A Community Shield afféle felvezető kör. Félig-meddig már éles meccs. Szuperkupa, amiért trófea jár, miközben a megszokott háromnál többet is lehet cserélni. Arra jó, hogy a felkészülési időszak végéhez közeledve belője a csapatot az induló szezonra. Ehhez mérten értékeljük a tegnapot alább.
Az első pár perc kapkodása után átvettük a kezdeményezést, ezért is volt bosszantó a kapott gól (ami egyrészt szép volt, másrészt nem teljesen a semmiből érkezett). A találatért elsősorban Azpilicueta okolható, őt verte meg a labdát nagyon tisztán átvevő, majd a lövőhelyzetet is szépen kialakító Oxlade-Chamberlain. Huszonnyolcasunk később sem állt mindig a helyzet magaslatán, sőt általában az ő territóriumán többnyire találtak szabad területeket az Ágyúsok, amiből érkeztek veszélyes beadások.
A kapott gól és a találkozó végét jelző hármas sípszó közti bő hetvenöt perc összefoglalható annyiban, hogy nem igazán tudtunk felpörögni, így kevés helyzetet alakítottunk ki. Három komolyabb azért akadt (Ramires fejese, Hazard ziccere, Oscar szabadrúgása), amelyek legalább egyikét illő lett volna gólra váltani. Persze azt is be kell ismerni, hogy Courtois még így is többet bravúrkodott, mint tavalyi csapattársa a túloldalon. A belga egyébként remekül védett, a gólért dőreség lenne hibáztatni.
A gond inkább a támadójáték körülményességével volt. Lassan járt a labda, sok volt a rontott passz, Hazard keveset volt játékban, Rémy nem tudott a kapu közelében érdemben labdába érni, ezen pedig félidei cseréje (Falcao) sem tudott sokat javítani. Mindez annak ismeretében volt kissé szokatlan, hogy a csapat nem sokat változott tavalyhoz képest – persze felfogható mindez úgyis, mint a tavalyi nyögvenyelős focink reaktiválása.

Az idény eleji forma kifejezést általában kifogásként szokás használni, így van ez most is. Kikaptunk, ami nem szokásunk. Az Arsenaltól, ami még úgysem. Voltak gondok hátul, miközben elől sem voltunk az igaziak. Mindezt egy nyeretlen felkészülés vége felé (az első fordulóig ugye még játszunk a Fiorentina ellen). Ezt magyarázzuk az idény eleji formával.
Aggasztónak tűnhet, miközben mind tudjuk, hogy nem maradtunk le semmiről. Elengedtünk egy kupát, ami általában nem hoz szerencsét a bajnokaspiránsoknak, ennyi történt. A szezon szombaton kezdődik, akkor viszont már kutyakötelessége a csapatnak megcsapni a Swansea-t. Addig meg még van mód helyretenni pár dolgot. Továbbra is Blue Is The Colour!
204 Comments
by BlueCech01
Chelsea winger Mohamed Salah has signed for Roma on a season-long loan deal.
by Zenzo
Na, csak találtunk már egy másik töltelék holland csapatot (ezek szerint a Vitesse betelt 😀 )
Todd Kane has today joined Dutch side NEC Nijmegen on loan for the 2015/16 season.
by BlueCech01
Feruz most hol van? Őt is lepasszolhatnánk Marinnal a NEC-nek, és akkor lehetne rangadózni a két csapatnak.
by Zenzo
2020-ra a fél holland bajnokságot Emenaloék fogják összeadni 🙂
by BlueCech01
Miután meg a Vitesse dobogós lesz és összejön a BL-ben a Chelsea-vel, a tarcsiknak egyből lesz két BL-meccsük.
by Zenzo
Na ez az, ami nem lehetne – ebből volt is balhé vagy 2 éve tán, talán több, már nem vágom annyira
by BlueCech01
Mármint melyik rész nem lehetne?
by Zenzo
nem léphetnének ellenünk pályára a BL-ben
by Zenzo
megtaláltam, nem is volt olyan régen, mint gondoltam, „csak” tavaly:
http://www.bbc.com/sport/0/football/26847853
http://www.mirror.co.uk/sport/football/news/chelsea-ordered-partner-club-vitesse-3337863
http://www.theguardian.com/football/2014/apr/01/chelsea-vitesse-arnhem-roman-abramovich
by BlueCech01
Domo. Végül is valamennyire érthető. Gondolom már csak a tulajok kapcsolata miatt is prüdériáznának.
by Zenzo
egyébként végül megtaláltam a WGNH posztját a témában, elég jó olvasmány:
http://weaintgotnohistory.sbnation.com/2013/11/13/5098996/chelsea-fc-vitesse-arnhem-relationship
by Endy919
Lófaszt.
2020-ban a holland bajnokságot Chelsea league-nek fogják hívni , melyből az Ajaxot kizárják , mert nem lesznek hajlandóak a mi fiataljainkat nevelni 😀
by Zenzo
nem zárják azt ki, csak megváltozik a neve Abrax-ra :))
by Rammschein
Friss, reggeli mellé: DiMária olyannyira eltűnt, hogy a PSG-be bukkant elő. :”D Legalább nem Angliában rontja a levegőt, kár, hogy így a MU jól megszedi magát….
by DannyfromtheShed
Buktak rajta tizenX millat, miert is szedik meg magukat? 😀
by myheartisblue
Flashback Friday: Ramires scored twice when we beat Swansea 4-1 at the Bridge in 2011!
Ramisten tedd meg újra!
by BlueCech01
Ez akkor volt, amikor Drogbát kiütötte Vorm?
by myheartisblue
https://www.youtube.com/watch?v=Z9lXmVUwo5A
Csak ezt a borzalmas sistergős videót találtam, Drogba a pályán fejezte be. Itt Torres-El-Magico kapott pirosat egy zseniális páros lábas becsúszásért!
by BlueCech01
Ja, Nando talán a legjobb korszakát élte akkor a csapatnál. Tartott vagy 4 meccsig.
by Endy919
Hűha .. reggel amikor csipásan felkeltem és megnéztem a dátumot , kiderült , hogy egész hétvégén fesztiválozok … lemaradok a meccsünkről 🙁
Legközelebb amikor feljövök , ünneplő posztot akarok látni az 5:0-ás rajtról 😉
by DannyfromtheShed
Te szegeny 🙂 en meg egesz kva hetvegen autoban fogok rohadni 🙂
by Endy919
Nekem meg autóval kellesz haza jönnöm . Attól félek , ha megállitanak majd a zsaruk és fuvatnak is velem netalán , akkor a keresztlevelem is elveszik. 😀
by taybor33
Ha így csinálod, biztos. 😀
https://www.youtube.com/watch?v=sgiGxYuEPYo
by kasata91
Pellegrino hosszabbitott!! A city biztos sokat akar neki fizetni amikor lelép és jön Pep a nyáron.
by Zenzo
vicc. De, ez legyen a sejkék baja, ha komolyan gondolják.
by DannyfromtheShed
https://www.youtube.com/watch?v=oCzhkBCujtE
:DDDDDDD
Dick Advocaatos poen :DDD
by Zenzo
Én már a ‘not very goodison park’-nál is röhögtem 🙂 De a WTFord is poén. Wengernél már visítottam 🙂 A Lessternél elgöcögtem, de ja, Advocaat komoly cucc 🙂