Egy sima, egy fordított

Ez fájt. Úgy minden tekintetben. S nekem csak 60 perc jutott, szerencsétlenebbek láthatták az egészet. Amit nehezen összeszedtünk kemény küzdelemmel az Everton ellen, azt ma lenullázta a sors. De ezzel is együtt kell tudni élni.

Ma valamiért a Chelsea nem nyerhetett. Vannak azok a napok, mikor az univerzum összeesküszik ellened – hát ez egy ilyen nap volt a Chelsea számára. Merthogy – legalábbis amennyit láttam – mégcsak nem is játszottunk rosszul, sőt, ahhoz viszonyítva, hogy itt-ott milyen nyamvadék játékkal hoztunk simának tűnő három pontokat, hát ahhoz viszonyítva pláne.

Erre azonban a képedbe tolja az élet, hogy C’est la vie, jóbarát, ezt ma buktad. Szeretnél két pofont? Nem. Nesze, akkor itt van három. Mondanám, hogy nem érdemeltünk vereséget, de így csak az kaphat ki, aki kiérdemelte, tehát készséggel elfogadom, ennek, ma, így kellett történnie. Persze, Foy vezetette a meccset, aki a Chelsea számára az Arsenal Mike Dean-je, és azon sem lepődne meg senki, ha Foy hazaira tett volna egy havi fizetést, no meg, hát gondolta miért ne legyen izgalmasabb a PL befutó nem? Egy érdekes statot azért idecitálok: Chris pajti 564 PL meccsén a kiosztott piros lapok átlaga 0,17. A Chelseanek vezetett utolsó 8 meccsén 5 Chelsea játékost küldött le. A mai meccs után egyikünk meghekkelte a wiki lapját is..

Nyehh, azért verjük el a port a sajátjainkon is, merthát ha mondjuk még gólt is lövünk, akkor talán másképp alakul a dolog. Mert oké, hogy a háromhülyéből kettő elvett egy gólt is tőlünk, de mondjuk ha lövünk ötöt, amire azért megvolt a lehetőség, akkor ugye máris mindegy. Mert ugye, mondottam, hogy még csak nem is játszottunk rosszul. No, ugye jól sem. És igazából nem nagyon lehet kiemelni senkit. Már pozitív irányba. Az egyszem csatárunkat, Torrest nehéz nem méltatni, elvégre ki képes úgy a kezdőbe kerülni, hogy nem először mutat olyan teljesítményt, mint ma? Nem egy nagy titok, hogy kedvelem GI Josét, de hogy ez vajon hogy pattant ki az agyából, fene se érti. Mindenkinek jobb lett volna, ha azt a 65 percet a moziban tölti inkább, mint a pályán, de már mind1. Az Ázár-Oscar-Willian triót nem mostanában láttuk együtt a kezdőben, és ez a meccs is megmutatta miért – hát, nem ezért a teljesítményért kedveltük meg őket. A brazilok még mindig érzik a telet. Mondjuk, amit nem értek 2: ha már Foy (és kis barátai) vezették – és úgy vezették a meccset, ahogy, akkor mégis mi a hétfejű szétkóricált kóchengeres hetvenlábú büdöstalpú marsi pillangó indokolta azt, hogy nem a sárgás Willian, hanem Oscar jött le cserekor?!

Lépjünk tovább a pivotra. Matics, hát, talán a legjobbunk volt ma. Viszont, meglepően sok labdát szórt el. Bár, ez legyen a legnagyobb gondunk. De, a legnagyobb gondunk a párja volt, a vesszőparipám, dzsungel dzsordzsi, a szavannák zorrója, a jamaicai bobcsapat egyszemélyben, az ember, aki miatt José valójában kiérdemelt egy virtuális pofont, miközben Mikel ott porosodik a padon, oh Ramiresssss. Többen hallani vélték, mikor felsikoltott a pálya, amit kilépett a gyepre. De az nem a Villa Park volt, hanem én a képernyő előtt. És ezt nem csak a később látott 6-ból nulla sikeres szerelési kísérlet, vagy a kömény 72%-os passzmutató mondatja velem, hanem úgy általánosságban véve az egész szezonbeli teljesítménye: a piroslapjának egyetlen pozitív hozadéka van, méghozzá az, hogy az égvilágon semmi esély nincs arra, hogy az Arsenal ellen a pálya közelébe kerülhessen. Ennek az embernek jelenleg annyi keresnivalója van a pályán, mint egy teamécsesnek.

A védelemnek nem sok minden róható fel igazán, egészen pofásan tették a dolgukat a srácok, de megint nem sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset – az utolsó 7 meccsünkön 6 gólt kaptunk, ami összességében még mindig nem rossz – de ez most három pontba került. És talán egyedül Azpilicueta az, aki nem vehető elő a gólnál mutatott performansz alapján, mert a többiek Ivanovicstól Cahillen át Terry-ig remekeltek… Delph, aki Benteke mellett az egyetlen valamire való Villa játékos, és talán figyelni kellett volna rá, 5, írd és mondd öt Kékmezes gyűrűjében pörgetett a jobbsarokba (az meg, hogy vajon Ivanovics hol kóricált, mikor a beadás az ő oldaláról érkezett…)

Nem mondanám, hogy ilyen 30. fordulóról álmodtunk. Továbbra is a tabella élén állunk, viszont vesztett pontok tekintetében meg már nem annyira, lévén 6 egység fórunk van a 3 meccsel a zsebben álló City előtt (akik értelemszerűen 9 pontot hozhatnak, mire ők is 30 meccsel állnak majd), és nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Citeh +1-el áll a jobb gólkülönbség miatt.

Nekünk még 8, a Citynek még 11 meccs van hátra a végéig. Alapvetően úgy gondolom e két csapat közt dől majd el a bajnoki cím, de aztán a mérleg nyelve lehet a nevető harmadik akár a végén, aki a Liverpool, ha holnap lefőzi a Unitedet. Lévén mindkét kék csapat játszik még velük a hátralévő fordulókban. Lehetne a mérleg nyelve a velük jelenleg ugyanannyi ponttal álló Arsenallal is, hiszen az ágyúsokkal is tolja még mindkét csapat, de kettejük közt a Pool az, aki +1-el áll a jobb gk miatt. A Chelsea azzal, hogy ma kiherélte magát a Villa Parkban, annyit ért el, hogy jövő héten mindenképp győzelmi kényszerrel fogadja az Arsenalt, miközben abban reménykedik, hogy a kiesni semmiképp sem kívánó, ma a Newcastle-t legyőző Fulham a City ellen is jó lesz pontra vagy pontokra. A mászókakékeknek aztán jön egy jó kis tripla 10 nap alatt: az elmaradt United elleni meccs idegenben, aztán Arsenal az Emiratesben, majd Soton otthon – miközben mi az Arsenal hazai után a Crystal Palace ellen vendégeskedünk, és otthon fogadjuk a Stoke-ot (a Poolnak a Cardiff (I), Spurs (H) és WHU (I) hármason kell túlesnie, az ágyúsoknak pedig most egy Spurs-Chelsea-City-Everton sor jön, amiből egyedül a City-t fogadják otthon).

Izgalmakban tehát nem lesz hiány, bár ez megint olyan közhelyes, hogy nem is tudom, hogy írhattam le. A négy közül talán nekünk van a legfaszentosabb sorsolásunk, bár ezt remélem bonyolítjuk azzal, hogy még futunk egy kört a Bajnokok ligájában. A City már nem érdekelt más sorozatban, csak a PL-ben, csakúgy, mint a Pool, az Arsenalnak még ott az FA, ha trófeát akarnak nyerni idén.

A Chelsea most olyan, mint egy kis, balfasz, magára hagyott dodzsem a sötétedő égbolt alatt. Szomorú látvány, és aki arra jár, néha szánalomból taszajt rajta egyet, néha belerúgnak, míg mások csak kiröhögik. Utoljára valamivel több, mint egy hónapja, 7 mérkőzéssel ezelőtt mutatott bajnokhoz, de legalább bajnokaspiránshoz méltó, magabiztos, lehengerlő játékot (08/02/2014 – vs Newcastle). Azóta 5 bajnoki meccsen gyűjtött ugyan 10 pontot, viszont elég esetlegesen, és maximum helyenként mondhattuk el, hogy na pajtikák, ezaz, így kell ezt csinálni. Legfőbb ideje lenne hát összevakarni magunkat, mert ezzel a mai -3 ponttal magunkat karmoltuk arcon. Legyen ez harci serkentő, mert ezzel valóban befordítottuk magunkat a finisbe. Ha komolyan gondoljuk, és én nagyon remélem, hogy így van, akkor a 8 meccsből nem igazán engedhetünk pontot senki másnak magunkon kívül, már amennyiben persze javarészt magunk kívánjuk menedzselni a győzelmet, hiszen már így is ácsingóznunk kell egy kicsit a mások ágya felett, hogy ugyan tegye már meg valamelyik azt a szívességet, hogy meglopja a City-t. 11 meccs sok, és bőven van hely benne buktára, viszont nekünk most már tényleg jó lenne arra koncentrálni, hogy ne adjunk több lehetőséget a City kezébe a végső győzelmet illetően.

Szeretném azt hinni, szeretném azt látni, szeretném azt mondani, majd ott májusban, a kibszott ledolgozós szombat másnapján, hogy igen, azért sikerült, mert megcsináltuk. Nem lesz rosszabb, max kisebb az érdem, ha majd csak azt mondhatom el, hogy ehhez vastagon kellett a manchesteri kékek szerencsétlenkedése a végén, így sikerült behúzni, mégis, jobb lenne visszatolni a járművet a pályára, az életet adó villamosáram alá, had száguldjon újra, másokat kilökdösve az útból, nem a szélén, a parkolósávban várni, hogy jöjjön valaki, azt dobjon be egy zsetont, hogy újra fusson a dolog.