Szerintem tévhit, hogy ami már eldőlt, az nem lehet szórakoztató. A bajnoki címünk már fix, de tényleg nem gondolom, hogy emiatt nem lehet megtalálni a szépet a meccseinkben. Túl azon, hogy ha játszik a csapat, ott a helyünk, legyen bárki az ellenfél vagy bármi a tét, még össze is szedtem nektek öt okot, amiért érdemes továbbra is szurkolnunk (a csapatnak pedig harcolni). Ezek következnek alább.
1) 90 pontos álomhatár: Ahogy a kiesőzónában a 40, úgy a bajnoki aranyért vívott harcban a 90 pontra lehet azt mondani, hogy lezár minden vitás kérdést. Olyannyira, hogy ezt még a végső győztes sem sűrűn ugorja meg, legutóbb a Manchester United ért el ennyit a 2008-2009-es idényben Nekünk kétszer sikerült túllépni ezt a bűvös limitet, mindkét alkalommal Joséval: 2005-ben 95, rá egy évre pedig 91 pont állt a nevünk mellett. Jelenleg 84 egységet gyűjtöttek a srácok, szóval győzni kell ahhoz, hogy idén is kilencessel kezdődjön a pontszámunk a bajnokavatón.

2) Tartsunk tízen kívül minden üldözőt: Jelenleg 11 van köztünk és a második City között, s nem bánnám, ha ez így is maradna. Akárcsak a 90 megszerzett pont, úgy a tíznél nagyobb fór is elhallgattathatna minden szkeptikust. Ráadásul kifejezetten kellemes érzés úgy rápillantani a tabellára, hogy a címvédő és a nagy szájhős kihívók ilyen távolságból kullognak utánunk.
3) Idegenbeli mérleg: Azt a két vereségünket, amit eddig a szezon során elszenvedtünk, idegenben mérték ránk. Hazai pályán és vendégségben is a mieinké a legjobb mérleg, s különösen az komoly előrelépés, amilyen stabilan hozzuk a pontokat a Stamford Bridge-től távol. A Tottenham elleni fiaskó óta 19 pontot szedtünk össze a maximális 21-ből, szóval tényleg nem lehet panasz a srácokra. Csak a West Bromwich otthonában nem játszottunk még, ne rontsuk el a fantasztikus szezont egy blamával!
4) Bizonyíthatnak a perememberek: Bajnoki címmel a zsebben már José is szívesebben nyúl eddig mellőzött játékosaihoz, amit részben a kényszer szül, de akkor is. Filipe Luis, Zouma, vagy Loftus-Cheek sem vallott szégyent, s ha igazak a hírek, a West Brom ellen tovább nyílhat Mourinho bőségszaruja. A beszálló perememberek jó játékával mindenki nyerhet: ők játékperceket és egy esetleges fényesebb karriert, menedzserünk alternatívát a favorizált alapjátékosok helyén, mi pedig egy nem unalomba fulladó mérkőzést.

5) Meg kéne törni a Hawthorns átkát: Villas-Boas és Di Matteo is itt vezette utoljára bajnokin a Chelsea-t (mindketten vesztettek), tavaly pedig Mourinho is csak egy lapos és dühítő döntetlenre volt itt képes. Nem szerencsés sokáig halogatni a rossz szériák megszakítását, mert egy idő után már a puszta ténytől görcsös lesz mindeni. A szezon vége – amikor már mindkét csapat tét nélkül játszhat – remek alkalom arra, hogy levegyük magunkról a rontást.
777 Comments
by Lavid Duiz
José a tegnapi meccs után:
😀
by myheartisblue
Ez lefogadom, hogy José műve: „Tony-kám, zavard le gyorsan azt a konferenciát, aztán megyünk innya! Ne felejtsd el megemlíteni a bajnokokat sem…”
https://www.facebook.com/CFCGlobal/videos/vb.376230065828100/734791929971910/?type=2&theater
by Blue One
Kezdem megkedvelni TP-t 😀 Hogy lehet egy ilyen szimpatikus embernek ilyen csapata? Eléggé felidegesítettek tegnap.
by myheartisblue
http://www.birminghammail.co.uk/news/midlands-news/west-brom-fan-suffers-cardiac-9283579?
Ez van ha ilyen győzelmet arat a WBA!
by Idemitirjak
„Igyekeztem a csapat fontos tagjává tenni, de megértem, hogy harminchárom évesen még érez magában erőt ahhoz, hogy végigvédjen egy szezont. Ha rajtam múlna, sohasem hagyna el minket. Nem menne olyan nagy csapathoz, amely esélyes a Premier League-győzelemre. A döntés azonban sajnos nem az én kezemben van.”
Arsenal, esetleg MU? Eddig tutira vettem, hogy PL csapatba nem megy, de az utolsó 2 mondat nagyon nem tetszik.
by myheartisblue
http://www.givemesport.com/576988-petr-cech-wants-to-play-for-manchester-united-arsenal-or-paris-saintgermain?autoplay=on
Cseh újságíró, aki beszélt Čech ügynökével a következőket írta: „I spoke to Viktor Kolář, Petr Čech´s agent:”Arsenal, United or PSG are all top clubs. And Petr would like to join one of them – definitely.”
Én megértem egyébként Čech-et, megmondta már rég a dolgokat. Top klubban szeretne, rendszeres szereplést vállalni 2-3 évig még. Olaszországba nem szeretne menni a bizonytalan helyzet miatt és PL-hez is kötődik.
by Endy919
http://www.foci-live.hu/kulfoldi-foci-bajnoksag/hazard-kozel-a-bayern-hez
És valaki még időt pocsékol arra , hogy ezt a szart leírja 😀 .
by myheartisblue
Hogyne lenne köze: közös a sportág! 😀 Jeeez, hihetetlen, hogy valaki ezt komolyan tudja venni.
by Blue One
Ez csúnya volt. 🙁 Bajnokság ide vagy oda, de az sok(k) volt. Nagyon nem volt ott a csapat fejben és nem is feszültünk meg a győzelemért…
MOURINHO meccs után viszont mindenért kárpótolt. Hihetetlen ember, egyszerűen imádom. (Gondolkoztam, hogy mit fog mondani meccs után. Esetleg azt mondja finoman, hogy ennél több kell a bajnoktól vagy valami ilyesmi. Így utólag belegondolva nem is értem miért volt kérdés, hogy mit fog mondani/tenni. Classic José!)
by myheartisblue
[OFF] Hogy jobb napod legyen a tegnapi vereség után! 😉
Endy csak neked! Teniszt mennyire vágod?
by Idemitirjak
Mennyire tuti? Mert az elmúlt 2 hét halálos volt, jól jönne egy kis bevétel. 🙂
by myheartisblue
Nem tuti, mert hát a gambling-ben mi az?! Épp ez a lényege. Sivas – Galatasaray első mérk. (1:4). Már eleve ezmiatt nem tuti, és van rajta 2.93-as szorzó Barca B – Valladolid-on is elsülhet minden, a Newell Old Boys pedig kupa, ez meg mindent elárul. Csak úgy összeállítottam a nap legértelmesebb szelvényét számomra. 50 percem van eldönteni fel rakom-e? De azért Endy-t buzerálni jó ezzel! 😀
by Endy919
Engem nem buzerálsz 😀 … szeretek játszani 😀
Én is mindjárt kiírok egy jó kis nyerő szelvényt.
by Endy919
Čilič sima 2 szettes , Dolgopolov sincs rossz formában a Newells meccs helyett inkább adtam volna a Querrey-Monaco meccset -Monacora . És szerintem Južnyj is hoz egy szettet Giraldo ellen.
A Barca B ellen most nem tettem volna , a múlt meccsüket is nagy meglepetéssel nyerték és kell nekik a pont mert kiesés ellen küzdenek . A Valladolid meg már tuti Play-off.
A Galatasaray meg már nyert az odavágón 4:1-re , szóval sanszos , hogy ma nem nyernek.
by Cech01
http://chelseafclatestnews.com/posts/2475271/cesc-fabregas-banned-for-three-matches-.html
by Zenzo
szerencsére az FA következetes, így várható volt egy fasz döntés. Meg is hozták, ahogy kell.
by myheartisblue
Én ezen márpedig nem lepődök meg, sőt még jogosnak is tartom. Még Mou is mondhat akármit… Az agresszió és nem sportszerű viselkedés berúgni a tömegbe/vagy fejberúgni az ellenféllel a játékosát. Minek ez? Nagyon kíváncsi lennék a Fabregas véleményére, mit találni ki.
Amikor Matic-ot eltiltották érthető volt a reakciója, de itt mi dühítette fel a kis katalányt?
by Zenzo
Na igen, életveszélyes volt… most komolyan, jogos? 😀 remélem viccelsz.
https://pbs.twimg.com/media/CFT-XKzW0AArvUx.png
by myheartisblue
Pecsába mennyit kerestem ezt… Egyébként nem viccelek. Mindig kiállok a véleményem mellett. mert ez az volt (mármint nem életveszélyes) de nem sportszerű viselkedés! ezért adható volt a piros. A 3 meccses ban már nem, dehát az a hülye FA. Kicsit hamarabb kellett volna gondolkodnia. Nekem ez a mozzanat teljesen elrontotta a tegnapi mérkőzést, amire 1 hete vártam/tunk,
by Blue One
Valóban érthetetlen és fölösleges cselekedet volt. Nem hiszem, hogy az volt benne, hogy ,,nah most beküldöm középre hátha fejbe lövök valakit”. A baj az, hogy Community Shield meccsen így szerintem nem játszhat. 🙁
by myheartisblue
http://www.dailystar.co.uk/sport/football/443061/Izzy-Brown-I-want-STAY-Chelsea-next-season
Végre egy értelmes és lojális játékos, akinek nem mindegy, hogy hol csinál karriert, hanem mivel kiskora óta CFC fan, annál a klubnál akar profi játékossá vállni. Nem meccs kell neki, hanem a legjobb edzőtől és a legjobb játékosoktól akar tanulni! Kihalóban van ez a játékos-típus! Remember the name: IZZY BROWN!