Talpon

A legfontosabb, amit a párizsi BL odavágó után el lehet mondani, hogy egyértelműen talpon van még a csapat. Hiába rugdosta izomból Ibra, hiába mélyesztette bele bökőjét többször is Di Maria, hiába taposta fáradhatatlanul Verratti, de Hazard is hiába csúszott be hátulról a sajátjainak – mert még állunk. Mégis keserédes szájízzel kellett ott hagynunk a csatateret, egyik bajtársunk ugyanis ott maradt Párizsban.

Magabiztosan utazhattunk a francia fővárosba, az ország egyetlen komolyan vehető csapatának otthonába, hiszen a bemelegítő meccsen időtlen idők óta végre alaposan elbántunk aktuális ellenfelünkkel. Bár a realitások ezúttal egészen mást jósoltak, azt gondolom, sikeresnek mondható a helytállásunk, büszkék lehetünk a játékosainkra: úgy Babára, Cahillre, Azpira, mint Cescre, Mikelre, Willianra, vagy épp Costára, akik a szívüket-lelküket kitették a csapatért. Costa, illetve Willian esetében ez ugye már megszokott. Azt viszont rossz látni, hogy sajnos ami Édenkét illeti, lassan ennek az ellenkezője válik normalitássá – és ennek megállapítása már közel sem annyira kockázatos, mint amikor még csupán a pályán mutatott teljesítménye alapján lehetett következtetéseket leszűrni.

Nincs többé szükség találgatásra, vagy vitára, hiszen a mérkőzést megelőzően ő nyilatkozta le, hogy nehezen mondana nemet egy olyan BL csapat ajánlatára, mint amilyen a PSG is. Vagy Real, ugye – teszem hozzá, én. Elég egyértelmű üzenet, bár kissé gyors pálfordulás az alig pár hetes címer-csókolgató gólöröm után. Nehéz innen Magyarországról megítélni – de tán még a londoni szurkolók számára is rejtély – hogy mi játszódik le ilyenkor egy játékosban. Mindkettő elég direkt megnyilvánulás, csak épp eltérő jelentéssel. Mindenesetre ezek után nehéz lesz vissza küzdenie magát a szurkolók szívébe. Talán pont nem is célja ez Édenkének, de számomra az sem tűnik jó taktikának, ha valaki már hónapokkal a tanév vége előtt bepofázik a konyhás néninek. Továbbra is megkapja majd a fejadagját bár, de cseppet sem jó szándékosan elsózott és tele turházott koszton élni huzamosabb ideig, választási lehetőség nélkül. Nem beszélve arról, hogy a konyhákon gyorsan terjednek a hírek, úgyhogy ne lepődjön meg, ha ezentúl sehol nem kap őszinte mosolyt.

Nehéz rajta kiigazodni

Boldogságra ad viszont okot, hogy ezt leszámítva többnyire pozitív élményekkel gazdagodhattunk Párizsban. Engem már a sérülések által megtizedelt védelmünk is lázba hozott, mert egyrészt Azpi újra saját helyén, a jobboldalon játszhatott – nem támogatom a túl szélen való szerepeltetést, mert továbbra is tartom, hogy onnan nem tud kellő veszélyt kialakítani – másrészt Babát ismét a pályán üdvözölhettük, és ha mindez még nem volna elég, az én drága szerb szabadságharcosomnak ezúttal nem az ellenfél villámléptű szélsőivel kellett szélmalomharcot vívnia, hanem végre középen kamatoztathatta kvalitásait. Fejelgetett, tisztázgatott is fáradhatatlanul. Cahillel kiegészülve ez a hátsó fal együttes erővel feledtetni tudta a szezon egyik kellemes meglepetése, Zouma, de még a Kapitány hiányát is. Stabilitásuknak köszönhető, hogy az első játékrészben igazán komoly hazai lehetőséget nem lehetett feljegyezni, kénytelen-kelletlen próbálkoztak távolról a franciák, mígnem Mikelen megpattanva beakadt egy amúgy meglehetősen gyenge Ibra szabadrúgás. De ha valamikor, hát ebben a szakaszban, a félidő második felében egyenrangú partnerek voltunk, elég csak Trapp csodába illő hárítására gondolni Costa fejesénél, de elképesztő imponáló volt például Willian játéka, aki meccsről meccsre komolyabb szólókat prezentál, egyre kevésbé jelent meglepetést, ha elfut legalább három védő mellett. Végül gól is lett az igyekezetünk jutalma, de még milyen emlékezetes gól! Tagadhatatlan, hogy nigériai Zidane-unk minden találata befér a történelemkönyvekbe, és ez bizony már a hatodik volt kék mezben! Az ő esetében kevéssé kockázatos olyan nagy szavakkal dobálózni, mint hogy élete tán legfontosabb gólját jegyezte. Nagyon kellett, kellően meg is küzdöttünk érte.

Stabilan két lábon állva fordultunk, talán csak a szemöldök repedt fel egy picit, de az mindig ijesztőbbnek tűnik, mint amilyen komoly sérülés valójában, úgyhogy koncentráltan jöhettünk ki a második félidőre. Hamar kiderült viszont, hogy a franciáknál van még néhány kihasználatlan fokozat: Di Maria finom ütempasszok formájában osztotta a balhorgokat, amik bár egyesével nem tűnnek veszélyesnek, nagy számban már komoly gondot tudnak okozni – Maxwellt is többször ugratta ki remekül, majd Cavaninak olyan asszisztot osztott, hogy egy pillanatra megsajnáltam, hogy hétről hétre a most már határozottan egy csapatos francia ligában kell unatkoznia. Biztos vagyok benne, hogy egy klub számára hátrányt jelent, ha csak a BL-ben talál magának igazi kihívást, ebből kifolyólag nem hinném, hogy a PSG a belátható jövőben valódi esélyessé léphet elő. No, azért most megmutatták, hogy van bennük kurázsi, alaposan letámadtak a másodikban – érezhetően megcibáltuk az oroszlán bajszát. De hősies helytállásunknak, és nem elhanyagolható részben Tibónak köszönhetően talpon maradtunk, és a továbbjutás reményével várhatjuk a visszavágót.

Ha e meccs tapasztalatai alapján csak hármat kívánhatnék a szezon hátralévő részére, hát íme: tartsuk meg Babát a bal, Azpit pedig a jobb szélen, Iva pedig legyen a maradjon meg továbbra is szilárd oszlopnak a védelem tengelyében!

Úgy kezdtünk neki ennek a szezonnak, hogy lehetünk tűzoltók, katonák, vagy akár vadakat terelő juhászok is, most mégis többnyire azzal kell szembesülnünk, hogy mi vagyunk a vad. A PL-ben lassan minden meccsünket meg kéne nyerni, hogy változtatni tudjuk ezen a percepción, az FA Kupa némi szépészeti beavatkozást jelentene csupán, a valódi megváltást viszont egy BL győzelem hozhatná el. A végső siker még elég távolinak tűnik, de ebben a sorozatban lépésről lépésre kell haladni, minden egyes menet egy újabb lehetőség. És jelenleg minden esélyünk megvan, hogy az aktuális párharcból győztesen kerüljünk ki, ennél többet pedig jelen helyzetünkben nem is kívánhatnánk. Bár a csapat amúgy is egyre fakóbb máza tovább repedezik, én bízom benne, hogy ez a minden értelemben elfuserált idény végül szolgál valami meglepetéssel. Mert jelen helyzetünkben mi lehetne abszurdabb, mint egy esetleges Bajnokok Ligája siker? Semmi. És ki merte volna ezt jósolni előzetesen erre a szezonra, mint ami végül lett belőle? Senki. Jobb híján maradok az abszurditás őszinte híve továbbra is.

 – TheRussianOne –