Az olasz meló

Ez a nap is eljött. Tanárian hoztuk le a bajnoki hajrát és kemény hét ponttal nyertük a ligát, de nem lehet teljes az örömünk, ha ma este elhasalunk. Fantasztikus dolog lenne duplázni, miközben tragikus lenne ennek elmaradása. Úgyhogy hiába meríthetünk rengeteget ebből a szezonból, mégis félre kell tenni mindent és újult erővel belevetni magunkat az Arsenal szétcincálásába. A szezon és minden bizonnyal blog utolsó beharangozója következik alább.

Az olaszok valamiért szinte minden megnyert FA kupánkhoz szorosan kötődtek. 1997-ben, amikor 2:0-ra vertük a döntőben a Middlesbrought, Roberto Di Matteo szerezte – mit szerezte, bombázta! – a vezető találatot az első percben. Három évvel később az Aston Villával meccseltünk a fináléban, az egyetlen gólt a svájci-olasz szerezte, ráadásul a menedzser ekkor Vialli volt. 2010-ben – hasonlóan a mostani állapotokhoz – már avatott bajnokként várta a döntőt az Ancelotti-legénység, amit be is húztunk a Portsmouth ellen (1:0). A legutolsó diadalunk pedig 2012-ben volt, Di Matteo ekkor már megbízott menedzserként volt részese a sikernek: 2:1 arányban győztük le a Liverpoolt két héttel a BL megnyerése előtt. A két kakukktojás az 1970-es és a 2007-es finálé: előbbi idejében még nem volt szokás nem brit és nem ír játékosokat alkalmazni (az olaszos nevű Bonetti pedig angol), utóbbinál pedig ott volt ugyan Cudicini, de végig a padon.

Az eddigi egyetlen duplázó

Idén Conte lehet a jól bevált olasz fegyver. A bajnokság már megvan, s Ancelotti után ő lehet a második duplázó. Az igazat megvallva nem tudok mást mondani, csodát tett ezzel a csapattal. A tavalyi hitetlen és céltalan vergődés után visszafogott vágyaink voltak, de ő bizonyította, hogy nem csak saját hazájában próféta: fittyet hányva az idegen közegre és nyelvi nehézségekre, egyből bajnokot csinált a Chelsea-ből, ráadásul nem is akárhogy: 93 pont, 30 győzelem, 13-as győzelmi széria. Rettentő erős és meggyőző számok, olyannyira, hogy nem csak az idei mezőnyből lehet kiemelkedni velük, ezek ugyanis a PL 25 éves történetében is mindent vivő, vagy legalábbis dobogós mutatók.

Voltak persze megingások, a legutóbbi épp az FA kupa elődöntője előtt ütött be, még aggódhattunk is, hogy letarolnak minket a dübörgő spúrok. Nem így történt, a csapat remekül meccselt, a 4:2 tiszteletet parancsolt, Matics rakétája Zouma gólörömével pedig örök emlék. A bajnoki hajrát pedig profin hoztuk le: az utolsó hat meccsünket megnyertük, ráadásul a gólzsák is kiszakadt (20).

Michy egészen belelendült a végére

Ezzel ki is húztuk az Arsenal méregfogát, akik ugyan behúzták az utolsó öt bajnokijukat, de a Wenger-érát tekintve történelmi mélységbe zuhanva várják a finálét, gondolok itt Bayern elleni 2:10-es összesítésű BL-búcsúra és az ötödik helyezésükhöz. Valahol ironikus, hogy eddig az állandó BL-részvétel kiharcolásának képessége volt a cégérükön, most meg, hogy öt angol indulhat majd a sorozatban (a Pool még selejtez), pont ők maradnak ki a nagy hatos tagjai közül.

Ami az FA kupát illeti, Wengerékhez eddig kegyes volt a sors: az első két kör még hagyján, a Prestont lenyomták, a Southampton viszont lesimázták, utána viszont kétszer is a lehető legkönnyebb csapat jött velük szembe a Sutton United, majd a Lincoln City személyében. Így jutottak be a Wembley-be, ahol a hosszabbításban sikerült a győztes csapást bevinni Guardioláéknak. Ha innen nézzük, hátrányból fordítottak, ha pedig onnan, akkor egy gyenge City is kiejthette volna őket, ha nem annyira szerencsétlenek. Ettől függetlenül az Arsenal eljutott a döntőig, s bár ez nagyobb és komolyabb erődemonstrációt szokott igényelni, tettek érte és ezt nem vitathatja el senki.

Az első két párharc minket sem tett különösebben próbára, a Peterborough és a Brentford is simán behódolt a Bridge-en, de Wolverhamptonban már meg kellett küzdeni a továbbjutásért. A negyeddöntőben a Manchester United várt ránk: ezt a csatát egy emlékezetes Kanté-góllal nyertük – már emberelőnyben. A fináléért pedig – mint ahogy arról korábban már említést tettem – a Tottenhamet csaptuk meg 4:2-re. Egyértelműen miénk volt a keményebb útvonal, persze ez nem jelent semmilyen előjogot sem.

Ostor ez a láb

A döntőnek egyértelműen mi vagyunk az esélyesei, ezt a terhet el kell bírni. A West Brom legyőzése óta erre a meccsre készültünk, remek formában vagyunk és teljes fegyverzetben várhatjuk azt az Arsenalt, ami ugyan sikerrel állt át a háromvédős rendszerre, de ezzel egyrészt Contét nem lepik meg, másrészt az eltiltott Koscielny hiányában ez ingatag lábakon fog állni (ha egyáltalán kitartanak mellette ezek után). Két kellemes dilemmánk van: Willian vagy Pedro (mindketten négy találatnál járnak a sorozatban), illetve Costa vagy Batshuayi (bárhogy is vesszük, a belga négyig jutott az utolsó három bajnokiján). Ne feledkezzünk meg John Terry-ről sem, aki könnyes búcsút vett az övéitől a záró fordulóban, ám egy FA kupát még nyilván magasba emelne ő is. Továbbra is Blue Is The Colour!

869 Comments

  • Posted 2017-06-01 12:26 0Likes
    by Bukkakebáró Idemitirjak

    Közben visszadobták az Atleti fellebbezését az átigazolási kitiltásuk ellen. Szóval nyáron valószínű se Grizi nem távozik, sem Costa nem érkezik oda.

    • Posted 2017-06-01 12:27 0Likes
      by gorkaf78

      Pont lejjebb beszéltük, hogy ha van a franciának kivásárlási ára a szerződésében meghatározva, és azt valamelyik klub leteszi érte, ráadásul ha ő is menni akar, akkor nem sokat tehetnek a Matracosok…

      • Posted 2017-06-01 12:28 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Vakon vagyok, pedig általában végig szoktam nézni a kommenteket, de most betett ez a 11 óra alvás. 😀

      • Posted 2017-06-01 12:29 0Likes
        by gorkaf78

        Basszus, a hat éves lányom nem alszik már 11 órát egyhuzamban. 😀 Buli volt tegnap?

      • Posted 2017-06-01 12:33 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Kedd este nem sikerült aludnom 1-2 óránál többet, de egyébként is néha sikerül összehoznom ilyet, ha másnap nincs dolgom, vagy délutáni kezdés van csak! 🙂 Buli után eddigi rekord 14 óra az ágyban! 😀

      • Posted 2017-06-01 12:35 0Likes
        by gorkaf78

        Na jó, így már más, akkor csak pótoltad az elmaradtat. 😀

      • Posted 2017-06-01 12:35 0Likes
        by Endy919

        Hogy tudtuk buli/ivászat után aludni ? 😀 engem 4-5 óra után kidob az ágy 🙁

      • Posted 2017-06-01 12:40 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Itt szerintem a te készülékedben lesz a probléma! 4-5 óra alvás után még ki se józanodik az ember! 😀

      • Posted 2017-06-01 12:41 0Likes
        by Endy919

        Az miért baj? 😀

      • Posted 2017-06-01 12:42 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Jogos, mégiscsak jobb boldogan felkelni, mint halál közeli állapotban! 😀

      • Posted 2017-06-01 12:55 0Likes
        by Zenzo

        a jó kérdés nem a miért, hanem a mikor…. ha nem tudsz rátölteni, akkor az 🙂 ébren sokkal rosszabb másnaposnak lenni, mint kómában 😉

      • Posted 2017-06-01 12:44 0Likes
        by adam10

        Detto, 4-5 óra és vége, kezdődhet a részeg-aznapos-másnapos szenvedés 😀

      • Posted 2017-06-01 12:49 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Reggel bekeversz egy whisky-zöld tea koktélt és ha kezdesz rosszul lenni belekostolsz, egyszerre jó kedv és gyógyszer is!

      • Posted 2017-06-01 13:27 0Likes
        by Endy919

        Ezt a bio receptet nem ismerem 😀

      • Posted 2017-06-01 13:28 0Likes
        by Zenzo

        persze mert te csak a whiskyt ittad eddig 😛 😀

      • Posted 2017-06-01 13:45 0Likes
        by kasata91

        Ha már így belelendült mindenki.
        Itt 5óra alvás után 12 óra epesav hányas óránkénti ciklusban a menü a másnapos vajúdás közben.

      • Posted 2017-06-01 14:05 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Akkor gondolom minden másnap elhangzik a klasszikus „Nem iszok többet” mondat! 😀

      • Posted 2017-06-01 18:31 0Likes
        by Endy919

        De kevesebbet sem ! 😀

      • Posted 2017-06-01 19:33 0Likes
        by kasata91

        Pontosan. Nálam már szállóige a „soha többet nem iszok vagy egy hétig”.

      • Posted 2017-06-01 16:56 0Likes
        by Blotunga

        Ez a korral jár! 😀

      • Posted 2017-06-01 12:32 0Likes
        by Endy919

        Óbazdmeg…… az ilyen örül ha hat órát alszik 😀

    • Posted 2017-06-01 14:26 0Likes
      by Diego Costa

      Nem lehet tovább vinni még az ügyet? Ez Costa miatt jó lehetne ( bár ha azt mondjuk nem mehet, akkor azzal is el lehetne intézni), de Van Dijk miatt nem. A city elvileg 50 millióért vitte volna Hernandez-t az ATM-ből most meg VVD-ra szálltak rá. Gondolom a kettő összefügg. Márpedig nekünk nagyon nagy szükségünk lenne a hollandra.

  • Posted 2017-06-01 12:30 0Likes
    by Bukkakebáró Idemitirjak

    Eddie Newton közben borítékolhatóan a Sunci edzője lesz. Sok sikert neki!

    • Posted 2017-06-01 12:36 0Likes
      by Zenzo

      szerencsétlen.

      • Posted 2017-06-01 12:38 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Hátha emberi csapatot csinál abból a szemét lerakóból. Annyiból is jó, hogy nem kizárt, hogy megvan jövőre a kölcsön pár fiatalunknak!

    • Posted 2017-06-01 12:37 0Likes
      by Endy919

      Én most bejósolok egy Sunci-League 1-be zuhanást.

      • Posted 2017-06-01 13:06 0Likes
        by Zenzo

        mi bajod van Newtonnal?

      • Posted 2017-06-01 13:25 0Likes
        by Endy919

        Vele semmi . Csak az a szeméttelep szerintem most teljesen széthullik.

      • Posted 2017-06-01 13:28 0Likes
        by Zenzo

        ja 🙂 no nem azért, mintha Eddie edzőfejedelem lenne, és láttunk már jó másodedzőket nulla manageri karriert futni, szóval ez is benne van a pakliban. Kicsit furcsállom amúgy a távozását, lehet szélmalomharcnak tartja ő is az akadémiai munkát – pedig ugye elvileg jelenleg az ő fő feladata lenne a „kész” fiatalok nagy keretbe építése, átlépésének segítése, kölcsönben lévők nyomon követése, kb a 35-40 pontenciális játékossal dolgozik együtt.

    • Posted 2017-06-01 14:24 0Likes
      by Diego Costa

      Ezt hol olvastad? :O

      • Posted 2017-06-01 15:22 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Sünbe, meg a fogadó irodáknál is neki van már a legkisebb occa.

      • Posted 2017-06-01 15:30 0Likes
        by Diego Costa

        Jah jó, akkor az semmit jelent. Totál BS. Nem tudom melyik irodát nézted, de nem, hogy esélyes, de még jelölt sem sehol!! Nem volt opció Newton egyik irodánál sem ahol néztem. Mindkettőnél Giggs volt a favorit amúgy.

  • Posted 2017-06-01 12:46 0Likes
    by Bukkakebáró Idemitirjak

    Kis sci-fi: Egyébként Messi szerződése is lejár jövőre és az első hosszabítást vissza is dobta. Nem kizárt a szenzáció, igaz a maradása még így is legvalószínűbb, de elméletileg a Cityvel együtt mi is ugrásra készen állunk.

    • Posted 2017-06-01 12:47 0Likes
      by lamps8

      ne igyatok kommersz körtét, nem tesz jót az elmének és nem csak pillanatnyilag. tapasztalat.

      • Posted 2017-06-01 13:04 0Likes
        by Zenzo

        mi ez a válogatás, hogy csak körtét?! 😀

    • Posted 2017-06-01 13:42 0Likes
      by kasata91

      Akkor legyek tottenham szurkoló ha az a mélynövésű vikinghobbit idejön…

      • Posted 2017-06-01 13:43 0Likes
        by Zenzo

        Seva és Torres után óvatosan az ilyen ígéretekkel 😉

      • Posted 2017-06-01 13:47 0Likes
        by kormolar

        ismerve Abra Messi imádatát… még a fél vagyonát is odaadná Messiért…xDDDDDDD

      • Posted 2017-06-01 14:03 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Cserébe Messi nem kicsit utál minket!

      • Posted 2017-06-01 14:05 0Likes
        by Zenzo

        egy sportolónál ez nem igazán tényező. Aki fizet, azt szeressük. Aki jól játszik, azt szeressük – megy ez oda-vissza. Eto’o, Pedro….

      • Posted 2017-06-01 14:07 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Van szituáció amikor döntő lehet, de ahogy írtad is a pénz nagyobb erővel bír.

      • Posted 2017-06-01 14:26 0Likes
        by Endy919

        Cecs.:)

      • Posted 2017-06-01 14:56 0Likes
        by Zenzo

        és még sokan mások

      • Posted 2017-06-01 21:26 0Likes
        by kasata91

        Ezt ő mondta neked? 😀

      • Posted 2017-06-01 22:25 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak
      • Posted 2017-06-01 16:53 0Likes
        by Blotunga

        De amúgy én még sehol nem láttam ezt a Messi imádatot. Oké, hogy mindenki beszél róla, de semmi kézzel fogható. S nem mellesleg a kis törpe se lesz már fiatalabb, lassan indul lefele a lejtőn.

    • Posted 2017-06-01 14:23 0Likes
      by Diego Costa

      Nem fog eljönni onnan soha. Csak több pénzt akar, azért dobta vissza. A mostani költekezést elnézve ha el is jönne, akkor csak a city jöhetne szóba.

      • Posted 2017-06-01 14:59 0Likes
        by Zenzo

        a mostani ügyeit elnézve, a Kajmán-szigeteki NB1 jöhet szóba :DD

    • Posted 2017-06-01 17:28 0Likes
      by DannyfromtheShed

      Minden evben eljatszak ezt, de ne legyxunk naivak, tobbszor elmondta, h nem megy mashova, miert is menne.

  • Posted 2017-06-01 17:38 0Likes
    by DannyfromtheShed

    Eleg csicskalangosok vagyunk egyelore a piacon, tartok tole, h sokan gyorsabban eszmelnek, mint mi, aztan mar nem nagyon lesznek szabadon ilyen VvD-k es tarsaik. Tudom koran van meg, de a 2 evvel ezelotti nyar is azert sikerult jol, mert nagyon gyorsan lezartuk a vasarlasokat (Costa, Cesc)

    • Posted 2017-06-01 18:02 0Likes
      by kormolar

      az a baj h sok idén a pénzes klub….ahol költeni is kell mert a legtöbbjük erősítésre szorul…(értem itt : Milan, City Mu,Psg,Inter…h csak a leggazdagabbakat említsem…)

      • Posted 2017-06-01 18:13 0Likes
        by DannyfromtheShed

        De mi is erositesre szorulunk es ne legyunk alszentek, mi is penzesek vagyunk, csak mostanaban nem igy toltuk:
        http://rs192.pbsrc.com/albums/z76/cvguy/cvguy%20animatedPics/obama-rainmaker.gif~c200

        Viszont mivel kiderult, h az FFP egy semmit nem ero kamu szar (City es sok mas klub le se szarta, es csak egy ejnyebejnyevel megusztak) nem kell tartanunk tole.

      • Posted 2017-06-01 21:28 0Likes
        by kormolar

        am annyira nem gond, ha lényegében az átigazolási piac megnyitása előtt már össze-vissza igazolunk…JM-re jellemző ez…Guardiola esetében pedig szimplán az ő rendszeréhez sz*ra keret….Conte-ben hiszem h megtaláltuk, az értelmet is…szerintem kielemzi ő a kiszemelt játékosokat….nem mind1 milyen a mozgása, helyezkedése, tudásbeli képességei…igazolhatunk itt névre össze-vissza mindenkit mint az elmúlt években, aztán mindenki sírni fog h ez meg az ilyen sz*r…szerintem senki nem gondolta szezon előtt h Alonso, vagy Moses ennyire be fog válni…az is lehet Conte olyanokat fog igazolni, akiket annyira nem is ismerünk, de igazolni fogják a leigazolásuk jogosságát….nem biztos, h a legnagyobb kutyák a legjobbak….

      • Posted 2017-06-01 22:30 0Likes
        by DannyfromtheShed

        „am annyira nem gond, ha lényegében az átigazolási piac megnyitása előtt már össze-vissza igazolunk”
        De baj, h nem gyorsan cselekszunk a mar reg kiszemelt jatekosok megszerzseben.

        „szerintem kielemzi ő a kiszemelt játékosokat” elemezgetni nem most kell (es nem is most elemezgtnek), hanem ev kozben folyamatosan ez a scoutok dolga.

        „igazolhatunk itt névre össze-vissza mindenkit mint az elmúlt években” Ez nagyon sok sebbol verzik: 1 en nem mondtam, h milyen nagy neveket kell igazolni, 2. az elmult evekben osszesegeben jol igazoltunk, ugyh hagyjuk is ezt 🙂

  • Posted 2017-06-01 18:43 0Likes
    by Diego Costa

    Valóban érdeklődünk Tolisso iránt.

    https://twitter.com/Footballogue/status/870305815961456641

  • Posted 2017-06-01 19:30 0Likes
    by myheartisblue

    Mahrez is tavozni fog a Leicesterbol, de csak addig ugrott be leigazolasanak kosza gondolata, amig nem kapcsoltam h nincs Ot hova tenni a rendszerben, mert Moses alternativajanak tul tamado felfogasu es akkor bomlana a rendszer.

    Tenyleg nem latom at kit kene igazolni. A B kapus alternativajanak vagyok kivancsi, de ez mellekes. Nehez barmit is tervezni ha Costa nem tudja mit akar, de szerintem azert a nagy palfordulas mert a klubok kozt hamarabb kitudodhatott az Atléti tiltasanak hore, ezert Coata is belatta, hogy ha se Kina sem pedig Atletico, akkor jo a Chelsea. Ez „csupan” csak a motiváciojan latszik meg majd.

    Christensenrol, a Chelsea nagy csodajarol majd kiderul, hogy csak a szurkolok akarjak-e majd vagy a menedzer is. Akét meg kell hagyni es lehetoseget adni neki.

    • Posted 2017-06-01 19:37 0Likes
      by Endy919

      Wb , cm/btb/ ,szélsőt minimum 🙂 ezek a hiány posztok

      • Posted 2017-06-01 21:14 0Likes
        by emazohun

        Szélső? Támadóra gondolsz ? Szerintem az fölösleges lenne,habár 4.embert erre a posztra nem tudnék mondani a keretből vagy a loan armyból kiemelkedőt
        De negyedik számúnak szvsz elég lenne valaki tehetséges játékos
        A többivel egyébként egyetértek hogy kell

  • Posted 2017-06-01 19:34 0Likes
    by Chelsea4Ever

    Bakayoko should be Chelsea’s first signing of the summer, with French journalist Francois Piraux claiming the defensive midfielder will sign a 5 year contract with the Blues.

  • Posted 2017-06-01 19:35 0Likes
    by Endy919

    Alex Sandro could play his final game for Juventus in the CL final as #Chelsea prepare an opening bid for the full-back. [La Repubblica]

    Az azért nagyot szólna.

  • Posted 2017-06-01 20:08 0Likes
    by Diego Costa

    Salah visszatérhet a PL-be, a poolhoz.

    • Posted 2017-06-01 21:23 0Likes
      by kasata91

      A Salah + Solanke gól garantált akkor ellenünk. (Sturridge gól csak azért nem valószínű mert nem lesz egészséges)

      • Posted 2017-06-01 21:30 0Likes
        by kormolar

        Salah-t anno nem adtam volna el….mondjuk pár játékossal így vagyok….most tök el tudnám képzelni a szélen, ha nem is kezdőként, de egy jó erős alternatívaként

      • Posted 2017-06-03 10:30 0Likes
        by Bence Takács

        Egyetértek, egy ilyen jól cselező futóbolond aki képes gólt is szerezni nagyon jó lenne, akár Moses helyén is(?), de csereként abszolút.

1 20 21 22

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com