Visszavágások hete

A Stoke City az a nem kívánatos pronyó rokon, akinél kötelező pofavizit jelleggel muszáj évente egyszer vendégeskedni pár órát. Egy porcikád se kívánja a látogatást, a fura szagokat a lakásában, a kényelmetlen széket, az ehetetlen ételeket az asztalán, a cinikus beszólogatásokat… Most ráadásul gyors egymásutánban kétszer is van itt jelenésünk. Másfél hete mi húztuk a rövidebbet, ma remélhetőleg már a mi dicsőségünktől lesz hangos az angol fazekasipar egykori fellegvára. Kedvcsináló alább.

Részint azért, mert a Stoke-ról már nehéz újat mondani, részint pedig azért, mert végre van minek örülni, időzzünk el kissé a hétközi győzelemnél! A feszült hangulat miatt szerdán mindenképp többet nyertünk három pontnál: amellett, hogy a továbbjutás felé is komoly lépést tettünk, még talán kedélyjavítónak is használhatjuk a Dinamo Kijev skalpját. Rajtunk kívül a két manchesteri csapat is győzni tudott (a City ráadásul kiharcolta a továbbjutást is), sőt, az Európa Ligában is kitett magáért a Pool-Spurs duó, egyedül az Arsenal járt pórul – igaz, ők nagyon. Adott tehát Anglia a koefficiensnek. Ránézve négy forduló után a tabellákra egy 5/6-os továbbjutási arányt bátran be merek tippelni, de még Wengerékről sem szabad teljesen lemondani. Mondjuk rá is fér a bajnokságra az európai erődemonstráció (bár a Chelsea-t e téren utolsók között kell elmarasztalni).

Szellőléptű mesterlövészünk

Az idei utolsó válogatott szünet miatt a mindig rettegett november kissé kurta lesz, bajnokiból például csak három lesz e hónapban. A szendvicstechnika jegyében a Britanniában élvezhetjük ismét a markos fazekasfiúk vendégszeretetét, zárásképp White Hart Lane, a kettő közt pedig remélhetőleg ellentmondást nem tűrő henger a Norwich ellen a Bridge-en. A Spurs-meccsre Tel-Avivban hangolhatunk – remélhetőleg egy bebiztosított BL-továbbjutással. Amilyen fordított szezont élünk (elrontott bajnoki rajt, pocsék hazai forma, gyenge rangadózás), már azon se lepődnék meg, ha tolnánk egy parádés novembert (ami szintén nem szokásunk ugye, bár ki tavaly se kaptunk).

A Stoke otthonában az utóbbi négy idényben gyakorlatilag mindent kipróbáltunk: volt igazságos pontosztozkodás (0:0), kiütéses győzelem (0:4), dühítő vereség (3:2) és kiszenvedett három pont (0:2) is. Ha a meccsekkel járó lelki sérüléseket és rojtosra bokákat nem számítjuk, akkor talán még azt sem dőreség kijelenteni, hogy nagycsapathoz képest egész jól mentjük az irhánkat erről a huzatos vesztőhelyről.

Varázsolhatna idén is egy győztes gólt

A legnagyobb jóság talán az, hogy Friend ezúttal nem lesz a pálya tartozéka. Persze a meccsre kijelölt Anthony Taylortól se várjuk, hogy minden berepülő csonttörő kísérletnél sípszóval és fegyelmezéssel (esetleg valamilyen színű lappal) tördelje szét a játékot, de már azzal sorsokat menthet, ha csak az arcpirító esetek harmadában hajlandó lesz korrekt döntést hozni. Amit persze így nyerhetünk a réven, azt bukjuk a vámon a másfél héttel ezelőtti csörtéhez képest, hisz Mourinho eltiltását fogja tölteni.

Ha igaz a hír, Ivanovics esetleg visszatérhet sérüléséből. Én speciel nem siettetném a szerb bedobását: egyrészt épüljön föl rendesen (két hét szünet jön), másrészt jól elvagyunk nélküle. Ha valahol variálnék, az a csatárposzt, elvégre Diego Costától meccsek óta hiánycikk a fajsúlyos jelenlét a támadóharmadban, no meg Remynek jól megy a Britanniában (a ligakupában is ő egalizált). Kérdés még, hogy Hazard visszatér-e a kezdőbe kvázi száműzetéséből, s ha igen, ki kerül a padra a Kijev elleni csapatból. A győztes csapaton ne változtass elve alapján egy-két új ember úgyse lesz szerdához képest – bár a Stoke otthonában vívott meccsekre általában illik valami túlélési stratégiáról gondoskodni.

Lenne mit törlesztenie

Egy győzelemmel egyébként túl azon, hogy klassz hetet zárnánk, még soros ellenfelünk megelőzésének is örülhetnénk, a nemrég még olyannyira vágyott szünetre pedig rámondhatnánk, hogy rosszkor jön. Persze előbb éljük túl ezt a nehéznek ígérkező látogatást. Továbbra is Blue Is The Colour!