Blog bejegyzés

Váratlan utazás

Ugye látod magad előtt, ahogy 0-0-nál, a hosszabbítás utolsó percében, Alonso szabadrúgása a kapufáról kijön, de Jorginho megszerzi, és valahogy Werner hátáról a kapuba pattan a labda, majd hosszas VAR-ozás után kiderül, hogy pont nincs lesen? Amilyen őrült szezonunk van, benne van, hogy egy ilyen góllal nyerjük meg a BL-t.


Ha valaki azt mondja 2020 szeptemberében, hogy a 2021 májusi BL-döntő idejére ne csináljak programot, vélhetően mosolyogtam volna. Ha pedig idén január elején tanácsolják ugyanezt, azért, mert a Chelsea érintett lesz, már hangosan röhögök. Persze egy szurkoló mindig reménykedik, de valljuk be, nem sok esély mutatkozott erre akkoriban, amikor gólt is alig rúgtunk, és a legegyszerűbb játékkal is meg tudták fékezni a támadásainkat.

Most pedig mégis itt vagyunk, készülünk a fináléra, helyet szerveztünk a meccsnézéshez, tanakodunk, hogy melyik mezben menjünk, óránként frissítjük az időjárás-előrejelzést, és persze a Portóból érkező híreket. Ez a tavasz már önmagában csodálatos volt, a Real elleni játékra azok is elégedetten csettinthettek, akik esetleg nem kedvelték a Kékek játékát.  Thomas Tuchel és stábja jó érzékkel váltott formációt, megtalálta a legstabilabb játékot, amely kihozza a csapat erősségeit és elfedi a gyengeségeit. Biztos lábakon áll a védelem, jól működik a szélsővédős játék, és a rengeteg helyzetből rendre bemegy 1-2, ami elég lehet a győzelemhez. Persze ez alól kivétel az utóbbi két hét, amely során négy meccsből hármat is elbukott a Chelsea, de talán abban bízhatunk, hogy egymás után nem tudunk ennyit hibázni.

Mibe tud még kapaszkodni egy drukker, a söre mellett? Hát a jelekbe, párhuzamokba. És annyi minden köszön vissza 2012-ből, az emlékezetes diadal évéből?

  • Szezonközben edzőváltás – ráadásul ma van Di Matteo születésnapja
  • a negyeddöntőben portugál, az elődöntőben spanyol csapatot búcsúztattunk
  • az Európa-ligát spanyol együttes nyeri
  • nem mi vagyunk az esélyesek.

Utóbbival talán lehet vitatkozni, hogy most nem annyira szól minden a City mellett, mint kilenc éve a Bayern mellett, de a fogadóirodák és szakértők is Guardioláék sikerére számítanak inkább – ezzel együtt persze a Citynek is van nagyobb veszíteni valója.

Hogyan lehetne erre rácáfolni? Csakis végig koncentrált, fegyelmezett, higgadt és pontos játékkal. Most nem fér bele, hogy annyi helyzetet eltékozoljunk, mint a Real ellen, mert vélhetően nem lesz. Azzal a kevéssel kell gazdálkodni jól, ami adódik. Igen, Werner, rád is nézek most. Fog adódni, ebben biztosak lehetünk, még ha mindkét csapat is óvatos lesz, de a középpályás labdaszerzések után gyors akciókkal meg lehet bontani a City védelmét. Építhetünk a legutóbbi két egymás elleni meccsre, hasonló teljesítményre lesz szükség most is.

Jó hír, hogy Mendy és Kanté is egészséges, kettejükkel a csapatban jóval nyugodtabbak lehetünk. Ezzel együtt érdekes lesz látni, hogy Tuchel hogyan gondolkodik majd:

  • Christensen kezdeni fog-e, és ha igen, akkor Azpilicueta marad szárnyvédő, vagy James zakatolhat a vonal mellett?
  • Kovacic lesz-e Kanté párja, vagy marad a kezdőben Jorginho?
  • Pulisic vagy Havertz kap bizalmat?
  • Mennyi szerep juthat Zijesnek, akinek elég jól ment a City ellen mostanában?

Az biztos, hogy hatalmas taktikai csata várható, és ha megdolgozunk érte, a szerencse is mellénk állhat, úgy, mint kilenc évvel ezelőtt.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com