Lassú víz

Bár jeleztem a szerkesztőségi ülésen, hogy a hétvégi meccsből semmit nem tudok vállalni, egyéb családi privát elfoglaltság miatt, a nagy tolongásra való tekintettel mégis rám hátékázták a meccshírt.

Aminek egyenesági folyománya, hogy – bár óva intettetek tőle – kénytelen voltam megnézni ezt a képződményt, amire nem is igazán tudom, mi a jó szó. Hát oké, meccs. De hát jó egy élet. Tulajdonképp így, hogy annak tudatában ültem neki, hogy agyzsibbasztó lesz, nem volt olyannyira fájdalmas, de az első órában azt hittem, Conte valamilyen szentimentális okból nem akarja szétgyakni Lambert együttesét.

Már eleve a kezdő kijelölésénél felvontam a szemöldököm, mert Conte, aki arról híres, hogy saját Netflix-e van az ellenfelekről, mintha mégsem nézett volna egyet sem arról, hogyan oktatták le a Pool fakót 1 hónappal ezelőtt. Két dologban erős a Wolves 4-3-3-a, a széljátékban és a kontrákban. Ehhez képest mi most neveztük a padra pihenés céljából Alonso-t, míg a helyére meg a hirdetőoszlop méretű Pedrot, míg cserébe a hasonlóan magas, és jó fejjátékáról neves Mózes meg maradt a kezdőben. Ráadásul, hogy tutira menjünk a kontrák esetén is, (a nyilvánvalóan recovery céllal pihentetett DL helyén Zouma helyett) középső CB lett abból a JT-ből, akin nyilván nem fogtak az évek, és még mindig gyors, mint a villám. Már előre röhögtem azon, hogy mikor az ő Costájuk vagy Weimann majd kilő, mint a Pool ellen, már rég a gólt ünnepli, JT pedig a félpályán integet még Begónak, hogy sorry man, de ő is előrement a szögletnél. Arról nem is beszélve, hogy a középpálya közepére is betoltuk Matics helyett Fabregast, aki védekezésben és fejjátékban hasznavehetetlen, de cserébe alacsony. Valami meglepő módon mintha arra számítottunk volna, hogy a Wolves betolja a buszt, és nem is akar majd gólt lőni, egyik módon sem abból a kettőből, ami az erőssége. Tudom, egyébként is, meg győzelem után pláne nem korrekt hozzáállás elsőkézből nekiállni ekézni szeretett edzőnket, de kit érdekel. Bár, mint nemrég felhomályosítottak róla, nincs szemem a focihoz, pláne nem értek hozzá, és különben is csak agymenéseim vannak, szóval nem is tudom, le merjek-e írni ilyeneket.

Na most ehhez képest pont úgy is nézett ki a meccs, ahogyan a kezdő következtetni engedte: nyomoztuk a labdát, fingot fogtunk, hámoztuk a légömböt, és már 5 perc múltán Zouma valami egészen frenetikus megmozdulása után majdnem meglövettük az exünkkel, Saville-lal a vezetőjüket, de az amúgy jól meglőtt labdájába picit túl sok kiflit tett küllővel, így az a fáról kifelé csattant. Ezt leszámítva nem játszott feltétlen ránk nézve veszélyesen a Wolves, viszont záporoztak a beadások, amiket aztán az előzőekben említettnél jóval hatékonyabban hatástalanítottunk, cserébe továbbra sem jelentettünk semmilyen veszélyt Ikeme kapujára. Fabregas, aki azért megmutatta, hogy miért dobtuk ismét kezdőbe, a sok szanaszéjjel megküldött labdája közt egyet azért odatett Williannek, amit a jó brazilunk valami briliáns módon átvett, amivel a dolog nehezét abszolválta, viszont hogy aztán hogy nem tudta beverni, only god knows, why, persze lehet ahhoz köze, hogy túl egyszerű lett volna elpöcizni a kapus térgye mellett, inkább megpróbálta átemelni, és bár Coelho is megmondta, hogy isten keze mindig azt vezeti, aki hittel halad előre az úton, de a jó Will azért úgy gondolta, hogy az a biztos, ha nem szerzi meg az előnyt a sajátjai javára, tovább borzolva az idegrendszereinket.

A mi 3-4-3-unk, főként két ilyen gyors, de védekezésben gyengébb, ráadásul fejjáték nélküli (ezt mégsem írhatom végül Pedro gólja után…) alacsony WB-kel felszerelt taktika megerőszakolása egy erős széljátékkal bíró 4-3-3, mert így a vonalszélsők számára ott hagyunk egy valag üres területet, és így vagy 5-2-3-at játszunk, különben a szélre kiváltó, CB trióból kiváló játékos létszámhiányos helyzetet hoz létre középen, vagy pedig hagyjuk, hogy jöjjenek a beadások, ezzel viszont némileg túlzott nyomás alá helyezve a védőket és a kapust. Sajnos a wingbackek ezt a helyzetet futómennyiséggel nem tudják jól kompenzálni. Vicc vagy sem, de most kivételesen jól jött az, hogy Begovics védett, nem pedig a vonal őrzője, kürtő, a jó Asmir jött, látott, és öklözött mindent, amit csak a kapu irányába kanyarított az ellen.

Viszont azért óra múltán látszott, hogy fáradnak Lamberték, pedig még a második feles elejét is kellően megnyomták, a találatot nem sikerült bevinni, és ez pedig kellő önbizalommal látta el a mieinket, mármint hogy a teljesen B hatsó traktus is jól állja a sarat, így éreztek némi késztetést, hogy elöl is mutassanak végre valamit. Bár a mi Costánkat négyen őrizték középen rendre, mi azért csak megpróbáltunk mindent rajta átgyömöszölni, kétséget sem hagyva affelől, hogy gólt akarunk rúgatni MINDENKÉPPEN a branyollal.

No de, hogy tényleg felvette a kesztyűt a támadósor is végre, mutatja, hogy azért csak megnyertük a meccset. Lassú víz partot mos, tartja a köz(hely)mondás, én pedig picit egy kokszoshoz nyúlok vissza hasonlatért: nem követem elszántan az országúti kerékpárosok versenyeit, sőt, valójában semmilyen kerékpáros versenyt, elvégre a Tour unalmasabb, mint egy 15 évig tartó sakkjátszma, de egy kiadós buli után kellemes másnapos elfoglaltság ez, tekintve, hogy rendkívül jól lehet rá vegetálni. Na egy ilyen alkalommal, mikor előző este cimborámék lakását kellően átrendeztük (Lakberendező Zé, innen is pusszancs, ti pedig gondolom kitaláltátok, mikor és miért kapta ezt a nick-et), szobapáfrányosat játszottunk éppen a nappaliban kiterülve, a tv képernyőről pedig a Tour aktuális epizódja sütött le ránk. Itt, valahol a valamikorban, ami nagyjából a kétezres évek dereka, épp Armstorng és Ullrich küzdöttek a végső győzelemért, mikor valami hegyes-völgyes szakasz előtt azt mondták, itt van esélye a tokosnak. Mentek is szépen egymás mellett, de miközben Ullrichon látszott, hogy bármelyik pillanatban hármas ikreket szülhet, az amerikai egyszer csak kiállt a nyeregből, vigyorgott egyet visszafelé, és elkacsázott a vérbe. Valami ilyesmit vezetett elő a Chelsea is a Molineuxban. Mert azért meg kell hagyni, a gólunk igazi masterpiece volt, oda volt az hegesztve rendesen, és az amúgy jól hatékonyan védekező Wolves (gyakorlatilag Moss asszisztálása mellett a védekezésük abból állt, hogy két kézzel fogták-húzták-vonták-ölelték a támadóharmadba lépő játékosainkat) sem teszi zsebre, hogy Pedro a maga 117 centijével gólt fejel nekik. Azt már megemlíteni is kár, hogy Will tekeréséből, mert aki látta a meccset, az tudja, hogy Moses Dohertyn kívül képtelen volt más célpont felé irányítani a labdát.

Nem mondom, hogy a találat lezárt a meccset, mert annyira azért nem zuhant meg a Wolves, de amennyire a gól előtt nem látszott, hogy a Chelsea megnyerheti a meccset, utána annyira nem volt kétségem afelől, hogy ez zsebben van. A legvégén aztán amikor már a hazaiak is feladták a reményt kábé, Diegoal is csak be tudta tenni a magáét, így beállt a kettőnull, mint a klinikai halál, aztán csókolom. Bízom benne, hogy a mi Costánknak megfelelő mennyiségű lelkifröccs volt ez a gól, mert azért lassan ismét szükség lesz rá, hogy nekiálljon ismételten rendszeresen gólokat lőni, azanyjaúristenit.

Pozitívum emellett mindenképp, nekünk szurkereknek, meg Conténak magának is, hogy a B csapatban mutatott teljesítménye alapján nem kell frászt kapni, ha időszakosan a beugrókra kell számítani esetlegesen a meccsvégi 5-8 percnél huzamosabb időre, JT is kezdi otthonosan érezni magát a 3 védős rendszerben, s bár Zouma még nem közelíti meg azt a szintet, amiért már imádtuk egyszer, azért egyre jobb performanszokat tol be a közösbe, és úgy látszik (kopp-kopp) az a térd is a helyén van, mert a Wolves ellen ugrania kellett azért párszor helyből száztizet. Aké mindenképpen opció, szélen és hátul is, az Azpival való együttjátszatása pedig bármennyire is jó lenne, egy sorban nem megoldható, de minimum rizikós, kettejük hasonlóan alacsony termete miatt. Nathan így gyaníthatóan a Cahill/Alonso helyettesítését épp abban a sorban fogja megoldani, ahol Azpi nem szerepel. (Csak egy kósza kérdés: csak nekem hajaz Aké játéka Dave-ére – ami persze egy ordas nagy pozitívum?)

Némileg negatívumként kell azonban megemlíteni, hogy eléggé monofunkcióssá konvertálódik a Chelsea. Ez a monokróm szituáció pedig nem feltétlen jön jól, ha az alapvető taktikánk számára ellenszer kerül bevetésre. Nem kell félreérteni, nem feltétlenül rossz v hiba ez, mert jól játsszuk, amit játszunk, és ha jól játsszuk, és nyerünk, addig nincs gond, de az utóbbi meccseken tapasztalható nehézkes lépkedés talán sugallja azt, hogy a taktikai mélységünket _talán_ jó lenne többel színesíteni, minthogy Pedro vagy Will, vagy Matics v Fabregas játszik. Nem elégedetlenkedni akarok mindenáron, még mielőtt bárki ezt olvasná ki belőle (bár biztos lesz ilyen is), csak tényleg egyre nyögvenyelősebbnek tűnik minden mérkőzés, ráadásul hirtelen eldobtunk 4 pontot a bajnokságban is, miközben a variancia-vizsgálat mutatója meg kiakadt a nullánál. És továbbra sincs ezzel összességében baj, amíg nyerünk, de azért emellé számolni kell azzal is, hogy az a szerencsétlen jóérzésű átlagszurker ellen elkövetett törvénytelen barbárság, hogy a meccsek egyre nagyobb hányadában kell csillapítani magunkban egy skizofrén elme bonyolultságát és egy megyekettes törzsszurkoló ízlésesen finom modorát, miközben próbálod a távirányítót nem az okostv ledsorainak közepébe állítani, úgy, hogy ki ne löttyenjen a borsodi a kezedből.

A csapat nem érdemtelenül nyer, és végeredményben a végeredményt tekintve minden jól van úgy, ahogyan van. A következő események viszont az a Swansea és a West Ham, ahol mindkét esetben egy lépésnyire voltak nem is olyan régen a teljes megsemmisüléstől, viszont azóta ütőképesebb együttesek lettek, mint amennyire kellene most nekünk. Érdekes módon egyik helyen A Sztár távozása, míg a másik helyen egy edzőváltás satírozta ki a klubok címeréből a szezon folyamán odakerülő hullámvasutat. Tekintve, hogy Hargre jól belehúzott nekünk az FA-Kupában is, kb annyira lesz egyszerű ez, mint amennyire gömbölyű egy élére vasalt betonkocka. És bár tegnap már megmondtátok nekem, hogy dehogynem egyszerű lesz az a ManU ellen és még jó is, hogy őket kaptuk, engem valahogy továbbra sem nyugtat meg az a tény, hogy miközben magabiztonságosan kellene hasítani a bajnoki vizeken, még José kaján mosolyával is meg kelljen küzdeni a Stamfordon a duplázáshoz. Kicsit még színtelen, szagtalan José United-je, de bárhogyan is, egy elég komoly sorozatban állnak benne, utoljára a bajnokságban mi, a nemzetközi kupákban meg a Fener picsázta el őket, mindkettő még december előtt volt, és hát hol van már a tavalyi hó (megemlíthető, hogy Silvaék is megcibálták kicsit őket, de mivel a MU továbbjutott, az csak vihar a biliben). Persze jó lenne keretbe foglalni a sorozatukat, és adja ég, hogy így legyen, de na, bennem él a kisördög, amelyiknek José feje van, és itt ugrál a köcsög a bal vállamon, hogy most jön a payback, aranyvirág.