Gyászos szeptembert zártunk a bajnokságban: három mérkőzésen mindössze egy pont került a zsákba. Ez pedig óhatatlanul azt eredményezte, hogy a jó rajt után a listavezetői pozícióról csak gólkülönbsége miatt leszoruló csapatunk a középmezőnybe csúszott vissza. Kellett tehát nagyon a három pont, hogy legalább a szabadesést megfékezzük. Egy dobásunk maradt a válogatott szünet előtt: az újonc Hull otthonában. Részletek alább.
A Tigrisek – hozzánk hasonlóan – remekül kezdtek, de az első vereséggel (nekik ez a harmadik fordulóban volt, otthon a MU ellen) oda lett a lendület nekik is. Hét pontjukból hatot az első két kanyarban gyűjtöttek, a további négyben viszont csak egyet. Nekik is égető szükségük volt tehát a pontokra, mert a nemzetközi kupaindulást jelentő helyek helyett a kiesőzóna kezd az új közegük lenni.
Az üzenet – miszerint muszáj változtatni és új lendületet venni – a Hull játékosainak ment át jobban, sokkal agilisabban kezdtek ugyanis vendéglátóink, nekünk az is tíz percbe telt, hogy először kulturáltan átvigyük a labdát az ellen térfelére. Sok volt a pontatlan passz, a mozgás pedig kevés. Olcsó kifogás, hogy Conte némiképp új felállással próbálkozott, ugyanis a gondoknak csak egy része keletkezhetett abból, hogy nem mindenki érezte még a tőle újonnan elvártakat, tízről három méterrel a társ mögé passzolni ugyanis mindig tudni kellene. A szorításból kijőve se lett sokkal jobb az összkép, hisz ekkor a lagymatag és ötlettelen támadójáték miatt volt ok a bosszúságra.

Fordulás után viszont elkezdtek jönni a helyzetek. Ezek eleinte még kimaradtak (főleg Kanté lábában volt ott a gól, ám csúnyán fölé vágta a kapufáról kipattanó lasztit), ám ami késett, nem múlott. Előbb Willian, majd nem sokkal később Diego Costa tekert mesterien és védhetetlenül a hosszú felsőbe. A két találat között bő öt perc volt, a Hull pedig nem tudott fölpörögni, mi pedig okosan őriztük a kettőt, sőt, ha lett volna harmadik gól, vélhetően azt is mi szerezzük (mondjuk büntetőből).

Nem mennék végig a csapaton név szerint, de pár játékosra röviden kitérnék. Elsőként Courtois-ra, aki ma végre remek napot fogott ki, Snodgrass szabadrúgását és Mason távoli rakétáját is szépen védte, így kicsit tán sikerült javítania a nem túl meggyőző hatékonysági mutatóján. A meccsről meccsre sokat kutyázott Matics ugyan ma is hozta a szokásosat, amikor passzolásról volt szó, viszont a második gól az ő érdeme (is), remekül és bátran indult meg és szerintem a lövés is jó ötlet volt, bár talán nem kockáztatok nagyot azzal, hogy jobban jártunk a blokkal. Muszáj kitérni Diego Costára is, aki hatodik találatával már a góllövő lista éllovasa immáron: tizenkilencesünk négyet vállalt a legutóbbi ötből, s az egész eddigi idényt nézve talán őt mondanám a csapat legkiegyensúlyozottabb, s már talán legfontosabb játékosának is Kanté mellett. Ez utóbbi kijelentéshez persze az is kellett részemről, hogy a kezdetben sziporkázó Hazard visszaessen, ami amellett, hogy nyugtalanító, ezúttal szerencsére elbírható is volt.

Összességében ebben a győzelemben az volt a legjobb, hogy kellett. Nem kápráztatott el és nem csavart a csapatról alkotott képemen sem. Szép gólokat lőttünk ugyan, de jól csak rövid ideig játszottak a srácok, miközben buta hibák és tanácstalan labdatoszogatás is rombolta a képet. Hárommeccses bajnoki nyeretlenség ért véget, de tenni- és javítanivaló lesz bőven a szünetben és az után is. Kemény csörték várnak ránk, egy hónap kihagyás után élvezhetjük majd ismét a hazai pálya előnyeit, de előbb a bajnok, majd José vörös armadája lesz a vendégünk és a folytatás sem lesz könnyebb. Addig is Blue Is The Colour!
273 Comments
by Zenzo
Bruce Villa, McClaren Derby, jányok kiestek a WCL-ből.
by Endy919
O’Neillt miért nem szerődteti senki ? Nem rossz szakember szerintem .
by Sandic
Amióta kirúgták a Villától, azóta igencsak lefelé ívelt a pályája. Pedig stabilan szállította az 5-6. helyeket a Birminghamieknek, lehet azóta megbánták már a menesztését.
by Sandic
Korrigálom magam, nem kirúgták, hanem magától távozott, keveselte az átigazolásokra szánt pénzt.
by Zenzo
O’Neill csillogása elmúlt, a Sunderlanddel kár volt találkoznia. Már nem fiatal, talán már ő maga sem akar klubcsapatot, az írekkel amúgy is jól elvan most.
by BlueCech01
A Bruce—->Villa mondjuk szerintem elég jó húzás. Jelenleg talán a legjobb angol menedzsert igazolták le.
by WudigessBoi
Ez persze az angol menedzserekről is sokat elárul…
by BlueCech01
Jó hát nyilván nem túl magas a mérce, de ezt egyedül Bruce képes megugrani.
by emazohun
Willian édesanyja meghalt, haza is utazott már Willian,nem játszik a Leicester ellen
Nyugodjon békében!
by Endy919
Szomorú .
Nyugodjon békében! Willinek pedig sok kitartást..
by kasata91
Nike deal bejelentve.
by Endy919
Nagyon megszoktam az Adidast , de kifejezetten örülök a váltásnak.
Évek óta szebb mezeket gyártanak és ráadásul még többet is fizetnek nekünk.
Remek hír!
by kasata91
900M font 15 évre … Notbad
by Endy919
Felkészül Griezmann :))))
by Zenzo
hát, a samsung is jobban mutatott, mint a yokohama, de kb 1 percig volt érdekes az is.
by Endy919
Hmmm . Milik jó pár hónapra lesérült , és a Nápoly addig Didivel pótolná a lengyelt.
Elvileg mi is hoznánk , de már nem játékosnak , hanem aszsztensnek . A király viszont még focizni akar.
by Rammschein
lassan jöhetne már a staffba, de ha még van benne egy kicsi akkor hadd szóljon. 😀
by Sir Idemitirjak
Fogadóirodák szinte tutira veszik Conte menesztését, WTF?Ha eddig nem is vagyok teljesen elégedett az olasz munkájával, de ez elég vicc kategória lenne így is, szinte még az se derült ki hogy mit is akar majd játszatni a csapattal és mi az elképzelése a keretről.
by myheartisblue
Chelsea pedig közleményben cáfolta, hogy nem távozik állítólag. Nonszensz eleve a feltevés is, hogy az ilyesmi megfordul a fejekben. De most mi okunk van rá. Értem h. nem a legjobban állunk, nah de azért kérem. A fogadoirodás oddsok viszont baljos jelet sugallnak. De egyszerűen nem akarom elhinni.
by Sir Idemitirjak
„Chelsea pedig közleményben cáfolta, hogy nem távozik állítólag.” amíg nem tuti, addig igazából mást nem is tehetnek.
„A fogadoirodás oddsok viszont baljos jelet sugallnak”
Amúgy nem törődnék ilyen pletykákkal, de ugye itt nem kis pénzekről van szó, szóval alaptalanul nem nagyon szoktak hasonló lépéseket tenni (eddig is alacsony volt, viszont jelenleg már fogadni sem lehet rá) De én is jelenleg értetlenül állok a dolog előtt és csak csipázok, hogy ez komoly?
by Endy919
Mondjuk a fogadó irodáknak is ritkán jönnek be ezek az oddsok. Pl. nyáron elég kis pénzt vizzettek volna , ha Griezmann nálunk kötött volna ki , aztán a közelében sem jártunk …
De tény , hogy nagyon meglepő ez a hír.
by Endy919
Nem kampányoltam mellete , hogy őt hozzuk , októbert saccoltam a menesztése hónapjának , de azóta nagyon meggyőzött.
Kifejezetten szimpatikus figura ,él hal a győzelemért , és végre valaki , aki képes felkavarni az álló szart és változtatni a csapaton.
Ha most kitesszük , akkor valószinüleg számomra be is fejeződött a szezon.
by emazohun
https://uploads.disquscdn.com/images/03248129f5d6893e50a36e465b6f3dd58ae81def504dca3f5bd5930cf717efbe.jpg
by myheartisblue
Lehet, hogy a teljesítményéből is az otthoni és édesanyja állapota vett vissza. Legyen neki könnyű a föld, Willian-nak pedig sok-sok erőt és kitartást!
by myheartisblue
#hadüzenet Contenak.
Hazard: „I like to play as a number 10, I have more freedom. For Belgium, we have full-backs who run hard and create a lot of space.“
by Zenzo
#hadüzenet Hazardnak:
Zenzo: „láttalak már 10-ben játszani, és szar voltál csillagom, szóval csináld azt, amit az edződ mond, pláne addig, amíg a Chelseavel több dolgot értél el szélsőként, mint a belgákkal bárhogyan”
by Sir Idemitirjak
Pedig a keret legjobb tagja tudásban, szóval lehet nem kellene elveszteni, mert nem illik bele a szartengerbe,
by Zenzo
Tény, hogy egyéni skillekben a legjobbunk, de mit sem érünk vele, ha ebből másfél éve kb 4 meccsen jött ki ez, a maradék húszon meg nem. Nem rajongok az ilyen viselkedésért, akik azt hiszik, ők szarták a spanyolviaszt, azt majd ők tudják, hogy lesz jó. A mai fociban még mindig 2 ember van, aki elég jó ahhoz, hogy a csapatot minden tekintetben alárendeljék, ez Messi és CR, de az sem véletlen, hogy egyik sem a PL-ben játszik. Hazard jó játékos, de már 25, és bármennyire is szeretné hinni ő maga, vagy mi magunk, nem fog felérni a két gigász szintjére. Márpedig ha Suarez, Neymar, Bale, stb be tudott állni a sorba, akkor ezt a mi belgánknak is el kell fogadnia.
Számomra a Chelseaben csapatjátékosokra van szükség, mert a PL-ben az kell. Ez nem a laligali, ahol 2 rangadó van az évben, a többi meccsen meg rúgunk mindenkinek hatot. Itt nem egy csapatban van egy Pepe, hanem minden csapatban van legalább 2-3. Hazard 10-ben egyszerűen nem jó, pont azért, mert az erőssége abban rejlik, hogy lendületből, irgalmatlan tempóval tudja 1v1-ben a védelemre vezetni a labdát, és mivel jó 1v1-ben, meg jól is lő, abból születnek gólok, hogy megcsinálja a cselt, kapufelé fordul és lő. Középen nincs lendület és nincs 1v1, mert legalább 1v2, ez Anglia, itt bírkózni kell, fizikumra is szükség van. Épp ezért nem ment csecsnek sem.
Nem kellene elveszteni, de mindenáron megtartani sem. Hazardnak a Chelseaben volt eddig egy nagyon jó és egy nagyon szar idénye, most meg van egy felemás. Ez nem az, amivel bárki is kiérdemli, hogy kitételeket szabhasson.
by Blue One
„I have four central defenders, but I have to take the decision for three.”
Hmm…
by DannyfromtheShed
orakig lent volt a taccs. nektek is?
by Zenzo
nem volt időm nap közben ránézni, így nem tudom. De a Whoscored viszont napok óta nem jön be. Azzal van gondja másnak is?
by mohacsia
Nincs, nekem mükszik!
by Zenzo
most már nekem is… hmm.
by Endy919
Délután egy fél óra-órára kiesett.
by Sir Idemitirjak
Nekem egy hete kedv függő az egész, néha bejön, néha nem