Fél évtized

Ez a poszt is egy olyan, ami készült, de csak fejben. Sok mindent terveztem a válogatott miatti csendesség alatt, aztán pont annyi nem lett kész, amennyit itt nem láttok. A születésnapos poszt is csúszott, de jó okom van rá…

Már amennyiben jó ok, illetve indok, hogy a hétvégén születésnapot ünnepeltem, mégha az ugyan nem is a blogé volt, de még csak nem is az enyém. A tegnapi nap így végül a féljózan enyészeté lett, és bár volt némi indíttatás bennem, hogy gépeljek pár sort, összecsapni valamit, csak azért, hogy legyen, meg nem akartam, a némi indíttatás pedig nem volt elég ahhoz, hogy komolyabban nekifogjak az egésznek.

Holmi ködös nosztalgiázás alatt, mellett, helyett és után azért hangozzék el az ilyenkor szokásos örömóda, fanfárok, dicshimnuszok, kib@szott Mary Poppins és egyebek, 2010. október tizenegyedik napjának esti óráiban a maga csendességében elindult valami, amiről akkor talán még mi sem sejtettük, hogy öt évet fog húzni, talán többet is. No ezen mondatvég miatt kérem nem rémüldözni itten, nem tervezzük a shutdownt, legalábbis egyelőre biztosan. Azt ugyan nem tudom, hány évfordulót ünneplünk még együtt, de ez az ötös legalább egy szép kerek szám, szóval örüljünk egy kicsit mind.

Mert 5 év mégiscsak 5 év, akármelyikünk életében is. Mégha beleszámolom a .hu-nál eltöltött időt, és azt mondom, évtizede olvashatjátok már a Chelseavel többé-kevésbé összefüggő rettenetes szakértéseimet, akkor is a fele már a blogon jelent meg. Öt év. És – most jön a szentimentális rész – baromi gyorsan elrepült. Valahogy az ilyen hobbi-dolgokkal úgy van az ember, hogy az amolyan állandó, és nem tartja számon az idő múlását. Nem számolja az ember vissza az éveket a diplomáig, nyugdíjig, vagy akármi, nem lamentál azon, hogy közben megnőtt a pocakja, vagy megnyúlt a füle. Ugyanúgy, ahogy a Chelsea és a rajongás örök, úgy a blog is. Én most nagyon nem kezdek hozzá leírni, hogy mi minden történt velem az utóbbi öt években, de ha valaki kedvet érez hozzá, alant lehet bőszen emlékezni minden személyes és klubközeli történésre, mert volt azért bőven említésre méltó és kevésbé méltó, aztán lehet, hogy még a végén én is mégis beszállok.

És nem akarom a babérokat magamnak, vagy magunknak: ezt itt nem mi, mint szerkesztők, hanem mi, mint kommuna hoztuk össze. Nélkületek nem érne szart sem, és hát nyilván részben mi magunk, de részben viszont a ti akaratotok, elvárásaitok mentén alakult ez az egész oda, ahol most tartunk, szóval ha szeretitek, akkor azt magatoknak is köszönhetitek, ha meg utáljátok, hát drágáim, ez a ti szarotok is (kacsint).

A mi kis virtuális kocsmánknak megvannak az előnyei és a hátrányai is, a hátrányai közt mindenképpen meg kell említeni, hogy nem mérünk italt, na de remélhetőleg ezzel ki is fújt a dolog, mert mindig nyitva van, mindig van valami jó téma, mindig van itt valaki, és hát végülis ultizni is lehet már, ha valaki nagyon akar, de úgyse akar, mert talán még egyikünk sincs hetvennégy. Felmerült már egy valamilyen szinten hiányossága ennek a virtualitásnak, főleg az olyan vadkonzervatív állatok miatt, mint én, hogy még egy semmilyen FB reggel sem rendelkezik, hogy nem mindig van arc a nick mögött – hát most ez lehet egy jó alkalom arra, hogy odalenn, a kommentek mezején mindenki megoszthasson magáról egy képet, amilyet akar, de figyelmeztetek mindenkit, a pornográfiának máshol van a helye (megintkacsint).

Nem nagyon csépelném tovább a céges laptop billentyűit, kívánok még magunknak erőt a folytatáshoz, mert bár a dolog sosem teher, de nem akarom, hogy csak ígéretekkel legyen tele a padlás, a rendelkezésre álló idő viszont továbbra is egy olyan tényező, ami itten ilyen lyukakat tud ütni a posztok közé. Mind1, boldog öt évet nekünk, boldog öt évet nektek, remélem a csapat is csak erre a jublimilleneumra várt, hogy a maga ásta porból alá helyett ismét fölészálljon, és valami fékevesztett vad grifffőnixmadárvajrúként szertehasítsa az eget, vagy ha azt nem is, legalább a gyepet. Boldogabb hatodik ünneplésben bízva, maradok tisztelettel az, aki vagyok, voltam és leszek: csókol apátok. Meg Wudi is, aki nem következésképp anyátok, de majd beírja, hogy ő igazából mi is nektek. Kacsint.