A válogatott meccseket követően visszatér a Premier League, a Bridge-re pedig a liga testének egyik legavatagabb szerve (és csapata) látogat szombat délután.
Csapatszemle
Hazard, Moses, Courtois, Diego Costa és John Terry szereplése is kétséges, de hivatalos megerősítést egyelőre még egyik sem nyert. Hazard az előrejelzések szerint – miután kihagyta a múltheti VB-selejtezős mérkőzést – játékra kész állapotban van, ellentétben a további alapembereinkkel. Courtois csípőproblémákkal küszködik, de a hírek vele kapcsolatban is biztatóak. Diego formájára már a naptári év kezdete óta rányomja bélyegét a fizikai kiégés és az ezzel járó fokozatos leolvadás, és bár a súlyos sérülést elkerülte, egy rövid kiesés mindenképpen várható volt. Ötvenedik kék PL-gólja továbbra is várathat magára.
Eltiltottunk ezúttal sem akad. Egészen eddig a Chelsea játszatta a legkevesebb játékost a ligában, egészen pontosan 21-et. Ez a tavalyi Leicestert idéző szám egészen biztosan változni fog.
Ellenfélanalízis
Két Chelsea-kötődésű játékosunk is sérüléssel küszködik, Rémy és van Aanholt sem fogja eséllyel aktiválni az ex-játékosaink gólszerzési faktorát.
Sam Allardyce csapata az elmúlt három mérkőzést clean sheettel húzta be, ennek köszönhetően megindult felfelé a Palace, és már 4 egységgel tartja magát a kiesőzóna előtt. Gólkirályuk, Benteke minden bizonnyal ezúttal is kezd, ellentétben az idényben eddig 7 bajnokin bevetett Flaminivel.
Sporttörténelem
A Palace-t még a Mourinho-érában fogadtuk utoljára a Bridge-n 2015 augusztusában, 2-1-es, megdöbbentő vereséget szenvedve.
Conte alatt hazai pályán továbbra is kimondottan effektív a Chelsea, 17 meccsből 16-ot bezsákolt, köztük a legutóbbi tizenhármat, a PL-ben pedig zsinórban a 11. győzelemre készülhetünk.
Amennyiben a Palace kapott gól nélkül győzedelmeskedik, sorozatban a 4. ilyen meccsükkel történelmet írnak. Legutóbb 2015 tavaszán hoztak egyébként 4 győzelmet a PL-ben egymás után. Ami ellenük szól, hogy idén az összes londoni rangadójukat gól nélkül elvesztették.
Big Sam szintén közel a történelemíráshoz: ha nyer, ő lesz az első menedzser, aki négy különböző csapattal is képes felülmúlni a Chelsea-t.
Tipp:
Benteke hozza a szokásos gólját ellenünk, mi viszont élünk a hazai környezettel. 2-1.
932 Comments
by Zenzo
Costa „elhárít” minden akadályt 😀
https://www.youtube.com/watch?v=x10ar8dSoVY
by Endy919
Elég szar a hangulat az edzéseken 🙂 … amúgy az akciókat meccseken miért tudjuk ilyen simán befejezni ?
Amúgy az a sushi tekercselő mit sportol ? Sohasem láttam még.
by Frenky54
…ha jól láttam az első edzős felvételen csak Ake viselt „monitorozós” melltartót. A későbbieken már többen.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Joseph Schooling uszó, Szingapúr első olimpiai arany érmese.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Costa smash https://uploads.disquscdn.com/images/2ad7616c3c00e3fd7c102e4c6f7ac71ee4dfac1824cc5e4431299dd148fbdc04.png
by Diego Costa
Chalobah is tudja
https://twitter.com/FlicksLikeEden/status/850336157862957056
by Zenzo
Valójában ezt papucsban a legjobb :DD
by Sandic
Tegnap felvetettem egy kérdést, mi lenne Conte sorsa, ha buknánk a bajnokságot 10 pontos előnyről. Most nézzük a másik végletet:
Ki hogy ismeri Contét, mi lenne akkor, ha mondjuk 3 fordulóval a vége előtt behúznánk a bajnoki címet? Az utolsó 3 fordulóra is a szokásos kezdőt nyomná fel, és a rekordokra hajtana, vagy inkább a mellőzött játékosok kapnának szerepet és kiküldene egy hasonló kezdőt: Begovic (vagy Eduardo) – Aina – Zouma – JT – Aké – Chalo – RLC – Kenedy (ha nem sérült) – Hazard – Willi – Bats
Mondjuk ez a kezdő eléggé költői túlzás, de akkor valami hasonlót. 🙂
by Diego Costa
Szerintem nem változtatna, vagy legalábbis nem drasztikus módon. Egy, adott esetben több „korai” cserét is el tudnék képzelni. 🙂
Erős kezdőket küldene fel arra hivatkozva, hogy mennyire tiszteli a bajnokságot, a többi csapatokat és nyerni akar stb. Egyébként a felforgatott kezdőnek van egy esetleges negatív oldala is. Van egy olyan vetülete is (ha a játékosokban is felmerül az még rosszabb) hogy nah most, hogy már nem múlik semmi rajta, beraklak téged.
by N'kolo Ganté
Ilyen szinten B sorral nem állnánk ki az tuti, de azt simán el tudom képzelni hogy 1-2 dolgot kipróbál élesben.
by Frenky54
Szombaton magyar csatorna is adja a B.mouth-Chels.mérkőzést: a SzuperTV2. Rájöttek már , h a Spíler egymagában kevés , hiszen adják már a Moto Gp-t is, míg anno a Digi több csatornán nyomta a műsort.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Nagyszerű hír, szokásos mód kerestem volna a streamet, de így nem kell falu nettel szenvednem, ezer köszönet!
by Sandic
Várjá má’, a PL oldalán azt írják a Spíler közvetíti, akkor most mi van?
by Bukkakebáró Idemitirjak
Port és eredmenyek is szuper vajna 2re írja
by Frenky54
basszus, megelőztél pár másodperccel:)
by Bukkakebáró Idemitirjak
Most nézem még másik két meccset is átraktak, méghozzá ami engem személy szerint legjobban érdekelnek! Spuds és az Everton-Leicester meccseket is meglesem így!
by Frenky54
Itt a Super tv 2-őt írja:
http://port.hu/tv?id%5B%5D=tvchannel-244&date=holnapi&displayMode=0
http://www.eredmenyek.com/foci/anglia/-itt is a Super tv 2-t írja
by Bukkakebáró Idemitirjak
Hazard már készül a következő tizinkre!
https://m.youtube.com/watch?v=Re7sXgwAq1g
by Sandic
Utána meg arra, hogy hogyan kell fetrengeni ha felrúgják 😉
by kormolar
Nektek mi a véleményetek az ifjabbik Kluivert-től? Érdemes lenne a klubnak megfigyelnie?
by Diego Costa
Ebből +4 lesz meccs előtt, szóval nyerni kell.
Egyébként milyen idegesítő, hogy sorozatba nyertük a meccseket, egyedül a CP ellen botlottunk (meg a burnley…) és egyből sokkal nyíltabbá vált a verseny…
by DannyfromtheShed
Hat igen, a Spurs komoly ero lett mara, keptelenek botlani nagyon igy nez ki.
by Lajos Berta
Szerencse, hogy a bajnoki címünkhöz nem kell botlaniuk!:)
by Diego Costa
Ezen a meccsen nem is vártam tőlük. Előző fordulóban reménykedtem és sokáig jónak is tűnt… 🙁 :@
by DannyfromtheShed
1212 1234 1231