Zsúfolt hetünk volt. Olyan, amelyen minden nap hozzáfogtam volna egy poszthoz, de mire nagyjából átgondoltam az egészet, történt valami új, olyan horderejű dolog, ami átírta, jelentéktelenné tette, felülírta, de minimum besorolta az egy a többi közül eseménysodorba, és feltette a polcra. És, még csak vége sincs.
Minden napra jutott valami, amiről szét lehetett volna feszíteni a képernyőt karakterezrekkel, fájdalmon nélkül. De az események sokasága, és személyes vonatkozású történések gátat szabtak ennek. Most viszont itt vagyunk, és sorra fogjuk venni, mindenféle teljesség igénye nélkül, mi a jó csecs is volt ez, ami szerte hever előttünk a játszótéren.
Ott hagytuk abba, hogy a csapat, megfelelve a várakozásoknak, érdekes utat választva ugyan, de legyakta a Moyes kezei közül szétfolyó Manchestert, amiért örömködtünk egy kicsit, José százados lett, megsimogattuk a buksiját, kicsit számba vettük, hogy az újdonsült régi igazolásunk, Nemánnyá hogyan illeszkedik majd a hipotetikus jövő Chelseajébe, aztán elkezdtük a W04-et, aki már dolgozik, az érti, aki még nem, az találja ki, nem kell hozzá fejre állni.
Azzal indult a buli, hogy José kijelentette, hogy amennyiben és igazán figyelembe veszi a klub az FFP jól szituált szabályzatát, attól még ami belefér, kinyílhat a pénzeszsák. Még bőven a hétvégi meccset elemezgettük magunk közt, meg azt próbáltuk kitalálni, hogy Eto’o akkor most kit is inzultált a Chelsea kispad környékén, mikor bejelentődött, hogy Mourinho olyan hevesen gesztikulált, hogy meg kell műteni a könyökét, meg, hogy Ázárért a PSG CR méretű árat fizetne, de hál’istennek ezt nem akarta szóra sem méltatni sem a játékos, sem a klub.
Kedden már mozgolódtak a viharfelhők, és legkevésbé sem arra gondolok, hogy a klub megvált Sam Walkertől, aki elvédegetett az U csapatokban, de igazán sosem számoltak vele a klubnál. Sokkal inkább beszélek azokról a sötétlő felhőkről, amelyek a spanyol csillagharcos távozását vetítették előre, s takarták egyelőre jótékony homályba. Röpködtek a számok, megszólalt boldog-boldogtalan az ügy kapcsán, s végülis még semmi sem fix (UPDATE: már az), JM lényegében már elköszönt tőle.
Nem mellesleg McEachran a Wiganben kötött ki kölcsönben, Essien Milánó piros-fekete felében talált megnyugvást, a klub kábé a semmiből bejelentette a 2013 őszén csúnyán elsült két Basel elleni meccsen a védelmünket szharrászívató Salah érkezését, mi pedig csak kapkodtuk a szemünket, hogy most akkor ki kivel van ebben a játékban.
Matára visszatérve – mert mégiscsak ez a legnagyobb mértékkel bíró történet – valóban megszólalt a hókotróktól a gázóra-leolvasókig mindenki. Csalódott-megértő, háborgó-elfogadó, megtört és fakkoló Chelsea szurkoló hadak mellett természetesen a reménykedő-elszánt, tapsoló, kétkedő United szurkerek, meg az egészhez érintőleges hozzácsapódó City, Arsenal és miegymás vonatkozású droidok, utóbbiakból egytől-egyig valami sejtelmes, irigy, fájdalmas, szánnivaló rinyahalom tört elő (Wengert mondjuk jól leoltotta JM, Pellét még ennyire sem méltatta, de hát ki tenne vele ilyet, valószínűleg a Citeh edzőjeként az igazolás miatti nyilatkozata után saját magát röhögte pofán a tükörben hazafelé menet). Érdeklődőbbek olvashatták a magyar Arsenal kommuna Lonkba oltott pusztábakiáltását, amiről csak azért nem fogok érdemben nyilatkozni, mert jobban tisztelem az Útwenger szerzőgárdáját (beleértve az iménti jelöltet is), minthogy őszinte véleményt fogalmazzak meg nyilvánosan, de annyit azért röviden mégis: ezért a posztért kivételesen kár volt. De ez is csak egy strigula, miért is áll a poszt címe helyén az, ami.
A végtelenbe és tovább! Aki hozzám hasonlóan a kilencvenes évek közepén már nem a színes gyurmával volt elfoglalva, vagy később egészségesen szocializálódott, az tudja, hogy ez a sor a Toy Story címet viselő, történelmi rajzfilm (ti. az első teljesen számítógéppel készült, animációs Pixar alkotás) egyik jelentőségteljes kulcsmondata. Lehetett volna a poszt címe eleve a Toy Story, de egyrészt az túl nyilvánvaló, másrészről a főhős Buzz jelmondata, a végtelenbe és tovább sokkal több mindenre ráhúzható a posztot illetően. Ráadásul egyértelmű utalás a rajzfilm címére, amely mind angol, mind magyar megfelelőjében a poszt vonatkozó magját adja.
Hogy a Mata-saga toy storyjának mindent elsöprő, végső megítélését tőlem hiába várjátok, gondolom nyilvánvaló, és ez még akkor is így van, ha mindenki jól emlékszik a zátalánoss iskolai helyesírás-szabályra, miszerint ‘és’-sel és ‘hogy’-gyal nem kezdünk mondatot. Én kezdek. A személyes véleményemet azonban nem (hiába várjátok), aki úgy érzi, hogy már összerakta az eddigi posztokból és kommentekből, az nyugodtan ugorgyon 1-2 bekezdést.
A végéről fogok indítani, az egyszerűség kedvéért. Az, hogy Mata távozik, számomra kicsit csalódást okoz. Az, hogy Mata minden jel szerint maga kérte ezt, szintén. Az, hogy Mata közvetlen riválishoz szerződik, dettó. Az eddig felsoroltak miatt csalódtam Matában. Nem hittem, hogy ilyen könnyen feladja. Az, hogy de Bruyne szétnézett a Cobhami pusztában, és azt látta, hogy vannak hatan, ebből pedig öt jobb nála, és kb esélye nincs a csapatba kerülésre, az rendjén van. Mata esetében viszont nem, mert a dolog nem igaz. Bizonyos tekintetben, bizonyos skillek esetében társai fölé nő, amivel neki magának is tisztában kell lennie. Ennek ellenére úgy döntött fél szezon után, hogy neki ez nem kóser, és inkább dobbant, ha riválishoz, hát oda, jött a lehetőség, ő pedig kérte, hogy mehessen.
Más kérdés, hogy hogyan is jutottunk ide. Nyilván Mata nem kérte volna, hogy távozzon, ha.. és akkor ide jöhet számtalan indok. A teljes valóság örökké rejtve marad előttünk, de annyit mi is láttunk, hogy ritkán verekedte be magát a kezdőbe, ami bizonyára frusztrálta, és kedvét szegte. Én nem látom azt, hogy José spanyolellenes lenne, mint állítják azt sokan (különben Cézár mi a tökömet keresne a kezdőben, vagy Torres a csapatban?), vagy, hogy ezzel-azzal-amazzal ki akart bánni. Egyszerűen José egy pragmatikus ember, most pedig csapatot épít, rakosgatja a puzzle darabkáit, úgy, ahogyan neki tetszik a cél a végtelenbe, és tovább. Jól látszik, hogy nem most, 2014-ben akar bajnokságot, BL-t, trófeákat nyerni halomra. Cél, de nem szükségszerűen. Most a jövő Chelseajét építi. Ballack nyilatkozott valami olyanfélét, hogy José világverő csapatra utazik, és sokan meg fognak lepődni, mert a mostani, brutálnak vélt keretből nem sokan lesznek ott a végelszámolásnál. Arra kevesen számítottak, hogy Mata sem, és ahogy látszik, legalábbis számomra, maga JM sem. Úgy vélem, a minimális kis hülyeségeket leszámítva nem nyilatkozott totál homály, megmondta KdB esetében is, mi a pálya, és szerintem Mata esetében sem vetített (persze az a rész, hogy meglepődött, hogy a spanyol távozni akar, nanáhogy hülyeség). JM jelenleg minimum két variációra kívánja felépíteni a Chelseat, ebből az egyik a 4-2-3-1, a másik pedig a 4-3-3 egy új variációja. Viszont, Matics nem feltétlenül csak ehhez kell(ett), sokkal inkább úgy gondolom, ahhoz is, hogy Mata számára, aki védekezésben továbbra is egy ültetőbot egyszerűségét és hatékonyságát hordozza, lehetőséget biztosítson a Lampard-Ramires-Oscar trióval szemben a Mikel-Matics-Mata vonalon.
A spanyol viszont úgy tűnik, ezt nem akarta kivárni, vagy már annyira kedvét vesztette a Chelseaben, hogy inkább kérte az első befutó, komoly ajánlat kapcsán: engedjék útjára. Megértem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Ettől még csalódott vagyok, és nem fogom magam bunkónak érezni, ha nem kívánok neki sok sikert a vörösöknél. Sőt, őszintén remélem, hogy ahogy bekerül a rendszeridegen ManU-ba, nem viszi többre, mint japán társa, Kagawa. Minden jót kívánnék neki a PSG-ben, a Dortmundban, talán még a Bayernben is, most viszont őszintén remélem, be fogja látni, hogy sokkal jobb lett volna vállalni a 30 meccset kékben, mint az 50-et pirosban. Meghajlok az előtt, amit 2 szezon alatt adott nekünk, jár érte a pacsi és a vállveregetés, utánaköpni nem fogok, de hogy nem tapsolok annak, hogy az oroszlánost ördögösre cseréli, azt biztoskurvaisten. A végtelenbe és tovább. Buzz nincs tisztában azzal, hogy ő csak egy játékfigura. Azt hiszi, valódi csillagharcos, s Woody csak akadályozza a küldetésében. A film végére Buzz és Woody barátok lesznek. Ez lehetett volna a mi hepiendünk is. A mi forgatókönyvünkben azonban Buzz a film felénél kirepül a „végtelenbe”, és a szomszéd homokozójában landol.
Ejtsünk szót arról is, amiért idejöttünk ma: meccs lesz! FA-Kupa, negyedik forduló. A „nagyok” már továbbmentek tegnap és ma, úgy mint az Arsenal, a Pool és a City, de a PL csapatok közül mind, az Everton, a Southampton, a Sunderland, a Hull, Cardiff, Swans, hopp, a CP pont nem, és holnap is kipottyan egy. Kapásból vágná rá mindenki, hogy hát a sztók, mert mégiscsak evidens, lenne, ha nemrég pont nem vertek volna el bennünket, egy csodásmesés 3-2-es meccsen. Schürrle azon a meccsen duplázott, ami mégsem volt elég a győzelemhez, hiszen akkoriban igencsak ingatag lábakon állt a védelmünk, és számolatlan szedte hátul a megalázó gólokat. Ennek azonban már vége, 2014-ben 4 meccsen 1 gólt szedett be a csapat, azt is a ManU ellen bőven megnyert meccsen, de ha az említett Stoke meccs óta nézzük az eredménysort, még akkor is, a hülye kupakiesést leszámítva 9 meccsen 3 gólt kaptunk.
Az ellent az a Hughes vezeti ellenünk, aki ’97-ben Zolával és Di Matteoval (többek közt) a pre-Abra éra legsikeresebb időszakát indította el az FA-Kupa győzelemmel (így játszhattunk a KEK-ben, amit végül megnyertünk, ráadásul az Európai Szuperkupát is ’98-ban).
A Chelseanél továbbra is sérült van Ginkel, aki azonban jól halad a felépüléssel, Torres beült mellé a rehabra a ManU meccsen, talán 4 hétre, így rájuk nem számíthatunk, ettől eltekintve a teljes keret José rendelkezésére áll. A press conf alapján erős csapattal fogunk kiállni, valószínűsíthető Ba és Matics kezdőbe kerülése. Salah játékára még biztosan várni kell, mert az egyiptomit nem lesz egyszerű bevarázsolni a PL-be, még az orvosira sem utazhat Angliába, arra Svájcban kerítenek sort.
Gyaníthatóan alacsony nézőszámra számítanak a klubnál, mert a meccs előtt mindenféle jópofasággal várják a szurkolókat, stadiontúra, zenés móka, a gyerekeseknek arcfestés, meg lufis bulika, a meccset tekintve nem ez garantálja a gyilkos hangulatot, de hát mit van mit tenni. Én magam egy kellemes délutáni focizgatás keretében elkövetett csinos 2-0-ra számítok, de mivel a Pool nem olyan rég ötöt vert nekik, már csak azért is jó lenne hattal szétcsapni a fazekasokat. A végtelenbe és tovább!
43 Comments
by Flyvik
Sorsolás, nézzük kit kapunk.
by Flyvik
Manchester City
by Cech01
Na, City-Chelsea
Ez kemény lesz, de valamikor úgy is sor került volna erre, szóval mindegy.
by taybor33
Bakker megyünk a cityhez a következő körbe!
by zenzo
2 héten belül kétszer olthatjuk le őket a saját stadionjukban, most mondd, hogy ez nem felemelő érzés 🙂
Egyébként jól megszórják a mezőnyt, tele van PL-PL párosítással, 2-3 végső esélyes ki fog hullani ebben a körben:
Manchester City v Chelsea
Sheffield United/Fulham v Nottingham Forest/Preston
Arsenal v Liverpool
Brighton v Hull
Cardiff v Wigan
Sheffield Wednesday v Charlton
Sunderland v Southampton
Everton v Swansea
by Endy919
Ez a mai meccs … Én nem hiszem el , hogy mennyire nem volt szerencsénk. Simán benne volt az 5-6:0 , de lehet hogy a 7 sem lenne túlzás , erre lehozzuk 1:0-ra .
Na mindegy , megyünk arab földre , ott remélem több szerencsénk lesz . Ja , és nagy pacsi Matic-nak.
by gorkaf78
Időközben a Salah-ügy lezárult:
http://www.chelseafc.com/news-article/article/3639269/title/salah-move-completed
Ő az első egyiptomi játékos a klub történetében. Üdv a csapatbanm sok sikert Neki!
by zenzo
https://pbs.twimg.com/media/Be7SZRmCUAA3iCr.jpg
Malouda után szabadon 🙂
egyébként cirka 11 perc alapján:
http://www.youtube.com/watch?v=pu6jMk4d3kw#t=264
elég Hazardos. Legalábbis pici, és baszott gyors. Meglátjuk, mire megy vele Angliában. Hajrá!
by gorkaf78
Az általad ajánlott videónál találtam ezt a figyelemreméltó hozzászólást, egy MU fan véleménye a Mata ügyről, és Salah-ról:
„As a Manchester United fan I can see why Mourinho was willing to let mata go. Mata plays elegantly and is not as a aggressive coming forward as Hazard. Mata relies on Creativity, Vision and passing while Hazard is all about close ball control, aggressive running and killer moves that will leave defenders faltering. People are mad that he sold Mata but Mourinho is looking to build a team that is clinical and is a killer machine that will out counter any team on the counter attack. Seeing this guy makes me really fear Chelsea. All Chelsea need now is a towering striker like when they had Drogba ( Costa, Cavani ) with Duff ( Hazard ) and Robben ( Salah). Mourinho was dominant using this system and as much as I hat to say it Chelsea are going to be a big force for the years to come. Being a Man U supporter I’m also looking forward to seeing how moyes is looking to build this faltering squad. Mata is a great addition but we need far more quality to even compete with city and chelsea.”
Itt pedig egy videó Salahról a Chelsea ellen, tényleg Hazard 2 a srác:
http://www.youtube.com/watch?v=p4IZOOOZVeE
by zenzo
Érdekes vélemény, és nagyjából tartom is, kb igaz is, bár szerintem nem feltétlen ezt akarja megvalósítani JM, illetve nem CSAK ezt. A Realnál volt ez a képlet CR+DiM kétoldali attakkjával, ott viszont nem nagyon volt B terv. Itt viszont látványosan (úgy vélem) 2 játékrendszerre rendezkedünk be.
Egyrészt Mata nyílt levele/távozása után JM ismét kinyilatkoztatta, hogy (most már főleg) Oscar köré épül a csapat, én viszont úgy érzem, hogy ez csak az érem egyik oldala. A másik valóban az, amit ez a MU szurker is említ, a gyilkos és villámgyors kontrás 4-3-3, a Hazard-Schürrle-Willian-Salah négyes random pályára lépésével. Őszintén szólva ha ezt tényleg meg tudjuk valósítani, az brutál lesz. Főleg, ha emögé a támadógépezet mögé képesek vagyunk tenni egy hatékony védelmet, (ehhez lassan AC és Terry pótlását kell megoldani, bár kinézem Joséból, hogy Ápilikvetából simán csinál AC utódot, akkor már csak Cahill mellé kell keríteni egy Luiznál megbízhatóbb CB-t), meg egy jóféle védekező kp-t, ami a Matics-Mikel-Ramires vonallal izgalmasnak tűnik, hát még ha van Ginkel is felépül.. szóval ígéretes egyelőre a dolog, aztán meglátjuk. Én NAGYON bizakodóan tekintek előre 🙂
by D3vnull
Oscar kegyetlen jól tolta ma. A szokásos csatárbénázás mellé azt mondom most kb. pici szerencse hiányzott csak, Oscar és Schürrle kapufája, meg hogy Lampard beakasszon egyet. Ez nem volt olyan rossz, mint az eredmény mutatja 🙂 Oscar szabija pedig a legszebb Beckhami pillanatokat juttatta eszembe. Célozzuk meg akkor Juninho Pernambucano-t 😀
by Flyvik
Eto’o ma nem volt rossz, pont a szerencse nem pártolt mellé. Az elején 20 cm hiányzott, Hazard beadásánál pedig mindenki körülvette, aki ott volt és a lába alá csúszott a labda, egyébként pedig neki nem volt eladott labdája, ügyesen, már-már drogbai szinten tartotta a labdát.
City-t valahol megverjük. Vagy a kupában vagy a bajnokságban. Vagy?
by zenzo
Eto’o ma bűnrossz volt, talán a csapat leggyengébbje. Többnyire csak őrlődött a védők közt, többnyire rossz megoldásokat választva. Ez meg 🙂
http://www.101greatgoals.com/blog/chelsea-striker-samuel-etoo-produced-a-fernando-torres-esque-miss-against-stoke-vine-video/
by Stonci81
és a labdaátvételei is elég jól elpattantak tőle..sok labdát elszórtunk így
by Szabó Zsolt
Nagyon jó focista, és kívánom neki, hogy váltsa valóra álmait – most már pirosban. Amit nálunk nyújtott, az feledhetetlen, és nem is felejtem. Nem szabad padoznia, mikor a pályája csúcsán van. A mi csapatunk is felnőtt arra a szintre, hogy nem csak sztárokat veszünk, hanem tőlünk is vesznek sztárokat. Ezt a kalibert akartuk mi is. Vagy nem? De mindennek ára van. Mourinho pedig tud csapatot építeni, ezen nem nyitok vitát. CHELSEA RULES!!!
by zenzo
JM nyilatkozata Matáról:
„I am sorry that I didn’t make him a stronger player. Maybe it was something new for him, not to be a first choice (player) in a difficult moment,” said Mourinho.
„Maybe that made him, as a man, as a player, stronger but I gave him nothing to be honest and I feel sorry with that.
„I tried to make him play in a position where he was not comfortable. He gave everything and played some good matches in that position.
„We are speaking about a world champion, a European champion. It is difficult for him.
„I feel sorry for that and because of that I feel we couldn’t stop him going to Manchester United, despite being Manchester United’s direct rival.”