Az utolsó odavágó

Nagy rejtély, hogy ez a meccs most jókor jön-e nekünk vagy sem? Ha azt vesszük, hogy a Pool több kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni, míg mi most talán végre összeraktuk a védelmünket: igen. Ha viszont onnan közelítünk, hogy ellenfelünk talán most van a legjobb formában, míg nekünk komoly problémáink támadtak a góllövéssel és a helyzetkihasználással: nem. Annyi biztos, hogy mindkét csapatnak rengeteget jelentene egy győzelem az utolsó odavágós fordulóban, emiatt pedig nekik és nekünk is megvan rá az okunk, hogy komoly értékmérőként tekintsünk erre a derbire. Kedvcsináló alább.

Erről a párharcról nem csak az mondható el, hogy rangadó, függetlenül attól, ki hol áll épp a tabellán, hanem az is, hogy az utóbbi években bizony rendre pikáns meccseket hozott. Így lesz ez most is, remek példa erre a tény, hogy Mourinho ismét korábbi beosztottjával néz farkasszemet Villas-Boas és Clarke után (azóta mindkettőjüket kirúgták…). Ráadásul Johnson (és a pályára nem lépő Sturridge) nekünk exünk, Torres nekik az, Moses meg „bonyolult”.

Bár az utóbbi években rendre megelőztük a tabellán a Vörösöket, ez az egymás elleni meccseken nem nyert megerősítést. Ancelotti első évében még oda-vissza vertük őket, azóta 4 vereség és 2 döntetlen született, ami minden, csak nem hízelgő. Ha ez nem lenne elég, egyszer még a ligakupában is kicsaptak minket (ráadásul Londonban), szerencsére az FA kupa fináléjában mi örülhettünk. E – nem elhanyagolható – részsiker ellenére hadd számítson mumusnak a Liverpool már csak azért is, mert ellenük bizony Mourinhonak sem mindig ment (igaz, vele inkább a BL-ben buktunk).

Soros ellenfelünk idén nem vesztegeti idejét holmi kupamérkőzésekre: a gyatra tavalyi szezonjuk miatt ebben a szezonban nem voltak érdekeltek Európában, a ligakupában pedig rögtön kiejtette őket a ManUnited. Igen, ez azt jelenti, hogy mindössze egy olyan tétmeccsük volt eddig, ami nem bajnoki (nekünk tíz). Vagyis hiába rövidebb a padjuk, alapembereikből mégsem vett ki annyit ez a szezon eddig.

Egyébként nem tudtam nem észrevenni, hogy a Vörösök új igazolásainak zöme (Luis Alberto, Iago Aspas, Cissokho, Ilori vagy a tőlünk kölcsönben szereplő Moses) eddig jóformán semmit nem tett hozzá a csapat nagyszerű szezonjához. Touré és Sakho azért hoznak egy szintet, egyedül Mignolet tűnik nagy fogásnak. A legfontosabb játékos Suarez (pláne most, amikor Gerrard és Sturridge is sérült), aki ipari mennyiségben termeli a gólokat, mégsem lehet egyemberes csapatként kezelni a Liverpoolt. Rodgers munkája ugyanis beérett, összeállt egy olyan önbizalomtól duzzadó, labdabiztos, kombinatív futballt játszó társaság, ahol az egész több mint a részek összessége.

És igen, ennyiben mindenképp előttünk járnak: van arcuk, van irányuk, és ami a legfontosabb, ők sokkal inkább kijátsszák azt, ami bennük van, mint mi. Érzik egymást, ismerik a figurákat, megvannak az elmozgások és a védelem mögé betett labdák. A támadójáték csiszolásához idő kell, ezt Rodgers megkapta, s csak bízni tudok abban, hogy nálunk is ez a legfőbb akadály.

Ami minket illet, egyedül a kipontozódó Ramires pótlása lehet új körülmény – remélhetőleg nem nyúl Mourinho Essienhez, a ghánai ugyanis már kevés ide. A védelemben a jó helyezkedés és a gyors reakcióidő a két legfontosabb kívánalom, úgyhogy várhatóan Cahill és Cole maradnak majd ki. A Pool igen erős szélen, így nem lepődnék meg, ha Schürrle kezdene. A támadó mögötti másik két hely valószínűleg Hazard-é és Oscaré lesz, de az sem elképzelhetetlen, hogyha az Arsenal ellen jól mozgó Willianra voksolna menedzserünk. A legtöbb fájdalmat rendre csatáraink okozzák: tartok tőle, hogy Torres nem véletlenül maradt ki a csapatból csütörtökön, s már élesíti a „hagóltlövöknemfogokünnepelni” panelt a meccs előtti nyilatkozatához.

A Liverpool erejét az is jelzi, hogy ők voltak az egyetlenek, akik idegenben rangadót tudtak nyerni (plusz még az Everton, ha őket is ideszámítjuk). Ám nekik is a Tottenham lemészárlása az egyetlen ilyen jellegű sikerélményük, a városi derbin mentettek még pontot, de az Arsenal és a ManCity otthonában is kikaptak. Ez persze még mindig nem rossz összkép. Ami minket illet, nekünk a City az egyetlen komoly skalpunk, igaz, a többi rangadót idegenben vívtuk.

Ha behúzzuk ezt a meccset, akkor meglépünk a Vörösöktől 4 pontra, valamint továbbra is menőzhetünk a Stamford Bridge-i mutatóinkkal. Amennyiben kikapunk, visszaelőznek minket Rodgersék, oda a hazai veretlenségünk, ami egyrészt idei, másrészt Mourinho-i. Mint ismeretes, nem kaptunk még ki otthon a portugállal bajnokin (nem túl jó ómen, hogy a Pool már megszakított egy 86 meccses hazai veretlenséget még 2008-ban). Egy döntetlen a dobogó legalsó fokán tartana minket, viszont az üldözöttek könnyen három ponton kívülre kerülhetnének.

A tét tehát nagy, remélhetőleg ez nem úgy csapódik le, hogy mindenki megremeg, hanem úgy, hogy kijátsszák végre a fiúk, ami bennük van. A Digi Sport 1 által is közvetített találkozó 17:00-kor kezdődik majd Howard Webb sípszavára. Az év utolsó meccsén is Blue Is The Colour!