk, nem sikerült ugyanis kiharcolni a döntőbe jutást az FA kupában. Három év alatt három döntőt buktunk a Liverpool ellen, de a City is háromszor ejtett ki minket. Persze lehet azt mondani, hogy nemes küzdelemben, jó nevű ellenfelektől nem szégyen kikapni, de attól még rendkívül bosszantó volt nyerhető meccsen elhasalni.

Így, hogy a kupákban nincs tovább, marad a bajnokság. Hét meccsünk maradt, ezeket le is toljuk négy héten belül. Ami a kilátásokat illeti, a jelenlegi kilencedik helyről a hatodik tűnik a plafonnak: pontok tekintetében nem lehetetlen a küldetés, de ehhez hozni kellene a kötelezőkön kívül pár keményebb meccset is.

Ugyan nem tépte le az arcunkat se a tempó, se a színvonal, de sikerült kiépíteni egy nyolcmeccses veretlenségi sorozatot. Volt benne egyebek mellett Newcastle- és MU-verés, Everton elleni fél tucat, meg City elleni idegenbeli döntetlen, de két újonc elleni pontvesztés is. Vagyis futotta pár szép emlékre és biztató momentumra, az pedig már most biztos, hogy pontszámban sikerült túlszárnyalni a tavalyi „produkciót”.

Ami a folytatást illeti, a szezon papíron egyik legnehezebb meccse vár ma ránk: Arsenal idegenben. Nekik is csak a bajnokság maradt, ráadásul még van is esélyük megnyerni – ebbe tudnánk beletrollkodni egy pontszerzéssel. Összességében jó formában vannak Artetáék is, nyilván Emery édes bosszúja mélyre ment nekik másfél hete.

Mikor mi legutóbb legyőztük őket, még azt hittük, nagy fogás volt Lukaku – most mindenki döntse el, rég volt-e vagy sem, mindenesetre azóta négy derbit vívtunk meg nyeretlenül. Az októberi odavágón legalább már a vereség elmaradt, bár ott inkább biztos győzelmet engedtünk elúszni.

Jó lenne ebből a párharcból győztesen kijönni

Foghíjas kerettel megyünk neki a derbinek, ráadásul a gólkirályi aspiráns Palmer is kidőlt, így ha akarunk valamit, akkor egy vagy több bátor jelentkezőnek ki kell lépni a fényre. Továbbra is Blue Is The Colour!

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com