Ez már úgy érett

Kész, elswanche_nyitóvettek tőlünk mindent: a trófeákat (PL, BL, LK, FA), az önbecsülésünket, a büszkeségünket és most már a veretlenségünket is Hiddinkkel. Vagy inkább eldobtuk ezeket magunktól, most már mindegy. A lényeg, hogy nem igazán tudsz már mit adni nekünk, te szezon, noha ez mostanra senkit nem ért váratlanul a csapat háza táján. Na de legalább: akinek nincs semmije, nem fél attól, hogy kifosztják. Wales-i vendégjátékunk vigasztalan krónikája következik.

Először láttam Patot kék mezben játszani szombaton. Miazgát szintén első alkalommal figyelhettem a pályán.  Abban is biztos vagyok, hogy életemben soha nem volt még szerencsém – kezdőben legalábbis – Loftus-Cheekhez kátékáként. Ezek mind olyan tényezők, amik kíváncsiságot ébresztenek az egyszeri Chelsea szurkolóban, aki kissé hitét vesztette ugyan, vagy legalábbis eléggé kedvét szegte a szezon, de azért még rendre beszervezi a hétvégi programjába a csapata meccseit. Elvégre mindig van mit, vagy kit nézni. Olykor viszont, néha napján sajnos előfordul, hogy nincs igazán minek örülni.

swanche_01

A baloldali felsorolás a Swansea meccsen mutatott erősségeit szemlézi, a jobb pedig a mieinket.

Tartozom egy vallomással: van egy tevém a teveclubon. Nem vittem túlzásba az ilyen típusú szórakozást – nem volt tamagocsim, hősemberem, vagy ebem az ebneveldében, vírusom, az már volt, de az egy másik történet – viszont egy nap unalmamban csináltam egy tevét a teveclubon. Épp tegnap volt tíz éve az a nap. Majd telt-múlt az idő és Ötven cent szép lassan, észrevétlenül az életem részévé vált. Tudniillik a tevét gondozni kell: egy hétre ugyan be lehet tárazni neki kajából, de ha tanítani is szeretné a gazdája, akkor jobban teszi, ha beolvasztja a jószágot a mindennapjaiba. Így történt, hogy az utóbbi tíz évben majd’ mindennap első dolgom volt megetetni-itatni, és tanítani a tevémet. Persze akadtak kivételek, olyannyira, hogy néhány alkalommal látogatást tett szegény a túlvilágon is. Két élettani jellemzőnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez ne történjen meg: 1. legyen a tevédnek legalább 1% a súlya és 2. legyen a tevédnek legalább 1% a kedve. Ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak, a tevét látogatni kell, méghozzá rendszeresen. Ez elgondolkodtatott.

Szurkolóként mennyivel mesésebb lenne lemerülni a labdarúgás hömpölygő mocsarába, ha létezne egy a tevetulaj-teve kapcsolathoz hasonló szimbiózis szurkoló és kedvenc csapata játékosai közt? Nevezetesen: mi lenne, ha ténylegesen az motiválná a játékosokat, az sarkallná őket még jobb teljesítményre, abból nyernének erőt, attól töltődnének fel, hogy a rajongók jegyet váltanak a klub meccseire, vagy legalább a tévé elé levetik magukat, és ami a lényeg, világszerte mindenütt lelkiismeretesen beszervezik a hétvégéjükbe az aktuális újabb összecsapást. Minél több szurkoló tesz így, annál inkább motiváltak a játékosok abban, hogy szereljenek, ütközzenek, blokkoljanak, fejpárbajt nyerjenek, konstruktívan megjátsszák a labdát, lőjenek és gólt szerezzenek. Aztán a stadion lelkes népével együtt örüljenek.

swanche_02

Bármi más helyett álljon inkább itt ez a kép: plusz +20% kedv az egyszeri Chelsea szurkernek.

Ezzel szemben a lelombozó valóság az, hogy nincs semmilyen szimbiózis szurkoló és csapat közt, ezért egy játékos megteheti, hogy kimegy a pályára és lélektelenül lófrál. Csalódást okoztál Pato, csalódást okoztál RLC és Miazga, de még te is csalódást okoztál, Azpi, sőt mivel csapat lévén kollektív a felelősség, és most már nem csupán a meccset, de az egész szezont számításba véve, csalódást okoztatok ti mindannyian ott London kék felén. És ugyan hiábavalónak tűnik az egész, mert az a benyomásom, hogy nektek nemhogy több, de tán még kevesebb kedvetek van tőle, én mégis ott leszek majd most szombaton is a tévé előtt. Chelsea-City lesz, és akárhogy is alakul, én ezt választottam magamnak még jó tizenkét évvel ezelőtt. És ti, ott lesztek?

99 Comments

  • Posted 2016-04-13 22:57 0Likes
    by kasata91

    „Neymart nézte ki a Manchester city Ibrahimovic utódnak” már csak ezért a gyöngyszemért megérte volna végignézi az atletrikó meccset.

  • Posted 2016-04-13 22:58 0Likes
    by bilala

    az a durva, hogy ha a chelsea-psg merkozesek azon reszet amikor meg volt eselyunk nem szamolom, akkor honapok ota nem drukkoltam ennyire focimeccsen mint most (ez is eleg szomoruan jellemzi az idei szezont…)

  • Posted 2016-04-13 23:25 0Likes
    by myheartisblue

    Antonio Conte hasn’t just requested Chelsea sign several Roma players, but also their director of football Walter Sabatini.

    Sabatini’s arrival at Chelsea would likely mean the exit of current technical director Michael Emenalo.

    • Posted 2016-04-13 23:27 0Likes
      by Rammschein

      Elég alkesz feje van. 😀

      • Posted 2016-04-13 23:31 0Likes
        by myheartisblue

        Hát az. Dehát ha egy részeg pillanatában eladja Hazard, Costa és Willian triot lesz mit elinnia. 😀

      • Posted 2016-04-13 23:33 0Likes
        by Rammschein

        Valamelyik cikk alatt nem túl sok jót írtatok róla, ez pontosan mit takar? Rombolja az ember a csapatot, vagy mi?

      • Posted 2016-04-13 23:50 0Likes
        by myheartisblue

        Hát nemtudom, én úgy gondolom, hogy igazán nehéz megítélni Emenalo munkáját. Az előző évek kiemelkedőek róla, de az utóbbi évek igazolásai nem sikerültek túl jól, ámbár tudni kell, hogy ez nem csak egyedül az ő sara lehet. És hát nem gondolom, hogy Walter Sabatini a olaszhonból idecsöppenve jobban oldaná meg a feladatokat. Az, hogy miért kezdett el kételkedni a szurkolótábor Emenalo munkájában az meg nagy valószínűséggel a média hatása volt, miután menesztették Mourinho-t, mert köztudott, hogy ő vizsgálta a munkáját és ő ült le erről a Chelsea TV-vel beszélni, és ez épp nem a legjobb képet hagyott az átlag szurkerek retinájában.

      • Posted 2016-04-13 23:58 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Mourinho érkezésekor beadta a felmondását és később sem javult a kapcsolatuk. Összeesküvés elméletek nagy részében ő neve is szerepelt, mint az egyik kulcs szereplő aki megfúrta a portugált. A Mou fanok nagy része ezért enyhén szólva minél messzebb küldené a csapattól. Az utolsó másfél év igazolásait leszámítva teszem hozzá, kimondottan jól végezte munkáját, arról nem is beszélve, hogy az utánpótlás egyengetésben is elméletben nagy szerepet vállal méghozzá nem is rossz eredménnyel.

      • Posted 2016-04-14 09:43 0Likes
        by Zenzo

        Igen, főleg az utolsó mondatokra reagálnék: Emenalo technical director, amiről vajmi keveset tudnak itthon, mit takar, de valszeg még Angliában is. A board sok emberből és tisztségből áll, ott van Abra, mint tulaj, Buck az elnök, Tenenbaum és Granovskaja igazgatók. Volt egy örökös elnökünk, Lord Attenborough (aki 2014-ben elhunyt), ő mondjuk inkább amolyan tiszteletbeli tag volt már inkább, valamint alelnökök, szám szerint öten (Digby, Harrison, Hemani, Reeves, Spence). Ők alkotják a club döntéshozó testületét.

        Emenalo munkájáról összefoglalóan ennyit ír a .com:
        „supports the work of the first team manager, leading the club’s international and domestic scouting network, and assists in driving the technical programmes of our Academy and international youth network.”

        Mindenki azzal köti össze a nevét, hogy hát ki jött, ki ment, ki kapott új szerződést. Biztos persze én sem vagyok benne, de ezekről kvázi tuti, hogy a board dönt. Az más kérdés, hogy Emenalo, mint a megfigyelőcsapat vezetője és koordinátora minden valószínűség szerint ajánlásokat tesz, illetve egész pontosan ő kapja meg a névsort, kit, kiket akar a klub/manager, és ő osztja le a melót, esetleg tárgyal, stb, majd ő teszi vissza az asztalra a listát, hogy kik elérhetőek, milyen feltételekkel, és kik azok, akiket a scout team szerint érdemes lehet figyelni, leigazolni.

        Viszont emellett az utánpótlás az ő kezei alatt lépett szintet, és kiszolgált már pár edzőt, hiszen JM első távozása óta itt van (2007-ben, Grant mellé került assistant first team coach-ként).

    • Posted 2016-04-13 23:49 0Likes
      by Sir Idemitirjak

      Ser Jorah elég gyorsan megöregedett. 🙂

  • Posted 2016-04-14 10:32 0Likes
    by kasata91

    Ez betalált 😀

    • Posted 2016-04-14 12:10 0Likes
      by Zenzo

      csak aztán nehogy teammate legyen abból a bro-ból a végén 🙂

      • Posted 2016-04-14 12:24 0Likes
        by Endy919

        áááá Messi nem igazol hozzánk..

      • Posted 2016-04-14 12:24 0Likes
        by kasata91

        Hát nehogy idejöjjön az a Törpe… 😀

  • Posted 2016-04-14 12:43 0Likes
    by Sir Idemitirjak

    Hazard: “For now, I am at Chelsea. I have a season to finish, and my contract ends in four years. For now, I’m here, and I am, and I want to get back on the field with Chelsea.”

  • Posted 2016-04-14 22:57 0Likes
    by Sir Idemitirjak

    Liverpoolt tovább viszi a Dortmund ellen a Lovren-Sakho páros, wat? 😀 nincs még vége, de ez a pool tapsot érdemel a két meccs alapján.

    • Posted 2016-04-14 23:00 0Likes
      by Gabor1092

      Nem gondoltam volna, hogy egy szemernyi esélye is lenne a Liverpoolnak. Nagyon megleptek ezzel hogy kiütötték a Dortmundot, -2-ről jöttek vissza, úgy látszik nagyon értenek az ilyen dolgokhoz 😀

      • Posted 2016-04-14 23:54 0Likes
        by Zenzo

        én ugyan nem láttam egyik meccset sem, de ezzel engem is megleptek. Azt hittem, sima BVB továbbjutás lesz, legalább hárommal közte. Aztán tessék. Sejtettem, hogy Klopp miatt lesz némi helyzeti előnyük, de azt nem, hogy ekkora.

    • Posted 2016-04-14 23:03 0Likes
      by Tornando Ferres

      EL ide vagy oda… asszem láttam az év meccsét! 😀

      • Posted 2016-04-14 23:05 0Likes
        by myheartisblue

        Hát jah, mit megadnánk mi CFC szurkolók ha milyeinket is így látnánk küzdeni. Régen hiányzó érzés.

      • Posted 2016-04-14 23:06 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Látva Klopp alatt mit küzdenek a játékosok.. Na ha Conte visszahozza ezt a mentalitást London kék felébe akkor már mennyivel előrébb leszünk. (hasonlóan mint a tegnapi Atleti)

      • Posted 2016-04-14 23:10 0Likes
        by Tornando Ferres

        Szerintem is egy hasonló karakter kell most nekünk 🙂

  • Posted 2016-04-14 23:06 0Likes
    by Endy919

    Ahogy örültem a tegnapi Atleti sikernek , most úgy felvagyok b*szva.

    • Posted 2016-04-14 23:17 0Likes
      by gorkaf78

      Miért? Elment vmi fogadás?

      • Posted 2016-04-14 23:22 0Likes
        by Endy919

        Alergiás vagyok a Pool-ra. Meg minden más angol csapatra is a Chelsean kívül. Na jó , a Szarkákat még egy picit csípem.

      • Posted 2016-04-14 23:23 0Likes
        by gorkaf78

        A Szarkákat azért csíped, mert épp kiesnek a PL-ből? 😀

      • Posted 2016-04-14 23:25 0Likes
        by Endy919

        Neeem 🙂
        Nem tudom miért , de szimpatikus csapat nekem . Talán az egyetlen angol csapat rajtunk kívül , akinek a meccseit bármikor megnézem.

      • Posted 2016-04-14 23:26 0Likes
        by gorkaf78

        Valld csak be, hogy inkább Rafát csíped, azért nézed a meccseiket. 😀

      • Posted 2016-04-14 23:28 0Likes
        by Endy919

        Ez övön aluli volt 😀
        Talán még Shearer idejében kedveltem meg őket. De mindig volt olyan játékos ott , akit bírtam/bírok.

      • Posted 2016-04-14 23:37 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Mint 2010-ben a Nolan-Caroll-Barton mester hármas?

      • Posted 2016-04-14 23:52 0Likes
        by Zenzo

        :DD

      • Posted 2016-04-15 00:00 0Likes
        by Endy919

        Bartont pont bírtam 😛

      • Posted 2016-04-15 00:02 0Likes
        by Zenzo

        ezzel még viccelni sem szabad koma, az a képződmény nem focipálya környékére való

      • Posted 2016-04-15 00:03 0Likes
        by Endy919

        Szeretem a nemnormális focistákat 😀 ez nálam egy ilyen betegség 😀

      • Posted 2016-04-15 00:15 0Likes
        by Zenzo

        de más a nemnormális focista, és más Barton… azért találjuk már meg a határt, mert nem egy hajszál van a kettő közt. JoeyB több bűnt követett el a futball ellen pályán kívül és belül, mint ahány szem homok van a Góbi sivatagban, és kevesebb jót cserébe, mint ahányszor Drogba leégett az angol nyarak perzselő napsütésében…

      • Posted 2016-04-18 16:56 0Likes
        by Balázs Kozó

        (Én meg tudom magyarázni, miért csípem őket: Shearer miatt)

      • Posted 2016-04-14 23:51 0Likes
        by Zenzo

        nem, azért én fogom csípni őket 😛 🙂

      • Posted 2016-04-14 23:52 0Likes
        by Zenzo

        nyugi pajti, kell a koeff 😉

    • Posted 2016-04-14 23:17 0Likes
      by myheartisblue

      Egyébként érződött a 70.perctől h. drámaszag van. A foci már csak ilyen.

  • Posted 2016-04-14 23:58 0Likes
    by Zenzo

    Új szabály lesz végre a tizi+piroslap kombó esetében:
    http://www.skysports.com/football/news/11095/10242286/ifab-anounces-law-changes-softening-rules-on-fouls-in-the-penalty-area

    A cikkhez sky módra odab*szott képet majd magyarázza el valaki…

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com