Lélegzetvétel

A decemberi erőltetett menet után egy pillanatra szusszanhatunk, ugyanis ma címvédőként mi is becsatlakozunk az FA-kupa küzdelmeibe. Sorsolásunk meglehetősen baráti, a másodosztályú Nottinghamet kell elintézni feltehetőleg tartalékos csapatunknak, hogy aztán felfrissülve vághassunk neki a londoni derbikkel tarkított következő heteknek.

Sajnos nem sikerült győzelemmel zárnunk a nagy év végi hajtást. A Soton elleni döntetlen azt jelentette, hogy a december eleje óta lejátszott 8 bajnokinkon 16 ponttal gazdagodtunk, a top6 tagjai közül ennél csak a City és az Arsenal teljesített gyengébben az említett időszakban. Annak ellenére, hogy a szerencsével kifejezetten hadilábon álltunk az ünnepi időszakban (a Leicester ellen két kupafánk, a Szentek ellen pedig Morata érvénytelenített gólja miatt bosszankodhattunk), továbbra is pontelőnnyel tartjuk a negyedik helyet, szóval egyelőre nincs okunk pánikolni.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a legjobb pillanatban érkezik a Nottingham elleni találkozó: elsősorban időt nyerünk, mivel támadóink többsége még nem alkalmas a játékra: Pedro és Giroud is csak jövő hét elejétől állhat ismét edzésbe, Willian pedig jó eséllyel még a Spurs elleni első meccsen sem lesz hadra fogható. Sérültjeink mellett szinte biztosan hiányozni fog több alapember is a keretből, leginkább Hazardra fér rá a pihenés. A belgát valószínűleg az épp felépülő Hudson-Odoi fogja helyettesíteni, akit újabb játékpercekkel próbalhat Sarri maradásra bírni.

Jövő héten már mindketten bevethetőek lesznek

Nem CHO az egyetlen, akinek megszellőztették a januári távozását: Cahill a Fulhambe mehet kölcsönbe, Fabregas pedig szinte biztosan az utolsó mérkőzését játssza nálunk, mielőtt Monacóba költözik. Cesc távozását annak ellenére is érvágásnak tartom, hogy Sarri nyilvánvalóan csak squad playerként tekint rá, de a Soton ellen láthattuk, hogy mekkora változást tud hozni a sokszor impotens támadójátékunkba. Természetesen az ő szemszögéből teljesen érthető, ha karrierje utolsó éveiben még stabil kezdő szeretne lenni valahol, szerintem tett értünk annyit az elmúlt években, hogy ennek a kérésének eleget tegyünk (főleg, mivel nyáron egyébként is ingyen távozhatna).

Érdemes megjegyezni, hogy Cahill és Fabregas is HG-listás, távozásukkal pedig mindössze hat 21 éven felüli, Angliában nevelkedett játékosunk marad, akik közül kettővel (Moses, Drinkwater) Maurizio nyíltan nem számol. Kíváncsian várom, miként fogjuk megoldani pótlásukat, hiszen a 17 non-HG helyből jelenleg 16 foglalt, a maradék egyet pedig Pulisic fogja nyártól elfoglalni, így nem nagyon tudunk új külföldi játékost nevezni, amíg másoktól nem köszönünk el.

♫„… he wears a magic hat…”♫

Hogy az ellenfélről is essen szó: a Forestet az az Aitor Karanka irányítja, aki annak idején még José kezei alatt kezdte edzői pályafutását Madridban. Jelenleg négy pontra vannak az utolsó play-off helyen tanyázó, Lampard vezette Derby mögött, ám az önbizalmukkal biztos nem lesz gond, mivel kedden 4 gólt lőve győzték le a listavezető Leedset (igaz, Bielsáék több mint egy félidőt emberhátrányban töltöttek). Érdekesség, hogy a Nottinham igazi „címvédő-ölő”: eddig 6 alkalommal találkoztak az FA-kupa aktuális győztesével, ebből pedig 5 alkalommal tovább is jutottak. Mindezt tavaly is demonstrálták, akkor az Arsenalt búcsúztatták.

Összességében nem jelenthet gondot a ma délutáni mérkőzés. A perifériára szorult játékosok mellett remélhetőleg több fiatal is lehetőséghez jut legalább csereként, alapembereink pedig rápihenhetnek a következő megmérettetésekre, hiszen néhány héten belül a Spurs elleni Ligakupa-találkozók mellett egy Arsenal elleni, kulcsfontosságú rangadó is vár ránk az Emiratesben. A közvetítési jogok körüli mizéria okán a meccset sajnos csak streamen tudjuk majd követni, de ez legyen a legnagyobb gondunk. Jó szurkolást, KTBFFH!

 

 

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com