Adj egy ötöst, Willian, amiért hónapok óta húzóembere vagy a csapatnak! Adj egy ötöst, Cesc, a százhuszonnyolc passz egy meccsen igencsak figyelemre méltó teljesítmény! Egy ötös neked is jár, Iva, mert amellett, hogy védelmünk szilárd bástyája voltál, egy nagyon fontos győztes góllal segítetted a csapatot egy borzasztó nehéz meccsen. Adjatok egy ötöst, mert – tudom, hihetetlen, de – már csak ennyi választ el attól, hogy az élmezőny nyakán liheghessünk!
Ami ezt a PL szezont illeti, nekem nincsenek már merész álmaim, hiszen – ahogy a szerzőtárs is írta a beharangozóban – ha nem érünk oda az első hat (vagy még inkább négy, de én már annak is nagyon örülnék, ha legalább az Európa Ligában viaskodhatnánk jövőre) hely valamelyikére, akkor aztán tényleg csak presztízskérdés, hogy végül hová futunk be. Nem vagyok nagy barátságban a számokkal, közös történetünk legszebb pillanata volt a matek érettségi, mellyel reményeim szerint végleg elengedtük egymás kezét, de az vitathatatlan, hogy nem hazudnak. Hiába lehetett olyan hangokat hallani, hogy Hiddinkkel sem igazán haladunk semerre, a drága jó számok elég magabiztosan cáfolják ezt a tézist: tizenegy bajnokin vagyunk túl kinevezése óta, öt győzelem mellé jutott hat döntetlen és továbbra is nulla vereség, ezzel pedig a Spurs mögött a második legjobb teljesítmény a miénk az adott időszakban. Lassan beérünk a top10-be, a felsőház már nem elérhetetlen álom többé és kezdhetünk azon lamentálni, hogy vajon képesek lehetünk-e megugrani a következő szintet is, ami a top5-öt, a valódi élmezőnyt jelenti. Nos, már épp csak egy ötös kell hozzá, hogy ott legyünk közvetlenül mögöttük.
Ha eltekintünk a bajnokságbeli helyezésünktől, akkor úgy beszélhetnénk a tegnapi összecsapásról, amelyet egy még több porondon is versenyben lévő nagycsapat játszott egy erős felső-középcsapat ellen. A nagyok, február vége lévén, kissé fáradtan álltak ki, de jó harminc százalékon pörögve is érvényesítették a papírformát és végül bedarálták ellenfelüket. Ezt az értékelőt olvasva nincs az az elvakult szurkoló, aki örömmel pótolná a meccset, ha esetleg lemaradt volna róla. Pont olyan volt, mint amilyennek hangzik, a legnagyobb pozitívum az egészben, hogy az ilyesfajta győzelmek a nagycsapatok sajátjai általában.
Csendesen kezdődött a mérkőzés, az első játékrész leginkább jegyzésre érdemes mozzanata a Soton találat volt. Részünkről ez egy oltári Baba hibát jelentett, amit Long váltott gólra. Szegény legújabb Cole-aspiránsunk, alighogy végre a kezdőcsapat közvetlen közelébe került, kitartó aknamunkájával igyekszik mindent megtenni, hogy ezen változtasson. A büntetőt még nem fújta be a spori, a gólpassznál viszont már ő sem tudott segíteni. Hiába nem volt rendes védőnk a padon, Hiddink lekapta a félidőben, Kenedy jött a helyére. A meccs után nem kertelt, nem terelt a holland, kerek perec megmondta, hogy a hibája miatt kellett lejönnie Babának. Azért én innen üzenem, hogy ne szegje kedvét, mert az látszik, hogy szorult belé tehetség bőven és fiatal is még. Nem mondom, hogy a második negyvenötre feljavultunk volna, de a Soton szintén nem akart még annyira sem focizni, mint az elsőben. Ezt végül, igazi nagycsapathoz illően, a hajrában szerzett két találattal bosszultuk meg. Előbb Fabregas gólpassza érett repülés közben góllá, amikor is Édenke és Forster kapus előtt is elsuhant az átadása, majd Iva tündökölt kicsit régi fényében pár perccel később – Willian szögletét fejelte a kapuba a szerb. A Soton összesen kétszer, míg mi négyszer találtuk el a kaput kilencven perc alatt, tehát egy nagyon nehéz, nyögvenyelős meccsen sikerült behúznunk a három pontot, ilyet is rég láttunk.
Gólpassznak szánta, gól lett belőle
Hiába nem tartozik a leglátványosabb összecsapásaink közé még az idei abszurd szezonban sem, azért nem nehéz megtalálni a pozitívumokat e sikerrel kapcsolatban: Willian, mint mostanában oly sokszor, ezúttal is remekül mozgott, Fabregas százhuszonnyolcszor passzolt, amivel az idényben e tekintetben a legjobb, a csapat pedig ismét három ponttal gazdagodott. A felsőház nagy valószínűséggel már kedden, a Norwich ellen meg lehet, ha azt megugrottuk, akkor lehet kezdeni álmodozni a továbbiakról. Semmi nem tűnik már annyira elérhetetlennek, mint akár csak pár héttel ezelőtt.
22 Comments
by Rammschein
Szerintem az is nagy plusz, hogy végre szögletből is „rúgtunk” egyet… mert a korábbi Willian szabadrúgások, és szögletek botrányosak voltak egy jó darabig már… 🙂
by kasata91
Nap jó híre , hogy Loftus Cheek hosszabbított 2021-ig !!!
by emazohun
Ez szép és jó,csak játszania is kéne már
by DannyfromtheShed
Hiddink nem nagyon nyomja :S
by BlueCech01
Hiddink alatt legalább odáig eljutott végre, hogy egy meccset végigjátszott.
by kasata91
Épp a mai sajtó csacsogáson mondtam meg hiddink kerek perec hogy a következő két meccsen játszani fog RLC.
by gorkaf78
Mármint te mondtad meg Hiddinknek, hogy RLC játszani fog, vagy a holland jelentette ezt ki? 😀
by kasata91
Jogos. Ez történik amikor a telefon már túl okos. 😀 javítottam.
by Sir Idemitirjak
Illetve, hogy Costa tuti nem kezd, nekem ez tetszett a legjobban, ráfér egy pihenő és a csapatnak sem árt egy kis változatosság elöl.
by myheartisblue
https://www.facebook.com/ChelseaFC/videos/10154124866447259/
Tammy Abraham 22-szer idén.
by Frenky54
Lenne egy kérdésem: hogyan lehet az, h egy „négerbarna” embernek angol neve van? Tim Howard, Kobe Bryant, stb. nem lehet mindegyiknek az apja angolszász, vagyis a keveredés után: mulatt. Afrikából ment és jött mindenki. Asamoah nigériai, a neve is az, a régebben áttelpültek valahogy nem hordozzák eredeti nevüket. Tud valaki választ? Köszi!
by DannyfromtheShed
Asamoah nigeria, a ketto elotte pedig amcsi, nem 1-2-ik generaciosok igy mar reg nem afrikai nevuk van, csaladjaik asszimilalodtak reg.
Amugy meg sok afrikai orszagban elterjedtek mar az angolszasz nevek a gyarmatositasok miatt tobbek kozt. Del-Afrika pl tele van angol, holland nevekkel.
Fontos ez amugy?
by Frenky54
Szóval, ez akkor úgy ment mint a magyarosítás?…számomra fontos.
Magyarországon pl. Pap(p) nevűek általában török származásúak, hasonlóan a Bajzát nevűekhez. Korábbi török kollégám neve: Beizath
„Del-Afrika pl tele van angol, holland nevekkel.” apu, azok miért nem asszimilálódtak, legalább a nevükben?”
by undertow25
A Beizath egész biztos német átirat.
by emazohun
Szerintem egyszerűen fölvett nevek, ha már egyszer több generációra visszamenőleg ott élnek, egyszerűbb nekik ez, mintha törzsi nevük lenne
by Tore Andre Flo(w)
Nemcsak Afrikabol vandoroltak be Angliaba rengetegen, ne felejtsd
el a Karib-tersegbol erkezoket,ott meg ugyebar mindenkinek „angol” neve van. Jopar sraccal melozom egyutt akik onnan jottek,vagy a szuleik,es ok mar itt szulettek.
by undertow25
Nyilván felvett nevek… Ráadásul egy bibliai nevet mint családnév nem is feltétlenül angolszász országban, és nem is feltétlenül a közelmúltban.
by Frenky54
Még az 1980-as években a magyar tv-ben(is) volt egy filmsorozat, Gyökerek címmel(amerikai szerző Alex Haley,1976 írta), amiben egy Afrikából elrabolt rabszolga sorsát elevenítették fel. A könyv, és film is bemutatja, h az eredetileg Kunta Kinte nevűt a „gazdája” amerikában átnevezett Toby-ra.Illetve az író kinyomozta a családfáját(nem tudom mennyire hiteles)és már az utódok elnevezése sem afrikai eredetű.Lehet, h rabszolgatartók csak a nevek könnyebb megjegyzése miatt adtak nekik angol neveket?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%B6kerek_%28Alex_Haley%29
Benne a családfa is.
Klaus Johannis a román köztársasági elnök,aki szász származású, köztudott , h a szászokat még az Árpád-házi királyok telepítették Erdélybe(1150.II. Géza), és azok megőrizték neveiket.
Na, szóval innen jött a gondolat.
by kasata91
RLC helyében én letojnám az új szerződést, ha Sophie Rose ilyeneket írna rólam
by BlueCech01
Guus Hiddink – „Diego Costa could be rested in of of our next two games.”
– Norwich (A)
– Stoke (H)
by Endy919
Szóval a 80. percben lecseréli.