Ébredünk-e a rémálomból?

photoTekintve, hogy mindenszentek előestéjén, hát valójában előestéjének delén eljő a média által generált idei José Mourinho kirúgások 43. alkalma, a mi rémálomszerű vesszőfutásunk pedig csak egy meccsel több lett a ligakupából való kizúgásunk okán a hét derekán, egy újabb remek alkalom lesz a Chelsea-Pool, hogy felébredjünk ebből a valószínűtlen, és egyre hosszabb rettenetből.

Maga a mindenszentek egy többnapos ünnep, de egyike azoknak az egyházi eseményeknek, amit a megfelelő vallások különbözőképp ünnepelnek. Október 31. főleg az angolszász országokban számít kiemelt eseménynek – bár egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is, miután a nagy gengszterváltás után ránkszabadult szabadsággal részben annyit kezdtünk, hogy egyre inkább átvesszük Amerika ünnepeit. Ennek tiszteletére, de legalábbis ennek jegyében a BT Sport egy igen fasza felkonfot nyomott, amit már betoltam anno a kommentok közé, de most álljon itt is, mert jó cucc.

 

Mindenesetre holnap, szombaton eljöve all hollow’s evening, azaz minden szentek estéje, mi pedig végigcsodálhatjuk minden szentünk pályára lépését, kezdve az olyan szentekkel, mint Fabregas, vagy a megbűnhődött, ezért újra tettrekész Matics, aztán meglátjuk, hogy a főünnepkor, vasárnap, november elsején gyertyát kell-e gyújtanunk megemlékezésként a csapatért, vagy már eleve a november másodikára koncentráljunk, ami nevezetesen a halottak napja, amikoris az elhunyt, de üdvösséget nem nyert, még tisztítótűzben lévő hívekért szólnak a harangok.

graveyard

Utóbb, mikor nekivágtunk egy igen érdekes 5 meccses sorozatnak, írtam, mondtam, hogy ez az 5 meccs igen sok mindenről dönt majd a szezon végkimenetelét illetően, és milyen fasza lenne, bár jelen helyzetünkben valószerűtlen, ha hoznánk egy 5/5-öt. Na ehhez képest javuló játék, és mindkétszer borzalmas bíráskodás mellett hoztunk egy 2/0-át. Nem kell nagy fejszámolás hozzá: Ligakupát a szezonban már nem nyerünk. És hát, ha még volt is valaki nagyon bizakodó korábban, szerintem már ők, mi is látjuk, hogy PL címvédés sem. A BL-hely, azaz a bajnoki legalább negyedik pozíció még reális cél mindenképpen, de javuló játék, bíztató jelek ide vagy oda, el kell kezdeni meccseket nyerni és pontokat gyűjteni hozzá.

Igyekezve elkerülni a nagyon kellenek a pontok meg győzelmek immáron rendszeresnek tekinthető kérdéskörét, azért mutassak már rá, hogy a bizonyos (min) negyedik helyért folytatott harcunkban igen értékes 3 pont lenne a szombati. Egy, még össze nem álló Liverpool, akit José egyébként is minden riválisnál többször győzött le, új edzővel, a Stamfordon… én magam általában nem vagyok híve az ilyen hosszú távú mutogatásnak, de a végelszámolásnál bizony ez a győzelem sokat érhet, mint ahogyan a meccsben benne lévő, esetleges vereségünk is sokba kerülhet.

A forduló nyitómeccsén ha nyerünk, sem tudunk a felső házba kerülni, hacsak, valami frenetikus véletlen folytán az előttünk álló 5 csapat mind vereségbe szaladna, pedig erre még akár némi sansz is mutatkozik, hiszen a WBA a Leicestert fogadja, a Swansea az Arsenalt látja vendégül, a Watfordhoz a West Ham utazik, a Stoke a feltámadó Newcastlenél vizitál, viszont, hogy az Everton a Sunderlandet fogadja, mégiscsak eléggé inog a zászlórúd. A Pool a 9., éppen 1 meccsnyi három ponttal és +2 gk-val előttünk, így egy esetleges 3-0-ás győzelemmel… háháhá… fel kéne ébredni a 26-os számú ábrándjárat utasának.

table

Nem mellesleg tekintve a két csapat helyzetét, szerintem a meccsünk akkora 1-1 lesz, mint a ház, a Pool idén a Villa, már a PL-ben 5 döntetlennél jár, de az októberük a hétközi B’mouth elleni győzelmet leszámítva így néz ki: DDDDD. És nem röhögök rajtuk, hanem októberben konkrétan 5 döntetlent hoztak le, a 3 PL (Everton, Spurs, Soton) mellett 2 Európa Ligás is befigyelt, amely sorozatban 3 meccsen ezzel 3 döntetlennel állnak, mindhárom meccs 1-1-re végződött. Sky Merson még nem állt le azzal, hogy Chelsea győzelmeket jósoljon, szerinte 2-0-ra nyerünk, mondanám, hogy bár lenne igaza, de hát… értitek.. úgyse.

Ami nekünk nagyon fájhat, hogy a jóképességű Stoke a csakugyan ugyancsak jóképességű Friend jóképességű asszisztálása mellett rommátörte a keretünk nagy részét, de legjobb csatárát szó szerint véve is, Costa pedig repedt bordákkal aligha fog pályára lépni, mégha a csapat egyelőre ködösít is ekörül. Lesz pár játékosunk, aki valami mérföldkővel a hátán lép pályára, márha; az egyik a Pool-vadász JT, aki már 17 találatnál jár a Pool ellenében, ráadásul 550. alkalommal húzhatja fel a CSK karszalagot. Ha már a másik Pool-killer, Ivanovics nem lehet ott, legyen most király a 100. PL meccsére készülő Oscar, vagy, ha mégis pályára lép, akkor az 50. Chelsea meccsére készülő Costa.

A legutóbbi találat
A legutóbbi találat

A legfrissebb infók szerint, ami alatt a most zajló sajtókörítést értem, Courtois és Ivanovics bevethetetlen, Pedro és Costa esetében a döntés még nem végleges. Mindkettőnek volt ma erőnléti edzése, aztán dönt a stáb, hogy pályára lép(het)nek-e. A két edző egyébként kölcsönösen felszopta egymást, Kloppo dobott azért egy merészet, mikor elsütött egy ilyet:

„When I was in Germany sometimes we sent each other short messages,” said Klopp. „I am full of respect for his work. If you are not a journalist or a referee, he can be a nice guy. I’m neither of those. He is a nice guy. He is emotional, I am emotional.”

Egy biztos, a Chelsea-Liverpool egy top rangadó, függetlenül attól, hogy a kilencedik látogat a tizenötödikhez. Mindkét csapatnak kellene az eredmény, egy picit talán nekünk fontosabb. Szépen szólna, ha Jürgen első PL győzelme épp a Chelsea ellen történne, de szerintem ő lenne inkább az, aki jobban örülne akár az 1-1-nek is, amit még mindig tartok, hogy kb 85%-kos valószínűséggel végeredményként láthatunk.

Jack O'Lantern legyen velünk
Jack O’Lantern legyen velünk

Végszóként, idetolom, amit José Ramires új kontraktja kapcsán tolt be a közösbe:

„It’s not this season, it’s not tomorrow – it’s what he’s doing since he came to Chelsea. It’s his mentality as a group man. He is a player that is ready to play, to be on the bench, to be in the stands, to play as a midfielder or a goalkeeper or a striker, to play where the teams needs him. He’s one of these guys that every manager loves and I am happy the club recognised he deserves that [the new contract]. Everybody is happy because Ramires is one of these guys not many recognise what he is really is and what he means.”

Magyarul: megvan José új Mikelje. Nyilván nem egy sokkal fiatalabb kiadása, meg talán jobb sem, de egy vízhordó, egy csapatjátékos – ilyenek is kellenek. Tegnap a hír kapcsán feltettem a kérdést, tud-e valaki használható indokot a megtartása mellett – ez végeredményben egy elfogadható érv. Persze egyben némileg egy újabb szög Ruben padhoz kapcsolásához is. „Nem sokan veszik észre, milyen valójában és mit is jelent ő valójában a csapatnak”. Hát, én még mindig egy vagyok ezek közül a ‘sokak’ közül.

De mivel egyelőre a szezonban sokkal rosszabb dolgok is történtek és történnek velünk, mint Ramires megtartása, koncentráljunk csak arra, ami leginkább az orrunk előtt van, és valahogyan, nyögve, kínok között, de győzzük le a Poolt. Aztán majd ráérünk utána aggódni a sorsdöntő /1 hétközi, szerdai BL meccs miatt.  Champions of England, we know, what we are!

253 Comments

  • Posted 2015-10-31 21:47 0Likes
    by Stonci81

    Most már sokan Mou távozásában reménykednek, és hogy újra visszatalál a csapat a helyes útra. Ezzel csak egy gondom van, jelenleg az egész keretet is beleszámítva egyedül benne látom hogy próbálkozik, és valami változást akar, megtalálni a gyenge és eredménytelen játék okát.

    • Posted 2015-10-31 22:08 0Likes
      by Endy919

      Azért küldi ki buszozni a csapatot hazai pályán ez ellen a fogalmatlan Pool ellen ? Lehet , hogy kicserél pár játékos a kezdőben , ha az alaptaktika változatlan.

      • Posted 2015-10-31 22:11 0Likes
        by Stonci81

        arról nem tudom mennyire tehet, hogy a tavaly szárnyaló Hazard pl a passzainak a 70% konkrétan tiszta helyzetben is katasztrófa, amikor tavaly 3 ember között gyors szituációban is 10-ből 8-szor megoldott, és nem is akárhogyan.

      • Posted 2015-10-31 22:18 0Likes
        by Sir Idemitirjak Boglárka

        Mind a 3 gólt a két KH hozta lényegében össze. Nehogy Terry legyen a hibás azért, mert 35 évesen nem bír el 60 meccset egy szezonban, úgy hogy tavaly se pihent szinte és cseréje meg nincsen. Nyáron már rosszul indultunk a szezonnak. A sok változás meg, hogy a mezőnyben 14 embert cserélget?

      • Posted 2015-10-31 22:32 0Likes
        by Stonci81

        Terry tavaly klasszis teljesítményt hozott 34 évesen, de nem is ez a lényeg. Hirtelen csak Mou mindenért a hibás?Hazard-ra tértem ki, ez nem magyarázat az ő rossz játékára, se Fabregas-ra. És ő legalább megpróbál valamit, ha az nem is működik. Ilyenkor máshol a keveset játszó játékosok 120%-ot adnak bele, mert lehetőséget kapnak.

      • Posted 2015-10-31 22:42 0Likes
        by Sir Idemitirjak Boglárka

        A két kommentre szántam válasznak amit írtam. Hazardot a mai játéka alapján még énsem tartanám kezdőben, pedig imádom. Vele nem tudom mi történt.
        Az egy dolog tavaly mi volt, ebben a korban már nem lehet ráépíteni egy védelmet bármikor jöhet egy drasztikus visszaesés.
        Nálunk a tavaly keveset játszók akik bekerülnek idén: Mikel, Ramires, és a két új ember, tőlük szerintem hiába várjuk a 120%ot akkor se fognak túl nagy javulást hozni.

      • Posted 2015-10-31 22:33 0Likes
        by Endy919

        Nem egyről beszélünk. Én azt írtam , hogy hiába cserél fel pár embert a kezdőben , ha a taktika változatlan és buszozni küldi fel a fiúkat.

        Természetesen igazad van , Eden azt sem tudja , hogy milyen rendezvényen szerepel , de ez most más téma.

      • Posted 2015-10-31 22:34 0Likes
        by Stonci81

        Igen,. csak egy normális csapattal ezt minidg lehozta 1-0-ra, de a csapat most nem áll mögötte, és Hazard-nál a leglátványosabb. Okokat tudjuk? Talán ő kevert Eva kisasszonnyal?

      • Posted 2015-10-31 22:39 0Likes
        by Endy919

        Ááááá , nem hiszem 🙂
        Jó bőr volt Eva , de azért kivétel nélkül jobbak vannak otthon a srácoknak és szinte akárkit megkaphatnak szóval itt másról van szó.

        De ha úgy van , ahogy írtad , hogy nem áll mögötte az csapat , akkor meg totál fölösleges itt tartani , mert amíg itt van , a helyzet változatlan lesz.
        És jobban kijövünk abból ha az edzőt küldjük el , minthogy a keret 80%-át kikéne cserélni.

      • Posted 2015-10-31 22:42 0Likes
        by Stonci81

        Több helyen írták, hogy Eva valakivel összekeveredett a csapaton belül, de hogy kivel, sehol nem hallottam.

      • Posted 2015-10-31 23:00 0Likes
        by Zenzo

        Mindenről volt szó, Éva exe is kipakolt elvileg, szerinte mindenki dugta a dokinőt a klubnál, nyilván még Abra is.

      • Posted 2015-10-31 23:27 0Likes
        by Stonci81

        és valóságalapja lehet? Mármint hogy valakihez túl közel került?

      • Posted 2015-11-01 08:44 0Likes
        by Zenzo

        nem tudom, szerintem ez el fog dőlni gyorsan, mert ha bevádolja a klubot, akkor kockáztatja azt is, hogy kiderül az esetleges affér. Főleg, hogy a mindenféle szervezetek is szexizmussal vádolják a Chelseat, ha elindul a „kipakolás”, szarul fog mutatni, hogy hát őt azért rúgták ki, mert nő, aztán közben meg dugott mindenkivel, akivel ért.

      • Posted 2015-11-01 01:34 0Likes
        by myheartisblue

        nem, szerintem Mou nem! ezért is kaptak hajba…

    • Posted 2015-10-31 22:11 0Likes
      by BlueCech01

      Én 100%-ig Mou mellett vagyok továbbra is, de azt nem tudom, hogy mi teszi kézzelfoghatóvá, hogy egyedül ő próbálkozik? Mármint azon kívül, hogy általában nem ugyanazt a kezdőt dobja fel meg enyhén innovatívan nyilatkozik.

  • Posted 2015-10-31 22:41 0Likes
    by Stonci81

    Amúgy volt egy pillanat amikor egyértelműsítve lett, hogy a csapat és Mou között nem stimmel valami. Nem bíznak egymásban. Mou a félidő lefújása előtt elindult az öltözőbe ahogy szokott, de a bejáratnál megtorpant, megállt, és megfordult nézni tovább a meccset, nem bízott a csapatban. és meg is volt a kapott gól. Ilyenre régebben nem igazán volt példa.

    • Posted 2015-10-31 22:45 0Likes
      by Sir Idemitirjak Boglárka

      Látványosabb amikor bánatos fejjel ül és már megse próbálja tüzelni, vagy irányítani a csapatot. És ilyen sajnos gyakran van mostanában.

      • Posted 2015-10-31 22:52 0Likes
        by Stonci81

        de ilyet már láttunk, és utána fel tudta rázni a csapatot. Az öltözőbe bevonulás megszakításával én még nem találkoztam.

      • Posted 2015-11-01 08:41 0Likes
        by Zenzo

        Szerintem már minden apró mozdulatba többet akartok belelátni, jóval tovább gondoljátok, mint ahogyan az valójában van. Nem láttam a meccset, de nem lehet, hogy azért fordult vissza, mert épp a Pool támadt (így kellett lennie, hiszen gólt kaptunk), nem pedig nálunk volt a labda, és épp hátul passzolgattunk?

  • Posted 2015-10-31 23:00 0Likes
    by Asidotus

    Nehezen tudok szabadulni a gondolattól, hogy itten tudatos edzőbuktatás folyik. Nagyon kevés Chelsea meccset láttam ebben a szezonban, de nem tudom elhinni, hogy Mourinho elfelejtette a szakmát, és a játékosok sem tudnak már játszani.
    Mintha valamiért a csapat nem akarna már Mourinhoval együtt dolgozni, és egyesek szándékosan (és mivel nagyon jó játékosokról van szó, nem is feltűnően) szabotálják a focit

    • Posted 2015-10-31 23:14 0Likes
      by Stonci81

      Ez egyértelmű. Én az okokra vagyok kíváncsi. Sokat olvasott zenzo bátyánk mit szed ki a net zegzugos bugyrából?

      • Posted 2015-11-01 01:32 0Likes
        by myheartisblue

        mindjárt valamelyik tébolyult előjön az EVA-s storyval…Tudom h. itt bujkálsz, gyere elő és szolj!

      • Posted 2015-11-01 11:01 0Likes
        by Gebesz

        Nem tudom mér van úgy oda mindenki SAF is volt mélyponton az MU-val mégse küldték el. Kijöttek belőle még ha nehezen is. José és a csapat is kifog jönni belőle ebbe biztos vagyok de, hogy mikor az nagy kérdés. Én nem bánnám ha José megmarkolná magát alulról és végre a sarkára állna. Aki nem hozza a szintet legyen az sztár vagy potenciális klasszisjelölt ki kell rakni a csapatból amíg észhez nem tér. És mi jó lenne ha átállnánk 4-3-3 ra 🙂 Imádtam a csapatot mikor azt játszották.

      • Posted 2015-11-01 12:26 0Likes
        by mohacsia

        Pontosan kire gondolsz, aki még nem volt a padra rakva?

      • Posted 2015-11-01 13:19 0Likes
        by Gebesz

        Nem azt mondom, hogy valaki nem volt még padon vagy sem. Hanem , hogy maradjon is ott aki nem képes legalább küzdeni a csapatért.

      • Posted 2015-11-02 10:09 0Likes
        by Balázs Kozó

        SAF amikor mélyponton volt, akkor a szezon felénél kicsapta a keret nagy részét, és bevásárolt fiatalokból vagy felhozott pár csikót az akadémiáról. Másfél év múlva tönkreverte a mezőnyt.

      • Posted 2015-11-01 08:39 0Likes
        by Zenzo

        Nos akkor meg foglak lepni, mert Zenzo úgy véli, hogy szó sincs ilyenről. Ezt támasztja alá, hogy amennyiben így lenne, mi a francért küzdöttünk volna megfeszülve pár napja a Stoke ellen a ligakupában? Kieshettünk volna simán is.

        Továbbra is úgy gondolom, hogy ez a szezon „az ára” a tavalyi bajnoki szezonunknak. JM számára is új, feltérképezetlen terület az, ahol most jár, amikor van egy papíron jó csapata, de semmi sem akar működni. A játékosai hibáznak, méghozzá konzekvensen, ő maga pedig nem tudja úgy forgatni a csapatot, hogy jó legyen. Alapjában véve mindig egy kevés hiányzik, de mindig pontvesztés a vége, és, mint lentebb is írtam, egyszerűen vak bírók és egyebek által sorozatban sújtja a csapatot az anti-mák.

        A Pool meccset ugyan most nem láttam még, de ha valaki azt mondja nekem, hogy a Kijev, a WHU vagy a Stoke ellen bárki is elcsalta a focit, akkor ugyancsak felvont szemöldökkel, kétkedve nézek rá.

  • Posted 2015-11-01 11:21 0Likes
    by lamps8

    Zenzo lentebb szépen megfogalmazta a jelenlegi helyzetünket, és hogy mi lenne a helyes út . És többnyire egyet is értek vele. Ezt a szezont áldozzuk fel Jose oltárán, megérdemli hogy megadjuk neki a lehetőséget, hogy egy ilyen gödörből ő maga vezesse ki a csapatot.

    Ha meg nem sikerül neki, akkor jövőre Bl nélkül talán eléggé underdogok leszünk ahhoz hogy Simeone leüljön a kispadra.

    Én is merítettem kicsit a Zenzo féle optimizmusból, fura. 😀

    • Posted 2015-11-01 11:28 0Likes
      by Endy919

      BL nélkül underdogok leszük ez tény . De a Championshipbe szerintem már Simeone se jönne.

      Én a Stonci féle gondolat menetet támogatom . Ha José távozna , varászütésre megtanulna mindenki focizni . Na jó , Iva nem .

      • Posted 2015-11-01 11:46 0Likes
        by lamps8

        pesszimizmus ne csapjon át irreális gondolatokba. 6-7. helyet megcsípjük.
        Iva esete meg egyenesen katasztrófa, tavaly world class RB volt, ha folytatódott volna a formája, az aranylabda gálán csak azért nem lett volna benne az év csapatában mert szerb. Teljesítménye alapján ott lett volna a helye. És most hol tartunk…. szomorú történet az övé.

      • Posted 2015-11-01 12:29 0Likes
        by mohacsia

        Iva nem? Ha a többiek igen, akkor ő miért nem? Mert ha még Ramiresre azt mondod, hogy nem lesz okosabb azt aláírom, de ne tegyünk már úgy, mintha Iva sose tudott volna focizni.

      • Posted 2015-11-01 16:11 0Likes
        by Stonci81

        Valamit félreértettél…én mindenki felelősségét felvetettem ahogy Mou-ét és, de José-t szeretném továbbra is edzőnek.

      • Posted 2015-11-01 16:16 0Likes
        by Endy919

        Elsősorban az edzőbuktatásra gondoltam. Ha meg tényleg az zajlik itt , akkor fölösleges itt tartani Josét.

    • Posted 2015-11-01 20:52 0Likes
      by Zenzo

      no lám, még engem is meg lehet lepni 🙂

  • Posted 2015-11-01 12:10 0Likes
    by McDennis

    Annyira rossz formàban nem vagyunk mint amit az elmúlt eredmények mutatnak, csak sajnàlatos módon azokon a kulcsposztokon vannak tragikus szereplések amik Mourinho jàtékànak az ékkövei. Gondolok itt a biztos védekezésre (Terry, Cahill, Ivanovic) és a gyors kontràkra (Hazard). Ezeken a posztokon sokszor még elfogadhatót sem tudunk nyújtani. Személy szerint nàlam Hazard az óriási nagy csalódàs. Ha vissza is térne jó formàjàba mégegyszer olyan összegeket nem kaphatnànk érte mint amennyit idén nyàron kaphattunk volna – persze nem volt szó arról hogy eladjuk. Szerintem igazi megoldàs a jàtékunkra csak akkor lesz ha télen lecseréljük a védelmet. Személy szerint felelősek a védelem tagjai a rossz szereplésért. Persze mondhatjuk hogy elöl sem vagyunk jók, de tavasszal sem rugtunk sok gólt csak nem kaptunk egyet sem. Plusz anglia az a hely ahol piszok nehez dolga van egy csapatnak ha vezetés utàn bebuszozik az ellenfel. A mi klasszikusan gyenge tamadojatekunktol nem varhatjuk hogy megoldja ezeket a feladatokat.

  • Posted 2015-11-01 12:45 0Likes
    by BlueCech01

    A déliexpressz szerint csak akkor kéne gigantikus kielégítést fizetni Josénak, ha november 15 után rakják ki. Ha előtte, a kövi 2 hétben akkor csak egy ennek harmadát kapná.

    • Posted 2015-11-01 12:50 0Likes
      by mohacsia

      Ha ez igaz, akkor gyanítom, hogy ez a határideje.

      • Posted 2015-11-01 12:53 0Likes
        by Sir Idemitirjak Boglárka

        Néhány helyen lehozták, hogy tuti a kirugása még BL meccs elött csak a nap a kérdéses. Nem megbízható forrás leszögezem.

  • Posted 2015-11-01 12:45 0Likes
    by mohacsia

    A Mou pártiakhoz még mindig szól a kérdésem, hogy meddig tart még a türelmük?

    Az idei mérlegünk 5-4-8 a 17 meccsből. Az 5 pedig két harmatgyenge PL csapat (Villa, West Brom), egy harmadosztályú, egy szar izraeli csapat és az Arsenal kettős emberelőnyben. Nem pármeccse tart ez a vesszőfutás, hanem 3 hónapja és nem történik semmi.

    Én szt az egészet José nyakába varrom, mert olyan nincs, hogy mindenki egyszerre legyen szar formában. Nem hiszem, hogy edzőbuktatás lenne, de ezt a szart ő gerjesztette azzal, hogy egy arrogáns pöcs, aki válogatás nélkül mutogat mindenkire, legyen az a csapatorvos, a bíró, az igazolásokért felelős emberei, a csk-ja, a sztárja, egy tehetséges ifije vagy akármelyik játékosa.

    • Posted 2015-11-01 13:08 0Likes
      by BlueCech01

      Én, ahogy mondtam is, ezt az idényt hajlandó vagyok elszámolni a felfogási gyarlóságainak, amikkel eddig szinte mindenhol pórul járt. Sokan akartuk, hogy dinasztiát építsen ki, és azt is tudtuk, hogy ismét böjtje lesz annak, hogy a keretét szétégeti. Persze az bántó, hogy egy minimális javulásunk sincs, ezt elfogadom. Engem is idegesít, hogy epikusan eljutottunk „A” pontból ugyanabba az „A” pontba, csak közben eltelt negyedév, de úgy látszik, a keret egyszerűen jobban kikopott, mint hittük, ezen meg az a fajta torz nyomás, amit kapnak alulról, felülről meg oldalról nem segít. Sőt, a javulást is csak stagnálásba fojtja vissza. Látványos javulást én már nem várok nyárig, szerintem nem is érdemes. Talán lesz egy jobb sorozatunk, amikor 3-4-5 meccset lehúzunk zsinórban 3 pontokkal, de ennyi.

      Én megértem azokat is, akik már alkalmatlannak látják. Megértem Abrát is, ha most már kirakja, mert egy történelmi rekordmélységet 3 irányból sehol nem tűrnének el. De én továbbra sem ebben látom a megoldást.

    • Posted 2015-11-01 14:08 0Likes
      by Dániel Varga

      Megértelek teljes mértékben. Úgy gondolom, hogy az nem megoldás, hogy most kirúgja a vezetőség, mert évek óta ez megy, hogy a szezon közepén eltávolítják az edzőt, és jön egy, aki nyárig marad, és megint kineveznek egyet. Mourinhonak is tanulni kell, és ezt meglátásom szerint neki csak is neki kell megoldania, látszik hogy nem fordult még elő ilyen vele, mert mindig más csapathoz ment. Továbbra is bízom benne, de persze nekem is fáj, hogy a szeretett csapatom nem muzsikál, és hogy hogyan lehet ennyire visszaesni. 2 dolgot szeretnék nagyon. Egy edzőt aki legalább 5 évig itt van minimum, és több angolt a csapatba beépíteni, és játszunk úgy hogy azt a szurkolók élvezzék. Ha ezek bekövetkeznek akor nagyon boldog leszek! 🙂 pláne ha Mourinhoval!

    • Posted 2015-11-01 19:12 0Likes
      by McDennis

      Es mi a biztositek, hogy a kov. Edzovel nem csinaljak ezt azok a jatekosok akik most Mourinhoval csinaljak? Semmi.
      Masfelol felhaboritonak tartom hogy „senkihazi” jatekosok tobbnek kepzelik magukat a Chelseanel es Mourinhonal. Itt egyedul Terrynek lenne joga lazadozni, de o neki pont a legenda mivolta miatt kell a csapat erdekeit nezni.

      Bocsanat a kulakaert es a merges hangnemert de felhaborodtam ezen ahogy olvastam

      • Posted 2015-11-01 22:39 0Likes
        by mohacsia

        Mondom én nem hiszem, hogy edzőbuktatás megy ilyen direktbe! Egyszerűen csak úgy vélem, hogy olyan ellenséges szar légkört sikerült az örökös mutogatással csinálnia, ami ebbe a spirálba taszította a csapatot. Spirál alatt azt értem, hogy Mou indította el ezt a folyamatot, de azóta ez egy ongerjesztő folyamatként elérte azt, hogy képesek vagyunk minden meccsen kikapni.

        Ezt a felháborodást meg nem is értem. Vagy nem tudsz szöveget értelmezni vagy ezt nem nekem akartad címezni.

    • Posted 2015-11-01 17:09 0Likes
      by trueblue05

      Én is most találkoztam ezzel. Csodálkozom, hogy eddig nem jött ki egy hasonló sem.
      De csak a móka kedvéért, tegyük fel, hogy igaz. Számomra egy biztos; annak a játékosnak, aki ilyen helyzetben ezt nyilatkozza a médiának és így tovább rontja a csapata renoméját, egyszerűen nincs helye a keretben – mert nem profi játékos. Teljesen mindegy ki volt az. Ha ez igaz, hatalmas szégyen mindenkinek akinek bármi köze van a klubhoz.
      Egyébként szerintem nem igaz.

      • Posted 2015-11-01 17:14 0Likes
        by Endy919

        Szerintem igaz.

        És amikor ugyanezt tették Didiék AVB ellen , az miért/mitől volt jobb ? Annyi a külömbség , hogy ők legendák voltak és AVB mondhatni egy senki volt a klub történelmében , míg most a keret nagy része relatíve kevés ideje van a csapatnál és most az edző a legenda.

      • Posted 2015-11-01 18:20 0Likes
        by BlueCech01

        A különbség a kettő között annyi, hogy ameddig Joséval nyertek egy bajnoki címet, addig Kanalas-Viperással bukdácsoltak fél évet. Érezzük már a difit. Azért te sem úgy viszonyulsz ahhoz a tanárhoz, amelyik a lelkét is kiteszi évekig azért, hogy érettségin meglegyen a legjobb jegyed, és ahhoz, amelyikkel fél évig vegetál veled, és talán meglesz a középszint.

      • Posted 2015-11-01 18:46 0Likes
        by Endy919

        Lehet , hogy küzd érted a tanár , de ha pl. törin kémiát magyaráz , te is megunod egy idő után és olyan tanár után vágysz , aki azt fogja neked tanítani amit elvársz , hogy tanítson.

      • Posted 2015-11-01 18:49 0Likes
        by BlueCech01

        De miután van eredményed a tanárral, mi több komoly eredményed, és tegyük fel becsúszik egy gyengébb időszak a felmérőkkel, te rögtön fúrni fogod a tanárt?

      • Posted 2015-11-01 20:43 0Likes
        by Sir Idemitirjak Boglárka

        Azt elfelejtitek megemlíteni, hogy a legerősebb keret volt a keze alatt illetve az ellenfelek is bugdácsoltak rendesen, annyira nem volt azért egy hú de nehéz dolga.

      • Posted 2015-11-01 20:48 0Likes
        by BlueCech01

        Nem igazán tudom, hogy ez miért jön ide, cáfol/érvel valami ellen/mellett, de ez szerintem totál irreleváns a dolog pszichés oldalával.
        Egyébként ezt a „legerősebb keretet” is nullszaldóval hozatta Mou, szóval még abban sem érheti kritika, hogy szórta volna a lét.

      • Posted 2015-11-01 20:53 0Likes
        by Sir Idemitirjak Boglárka

        Több komoly eredmény az egy bajnoki cím amit szerintem más edző is hozott volna ilyen feltételekkel, szóval lehet nem is a tanár hanem a diák az akinek köszönhető az eredmény, így nem feltétlen indolokolt a ragaszkodás.

      • Posted 2015-11-01 20:57 0Likes
        by BlueCech01

        Egyrészt szerintem teljesen félreértelmezed a dolgot, másrészt hagyjuk már azt, hogy „más edző is hozta volna ezt”. Mi a pékért csak kettő hozta akkor az elmúlt 10 évben? Másnál talán nem voltak meg a feltételek?

        „szóval lehet nem is a tanár hanem a diák az akinek köszönhető az eredmény, így nem feltétlen indolokolt a ragaszkodás.”

        Ha egy játékos így gondolkodik, akkor annak bőven nincs helye a profi fociban.

      • Posted 2015-11-01 21:02 0Likes
        by Sir Idemitirjak Boglárka

        A játékos a klubhoz és nem az edzőhöz lojális, ha úgy érzi, hogy az edző nem alkalmas a legjobb eredményekhez, akkor nem értem miért kéne mögé állnia minden helyzetben.

      • Posted 2015-11-01 21:10 0Likes
        by BlueCech01

        „A játékos a klubhoz és nem az edzőhöz lojális”

        Ez egy elképesztő torzítás. Egy játékos normál esetben mindkettőhöz lojális. Nem azért, mert ezért fizetik, hanem mert altruizmus és lojalitás nélkül nem működik az a pedagógia kapcsolat, ami az edzőt mentorrá, motivátorrá, főnökké emeli.

        „nem értem miért kéne mögé állnia minden helyzetben.”

        Én hol mondtam olyat, hogy minden helyzetben? Endy kérdezte, hogy mitől más Véres-Hurkás buktatása, mint ez, ami még csak konteó. Erre fel hoztam egy totál átlag példát, amit jobb esetben mindenki átélt, csakhogy kézzel foghatóvá tegyem a dolgot.

      • Posted 2015-11-01 22:45 0Likes
        by lamps8

        más edző is hozott volna? akkor Scolari miért nem hozta, a Jose féle bajnok csapat gerince legjobb korszakában állt a rendelkezésére. csak hogy 1 példát említsek.
        ez az állításod nagyon nem állja meg a helyét.

      • Posted 2015-11-01 22:57 0Likes
        by Sir Idemitirjak Boglárka

        Scolarival szemben egy friss BL döntős Pool illetve egy SAF utolsó fénykorát élő mindent megnyerő Utd állt (nem védeni akarom mert gyenge edző), tavaly az épp kiégő Cityn kívűl sok rivális nem volt. Csak a példára a válasz, de más idő más helyzet, tavalyi szezont kötelező volt szinte behúzni.

      • Posted 2015-11-01 20:58 0Likes
        by Endy919

        No , de azért ahoz a nullszaldóhoz is kellett egy pedeg PSG , aki Luizért kicsengette Cesc és Costa árát , ehez sok köze nem volt Josénak . Meg azért Lukakut is szép profittal dobta a kukába.

      • Posted 2015-11-01 20:59 0Likes
        by BlueCech01

        Tehát a nullszaldóhoz kellett profit is. Köszi.

      • Posted 2015-11-01 21:01 0Likes
        by trueblue05

        Pontosan, helyesen leírtad a különbséget ami magyarázza, miért volt elfogadható az, és miért lenne elfogadhatatlan ez.

      • Posted 2015-11-01 21:56 0Likes
        by Endy919

        Tehát érzelmi alapon lelehet tudni az egészet és leszarjuk, hogy mi fog történni. Szenvedjen az egész csapat , mert mi Mourinho fanok vagyunk?

        Nem hinném 🙂

  • Posted 2015-11-02 20:42 0Likes
    by Stonci81
1 5 6 7

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com