Fatsames Ünnepeket!

A karácsony-carnage előfutáraként az év utolsó idegenbeli mérkőzését a  Goodisonban tudjuk le. Az utóbbi évek tendenciáját követve vagy nagyon összejönnek a dolgok, vagy ordasul nem.

A WHU elleni bukás következtében 2 mérkőzésen hat pontot hoztunk, ezzel pedig stabilizáltuk helyünket a dobogón. Noha az ismételt pontadományozást jobban is megszívhattuk volna, az ellenfelek a vártnál jobban leengedtek, mi pedig viszonylag elfogadható előnnyel nézhetünk az Premier League ünnepi időszaka elé, melynek végén egy kis szerencsével akár egyel feljebb is léphetünk, ugyanakkor ez távolról sem lesz zökkenőmentes kísérlet.

Rögtön első ellenfelünkkel az idény utolsó, rangosabbnak tekinthető mérkőzését kell megvívnunk, mégpedig a Goodison Park berkein belül. Nos ha van helyszín, ahol gálákban és csúfos kudarcokban is bővelkedtünk, akkor az ez. Tavaly a bajnoki cím felé robogva vívtunk egy viszonylag kiegyenlített, ugyanakkor eredményében hízelgő 0-3-at, előtte viszont Naismith játszotta ellenünk élete PL-mérkőzését, és gyakott le bennünket a mesterhármasával, sőt, ugyanebben az évben még az FA-kupában is elvéreztünk ugyanitt.

Szavunkat nem feledve, mindenki emlékszik az ezelőtt vívott igen emlékezetes, talán még a klasszikusaink közé is teljesen jogosan beemelhető fellépésre, ahol jött a gála és a hintett hat gól.  Hasonlóan szívet melengethető lehet Lampard duplája még 2012 decemberéből, vagy hasonlóan nyomorúságos a Pienaar-Stracqualursi duó villogása még ez év januárjából.
Szóval igen, ezek zömében olyan rangadók, ahol az egyik fél a szezon egyik fénypontjaként éli meg az eredményt, még a másik legszívesebben magzatpózban felejtené el az éppen összeszenvedett 90 percet. Az izgalom természetesen itt is borítékolható.

Az Everton nyári ablaka – bár kétségtelenül voltak érdekes döntések, mint Lukaku fillérekből való pótlása és a Sigurdssonért kiadott gigászi összeg – önmagában kivételesen impozánsra sikerült, és a többség joggal várta, hogy végre valaki rendesen bekavar a bigsix által felosztott mezőbe. Oké, ezt a Burnley össze is hozta, viszont Koeman teljes mértékben képtelen volt nem hogy egy jobb periódusra, de önmagában arra, hogy megtalálja csapata számára az ideális formációt, stratégiát. Teljesen reménytelen módon próbálkozott három-, majd négyvédős szisztémával és fordítva, az összes játékosát a saját harmadában jószerivel mindenhová betette, miközben sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb kudarcok.

Az Everton szépen lassan sorvadt lefelé, egésze a kieső-zónáig, még nem megváltak a jobb rémenyekkel leszerződtetett hollandtól, és bár a jelenlegi győzelmi széria már Unsworth alatt megkezdődött, Big Sam alatt a liverpooli kékek megtáltosodtak, és az Anfield-i 1-1-et leszámítva minden meccsüket behúzták, ezeken összesen 1 gólt kapva.
Kijelenthető tehát, hogy az Everton formája valamelyest stabilizálódott, nem csak Rooney villan meccsről meccsre, de tényszerűen minden megvan a jelenlegi gárdában, ami az ezt megelőző negyedévben teljes mértékben hiányzott.

Ezek mellett természetesen meg kell jegyezni, hogy bár a Moyes-Sam duó több oldalról is ki lett kezdve kinevezésük után, eddig szakmailag mindketten hozzáértően szálltak be a PL-be, és építően, látható fejlődéssel kezdik felhozni csapataikat. Mindemellett ha hozzávesszük azt, hogy Hodgson pedig a 14. helyre repítette a Palace-t, még talán azzal sem ostobaság előhozakodni, hogy idén a brit szakma több edzőre emlékeztető alakot állított ki, mint az elmúlt években bármikor.

A forduló rangadóját azok a csapatok hozták ikszre, akik az utóbbi fordulókban a legfőbb üldözőinkként próbáltak elénk vágni. Ezzel megnyílik az esélyünk arra, hogy a következő két, tradicionálisan zsúfolt hetet az előnyünk növelésével kezdjük meg. A 6 pontos előny a tét, ehhez pedig nem kevesebbet kell tennünk, mint győzni a Goodisonban!

Minden olvasónknak, törzskommentelőinknek és újonnan érkezett szurkolótársainknak békés, boldog, Chelsea-győzelem mámorában végig kísért Ünnepeket kívánunk!