Baku vagy baki

Döntőbe jutás küszöbén áll a csapat, ráadásul mi várhatjuk kedvezőbb helyzetből a londoni visszavágót. Hátra dőlni és könnyelműsködni persze szigorúan tilos, ez az „előny” ugyanis nem igazi előny. Kedvcsináló alább.

 

 

A BL elődöntőinek visszavágói két dolgot megmutattak: egyrészt azt, hogy messze vagyunk még attól, hogy olyan színvonalú játékot láthassunk a mieinktől, mint keddi és szerdai főszereplőktől, másrészt meg azt, hogy bármekkora előnyről lehet bukni, vagyis nincs lefutott meccs. Tanulni legfeljebb utóbbiból tudunk már, viszont ezt fontos lenne meg is tenni, hiszen nekünk még okunk sincs a hátra dőlésre, mindössze egy idegenben lőtt gólos döntetlent tudunk felmutatni. Bár remélhetőleg a Slavia elleni lazulás intő példa volt már amúgy is.

Az odavágónak egyébként voltak biztató és riasztó periódusai is. A bekapott gólig szenvedtünk, utána viszont rákapcsoltunk, s a második félidő közepére már szabályosan dühítő volt, hogy nem vezetünk gólokkal. A végét aztán megnyomták a hazaiak, szóval összességében jogosnak éreztem a döntetlent – az más kérdés, hogy a 3:3 előnyösebb lett volna.

Frankfurtban Pedro egyenlített

A frankfurti meccs óta egy Watford-veréssel és a riválisok szerencsétlenkedéseinek köszönhetően felléptünk a dobogóra és kiharcoltuk a jövő évi BL indulást. De hogy ne legyen felhőtlen az öröm, arról Kanté sérülése és a FIFA megerősített transzfer-tilalma gondoskodott. Az Eintrachtnál sincs épp hurráoptimista hangulat, ugyanis egy hatost kaptak hétvégén Leverkusenben, ami még a top4-üket is veszélybe sodorta. Visszatérve ránk: a hétvégi eredményeknek köszönhetően már nem kell a bajnokságra (ami persze egy forduló immáron) fókuszálni, szóval este mehet a gálakezdő (megmaradt része).

Kepa eddigi talán legnagyobb bravúrját mutatta be vasárnap

Az EL eddigi 13 meccséből 11-et megnyertünk, 2 alkalommal játszottunk döntetlent és nem kaptunk még ki, ami akkor is nagy szó, ha tudjuk, hogy ellenfeleink közül alig valaki képviselt BL-szintű játékerőt. Ez az első alkalom, hogy nem vagyunk számszerű előnyben a visszavágóra, viszont hazai pályán minden esélyünk megvan arra, hogy kiharcoljuk a döntőt. Még győznünk sem kell, bár nyilván biztos bukás lenne 0:0-ra bazírozni.

A megérzésem az, hogy végre láthatunk egy vérbeli európai kupacsatát, amit okosan lehozunk. Eddig nem kellett megszakadni, s bár Frankfurtban próbára lettünk téve, akkor fokozatot tudtunk váltani. Ez az Eintracht még Rüdiger és Kanté nélkül is kötelező feladat lesz. Nincs hova hátrálni, nincs hova tartalékolni. A BL-ben két angol döntőzik, ne múljon rajtunk se egy házzal lejjebb! Továbbra is Blue Is The Colour!

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com