Három pontért és három pont előnyért

Decemberi hajtáshoz képest elég laza volt az előző hetünk, mindössze a Derby County-hoz ugrottunk át egy ligakupa negyeddöntőre. Hamar jön viszont a kompenzáció, hétfő és vasárnap között ugyanis három bajnokit is letolunk, karácsony ide vagy oda. Kezdetnek irány ma Stoke-on-Trent, ahol Mark Hughes fazekasai lesznek a (vélhetően) nem túl illedelmes házigazdáink. Beharangozó alább.

A forduló zárómeccsét játszani a miatt a tudástöbblet miatt lehet jó, ami abból fakad, hogy ilyenkor már ugye megvan, hogy mit játszottak a többiek. Ez persze lehet fojtogató is, ha a rivális(ok) győz(nek), így helyezve nyomást a mieinkre. Na már most a Chelsea jó ideje egyetlen csapatot tekint komoly kihívójának: Pellegrinóékat. Sajnos pont ők tudtak nyerni a nagyok közül – ráadásul vérbeli csatár nélkül – így hiába botlottak a Vörös Ördögök és az Ágyúsok is, a mosolyunk mégsem lehet őszinte. Pontszámban beért minket a címvédő, úgyhogy legalább egy döntetlen kell a pontelőnyhöz.

Persze győzelemre hajtani is ér, sőt, nem ártana. A nyolc pont fórból így is leadtunk már ötöt, ami szerintem nem a gyengeség jele, egész egyszerűen ők most jó hullámon lovagolnak, mi meg gyengébb időszakunkat éljük. Ettől függetlenül nagyon fontos lenne tartani ezt a távolságot, mert a meccsdömping alatt rengeteget számít a lélektani előny és a Cityt eleve repíti a töretlen kapaszkodás mítosza, úgyhogy ne tegyük meg nekik azt a szívességet, hogy ráerősítünk erre, miközben azt a látszatot keltjük, hogy nem bírjuk a nyomást.

Ami biztató, hogy hazai pályán eddig nagyon nincsenek problémáink, 8 meccsen mindössze 3 kapott gól, vesztett pont pedig egy nagy kövér 0. Az is jó jel, hogy a gyengébb meccseink és a pontvesztéseink is alkalmiak. Ma viszont idegenben lesz ugye jelenésünk, ahol ugye nem vagyunk épp jó formában, két nyeretlen mérkőzés után kéne ismét három ponttal visszatérni Londonba, mert a zsinórban harmadik bukó már azért sorozatféle lesz.

Én a magam részéről optimista vagyok, elsősorban amiatt, hogy volt majdnem egy hét pihi, ami szerintem tuti jót tett, mert minimális rotáció ide, kényszerpihentetések oda, azért csak úgy az igazi, ha csapatszinten sikerül regenerálódni. Egyébként a botladozás ellenére is van egy megsüvegelendő 4-3-1-es mérlegünk idegenben, bár az is igaz, hogy a legutóbbi négyből csak egyet nyertünk meg (igaz, azt az Anfielden). Amúgy meg a Stoke sem olyan ellenállhatatlan odahaza, 3-1-3 az eddigi produkció – mondjuk a legutóbbi Arsenal-verésből tudnak építkezni. A Fazekasok amúgy a 13. helyen állnak, 4 pontra a már kieső pozícióban szerénykedő Burnley-től – viszont ha győznek, megelőzik a Poolt és feljönnek a tabella első felébe (ez ellen kivételesen most jobban szurkolunk, mint a Vörösök).

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem azért ledöbbent, hogy ez a Stoke-nak már a 7. szezonja az élvonalban. A feljutásuk utáni első meccset 2008 szeptemberének végén játszottuk ellenük a Britanniában, akkor Sörensen, Griffin, Cort, Abdoulaye Faye, Higginbotham, Lawrence, Diao, Olofinjana, Cresswell, Kitson és Sidibe szerepelt a kezdőjükben. Nem lepődöm meg, ha egyikükről sincs senkinek túl sok emléke. Ez is mutatja ugyanis, hogy Pulis elég mélyről kezdte az építkezést, amit szerintem szisztematikusan és produktívan csinálgatott: évről évre volt egy kis előrelépés, egyre nívósabb (nyilván az ő szintjükön) játékosokat sikerült a Stoke-hoz csábítani, az pedig komoly érdem, hogy igazán fenyegető kiesési gondjaik sosem voltak, sőt, még egy FA kupa döntőt is összehoztak. Túlzás lenne azt mondani, hogy Hughes alatt látványos fejlődött volna a csapat, de helyenként már egész tetszetősen is képesek játszani.

Az ominózus első vizitünk amúgy 2-0-s győzelmet hozott (Bosingwa és Anelka góljaival), rá egy évre pedig 2-1 arányban diadalmaskodtunk (a három pontot jelentő találatot Malouda szerezte a hosszabbításban). Ezt két döntetlen követte: 2011 áprilisában 1-1-re végeztünk, Villas-Boassal pedig csak egy sovány 0-0 jött össze a 2011-2012-es idény nyitófordulójában. Tavalyelőtt Benitezzel a kispadon simáztunk (4-0 lett a javunkra), Walters két öngóljának is köszönhetően, legutóbb viszont már utolért minket a végzet és kikaptunk 3-2-re. Hat meccsen tehát 11 pontot hoztunk el a Britanniából, ami elég sok ahhoz, hogy higgyünk magunkban és ne tekintsünk lehetetlen küldetésként a maira.

Győzni kéne tehát, már csak azért is, mert hadd legyen Kék karácsonyunk, ha fehér nem lehet. Továbbra is Blue Is The Colour!