Visszarázódás és főpróba

A válogatott szünet után megérkeztünk a szezon legfontosabb és legizgalmasabb részéhez, méghozzá igen szép kilátásokkal: a bajnokságban egész kellemes meccsekkel fordulhatunk rá az utolsó kanyarokra, a BL-ben pedig joggal lehetünk bizakodóak. A Porto elleni találkozó előtt ma még Big Sam gárdája ellen kereshetjük a bunkerfoci ellenszerét.

Egyre nehezebb a kellő óvatosággal kezelni az idény utolsó két hónapját. A PL-ben végre valódi lépéselőnnyel vezetjük a negyedik helyért folyó versenyt, az Atlético elleni továbbjutás pedig régóta elfeledett eufóriát idézhetett elő mindannyiunkban, amit a néhány nappal későbbi sorsolás csak tovább tetézett. Anélkül, hogy bármit elkiabálnánk, nyugodtan elismerhetjük, hogy hosszú-hosszú évek után a Bajnokok Ligája döntője nem egy ábránd, hanem valós lehetőség, bár az odáig vezető út még így sem lesz egy fáklyásmenet. A Portóval megkaptuk a maradék mezőny leggyengébb tagját, ám játékstílusban talán épp ők fekszenek nekünk a legkevésbé – ne lepődjünk meg, ha Pepéék védelmét csak vért izzadva tudja majd feltörni a Tuchel alatt néha igencsak döcögő támadógépezetünk.

Ebből a szempontból pedig ideálisabb visszarázódást nem is kívánhatnánk a válogatott szünet után, mint egy hazai randevút Big Sam West Bromjával. Az Allardyce kinevezése óta eltelt bő három hónapban Gallagherék mindössze kétszer élvezhették a siker ízét, így – papíron – egy könnyed három ponttal lendülhetünk ismét játékba, ráadásul talán egy csapat sem tud annyira jól felkészíteni minket a várhatóan igen defenzív szerdai ellenfelünkre, mint a Baggies. Épp ezért viszont nem érdemes egyszerű meccsre számítani – Tuchel első mérkőzésein láthattuk, mennyire meg tudunk szenvedni a hasonló együttesek ellen –, de felesleges lenne túlragozni a mai kihívást: a győzelem abszolút kötelező, mert ennél már csak nehezebb feladatok várnak ránk.

A nagy hajrá előtt, kicsit értékelve az eddig látottakat, nehéz lenne fogást találni új edzőnkön. A gólparádék hiánya aligha jelent gondot amíg a saját kapunk jóformán egy pillanatra sincs veszélyben, egy-egy becsúszó döntetlentől eltekintve pedig az eredményekre is csak elismerően lehet csettinteni – nem véletlen a 14 meccses veretlenség, ahogy az sem, hogy Tuchelt március hónap legjobb edzőjének választották. 

Egyedüli fenntartásom a némettel kapcsolatban a személyi döntései kapcsán merül fel. Lehet, ezzel a kisebbséghez tartozom, de a kezdőcsapatok kihirdetésénél rendre értetlenül szoktam nézni a támadósor összetételét, és egyre nagyobb frusztrációt érzek egyszerűen azért, mert a Tuchel által oly lelkesen hangoztatott meritokratikus kiválasztási elvnek nyomát sem vélem felfedezni. Más támadók már tizedannyi értékelhetetlen performansz után hetekre a kispadon találták volna magukat, mint ami ellenére Werner változatlanul kirobbanthatatlan, Ziyech pedig úgy kap folyamatosan bizalmat legnagyobb rangadóinkon, hogy vitán felül ő az idei (naptári) év toronymagasan leggyengébben teljesítő Chelsea-támadója.  

Az érme másik oldalán pedig ott vannak a „pedagógia célzatú” döntések, mint Hudson-Odoi be- majd lecserélése, Tammy többszöri félidei cseréi, vagy éppen a kispadok sorozatos felháborító érdekes összeállítása. Utóbbit legalábbis nehéz lenne másként értelmezni, amikor a nyolc nevezhető mezőnyjátékosból két balhátvédnek is jut hely (köztük Emersonnak), de rendre csak egy középső középpályásnak (jellemzően Gilmour kárára), vagy éppen két igazi kilencesünkből az egyik szorul a brazil-olasz bekk miatt a lelátóra – természetesen kizárólag taktikai okokból. Mindez nemcsak zavaró, de kifejezetten felelőtlen is, és csak remélni tudjuk, hogy a véghajrá heteiben nem fogunk egyszer sem ráfázni. És fontosnak tartom leszögezni, hogy ezzel nem a csontig rágott „drága igazolások vs. saját nevelésű fiatalok” témában foglalok állást – véleményem szerint Ziyechnek például nagyon is helye lenne a pályán a most következő, low blockban tömörülő csapatok ellen – de mindenképp említésre méltónak találtam a sok, magától értetődő, túlcsorduló pozitivitás mellett megjegyezni ezt az egyre feltűnőbb tendenciát, aminek a későbbiekben még meg lehet a böjtje.

A feladat tehát adott, kár lenne finomkodni: ma csak és kizárólag a győzelem lenne elfogadható, hogy aztán hátradőlve figyelhessük a riválisok esetleges pontvesztéseit és jó hangulatban készülhessünk a szerdai BL-találkozóra. Jó szurkolást és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek, KTBFFH!