Epizódválasztás

A Chelsea remake Joséval kezdődött, mi viszont épp a Hiddink-i újrázásánál tartunk. A holland legutóbb, Scolari után hősként vált köddé, tervszerűen. A megtervezett szezonvégi szublimálás most is megíratott, az viszont, hogy milyen minőségben lép le Guus, nagyban függ attól, ami most rá vár. Három döntő közül a középső érkezik holnap öttől. Emirates FA Cup, meg minden, amit akar(t)ok.

A portugál kivágásával egy olyan ponton, ami vagy bizonyos szempontból kései, vagy minden más szempontból korai volt, és Hiddink újkori eljövetelével nagyjából beintettünk a PL-nek, és vigyázó tekintetünk a Bajnokik Ligája, valamint az FA-Kupa felé fordítottuk, kimondva-kimondatlanul. A hollandusnak kb 1 héttel ezelőttig volt ideje rendezgetni a sorait, kigondolni ördögi sakkjátszmáit a zöld kockába, fondorlatkodni és sztüzet szítani: február vége ugyanis cupásból két olyan meccset tolt az aranykeretes szemüvege látóterébe, ami már élesben megy.

A bajnokságban ugyanis volt lehetőség ellébecolni az időt, keresni, kinek hol fáj, és melyik sztárunknak nagyobb a bibije, simogatni pár buksit és dorgálni, akit kell. Most viszont már a továbbjutás a tét mindkét kupasorozatban, és lényegében a Pilvaxra eldőlhet, hogy mi is a forradalomra koccintunk-e, vagy már csak beülünk inni – jót és jó sokat.

Papa Guus (akinek esetében revideálnom kell magam némileg, és a jó Digis kollégától elnézést kell kérnem, akit simán lehülyéztem a Hüsz Hiddinkezésért, mert a héten az én drága holland kollégáimmal üzleti utaztam pár napot, és a BL meccsünk közben eszembe jutott, hogy rákérdezzek, hogyan is kell helyesen kiejteni anyanyelvén Hiddink keresztnevét, ami valóban valami olyasmi, hogy Ghüssz(Z) Hiddink, az elején egy – ahogy ők fogalmaztak – soft ‘g’-vel. S ha már erre rápontosítottam, megtettem ismét a ‘van’ esetében is, ami viszont továbbra sem ‘fán’, hogy legalább némileg megmaradjon az igazam) szóval Papa Guus a hét közben megtette az első idei lépését a BL továbbjutás felé, és ha nagyon nem is égtünk meg Párizsban, azért a 2-1-es eredmény az odavágón minden, csak nem életbiztosítás, de inkább kuki a csalánosba. Folyt köv majd a névnapom utáni másnapon, egy jó kis hazai Stoke és egy idegenbeli Liverpooli csörte közt.

Most viszont, mivel oda már egy jelen helyzetünkhöz mért baromi erőnfelüli teljesítmény, vagy irtózatos mák is kelleni fog (ahol az idegenbeli Mikel-gól – már, amit nem Tibónak, hanem Trappnek rúgott – miatt a legnagyobb esélyünk egy ingerszegényhazai 1-0, csakhogy a mainál jóval erőteljesebb Chelsea védelmek sem úszták meg az utóbbi 6-ból 5 esetben kapott gól nélkül) ezért nagyon oda kell taposni holnap a Citynek a Stamfordon. Egyrészt, mert ha Hiddink nem szeretne hazardírozni, meg Hazard sem Hiddinkelni, akkor az FA-ben mindenképp tovább kell jutni most (ha nem akar tényleg már március közepén lógó fapapuccsal távozni), másrészt pedig nagyon kéne egy erődemonstráló top csapat elleni győzelem a továbbiakra. Egyébiránt meg az sem árt, ha a City már csak a bajnokságra koncentrálhat innen, ezzel is segítve, nehogy holmi rajtunk kívüli londoni gárda legyen a bajnok. Segítsünk nekik, segítsünk magunkon azzal, hogy az FA küzdelmeit már ne kelljen számításba venniük ezek után, ha már a Ligakupát így is könnyedén a kezükre játszottuk a szezonban.

A Hiddink strike back c film forgatókönyvében most jött el az az epizód, amikor lenyomták az egyik vezérünket, de élre állt a régi-új, fényes kardú agg vezér, jó sok orkot legyilokoltunk már, és épphogy fellélegezhetnénk a csata közepén, ami már-már fordulni látszik, de jajj, a közeli távolból egy újabb orksereg kürtjének zaja hatol át a sötétedő égbolton, és persze, elered az eső, mert fényes nappal nem lehet elég drámai hatást elérni. A jó filmekben általában ilyenkor, mikor minden izgalom a tetőfokon hág, fordul a szerencse, és végül, ha vezéráldozattal is, de győznek a jók. Hát, remélem Hiddink megtalálta a megfelelő gombot és epizódot a dvd-jén, vagy, hogy stílszerűbb legyek, a blue-ray-én, egyéb esetben Zorbag az ő levágott fejét hordozza majd körbe a csata végén, és tűzi fel majd fejdísznek győzelmi zálogként.

A mi forgandó szerencsénk most abban rejlik, hogy a mordoriak üzentek Zorbagnak két hete, hogy leszarják, mit tesz a hátralévő csatákban, mindenképp hazarendelik május végére, és nyilvánosan kivégzik. A csapat morálja, hogy is mondjam finoman, hát oda van baszva neki rendesen. Előre bejelentették, hogy Zorbag utódja Guarddag lesz, amivel viszont úgy tűnik, ellentétes hatást értek el, mint szerettek volna, mert a seregeik úgy döntöttek, nekik ez nem tetszik, hát más se élvezze, és gyorsan, kétszer kiszoptak.

Hiddinknek elvileg egyszerűen meg kell lovagolnia a hullámokat. Nyilván az ő helyzete is hasonló, csak azért némileg más, hogy ő önszántából végzi a távozók sorában. Persze, ha felkiált, hogy a jövőbeni Chelsea edző problémája nem az enyém, és bár hű, hogy irigylem a pasast, de azért hagyok itt neki egy jó kis dágványt, akkor már most szólok, fennhangon, hogy teljes gőzzel hagyja abba. A foci még most is, így is lehet olyan mókás, mint a jövedelemadózás, szóval vezesse elő a Saratoga-csapást, és aprítsa Rubik kockává az ellent, amit soha, senki sem rak majd ki.

Szóval őszintén szólva is remélem, hogy az „Are you ready for the test of your life” kötetet kapta le a polcról, és lapozgatja épp serényen, nem pedig a „The joy of the status quo”-t, mert a szívemhez nőtt a fapapucs, és szeretnék továbbra is jó szívvel gondolni Hiddinkre, mint Chelsea menedzserre. Ehhez viszont számomra elengedhetetlen a holnapi győzelmünk. Nem tudom, másként hogyan végződhetne jól ez a sztori. Függetlenül attól, hogy a következő körben már nincs ‘verhető’ ellenfél, mert minden valószínűség szerint az egyetlen kicsi Reading mellett az Everton, Arsenal, Watford, WHU, ManU várnak még ránk, és ha Pardew is észbe kapna egy kicsit a rettentő sorozata középén, akkor még a Palace, egyéb esetben pedig Pochettinoék, de még ennek ellenére is valószínűleg a legkomolyabb ellenlábasunkat ütnénk ki a nemsokára hajléktalan Pellegriniékkel, akik reméljük fél szemmel tényleg inkább a hétközi BL, majd a hétvégi Ligakuka döntőre figyelnek már inkább.

Mindenesetre a már elmondott tényektől függetlenül is jól esne egy győzelem a mászókakékek ellen. Amióta tényezők lettek az élfutballban, nem ők a kedvenc ellenfeleink épp, a 09/10-es szezon óta 16 meccsen csak négyszer sikerült legyűrnünk őket, 9 vereség mellett. Ha ehhez hozzáveszem, hogy az FA-Kupában már több, mint egy évszázada nem nyertünk ellenük… és ne felejtsük el, hogy ahogy a Chelsea a bajnokságban áll, az FA győzelem legalább nemzetközi szereplést jelenthet a május végi elszámolásnál. Nomeghátpersze, úgyis régen nyertünk már FA Kupát.

Ssszóval, holnap, mikor eljön az alkonyat, és ez most az, ami a nap végét jelenti, nem pedig minden idők leghányingerkeltőbb horror franchise-át, szóval midőn a föld egyetlen napja lebukik vala közép-európai idő szerint, neki kell állnunk mindannak, amit a korlátolt agyammal elképzelni tudok pozitív kimenetelként. Azt hiszik, jobbak nálunk, csak mert az idei teljesítményük ezt tükrözi. Én viszont szeretném azt látni, hogy ők elindulnak lefelé, mi pedig felfelé. Hajrá Chelsea, és hajrá Hiddink, szeretnék tapsolni a meccs végén.