Blog bejegyzés

Üdv újra BL!

Egy év kihagyás után ismét nemzetközi porondon a Chelsea. Azt tudjuk, hogy a szeptember brutális, a BL csoport is erős. Viszont itt szerencsésnek mondhatjuk a sorsolást, hiszen hazai pályán fogadjuk az újonc Qarabag csapatát.

Remélem senkinek sem kell bemutatni a szeptemberi hajtást. 7 mérkőzést kénytelen játszani a csapat 21 nap alatt. Ráadásul nekünk a szezon elejére sikerült behúzni a rangadókat. A bajnokságban túl vagyunk egy idegenbeli Leicester felett aratott győzelmen, ma elkezdődik a BL, egy remélhetőleg nyugisabb mérkőzéssel, hétvégén fogadjuk az Ágyúsokat, akiknek van miért törleszteni, rákövetkező hét közben belevetjük magunkat a Liga Kupa küzdelmeibe, megyünk a nagyon masszív Britannia erődbe, rögtön utána a madridi túra az Atlético ellen és, csak hogy kerek legyen a hónap fogadjuk a Man. City-t.

Nincs ok a panaszra lesz itt küzdelem dögivel. Szerencsére a keret mély, így bőven láthatunk majd mindenkit játszani, remélhetőleg többen is felveszik majd a küzdelmet a kezdő 11-el. Azonban most maradjunk egy kicsit a ma esti összecsapásnál. Egy újonc, egy idegen, egy messzi-messzi országból.

A Qarabag FK egy azeri elsőosztályú csapat. “Horsemen”, azaz Lovasok/Lovas emberek becenvevet viseli a gárda. Alapvetően eddig három komolyabb szakasza volt a csapatnak

  1. Az 1951-es megalapítástól, az 1968-as csődig.
  2. Az 1977-es újjászületéstől, Azerbajdzsán függetlenségéig 1991.
  3. 1992 azeri nemzeti bajnokság elindulásától napjainkig, bár itt sokan említik a 2008-as évet, ahol a klub leszerződtette a csapat jelenlegi trénerét Gurban Gurbanovot.

A csapatnak számos neve volt: Meszul, Sefeg, Kooperator, Karabah, Qarabağ, Qarabağ-Azersun, 2008-óta a jelenlegi nevén szerepel. Megélték a Szovjetunió felemelkedését és bukását, az örmény-azeri háborút, de mindig sikerült talpra állniuk.

 2008-ban szerződtették a csapat korábbi játékosát Gurban Gurbanovot és vele az egyik legsikeresebb azeri csapattá nőtte ki magát az egyesület. 4x azeri bajnok, 3x ezüstérmes, 4x bronzérmes. 5x azeri kupagyőztes, 3x ezüstérmes és egyszer megnyerték az azeri szuperkupát.

Gurbanov mindösszesen 36 évesen lett edző és ő lett a második, aki játékosként és edzőként is azeri bajnok lett. Alapvetően 4-3-3-as rendszerben játszanak, azonban az erősebb csapatok ellen ez inkább 4-5-1, sőt nem riadnak vissza a szokatlan 4-6-0-ás felállástól sem, így kifejezetten nehéz dolga van a domináló csapatnak, a betömörülő védelem és középpályás vonal ellenében.

Sosem jártak még nemzetközi kupa főtáblán, rendszerint az utolsó rájátszásbeli kör jelentette a végállomást. Most egy nagyon erős quartettbe kerültek. Mindenesetre tisztes helytállást kívánunk a Qarabag csapatának.

 

Részünkről visszakerülünk oda, ahova igazán tartozunk a legrangosabb nemzetközi kupasorozatba. Az elmúlt három év nem éppen fényesen sikerült a csapat számára. Tavaly ugye nem indult a csapat, előtte kétszer is a nyolcaddöntő volt a végállomás a PSG ellenében, már ugye több, mint 5 év telt el a BL győzelem óta, így van hova visszakapaszkodni.

Arról korábban értekeztünk, hogy nehéz a szeptember és a csoport sem egyszerű, de talán ami segítheti a helyzetünk, hogy egy újonc, feltörekvő csapattal játszunk, ráadásul hazai pályán. Az elmúlt 15 BL szereplésből 12 alkalommal is hazai pályán kezdhettük meg a menetelést.

Továbbá kifejezetten jól szerepeltünk eddig a 4. kalapos csapatokkal szemben.

Contenak eddig se játékosként se edzőként nem sikerült nagyot alkotnia a BL-ben, sokan ezt fel is rótták neki, amikor a Juventus edzője volt, mondván, hogy az egy dolog, hogy zsinórban nyeri a bajnokságokat, de a nemzetközi porondon ez kevés. Így elég nagy a motiváció és kihívás mind az edzőben, mind a játékosokban. Korábban David Luiz nyilatkozott a hivatalos oldalnak, és elmondta, hogy őt egyáltalán nem zavarja, sőt motiválja a sok mérkőzés, és ismét sikerre akarja vinni a csapatot, akárcsak 2012-ben. Eden Hazard is csak ráerősített a brazil védő szavaira, hiszen szerinte mikor, ha nem most. Úgy néz ki, hogy sérüléséből, igencsak sikeréhesen tér vissza.

Ez a 15. szezonunk a BL-ben és összesen 26. alkalommal van ott a nemzetközi porondon a csapat. Eddig kifejezetten jól szerepeltünk a BL csoportkörében, csak egy alkalommal nem sikerült továbbjutni, de akkor is EL-t nyert a csapat.

Conte elmondta, hogy variálni fog a megszokott kezdőn, mert van pár játékos, aki még semmit sem pihent. Így Drinkwatert láthatjuk debütálni, Zappacosta akár többet is kaphat, valamint Hazard ismét kezdhet. Természetesen egy órával a mérkőzés előtt leszünk okosabbak.

Az összecsapást 20:45-től streamen láthatjátok, a játékvezető Anastasios Sidiropoulos lesz. Mindenkinek jó szurkolást kívánok!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com