Champions of England, what´s next?!

Szünidő ide vagy oda, vasárnap este többnyire már zárja a hetet az ember. Nem úgy blogunk, amely ilyenkor dobbant, ha úgy tartja kedve. Most épp myheartisblue vendégposztját olvashatjátok alább.

Ahogy a Sky Sports Season Montage videóját nézve elhangzik Martin Tyler  végszava: „…the runaway champions: CHELSEA!” emlékek sokasága villan be az elmémben: az előszezon mérkőzései, nyitómeccs, Costa góljai, Lamps kellemetlen találata,  Fabre asszisztjai, Hazard cselei, Mou vs Wenger fight, Iva tanári fejese a Pool-nak, kuriózum-számba menő Willian, Ramires vagy Matic gólok, Spurs gyalázat és gála… folytathatnám de minek?

Főként azért nem érdemes folytatnom, mert aki ezen a blogon olvas vagy kommentel, tudja jól miről szólt ez a szezon: masszív dicsőség, minimálisan zavaró foltokkal (Shrewsbury, Spurs, Bradford, PSG, QPR, WBA – amikből csak 3 vereség írható fel, a többi példa inkább a motivált, céltudatos, gyilkos  és sexy futball hiánya miatt róható fel). Őszintén megmondom, talán nincs is nagyon CFC szurkoló, akit  ezek a foltok zavarnának, hiszen az eredmények beszélnek, a kupák pedig csillognak! Másrészt pedig jó pár, magas színvonalú szezon-összefoglalót olvashattunk már a blogon, ki-ki a maga stílusában írta, de egy biztos, egyik olvasása közben sem unatkoztunk.

Az ok amiért mégis megírtam ezt a posztot: a kérdés, vagy inkább a válasz a “What´s next?” kérdésre (Hogyan tovább bajnokként). Mik lehetnek a vezetőség elvárásai, mik lehetnek a játékosok elvárásai és mik a szurkolók és a (TI) elit bloglátogatók elvárásai? Lehet magam sem tudok a végére jutni, de a kommentekkel vagy a kritikákkal bizonyosan kirajzolódik mindannyiukban egy kép a ránk váró szezonról.

BL, PL, FA – mindent vagy semmit?

Kezdetként felidézném  Mou mester lehet legönteltebb(később legtökösebb), de a legjobban valóra vált jóslatát.

Igen, ismét a „little horse” videóval hozakodom elő. Nos hát, mint láthattuk, a kis Kék paci beérett, ahogy az istálló menedzsere azt megjövendölte, és nem csak, hogy versenyképesen megugrotta (lefutotta, kinek,hogy tetszik) az akadályokat, de rekordok tömkelegét halmozta fel úgy, hogy mikor utcahosszal nekivágott az utolsó pályaszakasznak, még botlást is megengedhetett magának, lábacskáit akár más sorrendben is kipróbálhatta, vagy épp kedvére variálhatta a felszerelését mielőtt berobogott és büszkén megfordult, hogy a háta mögé nézzen, hogy hol vannak a többiek, a Nagy lovak és a középmezőny.  Nos, mire azok beértek, mi már jóllakva, lekefélve vettük át a díjakat a kék-fehér konfettieső alatt. Azonban őszintén kíváncsi vagyok, mit mondana José az idei győztes telivérről,  mert ha valaki, akkor ő már biztosan tudja.

Persze, legkönnyebb azt lenne csak úgy lazán, Josésan beleböfögni a mikrofonba, hogy jövőre márpedig mindent viszünk. BL, PL, FA, CoC, Community és az Arsenal-t keresztbe… Sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit, nem így lesz, mert ez lehetetlen határ a mai foci világában, főleg akkor, ha a világ legkeményebb bajnoksága a tiéd! Ez akkor tudatosult bennem, mikor Mourinho a BT Sportsnak adott interjújában (mindössze 1,5 órával azután, hogy bajnokságot nyertünk, ünnepeltünk és meglátogatta Ramistent a kórházban) elmondta, hogy mekkora karrieri és presztízs kockázatot vállalt a tavalyi visszatérésével. Bejött. Bejött, mert arattunk. Jövőre viszont tudja jól a portugál, hogy még ennél is nehezebb lesz nyerni vagy ehhez hasonlót hozni.

Címvédés

Elsősorban mi más lehet a cél, mint megvédeni a PL címet, mikor mindenki az idén újra a „bevehetetlen vár” címet  kiérdemlő Stamford Bridge-n akar hősködni és nagyot focizni. Minden gárda, aki pontot lopott tőlünk, vagy netán legyőzött – nekünk sózna oda. Továbbá nemcsak a londoni derbi-tábla többéves uralkodóját taszítanák le a trónról, de a PL-derbi favorittól is botlást várnak ezeken az összecsapásokon (khm, mindkettő mi vagyunk.) Gondolok itt a Southamptonra, akit a szezon során egyszer sem tudtunk megverni, az idegenbeli Newcastle meccsre (bár Pardew nélkül ki tudja ugye), de ha már Pardew, akkor ott lehet a kellemetlenkedő Crystal Palace (akik megindították az előző szezon kegyelemdöfés-hullámát), a Mou ellen bizonyítani akaró Wengerre és LvG-ra, egyszóval mindenkire, aki ha mást nem is tud elérni, csak elbüszkélkedhesse a világnak, hogy mi márpedig pontot csentünk vagy elgázoltuk a bajnok Kék hadsereget.

Viszont tudnunk kell, milyen is egy bajnok profilja és mentalitása. A PL kupa magasba emelésével remélhetőleg +skillpontokat kaptunk az állandó győzni akarásra, a nyomás megfelelő kezelésére,  az oly sokszor hiányolt „killer instinct-re” és arra, hogy megmutassuk, hogy az idén elért sikerekkel csak még éhesebb lett a csapat. Ennek eléréséhez és megőrzéséhez azt hiszem, évek óta a legjobb csapatunk és – most már – menedzserünk van.

Érkezők, távozók és a média nyomása

Kb. 1,5 hét múlva nyílik hivatalosan az átigazolási piac, akkor indul be igazán a boogey! Addig is minden napra marad jópár pletykalap-szenny, hogy éppen kit vennénk és miért. Az egyik nap Rémy-t facsarják ki a firkászok, márpedig miért is lesz jobb neki a WHU vagy Crystal Palace csapatánál, míg nálunk pedig miért a legrosszabb; Falcao már kékben pózol, ma pedig Courtois figyelmeztet, hogy azért Madrid sem rossz, de már teljesen mindegy, mert Čech rekord fizetést kap majd az Arsenalnál, ahonnan Chamberlaint kapjuk, de ő ha kézzel ér labdához az adott meccsen, ahol Chelsea is részt vesz, akkor valaki (jó esetben Gibbs) kap pirosat, ezért nekünk nem marad más, mint Rob Green a kuplerájból. ELÉG!!! Ez csak egy pillanatnyi kizökkenés volt, amit az Independent és a Daily Star féle álhír-keltő oldalak összesége rám (ránk) zúdít.

Nem egyszerű a játékosoknak sem, hiszen azesetben, ha mégis jó (nekik rossz) helyre tapint a média, okkal eshetnek gondolkodóba, hogy ezt az érzést (tegyük fel: kevés játéklehetőség, gyenge teljesítmény, keretből kiszorulás) nem csak maga a játékos érzi titkon, hanem már a média is ezzel kopogtat.  Nem feltétlenül lehet jó hatással Oscarra vagy Cuadrado-ra az, hogy média márpedig úgy állítja be őket, hogy nem ütik meg a szintet (ez az egyiknél, aki kolumbiai, egyelőre igaz is), Mikel reménytelen helyzete vagy a csúf Costa kifogásolható viselkedése… A játékosok profik, így is kell viselkedniük és kezelniük a dolgokat, ez kétségtelen, de mindig lesz egy-két játékos, akiből vagy a teljesítményéből visszavesz ez a jelenség. Azért hoztam szóba ezt, mert kulcsfontosságú eleme lesz a következő szezonnak, hogy az effajta nyomást a csapat menedzsere és a stáb együtt a lehető legjobban oldja meg a játékosokkal. Az öreg és tapasztalt rókáknak ez már jól megy, de ügyelni kell a fiatal, még fejlődő és a médiával tapasztalatlan fiatalokra. Lásd Bamford vagy Loftus-Cheek helyzetét: Mou kritikájára kishíján elásták Loftus-Cheeket, míg nem a Kapitány egy óvó nyilatkozatával elmondta, hogy Mourinho ezt csakis az alig 20 éves Ruben érdekében tette (Mind Games with Mou chapter infinity).

Nagyszerű ellenpélda erre Lukaku esete, akit a majdhogynem a firkászok hülyítettek meg arról, hogy nálunk esélytelen lesz áttörnie, jobb neki Mersey-parton. Hála az égnek(?) így is lett, mi kaszáltunk belőle, a belga pedig eléggé elváráson alul teljesít, de sebaj mert Mou és mi pofánröhögtük a világot. Hanyadszorra is?

Rátérve az érkezők és távozók listájára, nem tudok fogok velőig hatoló elemzést írni az érintettekről, hiszen a jóég tudja ki köt még ki nálunk. Gyanúsan nagy a vihar előtti csend. Jó-jó, Falcao már a 95%-ra a miénk, mert Wilmos és Filipe Luis elszólta, a Tigris meg elmosolyogta magát, de ha mégsem, akkor majd lehet ezrével kommentelni, hogy mekkorát tévedtem. (Pulis, röhej!)

Egy biztos, sajnos Black Jesus második eljövetelét második távozása követte, ami már végérvényesen biztos. De nem csak egy újabb legenda tűnik el az öltözőből, hanem vele együtt Drogba karaktere és mentalitása is. Aki olyannyira fel tudta pörgetni a srácokat, mint még játékosként talán senki. Gondoljunk csak vissza az PL cím ünneplésére, ahol az előre begyakorolt Drogba-motion után, azonnal érkezett egy „HUUUAAA” a csapattól. Egy heves vérmérsékletű hős, akit a kedvétől és a következményektől függetlenül követett a csapat és átvette a Király kedvét, aki mindig feldobta vagy épp megnyugtatta a csapatot, ahogy azt kellett, amire épp szükség volt. Tulajdonképpen egy kapocs volt a többféle játékosok eltérő világa közt: az angolul alig beszélni tudókat és a kifinomult nyugati bandát úgy tudta összekötni, hogy mindenki jól érezte magát. Ez a karakter hiányozni fog az öltözőből és a pályáról a csapatnak. Remélhetőleg JT, a lassan már utolsó mohikán, megfelelő pajtit (utódot) talál az ilyen motiváló karakter szerepére. Ez éppúgy elengedhetetlen lesz a jövő évi sikerekhez, mint például egy rövidre érkező Drogba csúsztatott fejes a MU vagy a Bayern ellen.

SZERENCSE

„Fortes fortuna adiuvat” avagy „Bátraké a szerencse”, hangzik a latin közmondás. Ebben a kontextusban a Mourinho-féle, számunkra tökéletesen érthető taktikai elemekből álló futballnak ez nem a legjobb hír, hiszen inkább eredményes és hatásosabb szavak felé közelít, mintsem a bátor felé. Lehet egyes túltaktikázott, 0:0-ás meccseken bátrabbnak kéne lennünk  és a szerencse (khm.. gól) is mellénk szegődne, bebiztosítva ezzel a  3 pontot. Persze, ahogy már említettem, apróságokon nem akadunk fenn, mert a kupák a mi vitrinjeinkben csillognak!

Természetesen úgy gondoltam, a szerencsét is meg kell említenem az írásomban, hiszen a mai futballban (és a jövő szezonban is) kétségkívül szerepet játszik, noha magát a szót és annak a jelentését igen nehéz definiálni, vagy konkrét jelenséghez kötni. Mert hát: kinek mi a szerencse? A jó sorsolás, a rivális balul elsült összecsapása, SlippyG, az ellenfél csatárának lesérülése vagy épp egy bepattanó labda a kapufáról? Minden történésbe belemagyarázható a véletlenek sorozata, a spontán dolgok, a fizika, de akár a hit is. Valaki ebben hisz. Én speciel nem, de ha egy 1:1-es mérkőzés utolsó percében Willian átemeli az ellenfél kapusát és a felső lécről kifelé pattan a labda, akkor én is azt mondom: Ramisten nem úgy akarta  Nem volt szerencséje!

A bekezdés elején említett latin szállóige fordítása nem úgy hangzik, ahogy leírtam.  Eredeti formában: „A szerencse az erőseket segíti.” Így már teljesen más látókörben nézünk a dolgokra, mert Ivanovicsi szinteken voltunk erősek, és aztán bajnokok. De mivel PL, egy egyszerűbb, angolosabb szófordulattal élnék, ami jövőre a csapatunkat jellemzi majd szerencse téren: FUCKIN LUCKY BLUE BASTARSD!

Igen eljött az a pillanat, amikor én is már túl filozófikusnak érzem a első firkálmányomat a blogra, és nem szeretnék még több faktort belekombinálni, noha lehetne.

Végszóként annyit írnék az elvártakról, hogy a PL cím megvédését kötetelezőnek tartom, és ahogy nagyon sok játékosunk a futball legnagyobb elismeréseként számon tartott BL trófeára áhítozik, kívánom, hogy jövőre teljesüljön az álmuk és elhódítsák azt.  Már teljesen elkapott a hév, de nem gond, leírom: akkor már triplázzunk és egy fiatalokkal megspékelt B csapattal húzzuk be az Arsenal orra elől az FA-kupát is, nehogy már azt higgyék, hogy az is őket illeti a 4thplaceARS kupa mellett, amit idén sajnos képtelenek voltak kisajátítani.  Természetesen, ha ez a nagyszerű Kék generáció a PL és BL kupát hozza haza, szava nem lehet egyikünknek sem, és könnypatakok közt véssük majd fel neveiket a falainkra. Kívánom, hogy a kitűzött célokat állandó küzdésvággyal, győztes mentalitással és sok-sok nagyszerű góllal érjék el a srácok!

De, ahogy a poszt elején is említettem, Tőletek is várom nézeteiteket. Kíváncsian várom, mit hagytam ki, milyen fontos elemet nem említettem meg. Kétségkívül akad egy rakat, csak Tőlem most ennyire futotta, de ha idáig elolvastátok, biztosan tudtok pár szakmai hozzászólást írni, amit várok. És, hogy ne csak az új Brittannia blog éljen 100%-ban, hanem a miénk is, várom a kommenteket, kritikákat, óhajt-sóhajt, nah meg a következő CHELSEA meccset, mert BLUE IS THE COLOUR and SHOW MUST GO ON!