Egy rövid nyáriszünet után elindult az új idény. Túlzás lenne azt mondani, hogy minden a terveink szerint alakult eddig, de persze sok panaszra sincs okunk. Részletek alább.
Már a Klubvilágbajnokság előtt és alatt is téma volt, hogy milyen hatással lesz a torna az ott részt vevő (európai) csapatok következő idényére. A többség már eleve elgyötörten érkezett meg az Egyesült Államokba, ahol ráadásul pokoli hőség és sok utazás is beesett extra gyanánt. Mi is egy hajtós május után, de alapvető céljaink teljesítése után jó hangulatban vágtunk neki a kalandnak, ahol a többség szerintem kiegyezett volna egy csoportkörös továbbjutással és utána egy tisztes búcsúval. Aztán ahogy jöttek az ellenfelek az egyenes kieséses szakaszban, rájöttünk, hogy igazából mindenki verhető, sőt, még a nagy favorit PSG is, úgyhogy nem kis meglepetésre végig mentünk az úton, megkaptuk Trumptól a trófea másolatát és teli zsebekkel hazarepültünk.
A dicsőség és az anyagiak lehúzzák a mérleg egyik serpenyőjét (legalábbis nálam mindenképp), sőt, még az is ide vehető, hogy néhány új szerzemény már éles meccseken kezdhette meg a beépülést. A másik serpenyőben ott van viszont az, hogy ez a torna teljesen megborította a nyári felkészülést és a regenerációt is csak összecsapva sikerült beiktatni. Fiatalok, bírniuk kell, mondhatnánk, de ezért mégsem ilyen egyszerű ez.
A formánkívüliség és a dekoncentráció már rögtön az első fordulóban fölütötte a fejét, többen, élükön talán Fernandezzel és Palmerrel indiszponáltan és sok hibával játszottak. Tízesünk ráadásul meg is sérült a West Ham elleni bemelegítés során, így ő egy ideig még biztos nem veszi fel a ritmust. Rajta kívül egyébként Delap is kidőlt, tőle pedig a gólokat nem várhatjuk még legalább két hónapig. Colwillel és az örökké bevethetetlen Laviával együtt így már négy olyan emberünk sérült, akiknek fontos szerep juthat(ott volna) egy hatékony és sikeres szezonkezdet során. Azt meg csak remélni lehet, hogy szeptemberben nem gyarapszik újabb nevekkel a kidőlő játékosok sora, mert a kölcsönbe űzött támadóink visszahívogatásaival már így is volt némi kellemetlen közjátékban részünk.
A Palace elleni döntetlent két győzelem követte, ami korrekt korrekciónak mondható. Még arra is volt esély, hogy az élen zárjuk az augusztust jobb gólkülönbségünknek hála, de aztán jött Szoboszlai bombagólja, amivel a címvédő vissza tudott minket előzni. A folytatásban már vége a jóvilágnak, kétmeccses heteink lesznek, utazásokkal, sőt, kellemetlen túrákkal. Szükség lesz az erőnlétre, illetve a rotációra is.
Az újak közül Joao Pedro indított talán a legjobban: két fontos fejesgól, no meg a hónap Chelsea-játékosa cím is a nevéhez fűződik. Estevao is nagyon rendben van eddig, nem spórol a cselekkel, megvan a vállalkozókedve is, kiosztott egy zseniális gólpasszt és a góltól sem jár már messze (tétmeccsen). Delap is szépen elvégezte a feladatát, kár a sérüléséért. Gittens egyelőre csalódás, a többiek pedig alig kaptak eddig lehetőséget.
Ami közös volt mindhárom meccsünkben, az a kedvező VAR-döntés az első félidőkben. A Crystal Palace, a West Ham és a Fulham ellen is elvettek egy-egy vezető gólt az ellenféltől. Mindhárom döntés védhető, de egyik sem volt se triviális, se szükségszerű. Ráadásul a szabálytalanságoktól függetlenül komoly mulasztások voltak a védekezésben mindhárom esetben.
Eredményesség vonatkozásában nem lehet panaszunk tehát, a hét pont három meccsen rendben van, pláne, ha hozzávesszük, hogy a szerencsével sem álltunk hadilábon, bár a sérülésekre meg pont az ellenkezője igaz. A játék viszont még nem meggyőző, akadtak silány félidők és a támadójátékban leginkább akkor van lendület, ha már gólokkal vezetünk és nem tud az ellenfél csak szervezetten védekezni. Vagyis hiába a behúzott trófeák és az eredmények, egyelőre nem vagyok meggyőzve arról, hogy ez a teljesítmény elegendő lesz hosszútávon. Csiszolgatásra és variálgatásra persze még van mód és idő, mindenesetre nem szeretnénk a tavalyihoz hasonló téli hónapokat. Továbbra is Blue Is The Colour!
1 Comment