Blog bejegyzés

Vihar a biliben

Chelsea-vs-SchalkeRemélem mindenki kialudta magát, és kipihente az “én nem ilyen lovat akartam, és mostmár mindenki dögöljön meg” attitűdöt a pici fejecskéjéből, mert bár valóban álomszerű kezdésünk volt a PL-ben, és ehhez képest a tegnap esti remi némileg csalódást keltő, de ekkora picsogást már rég olvastam a blogon meccs után.

Szerk: rakok ide egy kacsintósszmájlit, nehogy nekem valaki véresen komolyan tessék venni a bevezetőt, bizony, szóval most olyat teszek, amit posztban nem szeretek: 😉

Bár kartársam azzal vezette fel a mérkőzést, hogy van egy halom eldöntendő kérdés, amelyet a meccs fog megválaszolni, valójában az történt, hogy a megválaszolt kérdések válaszai több kérdést vetnek fel, mint amennyit nem. Hogy máris egy alapvetéssel kezdjük, példának okáért rá kellett jönni, hogy a futball fizikáját nem lehet becsapni, még nekünk sem, ergo ha nem lő a csapat több gólt, mint kap, akkor nem fog tudni győzni. Van miről beszélni a meccs után, lehet fakkolni is helyenként, de aztán a végére remélem mind rá fogunk jönni, hogy tegnap igazán nem történt semmi, és ez az egész történet vihar a biliben. A becsületünkön nem esett folt, a csoportból valószínűleg fejen állva is továbbjutunk, a bajnokságban végzett munkánkat ez nem befolyásolja, meg úgy egyáltalán, ez az eredmény nem befolyásol semmit.

Wudigessboi azt írta a mérkőzés előtt, hogy itt az ideje megmérettetni magukat egy új porondon, megtettük, és hát JM soraival folytatnám, ez a futball és ez a Bajnokok Ligája. Volt hátul zavar, de csak egyet kaptunk, volt elöl helyzet, de csak egyet rúgtunk, visszatérve pedig a pár sorral fentebb említett ősalaptézisre, ebből nem lehetett más, csak egy döntetlen. Röviden: José elszúrta? Szerintem egy picit. Ő tehet az eredményről? Szerintem aligha. Jók voltunk vagy szarok? Mindkettő és egyik sem. Drogba? Drogba. Fáj? Nem vágott haza. Kifejtős alant.

Chelsea_v_Schalke_champios

Gil Smith kezdi úgy a posztját, hogy hát ki ne szeretné ezeket a kedd estéket. Ki az, aki nem élvezi a BL légkörét, a hétközi, esti meccsek élményét, és bár számunkra itthon a tv és monitorképernyők előtt egy fokkal másabb, mint amikor a még langyos angol esti szél az ősz hidegével kap bele az arcodba, de látod, ahogy a melegítő játékosok közé a staff kivonszolja a nagy, kerek sokcsillagos BL drapit, amikor pár sörrel magadban hallod zengeni-zúgni a stadiont… egy fokkal hatásosabb élőben, mint otthonról. Egy viszont közös: bármelyikünk jobban élvezi ezeket az estéket, ha győz a csapat. Mi azonban sokak szemében egy vereséggel felérő döntetlent hoztunk le.

 Schalke_goal

Kezdjük máris azzal, amit a legtöbben fájó pontként tartotok számon a meccsel kapcsolatban: most akkor ezt José b*szta el, vagy sem? Szerintem részben igen, mert ahhoz képest, hogy mennyire rövid volt a felkészülés és az összeszokási időszak, és ennek ellenére mennyire jól összeértek a dolgok a PL-ben és a kezdőben, túl sok helyen bontotta meg az egységet. Függetlenül attól, hogy Luis vagy Drogba jól játszott-e, megbontotta az egyébként sem acélos védelmet, megbontotta az eddig remekül működő csatársort, a középpályára meg betolt egy ballasztot. És nem arról van szó, hogy szerintem ne kellene rotálni, vagy, hogy (Ramires kivételével) az “újak” ne játszottak volna jól, hanem alapjában véve arról, hogy a kezdő 11-ben 4 helyen változtattunk. Úgy, hogy ebből igazán egy volt kényszer, Costa pihentetése (ezt José a meccs után el is mondta, hogy a City ellen tartogatta). Viszont ezzel szemben azért ott áll az, hogy nem egy idegen taktikával álltunk fel, és a belépő játékosok közül max másfél volt debütáns, szóval azért a keretnek ezt el kellett volna bírnia. Igen, ennél jobban nehéz összekócolni egy csapatot. És hát elviselni vagy sem, a BL nyitányon, a csoport második legerősebbje ellen… azért ez még nem a Bolton elleni ligakuka meccs volt. De nem ezen múlott, na, lássuk be.

 Chelsea v FC Schalke - UEFA Champions League Group Stage Matchday One Group G

Lássuk be, hogy az eredmény így alakult, annak legkevésbé sem oka a rotálásból származó személycserés támadás, mert a csapat keretbe foglalta a meccset, az elején és a végén kifejezetten jól játszott, megszüntetve ezzel a torztükrös félidőzést. A közepén volt egy gyengébb periódusunk, ez kb az első félidő utolsó 10 perce és a második félidő első húszasa, de ez is kb. A többi viszont nagyon rendben volt, egyetlen dolgot leszámítva: a helyzetkihasználási hatékonyságot. Egyszerűen az, hogy ennyi ziccert rontunk, nem fér bele egyetlen meccsen sem. Ázár, Fabrégas, Drogba, Remy legalább két 90+ százalékos ziccert hagyott ki, mindegyikőjük lábában ott volt a gól, és akkor még nem említettem Ramirest (mert így is mindenki azt hiszi, kedvtelésből utálom), vagy Terry helyzetét, Ivanovics lehetőségét. Az pedig, hogy ennyi lehetőségünk volt, nem jelentheti azt, hogy rosszul játszottunk volna. Nem is volt így. Drogba jól tolta, bár lassúnak és pontatlannak tűnt, a játéka magában hordozta a gólt, csak az a pár centi, ami korábban megvolt, és AZÉRT lett gól, az most nem volt meg, és azért nem lett. Luisnak voltak bíztatóan jó megmozdulásai elöl és hátul is, és szerintem Willian is jól tolta. Jó volt Fabregas, és jó volt Hazard, jó volt Matics és Courtois sem vallott szégyent. A belső védőinkről és Ramiresről ezt nem mondhatom el, de ez nyilván személyes vélemény. Így sem mondhatom azt, hogy rajtuk múlott volna, még akkor sem, ha Ramires elöl kihagyta, hátul meg ha faltol, lehet nem kapunk gólt. De Drogba vagy Hazard egyedül eldönthette volna a meccset, Cescről meg ugyanazt elmondhatom, mint Ramiresről, mert Ivanovics visszagurított labdáját föléágyúzta, a gól előtt meg ő vesztett labdát. Szóval ez az 1-1 egy sokrétű, soktényezős alakulás, sok “ha”, és még egy kevés “ámbár”.

Fabregas_goal

Valójában a frusztráló az egészben az a tény, hogy egy simán kézben lévő meccsen adtunk le két pontot, ráadásul otthon, tudom én. Elvégre az első 10 perc labdabirtoklása kb 88-12% volt, aztán meg a harmadik ziccerből már vezettünk is. Mindannyian érezzük, hogy ott még 1 v 2 gól, és vége. A németek viszont azért németek, mert nem adják fel, a kimaradt helyzetek pedig tüzelték őket. Ők a jóhírükért küzdöttek tegnap, miután a bajnokságban vagy 40 éve nem produkáltak ilyen gyenge kezdést. Mi, csak focizni akartunk egyet. Ez a sérülésekkel agyonvert Schalke lényegében taktika nélkül, erőből küzdött ellenünk (ami azért vicces, mert Keller szerint ragaszkodtak a tervekhez, és ez vezetett sikerre – hát, lelke rajta), és összességében rászolgált az 1 pontra, mert ők berúgták, amit be kellett, mi pedig kihagytuk, amit nem kellett volna. Viszont nézzük a kontrasztot: tavaly vereséggel nyitottunk a Basel ellenében, aztán az elődöntőig meneteltünk. Ráadásul mivel a másik meccsen a Maribor-Sporting is 1-1 lett, tényleg olyan, mintha nem is történt volna semmi tegnap este. Max annyi, hogy 1 körrel kevesebb van arra, hogy eldöntsük, ki a legjobb a csoportban.

Hazard

Viszont egy dolgot azért szögezzünk le: egy csapat vagy jól támad, vagy jól védekezik, köztes út nemigen van a fociban. Azzal, hogy a csapatot teletűzdeljük ennyire támadószellemű játékosokkal, a védekezésünk látja kárát. Ezt még tanulni kell a csapatnak. Azzal, hogy tegnap a csapatba került Filipe, még egyel kevesebb játékosunk volt, aki inkább a védekezésre koncentrál, nem pediglen a támadásokra. Amikor pedig jön a kontra, akkor a Terry-Cahill páros ütve van. Ettől még ők a liga egyik legjobb és leghatékonyabb védőpárosa, bár mondjuk ezt a meccset nem fogják kitenni a kirakatba. A lényeg, hogy már nincs meg az a stabil középpályás szűrés és védekezés, ami az elmúlt években megvolt. Ezt emeltem ki én is meccs közben, és ezt emelte ki José is a meccs után: a kapott gólnál simán ment rajtunk végig a Schalke (egyebek iránt nem először), úgy, hogy legalább 2-3 alkalmunk volt taktikai faltra, mégsem tettük meg. Kicsit olyan ez, mint a box: fent a kéz, ütsz, ütsz, ütsz, sorozod az ellenfelet, de ilyenkor benne van, mindig benne van, hogy a szenvedő fél bevisz egy gyomrost. És mi ezt be is szedtük rendre. Ne hagyjuk elutazni Valóság nevű nagybátyánkat, és bár pontot hullajtani sosem jó, nem-győzni sosem jó, de tegyük fel a kérdést, hogy ha mégis – merthát csak nem győzhetünk minden meccsen – akkor hogyan a jobb? Rangadón? Kiscsapattól? Jó játékkal? Kiábrándítóval? Szerintem a Schalkéval leikszelni rendjén van, főleg, ha a csapat többnyire jó játékkal teszi mindezt, kis szerencse híján botlik.

[youtube=www.youtube.com/watch?v=u7VQqessHYA#t=74]

Persze azt, hogy ez valaminek a kezdete, valaminek a vége, vagy csak egyszeri megingás, majd a hétvégi, City elleni rangadó dönti el. Ha ott jó eredmény születik, szerintem mindenki elnézi ezt az X-et. Ha ott is ennyin múlik a győzelem, talán még akkor is, bár gyanítom még kettővel többen ugranak a vészharang mellé kongatni. De összességében azt hiszem, kicsit távolabbra kell(ene) tekintenünk az orrunknál: elég határozottan látszik az, hogy amit José elképzelt a Chelsea egére vízióként, amikor visszatért, az már nem csak körvonalazódik, hanem megvalósulni látszik. Az, ami mentén felépítette ezt a csapatot, és megtalálta bele a láncszemeket, már önmagában zseniális, mert működik. Instant oldódó Costával, Fabregassal. Azt is látni kell, hogy a csapat padja erős és mély, de egy pad sosem lehet egyenértékű a kezdővel, bár a miénk most azért egész közel jár hozzá. Ezt viszont úgy lehet fenntartani, hogy a csapatot forgatjuk, és mindenkinek jut lehetőség. Játék nélkül Drogba sem fog formába kerülni, meg persze más sem. A bajnokok ligája mérkőzéseinket rendre rangadók követik a PL-ben, a Schalke után City, a Sporting után Arsenal, a Maribor után ManU, második körös Maribor után Pool, ami árnyalja a képet, mert mi meccsről meccsre tekintünk, bármennyire is taposom én itt belétek a sorsolást, viszont azt biztosra veheti mindenki, hogy José fejében kb percre pontosan be van tervezve minden májusig, akármikor és akármit is mond majd a szájával. Ez a csapat, ez a keret, ezek a srácok képesek már most végletekben gondolkodni és annak megfelelően teljesíteni, és mi lesz még, ha beindulnak… ez nem jelent automatikusan semmit persze, de elég ígéretes szezonnak nézünk elébe, ígéretesebbnek, mint a legutóbbi bajnoki címünk óta bármikor. Ez azért csak jó ómen, nem?

  • Cech01

    Tippmixelt az Aston, vagy mi van it? :DD
    A PL eddigi legjobb védelme 10 perc alatt (se) kap egy hármast csak így a semmiből. 😀

    • 1 goal & 1 assist in 79 secs for Ozil. As many as in his previous 54840 secs in the league.

      :)))

  • Cech01

    Jó, legalább a Pool hozza a papírformát :))

    • Lassan kezdem sajnálni Rodgerst 🙂 a Poolt nem, de BR mégiscsak valahol a miénk volt. De ez már most kemény, a Villa bukta után a WHU 3-1 már erős.

      • Cech01

        A FatSam United eléggé összekapta magát a mostanában, nem hiszem, hogy idén komolyabb gondjaik lesznek a bennmaradással.
        A Pool meg mutatja, hogy a Sturridge-Suarez duó mennyire fontos is volt a gárdának. Nélkülük nagyjából egy középcsapat szintjét hozzák.

      • ?? Eddig egyedül a CP otthonában nyertek… még a ligakupából is kiestek a Sheffield ellen – mégha csak tizenegyesekkel is, de akkor is.

      • Cech01

        Nem komolyan írtam, naa (a bennmaradásos részből rá lehetett volna jönni) 😀
        Bár kiesési gondjaik szerintem tényleg nem lesznek.

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com