Blog bejegyzés

Új szelek fújnak

Egy korszak végérvényesen lezárult. A csapat nagy változások után immár új tulajjal ma kezdi meg a 22/23-as szezont az Everton vendégeként egy kaotikus ámde közel sem sikertelen átigazolási időszak után. Nyilván nehéz olyan játékosokat leigazolni akik nem akarnak jönni. A felkészülési időszak sem sikerült túl jól ha csak az eredményeket nézzük, de szerintem mindenki tudja hogy nem a győzelem az elsődleges célja ezeknek a találkozóknak, hanem az hogy az edző megnézze kire számíthat és kire nem a keretszűkítéskor, illetve az hogy a taktikai repertoárt bővítse a csapat, új formációkat kipróbáljon.  

Nagyon sokan elégedetlenkedtek, sőt már-már vészharangokat kongattak a nyáron, már-már top4-ből való kiesést vizionálva, de azért ennyire nem rossz a helyzet. Tény, a csapat még nem állt teljesen össze, Tuchel szerint is van még néhány pozíció, ami erősítésre szorul. Ami a legfontosabb hogy hosszú idő óta végre az edző hozza a döntéseket az igazolások terén. Várható még egy középhátvéd és talán egy támadó érkezése. De ne szaladjunk ennyire előre, abból kell főzni amink van és ha reálisan nézzük a keretet, senki nem mondhatja azt hogy gyengébb lenne mint tavaly, sőt szerintem erősödtünk is. A távozó Rüdiger bármennyire is jó volt, soha nem emlegették egy szinten Koulibalyval aki mindig is a világ elitjébe tartozott. Ő az aki méltó lehet Terry legendás 26-os mezszámára is. Azt pedig hogy már elmúlt 30 nem kell nézni, Silva óta tudjuk hogy a kor csak egy szám, a teljesítmény számít, azt pedig már a felkészülési meccseken is láttuk hogy a szenegáli védő betonbiztos pontja lesz a csapatnak. A védelemből viszont volt más távozó is Christensen személyében, akit jelenleg még nem sikerült igazán pótolni, igaz a szint nem olyan magas mint Rüdi esetében. Egy ideig feltehetően a napokban szerződést hosszabbító kapitányunk fogja betölteni a jobb oldali középhátvéd pozíciót, de sokat cikkeznek Fofana érkezéséről, aki hosszú távú megoldás lehet a dán pótlására, ráadásul minőségben is nagy előrelépést jelentene. B tervként még a legfrissebb igazolásunk Cucurella is visszább léphet, igaz ő az ellentétes oldalon kapna helyet, így talán Koulibaly tolódna a hátsó trió jobb szélére. A bongyor hajú spanyolnál még kérdéses a mai pályára lépés, igaz már edzett a csapattal, ha sikerült minden szükséges dokumentumot időben leadni a szövetség felé, akkor akár már ma is bemutatkozhat. Sokan nem értették hogy miért olyan posztra igazolunk ahol így is 3 játékosunk van, gyanítom azért mert Tuchel nem feltétlenül szárnyvédőként fog rá számítani, mivel Cucu univerzális játékos, 4 poszton is játszott korábbi csapatában a védelemtől a támadósorig az egész bal oldalt be tudja játszani.

Az utolsó nagy „veszteség” a hisztis Lukaku, aki nálam inkább a fék volt a csapatban, de amikor bevethető volt többnyire kezdő volt, így mindenképpen pótolni kellett. Az ő esetében nem egy posztra történő igazolással oldottuk meg a pótlást, hanem hoztunk egy világklasszis szélsőt Sterling személyében aki tud hamis kilencest is játszani, ugyanúgy mint Havertz. Továbbá nem szabad elmennünk szó nélkül a kölcsönből visszatérő Broja mellett sem, akit nagy valószínűséggel nem engedünk el a nagy érdeklődés ellenére sem. Az Udinese elleni első találkozón már összeállt a Mount-Havertz-Sterling támadó trió, ami ha nem igazolunk további csatárt akkor szinte biztos hogy a leginkább preferált támadósorunk lesz a szezonban. Amit elsőre látni lehetett, hogy a tavalyi statikusabb játékkal ellentétben most sokkal több a mozgás, a helycsere, így a védők nehezebben tudják lekövetni az üres területbe beinduló játékosainkat, amivel biztos vagyok benne hogy jobban tudjuk a védelmeket megbontani ezáltal átlagosan több ziccert fogunk tudni kidolgozni mint az elmúlt szezonokban. Az Udine ellen szembetűnő volt hogy Jorgiék középről is többször ki tudták ugratni valamelyik támadónkat, több volt a progresszív passz mind szokott. És ez lesz a kulcs, mivel hiába sokak szerint a helyzetkihasználás a volt az elmúlt években a fő problémánk, nem feltétlenül ebben kell javulnunk, hanem a helyzeteink minőségét tekintve kell még rengeteget fejlődnünk. A Cityben se úgy rúgott több idényben is 20+ gólt Sterling, hogy minden második lövése gól lett, hanem úgy hogy jóval többször került helyzetbe, mint a mi támadóink, amiket hasonló százalékkal értékesítve is sokkal több gól állt a neve mellett, mint a mi játékosaink esetében. Összehasonlításképp Lukaku tavaly 42 lövést eresztett el, ebből 13 találta el a kaput és 8 végződött góllal, 6,8-as XG mellett. Ezzel szemben Sterling 54 próbálkozásból 25-ször talált kaput és a 14,4-es XG értéket alul teljesítve 13 gólt szerzett. A vak is látja hogy nem feltétlenül a 42 lövés volt nagyon kevés az 54-hez viszonyítva, hanem a helyzetek minőségét leíró XG, ami Sterling esetében több mint duplája volt a balga belga által elért értéknek. Emellett Mount is felül rúgta a 8,9-es XG-jét 2 góllal, Havertz pedig 2 góllal alul teljesített ilyen téren. Szóval egyszerű a képlet, több nagy ziccert kell kialakítani és akkor a jelenlegi helyzetkihasználás mellett is sokkal több gólt tudunk szerezni.

Érkező oldalon aki még sokat tud hozzátenni a csapat játékához az a kölcsönből visszatérő Gallagher. A mentalitása példaértékű, ő lesz az a játékos akit soha senki nem fog alibizni látni. A középpálya motorja lehet, egy igazi box-to-box játékos, aki nem ilyed meg az ellenféltől, nagyon harcias, szeret ütközni, a szabálytalankodástól sem riad vissza, ami kulcs lehet ha labdavesztések után az ellenfél gyorsan át akar rohanni a középpályánkon. Emellett támadásban is nagyon jó, gólerős, jól cselez, jól lát a pályán és ami nálunk hiánycikk az a távoli lövések amelyben szintén kiemelkedő.

A mai kezdőcsapat szerintem meg fog egyezni az Udinese elleni első mérkőzésen látottal. Abban a kezdőben 2 poszt volt amivel nem mindenki értett egyet, az egyik Alonso a másik pedig Jorginho volt akit sokan csak a padra vártak. Alonso  Cucurella érkezésével szinte biztos hogy eligazol a Barcába, viszont ma még akár kezdhet is, mivel a sérülésből visszatért Chilwellt szerintem csak fokozatosan akarja a mester felépíteni, a bongyor hajú új igazolásunk pedig még csak pár napja ismerkedett meg a társakkal, nem biztos hogy célszerű rögtön a kezdőbe nevezni. Jorgi kezdőbe nevezését az indokolhatja hogy a szinte biztosan betömörülő Everon ellen talán jobb ha a jobban passzoló olasz kezd, így nagy labdabirtoklási fölénnyel már az első perctől fogva szinte egykapuzhatunk, és számunkra kedvezőtlen állás esetén Kovacic új lendületet tud hozni a padról, ami ellenkező esetben nem lenne meg.

Az Everton tavaly csak az utolsó pár fordulóban tudta kiharcolni a bentmaradást és idén sem számíthatnak túl sok jóra. Elvesztették az egyik legjobbjukat Richarlison személyében aki a Tottenhamhez igazolt. Ráadásul Calvert-Lewin sérülés miatt nem lesz bevethető, Rondon pedig még az előző szezon végén szerzett piros lapjának köszönhető 3 meccses eltiltását tölti, így vérbeli csatár nélkül futnak ki a gyepre az első fordulóban. Iwobi lehet így a legmagasabban helyezkedő játékosuk aki 3 teljes Evertonos szezonja alatt 4 bajnoki találatig jutott. Lampard a védekezést próbálja stabilizálni, mivel tavasszal rengeteg gólt kaptak. Tarkowski leigazolása és Vinagre kölcsönvétele mellett még tárgyalnak a PSGvel korábbi játékosuk Gueye leigazolásáról is.

Tuchel eddig 3 mérkőzést játszott az Everton ellen, 1 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a mérlege. A döntetlen a maihoz hasonló körülmények között alakult mivel akkor sem volt bevethető támadója a liverpooliaknak. Hiába egykapuztunk végig, az ellenfél a félpályán alig tudott átmenni, mégis a vezető gólunk után sikerült egyenlíteniük egy pontrúgást követően. Ez az amire nagyon oda kell figyelnünk ma is, jó lenne a saját térfelünkön a lehető legkevesebbet faultolni illetve a lehető legkevesebb szögletet engedni nekik. A tavalyi második összecsapásunk ellenük kicsit más volt, ott nem igazán láttam az akaratot a játékosokon, szerintem benne volt a fejekben hogy ha nyernek akkor Lampard csapata kiesés szélére kerül, nekünk pedig már szinte biztos volt a BL indulás. Így az első félidőben hiába játszottunk meddő fölényben, Lampard gárdája volt veszélyesebb a kapura, nem is csoda mivel mi egy alkalommal se találtuk el 45 perc alatt. A fordulás után szinte rögtön jött Azpi nagy hibája amiből gólt kaptunk és ezután hiába volt már meg az akarat, hiába a több nagy ziccer, csak kapufáig jutottunk. A mai találkozó teljesen más lesz, itt mindenki tiszta lappal indul, ráadásul a hosszú kispadunk miatt senkinek nincs bérelt helye a kezdőben, emiatt a motivációval biztosan nem lesz ma gond.

Ami még lényeges változás tavalyhoz képest az hogy végre sikerült elérni hogy angliában is bevezessék az 5 cserelehetőséget, ami nagyon sok mindent befolyásol. Egyrészt mérkőzés közben nagyobb a szabadsága az edzőnek, akár több alkalommal is válthat taktikát, másrészt jobban lehet forgatni a csapatot, többet lehet pihentetni ami a hosszú paddal rendelkező csapatoknak kedvez. És ha megnézzük jelenleg a mi padunk a leghosszabb, se a City se a Liverpool nem rendelkezik ennyi opcióval a kereteket tekintve. A rotálás pedig kulcsfontosságú lesz idén, mert tavaly arra ment rá a bajnokság hogy több kulcsjátékos is hónapokig nem volt bevethető sérülés illetve covid miatt. Ha a kulcsembereink kevésbé lesznek leterhelve mint a riválisainknál akkor a sérülések is jobban elkerülhetik a csapatot, ami számunkra nagy előny lehet a bajnoki címért folytatott harcban.

Ehhez viszont első lépésként idegenben le kell győzni Lampard több sebből vérző gárdáját. A mérkőzést a Spíler1 fogja élőben közvetíteni. Mindenkinek jó szurkolást kívánok. KTBFFH

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com