A búcsú mindig nehéz, pláne, ha egy olyan embertől kell, akit nagyon kedvelünk. Márpedig számomra ilyen Diego Costa, aki visszatér az Atletico Madridhoz, de majd csak januártól láthatjuk újra a pályán.
Ugyanis az Atleticót 1 évre kizárták az átigazolásokból, így hivatalosan csak januártól elsejétől regisztrálhatnak új labdarúgót a keretükbe. A hírek szerint nagyjából 58 millió font körüli összegért vásárolták vissza a Matracosok, 2014-ben mi körülbelül 34 millióért vettük. Ha így vesszük, remek üzletet kötöttünk.
Diego Costa tipikusan az a futballista, akit csak ott szeretnek, ahol valami fontos dolgot tudott letenni az asztalra. Nagyjából három ilyen helyszínről beszélhetünk: szülővárosáról, a brazíliai Lagartóról, ahol egyébként futballakadémiát is működtet hátrányos helyzetű gyerekek számára, Madrid „matracos” feléről, valamint magunkról, vagyis London „kékebbik” részéről. Diegónak semmi más nem lebeg a szeme előtt, csak a győzelem, és ezért bármire hajlandó. Ha kell provokálja az ellenfelet, ha kell odarúg, ha kell, akkor csúszik. Na ez az a mentalitás, amivel engem abszolút megvett.
Pedig bevallom, 2014-es érkezésekor voltak bennem kételyek. Valóban Diego Costa lenne a megoldás Drogba távozása óta csatárgondjainkra? Hamar választ kaptam a kérdésre, amikor első szezonjában 4 forduló kellett neki az első mesterhármasához (Swanseanak lőtte egyébként a Bridge-en), ezzel pedig már 7 bajnoki találatnál járt. Azonnal eltűntek a kétségek, 12 kör után 11 gól állt a neve mellett, és be kellett látnom, tévedtem vele kapcsolatban. Ekkor tettem egy olyan fogadalmat, hogy soha senkit nem fogok előre leírni, mindenki megérdemel egy esélyt. Az idényt egyébként 20 góllal zárta a brazilból lett spanyol, amivel oroszlánrészt vállalt 5 év utáni első bajnoki aranyunkban.

Aztán jött az a „csodálatos” 2015/16-os évad. A felkészülési időszakot Mourinho elmondása szerint enyhe súlyfelesleggel kezdte, így már szenvedve indult ez az időszak számára. Nem jöttek az eredmények, nem jöttek a Diego Costa találatok se, ellenben a feszültség nőtt, legalább annyira, mint a tabellán a hátrányunk a riválisokkal szemben. 17 forduló alatt összehozott 3 gól elég soványka, valljuk be, pláne, ha az előző idényét nézzük Costának. A Tottenham elleni idegenbeli derbin Mourinho a kispadra nevezte a csatárt, és Eden Hazard játszott centert, egyébként nem is olyan rosszul. Nyilván teljesen más feladatai voltak elől a belgának, de nem is ezért lényeges az a meccs, hanem azért a bizonyos megkülönböztető trikó eldobásért, amely José székének támláján landolt Diego be nem cseréléséért.

A karácsonyt már nem is érte meg Mourinho, egy Leicester City otthonában elszenvedett 2-1-es vereség után megköszönték a portugál menedzser munkáját. Helyét egy másik régi ismerős, Guus Hiddink vette át, akinek színre lépésével egy karikacsapásra megváltozott a Diegoal-krízis, és már a holland első meccsén duplázni tudott egy Watford elleni hazai 2-2 alkalmával. Ezen a mérkőzésen összeszedte az 5. sárga lapját, így az Old Traffordon esedékes Manchester United elleni rangadót ki kellett hagynia eltiltás okán. Az 1 meccses pihenő után, már 2016-ot írva ott folytatta, ahol abbahagyta és 9 találkozón 6 találatig jutott, emellett 4-szer ő készített elő a csapattársaknak. Sajnos az Everton elleni FA-kupa mérkőzésen újra eldurrant az agya és ezért járó piros lap következményeként a következő 4 bajnokit csak a lelátóról figyelhette. Ezután még 4 meccsen kapott lehetőséget és csak 1 gólt jegyzett.

Tavaly nyáron újra felerősödtek a pletykák, miszerint vissza akar menni az Atleticohoz, de a csapat új edzője, Antonio Conte maradásra tudta bírni. És milyen jól tette, mert Diego ihletett formában kezdte a szezont. A 19. fordulóig szinte minden mérkőzésen borítékolható volt a Costa gól vagy gólpassz. Féltávnál 14 találat mellett 5 assziszt szerepelt a neve mellett. Ezután viszont valami megváltozott az edző és közte. A legvalószínűbb az, hogy Kínába akart menni és Conte nem engedte, ezért romlott meg a viszonyuk. A kettejük között lévő ellentét kihatott a játékára is és az évad második felvonásában már csak 6 találatig jutott. Utoljára május 27-én az Arsenal elleni FA-kupa döntőn ölthette magára csapatunk mezét, de hiába talált a kapuba vereséget szenvedtünk. Ezzel a mérkőzéssel ért véget Diego Costa Chelsea-s karrierje.

Három elég emlékezetes szezont töltött nálunk Costa, és mindháromban a csapat legeredményesebb játékosa volt még úgy is, hogy gyakorlatilag az egyik félévben sose ment neki annyira a játék és a gólszerzés, mint a másik felében. Tényleg egy nagyon megosztó figuráról beszélünk, akit a bizonyos balhéi miatt még nálunk, Chelsea szurkolók közt sem kedvelte mindenki, viszont gyakorlatilag Angliában máshol nem szeretik. Nagyon kevés stadiont lehetne mondani a Szigetországban, ahol ne szidták, vagy fütyülték volna ki, igazából csak ott nem, ahol nem lépett pályára. Nem volt nehéz provokálni, talán az utolsó idényében kezelte viszonylag jól ezeket a szituációkat, viszont ő maga is nagyon jól provokátor, és nem egy buta ember. Nagyon fog hiányozni nekem Diego, mert abszolút a szívemhez nőtt, de a búcsú ideje sajnos elérkezett, és azt is érezhettük, előbb vagy utóbb el is fog érkezni.
Honfitársának, Alvaro Moratának nem könnyű lyukat kell betömnie, pláne, ha hozzávesszük, hogy klubrekord összegért igazoltuk le, de az eddigi 6/6-os mérlegével bizonyítja: készen áll a feladatra. Stílusban, játékfelfogásban kissé eltérő csatárokról van szó, ezért a gárdának, és magának Moratának is idő kell a teljes összeszokottsághoz, de eddig jól alakul minden. Meglátjuk, sikerül-e maradandót alkotnia.

Diego Costának mindent nagyon köszönünk és további sok sikert kívánunk pályafutásának alakulásához, az Atletico Madridtól jobb helyre pedig nem is kerülhetett volna. Moratának pedig sok sikert Diego Costa pótlásához, nem lesz egyszerű dolga!
386 Comments
by Zenzo
Qman alatt sem szilárdulni látszik a szék.
by Endy919
Na ők igazán a sötétben matatnak és egy pici fejlődés sem látszik rajtuk . A tulipán szerinetm napokon belül repül , csak ezt nem tudom , hogy kit ültetnek majd a helyére ? Azt remélem , hogy a FatSam-Pardew vonalat azért elkerülik .
by Zenzo
hát nem sok választ el bennünket a www cikktől (what went wrong) Koeman esetében, és továbbra is őszintén meg vagyok lepve, mert eleve jó volt a keret, és a taktika, jól erősítettek, és bár nyilvánvaló volt, hogy Lukaku szintű játékost nem lehet csak úgy pótolni, és erősen fájni fog a Jag-Roo véndög páros, de hogy ennyire sután sül ez a szezon eleje, az teljesen váratlan. Ha vasárnap nem csapják meg a Burnleyt otthon, már azon sem lepődök meg, ha hétfőn, mire hazaérek, már lapáton van.
by Zenzo
Oké, egy kicsit beb*sztam így per hecc, de elkezdtem azon gondolkodni, hogy DL amilyen keményen odatette magát az előző szezonban, eddig „idén” kb elérte azt, amit Koeman az Everton padján – legalábbis nálam – hogy lassan kib*sszák a kezdőből. Játszott eddig 540 percet, amire jutott 3 sárga + 1 piros, amivel kb vezeti a PL vonatkozó listáját, most meg csinált egy tök hülye és felesleges büntetőt a BL-ben. Ha nem lenne az az egy gólja, fel kéne tenni a kérdést, hogy vajon szándékosan lehet-e ennél jobban szabotálni egy csapatot egy játékos által…
by kormolar
elvesztette branyol honfitársát és így „lázad”
by Endy919
hater -.-” …azt meg sem említed , hogy a tegnapi egyenlítő gólunk előtt mekkora labdát tett Eden lábára miiiiii???
😀
by Zenzo
😀
by DannyfromtheShed👑PL
Csak a pia beszel beloled 🙂 Luiznak a kepessegeit meg lehet kerdojelezni, a hozzaallasat, odaadasat nem.
by Lavid Duiz
Én pont fordítva vagyok vele. A képességeivel nincs gond, szerintem, de a mostani hozzáállása bosszant engem. Az előző szezonban nagyon összeszedett volt, de újabban ez nem mondható el róla. Flegma lett.
by Zenzo
Nem kizárt, faja kispénteket sikerült tartani 🙂
DL számomra mindig egy talány volt, én eleve a leigazolását, és az akkor kiadott (relatív) veszélyesen nagy összeget sem értettem eleve, szóval a teljes képhez ez azért hozzá tartozik – most mondanám, hogy olvass vissza akkorra, de az NST-s blog posztjai sajnos már rég nem elérhetőek 😐 Mindig egy jó fej, de hebrencs, felelőtlen és önveszélyes játékosnak tartottam (józanul is 😀 ), a tavalyi szezonja meg is lepett rendesen. Idénre viszont teljes mértékben a régi önmagát adja, és amúgy LD (lentebb) értek egyet, a képességei simán megvannak ahhoz, hogy klasszis védő legyen, de pont a hozzáállása miatt van, hogy egyelőre csak az érte kiadott összegek emelik erre a szintre.
by DannyfromtheShed👑PL
A mentalitasanak egy resze hozza fel egy magasabb szintre szerintem inkabb. Es emelett a mentalitasanak egy masik resze gatolja, hogy world class CB legyen.
Azert akkoriban, amikor megvettuk a Benficatol meg lehetett hinni, hogy „kinovi” majd ezeket a dolgait. Hat nem tette sajnos. 🙂 Szerencsenk van, hogy van egy Christensenunk, Rudigerunk, akik, mint az ehes kutyak allnak a csirketelep bejaratanal.
by balazsh
Csak a fejében kéne rendet tenni, a teljesítménye azon felül még mindig kimagasló.
by lamps8
Agüero sem lesz. Autóbaleset. De így ki fog gólt lőni court szokásos city elleni bakija után?
by Endy919
Álltalában a legnagyobb balfaszok ellenünk lövik életük gólját , szóval én tippelek egy Delphet vagy Stonest. Esetleg Cahill.
by Zenzo
no igen, noname senkiháziakban nagyok vagyunk, Pennant élete gólja azóta is fájó pontja az életemnek 😀
by Endy919
Hendersont és Adamet már nem is említem inkább 😀
by DannyfromtheShed👑PL
Uristen, de utaltam erte 🙂
by DannyfromtheShed👑PL
Aguero nagy veszteseg a Citynek, de van ott egy kis Jesus is..
by Endy919
Mondjuk ez eleve kockázatos húzás tőlük (meg tőlünk is ) , hogy 2 csatárral ugrottak a szezonnak. Ha Heszusz is kidől akkor beüt a szar rendesen.
by DannyfromtheShed👑PL
Es o is eleg serulekeny. De tudjuk, h Pep nem ijed meg a csatar nelkuli jatektol.
by Zenzo
meg a kapus nélküli játéktól, meg a normális CB nálküli játéktól… 😀
by DannyfromtheShed👑PL
:DD
by kormolar
Ancelottival kapcsolatban: „Ex-Chelsea boss Ancelotti „had five players against him” at German champions Bayern „and that could not be maintained”, said the club’s president Uli Hoeness. (Sport1 – in German)”
by kormolar
West Ham már bejelentkezett érte…xD
by Endy919
Jaja . RibRob , Müller , Vidal és Boateng.
by kormolar
rájuk jött a kapuzárási pánik…xDDDDDD öregednek ,de kéne még a BL
by DannyfromtheShed👑PL
Rib, Rob, Lewa, Muller, Coman
by Endy919
Más forrásaink vannak.
De Comannak nem hiszem , hogy akkor szava lenne ott.
by Hazard
:DDDDD
https://twitter.com/Chelsea_FL/status/913679405679071232
by myheartisblue
Aguero injured!
http://www.dailymail.co.uk/sport/football/article-4932200/Sergio-Aguero-injured-car-crash-Amsterdam.html
by Bukkakebáró Idemitirjak
Vótmá!
by Lavid Duiz
De a prímet a „vótmá” viszi! Az vótmá a legtöbbször. 😀
by Zenzo
https://mindmeghalunk.com/wp-content/uploads/2015/05/votmaren.jpg
by Hazard
Vótmárent megelőzendő 😀
https://uploads.disquscdn.com/images/5dbe7855e6750d71c96156fc87a15bdc597eda686674a5e7c645eeae210e4571.png
by DannyfromtheShed👑PL
Huh.. Keményen széjjelvótmáoztak. Jobbulást.