Csak nyerhetünk és csak veszíthetünk

A hétközi mérkőzés már olyan természetes a csapatnak, mint a kézmosás vagy a levegővétel. Ezúttal ligakupázunk, tét a négy közé jutás, ellenfelünk pedig a Bournemouth lesz. Kedvcsináló alább.

 

 

 

 

Látatlanban úgy érzem, a címadás némi magyarázatra szorul. Nos, abban az értelemben csak nyerhetünk, hogy vagy bejutunk egy kupa elődöntőjébe, vagy pedig megkíméljük magunkat egy kétmeccses egymásnak feszüléstől az Arsenal, a Manchester City, vagy pedig vélhetően a Manchester United ellen (de ha valami csoda folytán a Bristol menne tovább, akkor sem őket kapnánk, az tuti). Ugyanakkor csak veszíthetünk, hiszen vagy kiesünk egy kupából, vagy pedig telepakoljuk az amúgy is zsúfolt januárunkat két rangadótól.

Igen, ezek ambivalens érzések, elvégre jó lenne kupát nyerni (pláne, hogy ha nem mi húzzuk be, akkor egy szívemnek nem túl kedves csapat vitrinjében landol majd), de vannak és lesznek is fontosabb dolgaink ennél a sorozatnál, szóval annak sem látom sok értelmét, hogy a kelleténél több energiát öljünk bele, ha aztán mondjuk a bajnokság látja kárát. Kishitűség vagy sem, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy minden frontot ugyanúgy komolyan tudjunk venni. Persze pont az az úgymond kishitűség indokolhatná azt is, hogy becsüljük meg a ligakupát, elvégre a bajnokságra és a BL-re vajmi kevés az esély.

Azt láttuk a tegnapi meccseken is, hogy van egyfajta kimondatlan egyezmény a felforgatott kezdőre, vagyis nem szokás a legjobbakkal kiállni a második számú kupasorozatban. Ezt bizonyára Conte is szem előtt tartja majd és nem csak a magát enyhén átlátszó módon kisárgázó Marcos Alonso marad ki a csapatból, hanem további alapemberek is. Caballero, Ampadu, Musonda, Batshuayi, de akár Clarke-Salter is pályára léphet, persze ne legyünk meglepődve, ha nem lesz komolytalanra véve a figura és szükség esetén szemrebbenés nélkül jönnek majd a sztárok is.

Ne feledjük, decemberre még három bajnoki is esedékes (Everton idegenben, Brighton otthon, Stoke otthon), január első hetére pedig két túra jut (Arsenal a bajnokságban, Norwich az FA kupában), szóval – és itt a már ezerszer eldarált mantra jön – muszáj észnél lenni és ügyesen forgatni a csapatot. Conte ebben egyébként fejlődött tavalyhoz képest, szűk kerettel dolgozik ugyan továbbra is, de meccsről meccsre belenyúl a kezdőbe és a nagy többség már tényleg nincs agyonhajszolva. Ha van ebben az erőltetett menetben olyan találkozó, amit be lehet áldozni a rotáció oltárán, hát ezt mindenképp.

Csak emlékeztetőül, eddig két kört mentünk a sorozatban, s szerencsére még nem kellett elhagynunk puha meleg fészkünket. A Nottinghamet egy laza 5:1-gyel küldtük haza, az akkor még mélyponton lévő Everton pedig 2:1 arányban maradt alul. A házi gólkirályunk a Forest ellen triplázó Batshuayi, rajta kívül Kenedynek, Musondának, Rüdigernek és Williannek van gólja. Mindkét meccsen a hajrában kaptunk gólt, s ha figyelembe vesszük, hogy Huddersfieldben is így jártunk, akkor érik a megállapítás, hogy erre talán ügyelni kéne és a meccsvégi lazázások helyett lehetne koncentrálni az utolsó percekben is. Az is intő jel lehet, hogy soros ellenfelünk eddigi mindhárom továbbjutását idegenben harcolta ki: 2:1-re nyertek Birminghamben, 1:0-ra Brightonban és 3:1-re Middlesbroughban.

Mivel a Bournemoutht már jól ismerjük a bajnokságból, túl sok szót nem szólnék róluk. Kiesési gondok lengik körül a déliek mindennapjait, akik nincsenek most túl jó formában. Érdekesség, hogy otthon és idegenben is ugyanannyi pontjuk van (8-8). Hazard góljával vertük őket a bajnokságban, s a rémálomszerű első találkozás ellenére is jó az egymás elleni PL-mérlegünk: 4 győzelem, 1 vereség.

Felforgatott kezdővel is illene tehát kiharcolni a továbbjutást, ami ha meg is lesz, nagy népünnepélyt biztos nem generál majd a lefújás után… Továbbra is Blue Is The Colour!