Sok izgalom nem maradt a végére. A kérdőjelek többsége ugyanis kiegyenesedett, így szinte biztos, hogy csak nálunk (na jó, legfeljebb még a Szarkáknál vagy a Tigriseknél) lesz fieszta-hangulat. A Stamford Bridge-en viszont remélhetőleg kitesznek majd magukért a ceremóniamesterek, elvégre éremátadás lesz, méghozzá a legfényesebb fajtából. Szerencsére a Sunderland is eredménykényszer nélkül labdázgathat majd, szóval nem várható tőlük a tavalyihoz hasonló ünneprontás. Kedvcsináló alább.
Két kieső kiléte már ismert egy ideje, szélcsend van a top4-ben, mindössze az EL-helyek körül van még némi illedelmes tolongás, no meg a Newcastle vághat még vissza a 2009-es sérelméért (amikor is ők húzták a rövidebbet a Hullal szembeni versenyfutásban). A mérkőzések nagy része formalitás lesz tehát – hacsak nem számítjuk a végső helyezések közötti különbségeket a jutalmazásban. Nagyabb izgalmakhoz szoktunk, persze nem árt egy kis nyugi. A stadionok meg így is tele lesznek.
Ami minket illet, ez lesz a harmadik (s nyilván utolsó) meccsünk biztos bajnokként. Az eddigi kettőn szerzett 1 pont olyannyira nem sok, hogy bántóan kevésnek mondanám, ha nem lenne már tök mindegy. Az azért látszik, hogy nem áll jól a csapatnak sem a tétnélküliség, se a felforgatott kezdő. Mert bár formás támadások azért akadtak a Pool és a WBA ellen is, de a kiegészítő emberek nem cáfolták különösebben mellőzöttségük jogosságát.
Nos, az utolsó (tét)meccsen még lesz lehetőség arra, hogy hazai közönség előtt, utoljára villantsanak valamit a tudományból az urak. Mivel parádésan tudunk dögrovást időzíteni, így Josénak ezúttal sem kell majd megmagyaráznia pár ifjú titán csatasorba állítását. Remélhetőleg azért lesz pár hírmondó a siker letéteményesei közül is. Vészesen fogynak amúgy: Costa ugyan visszatért, de Fabregas túltolta hétfőn a Jackasst, Hazard meg fogtépésen járt, szóval az alapemberek egy része biztosan kimarad a keretből.

Ha valakit nevesíteni kell, akkor az nyilván Cech lenne. Sisakos kapuslegendánk játékpercek utáni fohásza egész évben hangosabb volt a némánál, ami érthető, pláne úgy, hogy a pályán minden alkalommal hozott legalább egy erős közepest. Mind tudjuk, hogy a gond nem vele volt, bármelyik és bármennyi meccset megkaphatott volna Courtois-tól a minőségromlás veszélye nélkül, de a belgát nem lehetett már se tovább lízingeltetni, sem pedig padoztatni. Vérzik a szívem, mert a nálunk töltött bő évtizede alatt a klubtörténet talán legjobb kapusává védte magát, s olcsó vigasz, hogy az utódlása meg van oldva. Megérdemelné a búcsúmeccset. Feltartóztatni nem tudjuk és azt mondom, ne is akarjuk! De ne a lampardi utat járja, ha egy mód van rá!

Bár a West Brom elleni találkozó előtt megfogalmazott célkitűzések egy része (például a 90 pont) már nem valósulhat meg, indok persze maradt a győzelemre. Illő lenne mondjuk győztes meccs után átvenni az érmeket, mert mégiscsak. No meg a hazai veretlenségünket ne vegye már el megint ez a szutyok Sunderland, akik amúgy is megérdemelnek egy kiadós taslit a tavalyi sérelmekért – de említhetném indokként a 0-0-halmozást is. Kaphatnának megint egy hetest, mint 2010-ben! De hogy a földön maradjunk: csak nyerjünk! Az sem baj, ha szépen és gólokkal. Továbbra is Blue Is The Colour!
543 Comments
by Idemitirjak
Mai pletykarovat következik:
-Pipo megtartaná jövőre is Van Ginkelt, nagyon elégedett vele, illetve nagy potenciált lát benne
-Rahmant vennénk, 20 éves balhátvéd, 31 meccsen játszott idén az Augsburgban (gondolom Luist menne akkor)
-Best: Falcaot kölcsön vennénk jövőre mi, a PLben akar játszani, és belemenne, hogy megharmadoljuk ezért a fizetését
by gorkaf78
Sztem Falcaoval nem járnák rosszul, ha csak kölcsönbe jönne. José lehet, hogy fel tudná újra építeni, 2. csatárnak jó lenne.
by Idemitirjak
Nem biztos, hogy második számú csatár kell a csapatba. Costa magatartása és sérülékenysége mellett, szükség lehet jövőre egy másik top csatárra. Falcao-Remy kettösből mondjuk lehet egyik versenyezni tudna Costaval ha megkapja a bizalmat.
by Khal Drogo
Szerintem Falcao megérne egy próbát, de csak kölcsönben és diszkontált fizetésért. Ennél több kell hogy legyen benne mint amit a United kihozott belőle.
by Idemitirjak
Így van, MUs túra kicsit kételyeket hagyott bennem, de itt kiszolgálnák akkor lehet jobb teljesítményre lenne képes.
by myheartisblue
Nem értek egyet, Falcao kiégett szerintem. Illetve mentalitásával is gondok vannak. Ő és Balo az év vesztesei idén, nem csak azért mert nem ment nekik, hanem inkább azért mert nem mutattak semmit, hogy menjen nekik.Továbbá láttuk mennyire nem tudnak beilleszkedni egy PL-cspatba, drága és csak a gond van vele. Megbontaná a csapat egyensúlyt. Nem ilyen emberekre van szüksége a csapatnak úgy érzem.
by kasata91
A milan nem legfizetőképesebb csapat ha új játékostól van szó.
Én szívesen megnéznem matic és fabregas alternatívájaként nálunk. De erre nemigazan latok esélyt. Ott van Mikel és ramires sőt még zouma is többet játszana mint ő.
by sajtee
Arra ott lesz RLC. És szerintem Inzaghi kölcsönbe szeretné van Ginkelt. Más kérdés, hogy valószínűleg jövőre már nem ő lesz a Milan edzője.
Amúgy szerintem Falcao nem lenne rossz harmad annyi fizuért, ha már Bamford Mou számára még nem opció… 🙁
by WudigessBoi
Hát vicces lenne, ha megharmadolt fizuval tolna mondjuk egy 15 gólos szezont…
by lamps8
Klopp ezzel a fél éves szünetével belerondít a vízionált manager keringőbe. Pedig a pool drukkerek biztosan izmosra recskázták rá magukat, jó előre. Nem tudom mi lesz abból a csapatból, kellett volna a vérfrissítés.
Túlárazott angolok, seregnyi flop, egy szénné égett búcsúzó legenda, középszerű edző, minimum haloványnak mondható jövőkép, és a távoli múltból élő szurkolók. Ez jelenleg a Liverpool. Pedig mi aztán mindent megtettünk, Johnson, Moses, Sturridge….
by Endy919
+50 milláért megszabadítottuk őket a formáját régen elvesztő kiégett támadójuktól.
by lamps8
erről meg is feledkeztem 😀
by Endy919
https://www.youtube.com/watch?v=1_hzxhLYJq8&list=PLFVCbA-bmHb8nSZOvr6AcrjLH7zCcHPXF&index=3
áááááááááááááááá :DDD
by Zenzo
igazából ott haltam meg, mikor hozzáb*szta LvG-hez a „my favorite statistics, the league table”-t, és kb csak azt nem tette hozzá, hogy neszebazzeg 🙂
by WudigessBoi
Iva jobb alkarja…:D
by Zenzo
Az FA helyében elgondolkodnék egy kicsit azért, hogy milyen színvonalú a bíráskodás a ligában, amikor ez jön ki végeredménynek:
West Ham will enter the Europa League qualifiers after finishing top of the Premier League Fair Play League.
By the way, a Chelsea a középmezőny alján végzett… és akkor gondolkodjunk el Iva, Fab pirosán, Fab „műesés” sárgáján, stb… amik nyilván reálisak voltak. Egy olyan ligában, ahol FatSam WHU-ja a fairplay győztes. Nabravó. Lefőttem.
by Zenzo
Kezdek egy kicsit kiábrándulni Lajosból is… ez meg mi már?!
He said: „I can say a positive thing and I can say a negative thing. Let’s start with the negative thing. The accommodation for the players to dress themselves, to change into their club shirts, are in most stadiums not so good.
„And also the place for the manager, a lot of times I am sitting on the toilet. But not on the toilet to make something, but because there is no other place. That was, for me, surprising.”
Nem voltál te még közép / kelet Európában úgy látom jósrác.. :))) persze nem vagyok képben az angol stadionok állapotával, de hogy bármely X PL klub esetében ilyenről legyen szó, azt nehezen hiszem el.. budikirály.
by Petikee95
Hát igen…
by Zenzo
tactical one? Max typical one… a bal alsóba pedig a Wenger-One. A Six-One legalább ül 😀
by Stonci81
az éremátvételt csak most tudtam megnézni…Remy..bazzeg…videózza magát amikor átveszi 😀
by Stonci81
na jó…szinte mindenki már…ez kész 😀
by Blue One
2 okból ide írom ezt a hozzászólást és nem az újba. Az egyik, hogy azt a szép posztot nem akarom bepiszkolni ezzel a sz@rral a másik, meg, hogy talán passzol a cím: itt a vége.
http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/fifa-kiszivargott-nagy-nevek-a-gyanusitottak-kozott-2415929
http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/fifa-botrany-mar-a-2018-as-es-a-2022-es-vb-t-is-vizsgaljak-2415951
2022-es VB-t nem is értem miért vizsgálják, de tényleg. Olyan egyértelmű, hogy vizsgálni se kéne…
U.I.: Say no to racism (of course…).
A bennfentes jegyűzésekről nem is beszélve…
by Zenzo
https://scontent-ams3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/11008565_1139093729481622_3690405362713280633_n.jpg?oh=78a5eb722dab6be1b6d2cfc33594a760&oe=560968CF
by Blue One
:DDDDDDDD