Beharangozó: Stoke-Chelsea

Bár a Stoke City idegenben mindig kemény dió, az utóbbi években sikerült viszonylag jó eredményekkel letudni ezt a túrát. Remélhetőleg ma sem fog sok babér teremni a hazaiaknak.

A két csapat legutóbbi 18 Premier League mérkőzéséből mindössze kettőt tudott megnyerni mostani vendéglátónk. A bet365 (vagy korábbi nevén Britannia) stadionban lejátszott 11 legutóbbi mérkőzésből 6 alkalommal sikerült kapott gól nélkül megúszni.

Legutóbb idén márciusban sikerült győzni itt, hiába kellett Eden Hazard-t is nélkülözni. Willian okos rafináltan a rövidre rúgta a 16-os sarkán megítélt szabadrúgást, így már az első negyed óra végén megvolt a vezetés.

Bár a Stoke egyenlíteni tudott Berahino révén, aki egy büntetőt érvényesített, egy szabadrúgás után újra itt volt az előny. Ezúttal Marcos Alonso lába sült el, a labda pedig a kapufáról vágódott a hálóba.

Fabregas beállásával pedig sorra kezdtek jönni a helyzetek. Ő maga és David Luiz is betalálhatott volna, végül Gary Cahill adta meg a kegyelemdöfést a hazaiaknak.

Az eddigi 99 találkozóból 47 Chelsea győzelem, és 29 Stoke győzelem született.

A legutóbbi 10 bajnoki mérkőzés a Stoke otthonában:

1988/1989 – Chelsea győzelem – 3-0

2008/2009 – Chelsea győzelem – 2-0

2009/2010 – Chelsea győzelem – 2-1

2010/2011 – Döntetlen – 1-1

2011/2012 – Döntetlen – 0-0

2012/2013 – Chelsea győzelem – 4-0

2013/2014 – Stoke győzelem – 3-2

2014/2015 – Chelsea győzelem – 2-0

2015/2016 – Stoke győzelem – 1-0

2016/2017 – Chelsea győzelem – 3-1

Az odavágó a legutóbbi szezonban:

Chelsea – Stoke: 4-2

2016.12.31.

 

Legnagyobb különbségű győzelmek Stoke városában:

Stoke – Chelsea: 6-1 (1939.02.04. és 1947.02.15.)

Stoke – Chelsea: 0-4 (2013.01.12.)

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com