Little Italy

Rég pezsgett ennyire a Premier League! Névleg a mai meccsen a tavalyi feljutó csap össze az előző idény címvédőjével, valójában viszont két olyan olasz mester csatáját figyelhetjük alig pár óra múlva, kik közt több éves ellentét húzódik. Kis itáliai belharc Angliában – de gyönyörű!

Először is lássuk, ki az ellenfél: az a Watford, amely tavaly friss feljutóként az egyáltalán nem rossz tizenharmadik helyen zárt, a mester, Quique Sánchez Flores mégis távozott – visszatért hazájába, a fantáziadús névválasztással semmiképp nem vádolható Espanyolhoz – hogy a helyét egy rutinos olasz, Walter Mazzari vegye át. Nyári igazolások terén, nem nehéz ugyan, de aktuális ellenfelünk jobban áll nálunk, legalábbis ami a mennyiséget illeti. Tizenöt misiért érkezett a találó nevű és szemtelenül fiatal, húsz éves Success Granadából. A szélső negyvenkilenc meccsen hét gólt és hat gólpasszt szedett össze a laligában. Friss, ropogós: nagyjából ugyanekkora összegért jött Pereyra a Juvéból, de őt még ma jó eséllyel nem látjuk. Aztán ott van még a középhátvéd Kabasele, aki a Genktől érkezett, tekintélyes hét millióért, és a jó öreg Kaboul, akit nem kell bemutatni, ebből kifolyólag mindenki előtt tiszta, miért tudták már négyért megszerezni. Rajtuk kívül Zúñigat érdemes még megemlíteni – kölcsönben a mester exétől, Nápolyból – akinek megígérem, hogy többször nem írom le a nevét. Középhátvédből tehát bevásároltak rendesen, és ez, közvetetten bizony kapcsolódik a két edző viszályához is. Hogy miként? Hamarosan kiderül.

De még előtte illene foglalkozni kicsit saját csapatunkkal is. Aki látta, biztosan élvezte a forduló első meccsét, amelyen a WHU-t vertük jobb és tetszetős játékkal – még ha napjaink Chelsea-drukkerét nem is nehéz elkápráztatni. Felállt az új rendszer, amelyben nekem eddig személyes kedvencem Kanté, akire tán a legfontosabb szerep hárul: egyrészt ő köti össze a védelmet a középpályával, másrészt egy esetleges labdavesztés esetén ő kell, hogy legyen az első, aki ott terem és bármi áron megpróbálja visszaszerezni a labdát. Papíron a Kalapácsosok ellen ezt négyszer tette meg, aki viszont látta a meccset, tudja, hogy két kézen sem lehet megszámolni, hány alkalommal zavarta meg, billentette ki úgy a támadót statisztikailag láthatatlan módon, hogy annak végül labdaszerzés lett a következménye. Érdemes tehát rá figyelni, mert nem csak fizimiskájában hasonul Makeleléhez. Kiemelendő még a lassúnak ugyan továbbra is dermesztően lassú Iva jó teljesítménye és az ifjú Batsman hatékonysága, aki szinte első mozdulatával adott fejjel gólpasszt Costának. Kardinális kérdés még, hogy mit kezdünk magunkkal az átigazolási piacon, de mivel már innen Budapestről is úgy tűnt, amit aztán Conte is alátámasztott, nevezetesen, hogy őrült az idei piac, ebbe inkább nem megyek most bele. Csak annyit kérek, erősítsünk még a védelmen (rólad beszélek, Rodriguez!).

Ezt akarjuk látni ma is.

De mi a stájsz ezzel a két olasszal? Az odáig rendben van, hogy az egyikük látszólag hideg és kimért, addig a másik tüzes és lobbanékony. Ez még azonban nem ok egymás utálatára. A valódi okért egészen 2011-ig kell visszautaznunk. Ekkor Conte a Juventus, Mazzari pedig a legfőbb kihívó Nápoly edzője volt. Előbbi a 4-2-4 elkötelezett híve, utóbbi a 3-5-2 szerelmese, elől a Három Tenorral, Cavanival, Lavezzivel, Hamsikkal (még ha az ominózus meccsen az uruguayi sérült is volt), ezen az estén mégis mindketten 3-5-2-vel álltak fel, hogy aztán kilencven percnyi őrületet követően 3-3-mal és egy örök életre szóló konfliktus-forrással vonuljanak le a pályáról. Mazzari ugyanis megvádolta Contét, hogy ellopta a felállását és így a taktikáját. „Próbáltam letükrözni a Nápolyt.” – reagált a Juve mester őszintén, és valójában nincs is ezzel semmi gond, hiszen egy felállás nem jogvédett, ahogyan a taktika sem, ami viszont különbözött is a két mesternél, ugyanis Conte tökéletesítette a kolléga által megálmodottakat, aztán nyert vele három bajnokságot és majdnem, de tényleg majdnem egy Eb-t, míg Mazzari elment leszerepelni az Interhez, hogy aztán kikössön a Watfordnál. Azóta rendszeres beszólogatások és kézfogás-elmaradások piszkítják be kapcsolatukat.

Conte most tudta meg, hogy Mazzari az ellenfél edzője.

Ami az alig néhány óra múlva kezdődő meccset illeti, meglepő lenne, ha Conte megint meghúzná a tükrözést, tőle ismét 4-1-4-1-re lehet számítani, Mazzari viszont nem véletlenül vásárolt be középhátvédből. Már az első fordulóban (1-1 a Soton ellen) is 3-5-2-vel állt fel. És hogy mit kap az, aki ma délután négykor a méltán híres Spíler TV-re kapcsol? Vélhetően nagy taktikai csatát, Conte „táncot”, rideg Mazzari tekintet és mesés Chelsea győzelmet.