Blog bejegyzés

Vékonyodó jégen

Válogatott szünet előtt fogadni egy manchesteri csapatot – ezzel már megégettük magunkat nem is oly rég. Ahogy egy hónapja, most is égető szükségünk lenne a győzelemre. Akkor egy madridi sikerrel, most egy római bukóval hangoltunk, s nagy kérdés, kijózanodtunk-e attól a pofontól. Beharangozó alább.

 

 

Jó lenne dicshimnuszokat zengeni arról, hogy csaptuk meg tavaly José legényeit a bajnokságban, valamint hogy ejtettük ki őket az FA kupából a Bridge-en, de a sanyarú jelenünk miatt ez most kevéssé lenne indokolt.

Sajnos rossz kimondani, de ennek a csapatnak idén nincs igazi karaktere. Nem erős otthon és nem különösebben erős idegenben sem; nem rangadózik jól, de a kicsiket sem csapja szét ellentmondást nem tűrően; nincs ütős támadójátéka, de a védelme sem mondható szervezettnek; nem ellenállhatatlan Európában, de a bajnokságban sem hozza a tavalyi szintet. Ennek ellenére a továbbjutásunkat már a következő körben bebiztosíthatjuk a BL-ben, szerencsénk volt a ligakupa sorsolásnál, ha pedig nyerünk holnap, egy pontra megközelítjük a második MU-t.

A bajnokságban két meccset nyertünk zsinórban, ennek ellenére nem érezhető a stabilitás

Szóval mondhatnánk, hogy nincs akkora baj. De azért mégis csak olyan hírek jönnek folyamatosan, hogy Conte alatt inog a pad, a játékosok pedig elégedetlenek. Azt mi is látjuk, hogy az olasz hiába kevergeti a kártyákat, az idei csapat nem állt össze, nem ízlik a kettős terhelés, kevés a konstans jó teljesítmény.

Én személy szerint nagyon szurkolok Conténak, hogy legyen úrrá a nehézségeken – nyilván a csapat miatt főleg, de ő sem közömbös. Fantasztikus dolgokat művelt tavaly, nem véletlenül lett (egyedülálló módon) zsinórban háromszor a hónap menedzsere és az év edzője, egész egyszerűen méltatlan, hogy így megkerüljék az átigazolások vonatkozásában, illetve pár gyengébb eredmény után már ott kelljen éreznie a jéghideg pengét a torkán. Ami pedig a játékosokat illeti, kiábrándító a folyamatos panaszkodás és nethuszárkodás. Nyilván kemények az edzések, nem kielégítő a játékpercek mennyisége, születnek nehezen értelmezhető és megmagyarázható menedzseri döntések, de akkor sem jó irány a durci és a nyílt kritika. Amikor Terry távozásakor a helyén keletkező űrről értekeztünk, pont ez volt a félelmem: nem maradt egy olyan vezér az öltözőben, aki ilyenkor oda tud hatni a társaknak, hogy talán mégse kéne verni a palávert. Nagy munkabírású, lojális játékosból szerencsére még maradt pár, de egyikük sem egyértelmű vezér.

Miközben nekünk – mint a mellékelt ábra mutatja – van elég bajunk, a Manchester United köszöni szépen, jól van. Múlt hétvégén visszatértek a győzelmi ösvényre, ráadásul fontos rangadót nyertek a remek formában lévő Tottenham ellen. A City már tőlük is eltávolodott, de stabil második a csapat. Ők kapták a legkevesebb gólt, miközben a második legtöbbet rúgták, az egyetlen gyenge pontjuk az idegenbeli játék: legutóbbi négy túrájukból csak egyet nyertek, azt is üggyel-bajjal. Jó lenne mindezt kihasználni, de az öt meccsen gyűjtött szerény 7 pont és a két nyeretlen rangadó egyelőre nem tette se katlanná, se bevehetetlen erőddé a Stamford Bridge-et.

Maticsnak már csak az eladott labdáiból profitálhatunk

Az exek tábora ráadásul megduplázódott a nyáron: Mata és Mourinho mellé becsekkolt Lukaku és Matics is. Utóbbi kettő jelenti gyakorlatilag a szintlépést tavalyhoz képest, s biztosak lehetünk abban, hogy mindketten tudtunkra kívánják majd adni, hogy milyen jó választás volt számukra, hogy aláírtak a Vörös Ördögökhöz. Más se hiányzik, mint hogy De Bruyne után újabb volt játékosunk döntsön el rangadót a stadionunkban.

Abban azért bízhatunk, hogy a MU utoljára Clattenburggel tudott csak nyerni a Stamford Bridge-en, azóta 3 győzelem és 1 döntetlen a mérleg. A legutóbbi, 2:0-ra elbukott meccsünk pedig egy 12(!) meccses veretlenségi sorozatnak vetett véget, szóval nem lehet azt mondani, hogy mumusaink lettek volna az utóbbi években.

A tavalyi szép emlékű 4:0

És hogy még egy jó hír legyen a végére, Kanté már edzett hét közben. Mondanom sem kell, mennyire sokat lendítene a sorsunkon, ha visszatérne a MU-specialista francia és végre ismét stabilitás költözne a középpályánkra. Muszáj minél többektől felpakolni a pluszokat a pályára, mert kimagasló teljesítmények és egységes fellépés nélkül nem fogjuk tudni megnyerni ezt a rangadót. Márpedig egy döntetlen most nem sok mindenre elég. A vereségbe pedig bele se gondoljunk… Továbbra is Blue Is The Colour!

  • kormolar

    am tegnap Ampadu is bemutatkozott a válogatottban

  • myheartisblue
  • myheartisblue

    Zola mint technical director? Kíváncsian várom, hogy mindenképp akarnak-e valakit hozni, vagy átszervezés lesz?

    Already this week the name of Frank Lampard has been mentioned as a possible candidate for the technical director role.

    Today, another familiar name is being mentioned as a possible candidate for the role.

    Our associates at the popular tabloid publication The Sun, have put the legend that is Gianfranco Zola in the frame.

    Read more: http://www.chelsea.vitalfootball.co.uk/article.asp?a=587288#ixzz4y8BoBgK4

    • Én komolyan besírnék, ha rögtön valami rutintalan játékosra tolnánk ezt a szerepkört.

      • myheartisblue

        Sok mindenen klubdöntésen sírhattunk az utóbbi időkben. Nah de érted, nem tudom amugy hogy ki lehetne megfelelő opció. Sajnos nincs rálátásom kik lehetnek potenciális hozzárétő és tapasztalattal rendelkező jelentkezők erre a posztra.

        Zolaval az a baj, hogy játékos tanácsadónak lehet jó lenne. Csak épp a menedzseri karrierje elég vakvágányra futott és lehet h. itt sem lenne elég jó.Lampsban ha elvégzi a hozzá kellő képzést és a BT Sport helyett (ahol egyébként nagyon jó munkát végez) ezt választja, akkor lehet valami.

        Itt pl azt írják a “strongest woman in football”, Granovskai-ra esik a szerepe.

        https://weaintgotnohistory.sbnation.com/2017/11/7/16617832/chelsea-fc-michael-emenalo-marina-granovskaia-everton-ross-barkley-antonio-conte-rumour-report

      • Endy919

        De nekünk erre a posztra nem egy szimpatikus ex focista kell , vagy egy jó menedzser. Ide egy kő kemény üzletember kell .

      • myheartisblue

        Teny,ez igaz. De Emenalo sem technical directornak tanult vagy annak tevékenykedett. A mai világban az átképzés nem lehetetlen,persze az ilyen neveket későbbre hagynám. Guus apóval mi van amúgy?

        Olvastam cikket amúgy Ancelottiról is ezzel a pozícióval kapcsolatban.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Mondjuk lehet nem lenne rossz ötlet az egyik jól menő játékos ügynökkel felvenni a kapcsolatot az ügyben, HA nem tiltja ezt valami szabály.

      • Endy919

        Raiola ! Digó is , féreg , remekel végzi a munkáját . Tökéletes !!! 🙂

      • mondjuk azon nem lepődnék meg lassan, a keretet nézve, haJose Otin maga köt ki nálunk 🙂

  • Sandic

    Tudom, hogy NSO, de olvasható cikk Mikel leigazolásáról:

    http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/chelsea-abramovics-hat-autot-kuldott-az-elrabolt-mikelert-2602355

    Ekkortájt még megszereztük akit akartunk, és talán nem csak a pénzen múlott mindig…

    • Endy919

      Pont az ilyen szitukról beszéltem a múltkor. Akkor még volt a vezetőségnek töke , hogy az ilyen dolgokat véghez vigyenek. És ez kell most is. Gátlástalanul átgázolni mindenkin.

      • de megint elfelejted, hogy más kor, más helyzet. Más volt az általános helyzet is akkor, meg a Chelsea-é is.

  • Hazard

    Sose adjunk neki lehetőséget! Évek óta a csapatban lenne a helye. Minek akadémia, ha nem használjuk őket? Baka és Drinkwater semmivel nem jobb nála.

    https://twitter.com/ScoutedFtbl/status/929106054415134721

    • Hazard
    • kormolar

      és hova tennéd… mert Fabre-nél 3-5-2-ben nem jobb….és épp azért ment el mert padra nem akar menni

      • Hazard

        Mikor játszottunk 352-t? Fabre 2 emberes középpályán használhatatlan. RLC simán megcsinálja ugyanazt, mint Baka vagy éppen Drinkwater, tehát nem kellett volna rájuk pénzt költeni, tudtunk volna spórolni.

  • szeszfabresz
    • Endy919

      :O ez mostani ? plsplspls, make itt happen !!!

      • Bukkakebáró Idemitirjak
      • myheartisblue

        Hagyd el kerlek a blogot mindörökre!

      • Endy919

        Legbelül ő is várja a legenda visszatérését , de még megpróbál ellene küzdeni.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Így is labdaügyetlen etióp forma játékos kerget labdával rémálmaimban, még a szerencse, hogy a célzás nem megy neki.
        Ha már brazil szupersztárt akarunk hozni Kínából akkor ott van Oscar.

      • szeszfabresz

        Mostani, Nike póló , Carabao..orvosin van éppen , jon vissza hozzank :))

      • Endy919

        ne hergelj… 😀 nem fogok tudni aludni:)

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Ma sem maradunk sérülés nélkül: Bakayoko elméletileg megsérült a flanciák edzésén.

    • Endy919

      nemáár. elutazott egyáltalán ? tegnap a padon sem volt.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Most lesem elméletileg ez a meccs elött volt még, ezért is hiányzot a meccs keretből.
        Edit: saját edzésen sérült meg, nem a válogatotnál.

  • Hazard
  • Endy919

    Közben Morata gól.

  • Chelsea4Ever

    CHELSEA LINE UP EMENALO REPLACEMENT

    Chelsea have approached Luis Campos – regarded as one of European football’s most accomplished talent scouts – to replace Michael Emenalo as their technical director, report The Times.

    • Endy919

      Rá nem is gondoltam. Nagy fogás lenne.

      • Chelsea4Ever

        Nekem az összes eddig feldobott jelölt szimpatikus ilyen vagy olyan okból de az biztos hogy ő lenne a legalkalmasabb.

    • Hazard

      Túl szép, hogy igaz legyen.

      Egyébként azt nem értem, hogy mit keres a Lille-nél most a tag. Egyrészt miért jött/engedték el és miért nem érdeklődött utána nagy csapat.

  • Most lesem, hogy régi akadémistánk, akit anno klub vb-re is vittünk, Saville, ma az észak-íreknél kezd.

  • myheartisblue
Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com