Bajnoki címet nyerni fantasztikus dolog, hiszen itt hosszútávra kell tervezni, emellett – tekintve, hogy itt mindenki játszik mindenkivel – valahol a legigazságosabb front is ez. Ráadásul blogunk bakancslistája is teljes már, hiszen a BL, az EL, az FA kupa és a ligakupa után a PL mellé is behúzhattuk végre a strigulát (a szuperkupákat most hagyjuk). Hiánypótló és rendhagyó képes krónika következik alább.
Mr. Augusztus – Fabregas: Parádés szezonkezdetét mi sem jelzi jobban, mint 3 meccsén kiosztott 4 asszisztja. Remekül mozgatta a csapatot, hatékonyan és kiváló százalékkal passzolt, s komoly szerepe volt a gólgazdag repülőrajtunkban.

Mr. Szeptember – Diego Costa: Kis túlzással már az augusztusa zárójelbe tette Torres, Ba és Eto’o tavalyi összprodukcióját, de a szeptemberre meglett az első mesterhármasa is. Hó végén 8 bajnoki gólja volt már, s nyugodtan mondhatjuk, hogy hozta azt, amit annyira hiányoltunk évekig: markáns csatárteljesítményt.

Mr. Október – Drogba: Ünnepelt visszatéréséhez kezdetben csak ügyetlenkedés társult, ám októberre helyreállt a rend: mindhárom fronton betalált. Ami a bajnokságot illeti, fejese az Old Traffordon kis híján három pontot ért (a hajrában egyenlített a már emberelőnyben játszó ManUnited), Drogba pedig megmutatta, hogy ennyi idősen is a csapat hasznára tud lenni.

Mr. November – Cahill: Fontos gól az Anfielden, 2 clean sheet, minden perc a pályán – így nézett ki huszonnégyesünk novembere a PL-ben. Jól dolgozott Cahill, az pedig inkább a többiek kritikája, hogy ezzel a hónap legjobbja lehetett.

Mr. December – Terry: A Kapitány szépen felpörgött decemberre, ami köztudott, hogy zsúfolt hónap. 4 meccset is kapott gól nélkül hozott le az általa dirigált védelem, emellett gyors egymásutánban kétszer is betalált, szóval rajta tényleg nem múlt az ünnepi hangulat.

Mr. Január – Oscar: Az utolsó jó hónapja volt ez a brazilnak. Viszont a januárja tényleg erős volt: vezető gól és gólpassz a Newcastle ellen, majd egy fontos dupla a Swansea otthonában. Aztán valami nagyon megtört, konkrétan végigjátszott bajnokija sem volt már később.

Mr. Február – Ivanovics: A támadójátékunk ekkortájt mellőzött minden pompát, konkrétan az egynél több kaput eltaláló lövés is javuló tendenciának számított. Szerbminátorunk védjegye, hogy ilyenkor megrázza magát és ahol tud, segít: csak a bajnokságban 2 fontos gólt szerzett, emellett bebiztosította a ligakupadöntőt és betalált Párizsban is.

Mr. Március – Zouma: A válogatott szünet miatt amúgy is karcsú hónapban a csapat sem játszott túl meggyőzően, a választás így arra a Zoumára esett, aki mindössze annyit tett, hogy új poszton, afféle Matics-pótlékként ügyeskedett a hónap elején, s nem is vallott szégyent.

Mr. Április – Hazard: Az év játékosa lett – nem csak a Chelsea háza táján, hanem az egész ligában! Kiegyensúlyozottan teljesített, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nem volt sem igazán gyenge, sem fölöttébb erős hónapja. Az áprilist 2 góllal és 2 gólpasszal zárta, amivel három kulcsfontosságú mérkőzés megnyerésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, különösképpen a Manchester United ellen tett ki magáért (az én szememben amúgy is mindenki hős, akinek a góljával legyőzzük őket).

Mr. Május – Rémy: Már bajnokként léptünk pályára mindhárom meccsen, ami meglátszott a keret-összeállításokon és a harci kedven is. Rémy a zárófordulóban beállt, vert egy duplát, amivel meg is nyertük a meccset. Ebben benne volt az egész idénye: a beugró, aki nem alapember, de így is bőven a csapat hasznára van. Az igény egyik legjobb gól/perc mutatója az övé, jár neki az elismerés.

123 Comments
by Cech01
Azért kemény, hogy az utolsó 3 Real-edző mind megfordult nálunk is legalább 1 kupával.
Mou, Ancelotti, Benítez, pont ebben a sorrendben. Benítez után jöhetnek a köztes edzők: Grant, Hiddink, RDM.
by Endy919
Villas-Boas is lesz még ott edző
by Zenzo
ezzel e tempóval eljutnak még Gruntig is :))
by myheartisblue
Aké beparkolja az Airbust! 😀