Blog bejegyzés

Történelem: Tottenham-Chelsea

Londoni szomszédjaink ellen rendre parázs mérkőzéseket játszunk, főleg ha a helyszín a Wembley. A hangulat nem túl rózsás a csapat körül, de talán pont egy ilyen meccsre van szükség, ami felrázza a társaságot.

51. alkalommal találkozunk a Premier League érában a Tottenhammel, amelyek közül 26-szor győztesen hagytuk el a pályát. A Sarkantyúsok mindössze 5 győzelemmel „büszkélkedhetnek”, amiből mind a White Hart Lane-en született. Ezen kívül még 19 döntetlen született.

A Tottenham otthonából nem sűrűn hozzuk el a 3 pontot, legutóbb 2012 októberében sikerült ez a bravúr egy emlékezetes, 4-2-vel záródó mérkőzésen.

Kevés csapat mondhatja azonban el magával, hogy a Wembleyben is találkozott már mostani vendéglátóinkkal, 2012 óta azonban már háromszor is volt példa erre.

Ki ne emlékezne az elsőre azok közül a mérkőzések közül. A Wembley Királya – Drogba – góljával szereztünk vezetést, majd még 4-et sikerült berámolni Cudicini hálójába. A végeredmény megsemmisítő 5-1 lett, a lendület pedig kitartott a döntőben is, így Di Matteo legénysége BL és FA kupa győzelemmel zárta a szezont.

José Mourinho második regnálása első kupáját is éppen a Spurs ellen gyűjtötte be. Bár Eriksen kapufája után megfagyott a levegő a Chelsea szurkolók körében, később Terry és Costa góljaival sikerült két vállra fektetni őket.

Legutóbbi találkozónkra már jelenlegi vezetőedzőnkkel, Antonio Contéval érkeztünk, az eredmény azonban így sem volt kétséges.

Willian duplájára még kétszer válaszolt a Spurs, Eden Hazardra azonban már nem volt ellenszerük. Matics bombája láttán pedig valószínűleg a Wembley pályamunkásai is a szívükhöz kaptak, hogy cserélhetik a kapufát…

A 10 legutóbbi fellépésünk a Tottenham vendégeként:

2007/08 – döntetlen – 4-4

2008/09 – Spurs győzelem 1-0

2009/10 – Spurs győzelem 2-1

2010/11 – döntetlen – 1-1

2011/12 – döntetlen – 1-1

2012/13 – Chelsea győzelem – 2-4

2013/14 – döntetlen – 1-1

2014/15 – Spurs győzelem – 5-3

2015/16 – döntetlen – 0-0

2016/17 – Spurs győzelem – 2-0

 

Minden sorozatot figyelembe véve:

Mérkőzések száma: 158

Chelsea győzelem: 67

Döntetlen: 10

Spurs győzelem: 51

 

A Tottenham vendégeként:

Mérkőzések száma: 63

Chelsea győzelem: 29

Döntetlen: 20

Spurs győzelem: 26

 

A Wembleyben:

Lejátsztott mérkőzések: 5

Chelsea győzelem: 3

Döntetlen: 0

Spurs győzelem: 2

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com